Az öröklési szerződésnek több mint egy évtizede nem érvényességi feltétele a hatósági jóváhagyás. Ez a körülmény fokozott figyelmet igényel a szerződő felek részéről a több különálló lapra írott szerződés alakiságainak betartásához. Gyakran előfordul, hogy e szerződés valamennyi lapját nem írják alá a felek és a tanúk. Igaz, az öröklési szerződésnek leggyakoribb ellenszolgáltatása az örökhagyó lakásingatlana, s ma már az ingatlan tulajdonának átruházásához az ingatlan-nyilvántartási törvény [Inyt. 32. § (2) bek. d) és f) pont] szigorúbb alakisági feltételeket kíván meg, mint az öröklési jog. Hogy ez a változás mennyiben hat ki a korábban megkötött öröklési szerződésekre az külön tanulmány tárgya lehet. Most csupán a több különálló ívet kitevő öröklési szerződés érvényességének öröklési jogi szabályait kívánjuk elemezni.
Az öröklési szerződés érvényességi feltételei alapvetően az írásbeli magánvégrendelet szabályai szerinti tartalmi és alaki feltételekhez igazodnak.
Az írásbeli végrendelet tartalmi feltétele a végintézkedési képesség valamint, hogy e jognyilatkozatot csak személyesen teheti meg az örökhagyó. A tartalmi feltételekhez képest az öröklési szerződés esetében annyi az eltérés, hogy ha korlátozottan cselekvőképes az örökhagyó, akkor csak törvényes képviselője hozzájárulásával és a gyámhatóság jóváhagyásával jöhet létre a szerződés (656. §).
Az írásbeli magánvégrendelet alaki feltételei a következők.
Három fajtájának (holográf, allográf, közjegyzőnél letett) közös szabályait a következőkben foglalja össze Vékás Lajos (Magyar polgári jog - Öröklési jog Eötvös József Könyvkiadó Bp. 2002., 70. o. u. bek. - 72. o. u. bek. és köv. o.).
1. Azon a nyelven kell készülnie, amelyen az örökhagyó írni és olvasni tud (még az allográfnál is!).
2. A közönséges írás követelményeinek kell megfelelnie. (Az adott nyelv írásjeleivel kell leírni.)
3. A végrendeleti minőségnek meg kell jelennie; bár nem feltétlenül kell a végrendelet kifejezést használni, pl. az "Erzsikém, ha bármi történne velem, minden a magáé" rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság érvényesnek elfogadta (BH 1994. évf. 315. je.).
4. A keltezésnek (helye, ideje) ugyancsak szerepelnie kell; bár nem feltétlenül az okirat végén (BH 1996/9/6174; 1980. évf. 90. je.), továbbá nem kell hónap, nap szerinti dátum, de szükséges, hogy a keltezés meghatározott napra utaljon. Utólag lehet tisztázni a téves dátumot is (Pf. V. 22. 855/1993.; Pf. V. 23. 020/1993.). Holográf végrendeletnél a keltezést is saját kezűleg kell leírni. Az ügyvéd cégbélyegzője dátumnak nem jó, a tanúk lakáscíme szintén nem felel meg keltezésnek (BH 1984/5/190; 1990/2/59; 1998/6/281); az örökhagyó lakcímének feltüntetése viszont elég lehet (Pf. V. 22. 211/1996; ellenkezőleg: BH 1998. évf. 281. jogeset).
5. A végrendeletet az örökhagyónak kell aláírnia. A közeli hozzátartozónak írt levélben elegendő az utónévvel való aláírás is (Vékás i. m.: 72. o. első bek. L. B. P. törv. I. 20. 639/1965).
6. A több különálló lapból álló végrendelet minden lapját sorszámozni, az örökhagyó aláírásával és - ha allográf - a tanúk aláírásával el kell látni. Holográfnál eltekintett a sorszámozástól a Legfelsőbb Bíróság (P. törv. I. 20. 439/1968. határozat hivatkozik Vékás i. m.: 72. o. 2. bek.).
Az írásbeli végrendelet alaki feltételekhez képest az öröklési szerződés esetében részben szigorít a törvény: csak írásban (korlátozottan cselekvőképes csak közvégrendeleti formában) és csak a más általi (allográf) végrendelet szabályai szerint jöhet létre (az örökhagyó által írt szerződés önmagában nem elégséges - 656. § első fordulat). Azaz két tanú szükséges, még ha saját kézzel írta az örökhagyó a szerződést, viszont a tanúkkal szembeni összeférhetetlenséget enyhíti a törvény:
"632. § (1) Az írásbeli magánvégrendelet tanúja vagy más közreműködő személy, illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta.
