Az észt legfelső bíróság és a litván közigazgatási felsőbíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokban az Európai Bíróság olyan válaszokat adott, amely alapján a nem súlyos bűncselekmények esetén kérdéses az elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatok magyar büntetőeljárási szabályok szerinti felhasználhatósága is.
Címszavak: adatkérés, adatvédelem, arányosság, bizonyíték kizárása, büntetőeljárás, hírközlési adatok tárolása és felhasználása
Az észt legfelső bíróság egy olyan büntetőügyben folytatott felülvizsgálati eljárást, amelyben a vádlottat az alsóbb bíróságok kisértékű lopás, más bankkártyájának használata és bírósági eljárásban résztvevő személyekkel szembeni erőszak miatt két év szabadságvesztésre ítélték. A büntetőeljárás során bizonyítékként használták fel a vádlottnak olyan személyes adatait, amelyek többek között elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevétele közben keletkeztek.
Az előterjesztő észt bíróság kérdései nyomán az Európai Unió Bírósága (továbbiakban: EUB) az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv (2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) 15. cikk (1) bekezdését értelmezte, figyelemmel az Alapjogi Charta 7., 8. és 11. cikkére, valamint 52. cikk (1) bekezdésére. Ennek során megállapította, hogy az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából lehetővé teszi, hogy a hatóságok olyan forgalmi vagy helymeghatározó adatok összességéhez férjenek hozzá, amelyek információkat szolgáltathatnak az elektronikus hírközlő eszköz felhasználója által lebonyolított közlésekről vagy az általa használt végberendezések helyéről, és lehetővé tehetik az e felhasználó magánéletére vonatkozó pontos következtetések levonását, anélkül hogy e hozzáférés a súlyos bűncselekmények elleni küzdelmet érintő eljárásokra és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetések megelőzésére korlátozódna, függetlenül azon időszak hosszától, amelyre vonatkozóan az említett adatokhoz való hozzáférést kérik, valamint függetlenül az említett időszakra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok mennyiségétől és jellegétől (C-746/18. ítélet 45. bekezdés).
Az ítélet továbbá azt is kimondta, hogy szintén ellentétes az irányelvvel az a nemzeti szabályozás, amely az ügyészséget arra vonatkozó hatáskörrel ruházza fel, hogy hogy büntetőügyben folytatott nyomozás céljából engedélyezze valamely hatóság részére a forgalmi és helymeghatározó adatokhoz való hozzáférést (C-746/18. ítélet 59. bekezdés).
A C-162/22. számú ügy tényállása közvetlenül nem büntetőperhez kapcsolódott, de az EUB újból részletes iránymutatást adott a büntetőeljárási adatszerzés kérdéseire is, és ehhez a fenti észt ügyben hozott ítéletét is figyelembe vette.
Az előzetes döntéshozatali eljárásnak alapul fekvő ügyben a litván legfelső közigazgatási bíróság egy a tisztségéből felmentett ügyész perében járt el másodfokon. A főügyészség azzal az indokkal indított közigazgatási vizsgálatot a felperes ügyésszel szemben, aki ebben az időszakban egy litván ügyészségen ügyészi feladatokat látott el, miszerint arra utaló jelek álltak fenn, hogy a felperes az általa vezetett nyomozás keretében jogellenesen szolgáltatott a nyomozás szempontjából releváns információkat a gyanúsított és ügyvédje számára. Az e vizsgálatról szóló jelentésében a főügyészség bizottsága megállapította, hogy az alapeljárás felperese ténylegesen hivatali visszaélést követett el. Az ügyben párhuzamosan büntetőeljárás is folyt, és a bűnügyi nyomozás során szerzett adatok megerősítették az alapeljárás felperese és a gyanúsított ügyvédje közötti telefonbeszélgetéseket. Az ügyészségi belső vizsgálat eredményeképpen a felperes ügyészt felmentették a tisztségéből (C-162/22. ítélet 17-18. bekezdés).
Ugyan az EUB ítélete nem tartalmazza pontosan, és csak a tényállás teljes kontextusából implicite vezethető le az a - jogkérdés szempontjából is jelentős - tény, hogy az ügyész tisztségéből való felmentését a büntetőeljárásból átvett bizonyítékokkal úgy alapozták meg, hogy egyébként a büntetőeljárás eredményét nem várták meg. Tehát tisztségéből nem felfüggesztették, hanem már a hivatali visszaélés és vesztegetés miatt folyt büntetőeljárás alatt felmentették.
E felmentés miatt az ügyész mint felperes által indított perben másodfokon eljáró bíróság által felvetett kérdések két körülményre vonatkoznak, nevezetesen egyrészről az elektronikus hírközlési szolgáltatók által a súlyos bűncselekmények elleni küzdelemtől és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetettség megelőzésétől eltérő célból megőrzött adatokhoz való hozzáférésre, másrészről pedig, e hozzáférés biztosítását követően ezen adatoknak a vesztegetéshez kapcsolódó hivatali visszaélések kivizsgálására való felhasználására. Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra kereste a választ, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az
- 745/746 -
elektronikus hírközlésre vonatkozó olyan személyes adatokat, amelyeket az e rendelkezés értelmében hozott jogszabályi intézkedés alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatók megőriztek, és amelyeket ezt követően ezen intézkedés alapján a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem céljából az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátottak, felhasználhatók-e a vesztegetéshez kapcsolódó hivatali visszaélések kivizsgálásához (C-162/22. ítélet 23. és 27. bekezdés).
Az EUB korábbi esetjogának felidézésével kifejtette, hogy e 15. cikknek a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével nem ellentétesek az olyan jogszabályi intézkedések, amelyek a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetettség megelőzése érdekében - egyebek mellett - a forgalmi és helymeghatározó adatok célzott megőrzését írják elő, amelyet objektív és hátrányos megkülönböztetéstől mentes tényezők alapján, az érintett személyek kategóriái szerint vagy földrajzi kritérium segítségével, a feltétlenül szükséges mértékű, de meghosszabbítható időtartamra korlátozva határoznak meg; úgyszintén hogy az elektronikus hírközlési eszközök felhasználóinak személyazonosságára vonatkozó adatok általános és különbségtétel nélküli megőrzését írják elő (C-162/22. ítélet 31. bekezdés).
Az EUB ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az arányosság elvének megfelelően e célok között egyfajta hierarchia áll fenn, e célok jelentőségétől függően, és az ilyen intézkedéssel elérni kívánt cél jelentőségével kapcsolatban kell állnia az abból eredő beavatkozás súlyosságával. E tekintetben a nemzetbiztonság védelmére irányuló célkitűzés - amely szerint a nemzetbiztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad - jelentősége meghaladja a 2002/58. irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében említett többi cél, különösen általánosságban véve az - adott esetben súlyos - bűncselekmények elleni küzdelem, valamint a közbiztonság védelmére irányuló cél jelentőségét. A bűncselekmények megelőzésére, kivizsgálására, felderítésére és üldözésére irányuló célkitűzést illetően az EUB megállapította, hogy az arányosság elvének megfelelően kizárólag a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetettség megelőzése igazolhatja a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogokba történő olyan súlyos beavatkozásokat, mint amelyek a forgalmi és helymeghatározó adatok megőrzésével járnak (C-162/22. ítélet 36-37. bekezdés).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
