Történelme során Horvátország különböző államok része volt, így gyakran az egyes régiókban ugyanazon időben különböző polgári eljárásjogi törvények voltak érvényben. 1918-ban Horvátország egész területe a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, melynek elnevezése 1929-ben Jugoszláv Királyságra változott, ekkor ment végbe az első polgári eljárásjogi kodifikáció. Ugyanebben az évben, szavazták meg az 1929. július 13-i polgári ügyekben irányadó bírósági eljárásról szóló törvényt[1], amelynek hatálya a Királyság egész területére kiterjedt. E jogszabály már igen erősen támaszkodott az 1895-ös osztrák polgári perrendtartás és jogi norma megoldásaira. A második világháború után az új szocialista Jugoszlávia polgári eljárásjogát kezdetben az 1956. december 8-i polgári eljárásjogi törvény[2], későbbiekben az azonos nevű, de terjedelmében jóval bővebb 1976. december 24-i polgári eljárásjogi törvény (a továbbiakban: "Petv".)[3] szabályozta. Ezekben a szocialista törvényekben az osztrák polgári perrendtartás és az osztrák polgári eljárásjogi rendszer hatása tisztán kimutatható. A Horvát Köztársaság 1991. évi Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságból történő kiválása és függetlenedése után, a jogalkotó az említett 1976. évi polgári eljárásról szóló törvényt jogrendjének megfelelő módosításokkal ültette át.[4] E jogszabály ma is hatályban van, azonban időközben többször módosították és kiegészítették.[5] E tanulmány nem mutatja be e módosítások mindegyikét, sokkal inkább a három legfontosabbra, a 2003. évi, 2008. évi és 2011. évi novellákra koncentrál, emellett a horvát polgári eljárásjog fejlődésének alapvető irányait emeli ki.
A horvát polgári eljárásról szóló törvény felépítésében több hasonlóságot mutat az osztrák polgári perrendtartással, azzal az eltéréssel, hogy joghatóságra vonatkozó előírásokat is tartalmaz. A polgári eljárásjog klasszikus alapelvei a szocialista eredet ellenére nyomon követhetők benne.[6] Ugyanakkor az alapelvek tartalma az idők folyamán megváltozott, e tanulmány alapvetően ezt a folyamatot mutatja be röviden.
A horvát polgári eljárásjog áttekintése érdekében fontos tisztázni, hogy rendes bíróságként első fokon egyrészről általános hatáskörű helyi bíróságok, másodsorban kereskedelmi hatáskörű cégbíróságok működnek (Petv. 34., 34.b cikk). Másodfokon megyei bíróságok és magasabb szintű kereskedelmi bíróságok (Petv. 34., 34.c cikk). Harmadfokon általános illetékességgel a Horvát Köztársaság Legfelsőbb Bírósága áll (Petv. 34.d).
A polgári eljárásról szóló törvény 2003. július 14-i módosítása és kiegészítése nyomán - mely 287 cikket foglalt magában a jogalkotó legfontosabb célkitűzése a szocializmus korából hagyományozott polgári eljárásjog modernizációja, hatékonyságának és gyorsaságának növelése volt. E célkitűzés hátterében a bíróságok nagy leterheltsége (kimagaslóan magas ügyszám) és az igen hosszadalmas eljárás állt. Ezen felül a Horvát Köztársaság csatlakozott az 1997-es Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez (a továbbiakban: Konvenció)[7], ezek a Konvenció 6. cikkében szabályozott eljárásjogi garanciák - melyek már korábban is a horvát polgári eljárásjog részét képezték - tovább erősítették és az új szabályokon keresztül hatékonyan biztosították gyakorlatban való megvalósulásukat. A következő fontosabb változtatásokat és kiegészítéseket eszközölték.
Pontosították és kiegészítették a bíróságok hatáskörére és illetékességére (Petv. 15-26. cikk), csakúgy mint a pertárgyértékre irányadó rendelkezéseket (Petv. 37., 40. cikk). Jelentős visszalépés következett be a társas-bíráskodás modelljében, mivel innentől kezdődően az elsőfokú eljárások alapvetően egyesbíró közreműködésével zajlanak (Petv. 41. cikk 1. bek.). Az előkészítő tárgyalások ezáltal gyakorlatilag elveszítették jelentőségüket, mivel csak azokban az eljárásokban fordulnak elő, melyekben az ítélkezést a tanács gyakorolja (Petv. 277. cikk 5. bek.)[8].