(2) A tanú, illetőleg a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem érvénytelen, ha a végrendelkezésnél - rajta kívül - két tanú működött közre."
Az engedőbb szabály indoka, hogy a tanúk is csak annyiban védhetnek érdeket, amennyiben a megnevezett örökös maga is teheti, tehát a hozzátartozó is lehet tanú (BH 1990/2/59, 1990/12/472).
A címben jelzett öröklési szerződés alaki feltételei szempontjából alapvető jelentősége van a következő rendelkezésnek.
Ptk. 629. § (2) "A több különálló lapból álló írásbeli magánvégrendelet csak akkor érvényes, ha minden lapját ellátták folyamatos sorszámozással, továbbá a végrendelkező és - ha a végrendelet érvényességéhez tanúk alkalmazása szükséges - mindkét tanú aláírásával."
Mivel öröklési szerződést csak az allográf végrendelet alakiságai szerint lehet megkötni, következőleg a két tanú aláírása mindig kell.
Vékás szerint a bírói gyakorlat némiképp bizonytalan abban, hogy e hiányok utólagos bizonyítással pótolhatók-e. Mindkét álláspontra hoz példát: az elutasító ítéletre a BH 1987/12/441. sz., a megengedő álláspontra a BH 1990/2/59. sz. jogesetet (i. m.: 100. o. ue. bek.).
Mivel a bizonytalanság eloszlatása alapvető jelentőségű a jogkövetkezmények szempontjából, ezért mindkét jogesetet idézzük. Először az elutasító ítéletet, amelyre több más jogirodalmi mű is hivatkozik.
"A fentiekből értelemszerűen következik, hogy a más által írt, több lapból álló végrendelettel alaki okból egy tekintet alá eső öröklési szerződés esetében valamennyi lapon elengedhetetlen követelmény az örökhagyó aláírása, - ennek hiánya ugyanis azt jelenti, hogy az örökhagyótól származó tanúsítása céljából megkívánt alaki kellék teljesen hiányzik. Ezt nem pótolja az öröklési szerződés egyéb alakiságainak a betartása sem. Az ítélkezési gyakorlat pedig egységes abban, hogy az alaki kellékek hiánya bizonyítással nem pótolható. Így sem az öröklési szerződés tanúinak vallomása, sem az államigazgatási hatóság jóváhagyása nem teszi lehetővé, hogy a bíróság a valójában kellékhiányos öröklési szerződést alaki okból érvényesnek tekintse.
Pedig a hatóságnál bizonyára volt a szerződésből letett példány, valamint az eljárt hatósági személy tanúként kétségkívül igazolhatta volna az okirat első lapjának eredetiségét. Folytassuk az ítélet indokolását:
Ilyen eredményre a végrendelet értelmezésére vonatkozó szabályok alkalmazásával sem juthatunk el. A végrendelet értelmezési szabálya ugyanis csak az alakilag hibátlan végrendeletre vonatkozik, és csak a végrendelkező valódi akaratának megállapításánál érvényesül, az alaki hiba kiküszöbölésére azonban nem szolgálhat."
Az ítélet tehát megvonja a határt az öröklési szerződés alaki feltételeinek hiánya és a favor testamenti elvének érvényesülése között. Lássuk ezek után az elfogadó álláspontot tartalmazó, Vékás által hivatkozott jogesetet.
BH 1990. évf. 59. sz. je.
"Az örökhagyó 1987. augusztus 5-én öröklési szerződést kötött az alperesekkel, melyben a tartása, gondozása, gyógykezeltetése és eltemettetése fejében minden ingó vagyona, valamint ingatlana örököseiül az alpereseket nevezte meg. A szerződés szövegét a II. r. alperes testvére: Sz. A.-né készítette el írógépen, az okirat a keletkezés helyeként Szarvast tünteti fel, a keltezés időpontja pedig 1987. augusztus 3.
Az öröklési szerződést a szerződő felek az alperesek békésszentandrási lakásán 1987. augusztus 5-én írták alá a két okirati tanú: V. M. és K. E. együttes jelenlétében. Az öröklési szerződést az illetékes államigazgatási hatóság jóváhagyta."
"A Ptk. 629. §-ának (1) bekezdése szerint az írásbeli magánvégrendelet érvényességének egyik alaki feltétele az, hogy keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnjék.