A jogalkotó a bírák munkájának könnyítése érdekében a bírósági titkárokat, (jogászok, akik sikeresen teljesítették a második jogi államvizsgát) igen széles jogkörökkel ruházta fel, mely sajnos igen kérdéses. Az 50 000 illetve 500 000 kuna[9] értékhatárt meg nem haladó pénzkövetelések esetén a kereskedelmi bíróságok előtti eljárásokban kvázi elsőfokú polgári eljárást folytatnak le, értékelik a bizonyítékokat és megállapítják a tényállást. A bírósági titkár az így lefolytatott eljárás során egy ítélettervezetet készít, melyet a bíró elé terjeszt. Ha a bíró nem ért egyet az ítélettervezettel, maga folytatja le az eljárást (Petv. 13. cikk 1-3. bek.). Ezekben a jogvitákban a közvetlenség elve ezáltal szinte teljesen megsemmisül. E rendelkezés alkotmányossági felülvizsgálata jelenleg zajlik.
A gyakorlatban gyakran voltak visszaélések a bírákkal szemben az elutasított indítványok miatt. Ezért a jogalkotó pontosan meghatározta és megnehezítette az
- 245/246 -
elutasítási eljárás menetét (Petv. 71-76.)[10]. Ezenkívül a bíróságok általános felhatalmazást kaptak arra nézve, hogy a felekkel, képviselőikkel vagy a beavatkozókkal szemben pénzbírságot szabjanak ki, amennyiben a tisztességes eljáráshoz való jogot sértenék (Art. 10 GZV). E szabályozás célja a polgári eljárások késleltetésének megakadályozása volt.
A polgári eljárások gyorsítása érdekében új szabályokat vezettek be a képviselet terén is. A 2003. évi novellát megelőzően a perbeli jogképességgel és cselekvőképességgel rendelkező felek perbeli cselekményeiket személyesen vagy meghatalmazott útján foganatosíthatták, ahol a meghatalmazottnak nem kellett ügyvédnek lennie. A novella után sem vált az ügyvédkényszer a horvát polgári eljárásjog részévé, azonban, ha a fél perbeli meghatalmazást ad, a meghatalmazott személynek ügyvédnek kell lennie (Petv. 89.a cikk 1-3. bek.)[11].
A horvát polgári eljárásjog kevésbé hatékony voltának egyik talán legfőbb oka a bírósági iratok kézbesítésének problémája volt. Ezért a novella fejlesztette a kézbesítés szabályozását és néhány új lehetőséget vezetett be. Így most már lehetőség van az iratok jegyző általi kézbesítésére is (Petv. 133.a cikk). A felek keresetindítás előtt írásbeli egyezségben megállapodhatnak arról, hogy Horvátországban jövőbeli jogvitájuk során minden irat kézbesítése az írásbeli egyezségben meghatározott címre vagy meghatározott személy részére történjen (Petv. 133.b cikk). Ugyanakkor a felek hozzájárulásával az eljárás folyamán a bíróság elrendelheti, hogy a postai kézbesítés az ellenérdekű feleknek közvetlenül tértivevénnyel ellátott ajánlott levél formájában történjen (Petv. 133.c cikk). Ha a peres felek egyike közhitelű nyilvántartásba vett jogi személy, és a részére történt kézbesítés a bejegyzett székhely címére nem vezetett eredményre, az iratok kézbesítésére a bíróság hirdetőtábláján keresztül kerül sor, s az így kifüggesztett iratokat a kifüggesztéstől számított nyolc nap elteltével kézbesítettnek kell tekinteni (Petv. 134.a cikk 1. bek.). Ez a szabály azokra a közhitelű nyilvántartásba vett természetes személyekre is kiterjed, akik bejegyzéshez kötött tevékenységet végeznek, mint például vállalkozók, kereskedők, közjegyzők, ügyvédek, orvosok (Petv. 134.a cikk 2. bek.). A bíróság elnöke elrendelheti, hogy a bíróság területén működő ügyvédek részére a kézbesítés a bíróság épületében külön e célra rendelt teremben, az ügyvédek "levélszekrényébe" (in den Brieffächern der Rechtsanwälten) történjen (Petv. 134.b).[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