Ez a rendelkezés azonban az állandó bírói gyakorlat szerint csupán annyit jelent, hogy a keltezés helyét és idejét az okiratnak feltétlenül tartalmaznia kell, mert ezek az adatok csak ezáltal "tűnnek ki" az okiratból. Ha tehát az okirat a keltezés helyét és idejét tartalmazza - vagyis azok abból "kitűnnek" - akkor a végrendelet a fenti érvényességi követelményeknek megfelel, függetlenül attól, hogy ezek az adatok helyesek vagy tévesek-e, vagyis hogy a végrendelkezés valóságos helyével és idejével egyeznek-e.
A végrendelkezés keltezésének téves megjelölése egymagában tehát a végrendelet érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem - szükség esetén - csak a valóságos adatok bizonyításának nyitja meg az útját. Más kérdés, hogy a keltezésnek a bizonyítás eredményeként megállapított valóságos helye és ideje esetleg olyan körülményeket is feltár, amelyek a végrendelet egyéb - tartalmi - okból való érvénytelenségét is eredményezhetik. Ez azonban már az érvénytelenségnek egy másik - az alaki érvénytelenségtől különálló - esete, amely külön elbírálást igényel.
Az adott esetben a két érdektelen tanú aggálytalan és egybehangzó vallomása alapján megállapítható volt, hogy az öröklési szerződés aláírására az alperesek békésszentandrási lakásán és az örökhagyó kórházból való hazaszállítását követő napon: azaz 1987. augusztus 5-én került sor. Az öröklési szerződés tehát a keltezés helyét és időpontját tévesen tüntette fel. Az öröklési szerződés érvénytelenségét eredményező egyéb körülményre azonban adat nem merült fel. Ezért téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy az öröklési szerződés megkötése helyének és időpontjának téves feltüntetése az öröklési szerződés érvénytelenségét eredményezi."
Vékás által felhozott a bizonyításnak utat nyitó ítélettel elbírált öröklési szerződés nem teljesen fedi az alaki feltétel hiányát. Hiszen nem a keltezés hiánya, hanem téves volta okozta az érvénytelenségi problémát. Az alábbiakban kiderül, hogy az eltérés fontos szerepet játszott számos más ítéletben; a bíróságok különbséget tettek a két fogyatékosság érvényességi következményeiben.
Gellért György: Az öröklési szerződés című művében (KJK) Kerszöv 2001. 82. o. 3. és 4. bek.) részletezi a problémát és mindkét esetre idéz ítéleti álláspontot.
Hivatkozik egy hasonló tartalmú ítéletre (Pfv. V. 21. 502/1998.), amely szerint "Önmagában a téves keltezés a végrendelet érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem - szükség esetén - csak a valóságos adatok bizonyításának az útját nyitja meg." (Ugyanilyen tartalmú jogtételt találunk egyébként a BH 1984. évf. 190. sz. jogesetben.)
Viszont, ha a keltezés hiányzik (Pfv. V. 23.447/1995.), az már érvénytelenségi ok. Idézzük Gellért ezzel kapcsolatos álláspontját: "Az írásbeli magánvégrendelet egyes formáira megszabott alakiságok bármelyikének hiánya tehát a végrendelet érvénytelenségét vonja maga után. A végrendelet alaki hibája sem bizonyítással, sem az örökhagyói akarat értelmezésével nem orvosolható. Az akarati elv, az ún. favor testamenti elve ugyanis csak hibátlan végrendelet esetében, a végrendelet tartalmának megállapítása céljából alkalmazható." (i. m.: 82. o. u. bek. és köv. o.)
Véleményének megerősítésére hasonló álláspontot tartalmazó másik ítéletet (Pfv. V. 21. 822/1997.) is idéz: "...a végintézkedést - így az öröklési szerződést is - mindig az örökhagyó valóságos akaratának az érvényre juttatásával kell értelmezni; az egyébként érvényes végintézkedés tartalmának megállapítása érdekében az alkalmazható, de nem szolgálhat valamely érvénytelenséget eredményező hiba orvoslására." (i. m.: 91. o. ue. bek.).
Érdemes kitérni arra a kérdésre, hogy vajon minden egyes lapot, vagy minden egyes oldalt kell ellátni az allográf végrendelet alaki kellékeivel (végrendelkező és a tanúk aláírása, valamint a sorszámok). Gellért: Öröklési szerződés c. művében erre is kitér. "A törvény »lap«-ot említ, az egy lapból álló - de mindkét oldalára kiterjedő - végrendelet két oldalát tehát nem kell sorszámozni, és az első oldalt nem kell külön aláírni." (i. m.: 93. o. 2. bek.).
Példaként említi azt az esetet (BH 1969/7/6112.), ahol összesen 8 oldalból állt a két-két félbehajtott lap. Elegendő volt a második lap egyszeri aláírása ahhoz, hogy az 5-8. oldalakat érvényesnek mondják ki (i. m.: 93. o. u. bek. s köv. o.; erre az ítéletre hivatkozik egyébként a Vékás által példaként említett, s fentebb idézett ítélet - BH 1987/12/441. - is.). Az utóbbi tíz év joggyakorlata követte ezt a jogértelmezést: "A különálló lapokból álló, összetűzött vagy összefűzött írásbeli magánvégrendelet (öröklési szerződés) az érvényesség szempontjából nem azonos az egyetlen - összehajtott - íven készült végrendelettel [Ptk. 629. § (2) bek., 656. §]." (BH 1996. évf. 259. sz. je.). Hasonló álláspontot mutat a BH 2002. évf. 269. sz. je. is.
Vékás idézett művében más helyütt, az érvénytelenség és a favor testamenti elvének összefüggése kapcsán [94. o. i) pont] egyértelműen a szigorúbb felfogás mellett teszi le a garast, és ilyen tartalmú ítéletekre utal (BH 1994. évf. 315. sz. és 672. sz. jogeset).
Az előbbi jogesetben két különálló olyan végrendeletet minősítettek a bíróságok, amelyekben vagy a keltezés ideje, vagy a keltezés helye nem volt feltüntetve. Az eljárt bíróságok egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nincs helye a két végrendelet együttes értékelésének, s ennek kapcsán mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy "A végrendelkező akarata vizsgálatának csak alakilag hibátlan végrendelet esetén lehet helye [Ptk. 679. § (1) bek., PK 82. sz., PK 85. sz.]".
Ugyanerre a megállapításra jutott a legfőbb fórum a másik ügyben is, igaz szóbeli végrendelet alaki érvényességi feltételeinek hiánya kapcsán.
Az 1990 utáni jogirodalom más jeles szerzője pl. Sőth Lászlóné: A végintézkedések, (HVG-ORAC, Bp. 2001., 81. o. u. bek.) is hasonlóan szigorú állásponton van.
Rendszerváltást megelőző jogirodalmunkban azonban találunk eltérő felfogást is. A Polgári Törvénykönyv magyarázata c. nagy összefoglaló kommentár (szerk.: Eörsi Gyula és Gellért György, KJK Bp. 1981.; a továbbiakban: Nagykommentár) III. köt. öröklési jogi fejezete (2917-2918. o.; szerző: Gellért György) engedékenyebb álláspontra helyezkedik, s ilyen ítéletekről tudósít.
1. Idéz egy legfelsőbb bírósági ítéletet (P. törv. I. 20. 439/1968.), amely egy több lapból állt, sorszámozással ellátott holográf végrendeletet érvényesnek tekintett, noha az örökhagyó nem írta alá annak minden egyes lapját külön-külön. Az indok szerint kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy folyamatos volt a szöveg, s kizárható volt a lapok kicserélése. "A végrendelkező által saját kezűleg írt végrendelet szövege ui. az egyes lapokon szereplő aláíráshoz képest sokkal hitelesebben bizonyíthatja, hogy kitől származik, emellett a sorszámozás, a szövegrész nyelvtani és logikai összefüggése, végül pedig a végrendelet lapjainak összefűzött volta alapján annak alaki egysége, avagy ennek hiánya megbízható adatokat szolgáltat annak megállapítására, hogy a végrendelet valóban a végrendelkezőtől származik-e." (i. m.: 2917. o. ue. bek.)
2. Hivatkozik a Nagykommentár a legfőbb bírói fórumnak egy másik ítéletére (P. törv. II. 21. 239/1973.), amely egy több lapból álló olyan öröklési szerződést, amely végrendeleti intézkedést is tartalmazott, érvényesnek tekintett, holott az egyik lapját a tanúk nem írták alá. Az indok az volt, hogy a szerződés egy példányát hatósági jóváhagyáskor ott letették, s abból kétséget kizáróan megállapítható volt az alá nem írt lap eredetisége (i. m.: 2917. o. u. bek. és köv. o.).
3. A Nagykommentárban Gellért György végül hivatkozik Világhy Miklós jogirodalmi álláspontjára, amely szerint az írásbeli végrendelet fenti alakisági kellékeit [Ptk. 629. § (2) bek.] kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy a végrendelet lehetőleg érvényben maradjon (i. m.: 2918. o. 1. bek.). Lássuk tehát a hivatkozott forrást, a '60-as évek tankönyvét (Világhy-Eörsi: Magyar polgári jog, II. köt. - a továbbiakban: Tankönyv - 449. o.)!
A Tankönyv az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményeit, köztük a több lapból álló iratét tárgyalva az alábbi megállapításra jut:
"a több különálló lapból álló írásbeli magánvégrendelet csak akkor érvényes, ha minden lapját ellátták folyamatos sorszámozással, továbbá a végrendelkező és - ha a végrendelet érvényességéhez tanúk alkalmazása szükséges - mindkét tanú aláírásával [Ptk. 629. § (2) bek.]."
"A sorszámozás és a laponkénti aláírás kellékét a törvény a több különálló lapból álló végrendeletre írja elő. Nem szükséges tehát feltétlenül a sorszámozás akkor, ha több lapból álló írásbeli magánvégrendelet fizikailag összefüggő lapokon (pl. egy íven) készült. Megfordítva viszont: a különálló lapokon írt végrendelet sorszámozása és laponkénti aláírása feltétlenül szükséges, bár egy lap csak két oldalból áll. A most említett érvényességi kellékeket kétség esetében úgy kell alkalmazni, hogy a végrendelet lehetőleg érvényben maradjon."
Ez utóbbi értelmezési tételt valamennyi írásbeli magánvégrendeleti alaki kellékre érti Világhy. Ezután tárgyalja, hogy az aláíráshoz rendszerint a családi és utónév együttesen szükséges, "de nem sérti feltétlenül a törvényt pusztán a családi név aláírása sem, ha a végrendelkező személyazonossága kétségtelenül megállapítható." Az egyéb, korábban tárgyalt alaki feltételekről a következőket mondja: "Érvénytelen az írásbeli magánvégrendelet akkor is, ha annak végrendeleti minősége vagy keltének helye és ideje magából az okiratból nem tűnik ki. E szabályt mindamellett nem szabad túlságosan mereven értelmezni. Nem szükséges, hogy az okirat kifejezetten végrendeletnek nevezze magát, elegendő, ha az okirat egész tartalmából tűnik ki, hogy végakarat nyilvánításáról van szó. A keltezés helyének és idejének viszont az okiratból feltétlenül ki kell tűnnie, mégpedig úgy, hogy ebben a tekintetben kétely ne származhasson."
Úgy látszik tehát, a favor testamenti elvét Világhy is akként értelmezte, hogy az csak akkor érvényesülhet, ha az alaki kellékek egyébként megvannak. Ha valamely formai feltétel szerepel a végrendeletben, de nem teljesen pontosan, akkor a favor testamenti elve alkalmazható úgy, hogy lehetőleg - azaz, ha az adott formai feltétel nem teljes fennállta ellenére a kételyek eloszlathatóak az eredetiséggel kapcsolatban - a végrendelet érvényes maradhasson. Pl. "nem sérti feltétlenül a törvényt pusztán a családi név aláírása sem, ha a végrendelkező személyazonossága kétségtelenül megállapítható" (i. m.: 450. o. I. mondat). Ha viszont ha valamely formai feltétel hiányzik, az érvénytelenséget okoz: "Az aláírás mellőzhetetlen kellék, tehát nincs lehetőség arra, hogy az írni bármely okból képtelen végrendelkező helyet harmadik személy írja alá a nevét, vagy hogy az örökhagyó keresztvonást alkalmazzon, és a névaláírást más pótolja." (i. m.: 450. o. II. mondat).
A jogtörténeti értelmezés kedvéért pillantsunk bele a magyar magánjog nagy összefoglaló művébe (Magyar magánjog, Grill Bp. 1938., szerk.: Szladits Károly, VI. köt.; Második cím Végintézkedésen alapuló öröklés, szerző: Teller Miksa; II. Fejezet A végrendelet fajai és alakja; 31. § Összefűzés és lepecsételés), vajon az akkori jog a különálló lapokból álló végrendelet alaki kellékeiről s azok esetleges hiányairól miként rendelkezett.
Teller itt először idézi a hatályos jog rendelkezését, az 1876: XVI. tc. 8. §-át:
"Ha a végrendelet több ívből áll, ezek zsinórral összefűzendők s a zsinór két vége a végrendelkező és a midőn ezen törvény értelmében tanúk alkalmazása szükséges, legalább is egy tanú által pecséttel megerősítendő".
A rendelkezés alkalmazásának gyakorlatáról a következők szerint számol be: "A több ívből álló magánvégrendelet lepecsételésére a Kúria igen nagy súlyt fektet. Nem óvatossági rendelkezésnek, hanem érvényességi kelléknek tekinti, mely a végrendelkezéskor a végrendelkező és a végrendeleti tanúk együttes jelenlétében teljesítendő (7034/1915. Mj. Dt. X. 57.)" (i. m.: 288. o. ad 1.)
A tanú pecsétjének megléte is érvényességi kellék, s erre idézi a 255. sz. Elvi Határozatot:
"Az 1876: XVI. tc. 8. §-a érvényességi kellékként előírja, hogy a több ívből álló végrendelet összefűzendő, a zsinór két vége a végrendelkező és a amennyiben tanúk alkalmazása szükséges, legalább egy tanú által pecséttel megerősítendő. Az ezen alaki kellék hiányában szenvedő végrendelet érvénytelen még abban az esetben is, ha a végrendelet íveinek a kicserélése ki van zárva." (i. m.: 288. o. ua. pont, kiemelés a jelen cikk szerzőjétől)
A fentiekből az látszik, hogy a több lapból (ívből) álló végrendelet lapjainak kicserélése miatti veszély elhárítására megszabott törvényi feltétel teljesülése akkor is követelmény, ha az adott esetben kizárható a kicserélés veszélye. Kétségtelenül "merev álláspont", de a mai bírói gyakorlat lényegében a régi jog fenti tartalmú gyakorlatában gyökerezik, annak felfogását követi. A nyomon követhető jogfejlődést egyébként jól szemlélteti a Magyar Magánjogi Törvénykönyv Javaslata (Mtj.) 1861. §-a (idézi Teller i. m.: 289. o. 6. lj.-ben; igaz ugyan, hogy a közjegyzőnél letett írásbeli magánvégrendelet kapcsán, azonban a § általában az írásbeli magánvégrendeletre vonatkozik):
"1861. § Ha a végrendelet több ívből áll, mindegyik ívet a végrendelkezőnek és az egyik tanúnak aláírásával kell ellátnia vagy az íveket zsinórral össze kell fűzni, a zsinór két végét pedig pecséttel az irathoz kell erősíteni és hogy ez megtörtént, a záradékban a tanúknak tanúsítaniuk kell."
A Ptk. alakisági szabálya tehát a Mtj. egyik vagylagos szabályából eredeztethető.
Az 1876: XVI. tc. 8. §-ához képesti jogváltozást Teller így magyarázta: "A Mjtj. 1861. §. lényegesen enyhíti a pecsételésre vonatkozó mai szigorú szabályozást. Nem kötelező a több ívből álló végrendelet összefűzése és pecsételése, de ez esetben a végrendelkezőnek és egyik tanúnak minden egyes ívet alá kell írni. Összefűzés esetén előírja ugyan a pecsételést és ennek megtörténtét a tanúknak a záradékban igazolniuk kell, de sem a kétféle pecsét nem kötelező, se nem írja elő, hogy kinek a pecsétje alkalmazandó." Bár a pecsételés követelményét a Ptk. teljesen elejtette; ma érvényes szabályának eredete itt kimutatható.
Jelenkori jogirodalomunkban Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán (Közjegyzők Közlönye 4/1997/1. évf. XLIV. évf. 4. szám. 6. o. első hasáb 4. bek.) c. művében túl szigorúnak minősíti a mai joggyakorlat felfogását: "Köztudott, hogy az alaki hibában szenvedő végrendeletek esetében a törvény és a gyakorlat is meglehetősen merev álláspontot követ: a favor testamenti elve csak az alaki hibái miatt meg nem támadott végrendelet esetén érvényesülhet."
Úgy véljük, hogy az ellentétes álláspontok mögött két, egy tőről fakadó jogalkalmazási szempont verseng egymással.
A végrendelkező életben nem léte miatt már nem lehetséges, hogy - az alaki hiba ismeretében - új végrendelet készülhessen. Indokolt tehát a rugalmas értelmezés, az örökhagyó bizonyítható akaratának lehetőség szerinti érvényesítése.
Ugyanezen ok miatt szigorú a másik felfogás: a jogalkalmazó már nincsen abban a helyzetben, hogy bizonyos lehessen a végrendelkező akarata felől, a végrendelet fogyatékosságát az örökhagyó már nem hozhatja helyre. Viszont az eredeti okiraton kívül más bizonyítékok kreálhatók szinte a végtelenségig, az örökség megszerzésének motívuma ezt ösztönözheti.
A törvények és azok értelmezésének bírói gyakorlata ez utóbbira tekintettel követelhette meg és követeli meg ma is a törvényben megszabott alaki feltételek jelenlétét. Csupán annyi engedményt tesz, hogy ha ezen alaki feltételek nem hiányoznak, de teljesítésük a végrendelkezői helyzet adta sajátosságok szerint történt meg (pl. az aláírás nem a teljes névvel, a dátum megjelölése hibásan történt), akkor a favor testamenti elvének alkalmazásával érvényre juttatja a végakaratot. Hozzátehető, hogy a keltezés helyének és idejének téves feltüntetése, mégha az bizonyosan az örökhagyótól is származott, nem áll messze attól, hogy a végrendelkező egyáltalán nem hagyott keltezést.
A fenti álláspont mindenesetre a törvény által megszabott okirati formát mintegy abszolutizálja, nem enged érvényesülést a végakaratnak akkor sem, ha az adott esetben a különálló lapok kicserélésének veszélye kizárható. Az ilyen értelmezéssel szemben azonban felhozható, hogy az szembenáll a Ptk. alábbi szabályával:
"633. § Sem a közvégrendelet, sem pedig az írásbeli magánvégrendelet hatályát nem szünteti meg az, ha a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező akaratán kívül álló okból megsemmisül, vagy egyébként nem található meg; ha azonban az írásbeli magánvégrendelet az örökhagyó birtokában maradt, de nem került elő, az ellenkező bizonyításáig azt kell feltenni, hogy az örökhagyó azt megsemmisítette."
A törvény e rendelkezése akkor is érvényesnek tekinti a végrendeletet, ha az okirat már nem létezik. A végrendelet megsemmisülhet vagy elveszhet még az örökhagyó életében is, ez önmagában nem ok az érvénytelenségre. Ha azonban az örökhagyó ebbe belenyugszik, az már érvénytelenséget okoz [Ptk. 651. § (1) bek.]. Meg nem lévő végrendelet alapján való öröklés lehetősége valóban szöges ellentétben áll a törvényi formai kellékek feltétlen megkövetelésével mint érvényességi feltétellel. Hiszen a szigorú alakisági követelmény kizárja a végrendelet alá nem írt lapjának hitelességét bizonyítani akaró kérelmet még akkor is, ha az kizárná a kicserélés eshetőségét. Az idézett szabály viszont akkor is megengedi a végrendelet tartalmának bizonyítását, ha akár az egész végrendelet hiányzik.
Az elveszett végrendelet alapján való öröklés bírósági joggyakorlata azonban jóval árnyaltabb képet mutat. Számos bizonyítási követelmény teljesítése az előfeltétele a megsemmisült végrendelet alapján történő öröklésnek. Legvégső feltétel pedig a végrendelet tartalmának megállapítása; s erre csak akkor van lehetőség, ha a hagyatéki eljárás során valamennyi érdekelt egybehangzóan nyilatkozik arról, hogy a végrendeletnek mi volt a tartalma és a végrendelet a törvényes alakszerűségek betartásával jött létre (PK 87.).
Hogy mennyire gyakorlati, s nem a törvény szövegéhez szigorúan ragaszkodó értelmezési szempontok vezérelték a Legfelsőbb Bíróságot az állásfoglalásakor, arra az indokolás utolsó mondata rávilágít:
"Az érdekeltek perre szorítása - egyetértés esetén - gyakorlatilag sem volna célszerű, mert a perben nem történne más, mint a hagyatéki eljárásban, tehát a felek a perben is egyező előadást tennének, és a bíróság a felek egybehangzó tényelőadásaira alapítaná a határozatát."
Tehát a végrendelet utóbb bekövetkezett hiányát sem pótolhatják az egyéb bizonyítékok, hanem végső soron az ellenérdekű felek azonos nyilatkozata érvényesül. Ezt pedig azért indokolt elfogadni, mert ha mindez még a kereset előtt létrejön, szükségtelenné válik a bírói döntés. Valójában itt az ellenérdekű felek a bírói gyakorlat által megkövetelt tartalmú egyezséggel rendezik a jogvitát, s a követelmények tartalmát illetően nem arról van szó, hogy a végrendelet érvényességét állító fél milyen módon bizonyíthatja a végrendelet eredetiségét.
Ezek után azt a kérdést kell tisztáznunk, miként kell eljárni, ha az öröklési szerződésnek csupán egy vagy néhány lapja tesz eleget a Ptk. alakisági követelményének.
Az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása a szerződéses jog szabályai szerint történik (Gellért: Öröklési szerződés 110. o. 2. bek.). Idézzük megállapítását: "Akár anyagi, akár alaki okokból ered is azonban az érvénytelenség, annak jogkövetkezményeit általában a 200. § (2) bekezdésében, valamint a 237. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell levonni. Ilyen esetben tehát nem alkalmazhatóak azok a szabályok, amelyek az öröklési szerződések megszűnése esetében irányadóak [658. § (1) bek., 589. § (3) bek.]."
Ha az öröklési szerződés azon okból érvénytelen, mert egyik lapját nem írták alá, akkor egyáltalán fölvethető-e, hogy az aláírt lap rendelkezései önmagukban még érvényesek lehetnek. Végrendelet esetében a jogirodalom úgy látja, hogy annak rendelkezései nem függnek össze olyan szorosan, mint az élők közötti szerződés tartalmi elemei (Vékás, i.m.: 93. o. u. bek., Sőth Lászlóné i. m.: 191. o. 1. bek.), és ezért indokolt a fennmaradó lapok rendelkezéseinek önálló értelmezését megengedő öröklési jogi szabály:
"A végrendelet részleges érvénytelensége, illetőleg hatálytalansága
652. § Ha a végrendelet több rendelkezése közül valamelyik érvénytelen vagy hatálytalan, ez - feltéve, hogy az örökhagyó másként nem rendelkezik - a többi rendelkezés érvényességét, illetőleg hatályát nem érinti."
Öröklési szerződés értelmezésére nem az öröklési jog, hanem a szerződési jog általános szabályai az irányadóak. Vékás is úgy foglal állást, hogy "Alapvetően az élők közötti szerződések érvénytelenségének jogkövetkezményei - eredeti állapot helyreállítása stb. - állnak be (Ptk. 237-239. §)." [i. m.: 101. o. cd) pont]. A részleges érvénytelenség tehát a kötelmi általános szabályok szerint alakul. Ennek egyik lehetséges változatára Vékás is utal: "Az érvénytelen öröklési szerződés írásbeli magánvégrendeletként adott esetben érvényes lehet: BH 1976/8. sz. 362.; BH 1984/11. sz. 450." (i. m.: 101. o. ue. bek.).
Vajon öröklési szerződésként megállhat-e a részlegesen érvénytelen öröklési szerződés? A kérdést - a fentiek értelmében - a szerződések érvénytelenségi szabálya alapján kell megválaszolni. Lássuk tehát a kötelmi jog idevonatkozó általános szabályát!
"239. § A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. Jogszabály ettől eltérően rendelkezhet."
A részleges érvénytelenség főszabállyá emelését a Ptk. 1993-ban elfogadott módosítása hozta be, a korábbi szabállyal szemben, amely az egész szerződés megdőltét rendelte valamely szerződési rendelkezés érvénytelensége esetén.
A megváltozott rendelkezés alkalmazása bizonyos jogalkalmazási problémákat okozott a gyakorlatban. El kellett dönteni, hogy a szerződés mely részeinek érvénytelensége esetén maradhat fenn a szerződés többi része. Általános elv még nem alakult ki, az azonban elfogadott, hogy "a főszolgáltatás meghatározásának az érvénytelensége esetén az egész szerződés megdől (például a díj meghatározásának érvénytelenségénél. LB Gfv. X 33.020/1994.- BH 1995/12. sz. 721.)" (A Polgári Törvénykönyv Magyarázata KJK-Kerszöv Bp., 2001. szerk.-lektor: Gellért György, I. köt. 814. o. 1. bek.).
Az öröklési szerződésre lefordítva ez azt jelenti, a megmaradt lapból ki kell derülnie egyrészt, hogy az örökhagyó a vele szerződő felet örökösévé kívánta tenni: akár meghatározott vagyontárgyai tekintetében, akár általános örököseként. Másrészt a megmaradt lapnak tartalmaznia kell a szerződéses örökösnek azt a kötelezettségvállalását, hogy az örökös részére életjáradékot vagy tartást biztosít.
Úgy látjuk, hogy a szerződés érvénytelenségének mai jogkövetkezménye tehát igen hasonló a végrendelet érvénytelenségére alkalmazandó szabályhoz. A végrendelet és a(z öröklési) szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége esetén nem dől meg a jognyilatkozat valamennyi rendelkezése, kivéve, ha "az örökhagyó másként nem rendelkezik", illetőleg "a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg". Az öröklési jogi és a szerződéses szabály között mégis van egy fontos különbség mégpedig, hogy a szerződés esetében bizonyos minimális követelmény létezik: a szerződés főkötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseinek érvényesnek kell lenniük.
Az öröklési szerződést tehát áthatja Janus arca; megítélésekor figyelemmel kell lennünk erre bármely rávonatkozó szabály alkalmazásakor. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Pesta János ügyvéd
Visszaugrás
