1. A személyiségi jogok megsértése egyrészt a sértett vagyonát érintő károkozással (kezelési és ápolási költségek, keresetkiesés, másokkal szembeni tartási kötelezettségek elnehezülése stb.), másrészt a személyét érintő sérelem okozásával (testi épség elvesztésének közérzeti és társadalmi következményei, tartós egészségromlás elszenvedése, elvárható életkor megrövidülésének tudata, fizikai szenvedés, lelki megrázkódtatás, kedélybántalom vagy tartós pszichikai károsodás, az életvitel, a személyes körülmények, a személyiségről mások által alkotott kép hátrányos módosulása, közéleti és elhelyezkedési lehetőségek előnytelen megváltozása stb.) járhat. A polgári jogban az elmúlt század során széleskörűen gyökeret vert az igény a személyiségi jogsérelem pénzbeli ellensúlyozására olyan esetekben is, amikor a jogsértés nem járt vagyoni károkozással. A kétféle jogsértő hátrány pénzbeli orvoslása azonban még nem nyert jogunkban kellő elvi alapokon megkülönböztetett, egyfelől a merőben személyiségi érdekek sérelméhez, másfelől az ezzel okozott kár eltérő tényállási elemeihez igazodó szabályozást.
Noha a személyiségi jog önálló jogi kategóriaként Európában már a 19. század végére kibontakozott a tulajdonjog archetípusából és polgári jogunk is egymás mellett, sajátos tartalmuknak megfelelően szabályozza a személyek vagyoni, illetőleg egyes személyi viszonyait, a személyiségi jogok megsértéséből eredő károk és a nem vagyoni érdekcsorbulások1 pénzbeli orvoslását jogunk mindmáig egyaránt a vagyonjogban szabályozott kártérítés rendszere felől közelíti meg. A törvény ily módon lényegükben különböző hátrányokat vesz egy kalap alá és a nem vagyoni sérelmeket is a nem arra szabott kártérítés intézményének alkalmazásával, a nem vagyoni kártérítés önellentmondásos konstrukciójával kívánja reparálni.
A kár eleve vagyoni kategória, a személyiségi jogi sérelem pedig nem az, akkor sem, ha egyben károsodással is jár. Kár alatt csak a közbeszédben érthetünk bármiféle hátrányt. Jogilag releváns módon csak vagyoni, azaz pénzben mérhető, ár- és piaci értékviszonyok alapján számítható megrövidülés minősülhet kárnak, amit elvileg meg lehet téríteni. Az ezt meghaladó körben parttalanná válik és elmosódik a kártérítési igények jogalapja; lehetetlennek bizonyul a hátrány pénzbeli kifejezésének tarifálása, következésképpen a kártérítési felelősség alapján történő reparációja is. A személyiséghez fűződő érdekek sérelme önmagában nem becsülhető piaci értéken; ezért sem teljes vagy részleges megtérítéséről, sem megosztásáról nem beszélhetünk, csak méltányos kompenzálásának különböző lehetőségeiről.2
Másrészt viszont a nem vagyoni sérelem pénzbeli ellentételezése akkor is vagyoni jellegű, ha az orvoslandó érdekcsorbulás nem minősül annak. Mivel a személynek jogsértő módon okozott sérelem pénzbeli ellensúlyozása már fogalmilag sem épülhet a kártérítés alapeszméjére, azt a jognak szükségszerűen mint a személyiségi jogok megsértésekor igényelhető sajátos szankciók egyikét kell előirányoznia, a sérelem súlyának, valamint a jogsértő és a sértett gazdasági és társadalmi körülményeinek a mérlegelésétől függő méltányosság jegyében.
A jogdogmatikai tisztázatlanság következményeként a Ptk egymást követő, a vagyoni károkon túlmenő reparáció irányában hozott módosításai eddig csupán a vagyoni és a személyiségi interesse köreinek a károkozásért való felelősség általános szabályozása körében történt vegyítését, a nem vagyoni kártérítés fikciójának a kártérítés kínálkozó Prokrustes ágyába telepítését eredményezték, sajátos kárfajtaként [354. § (2) bek., 355. §]. A Ptk. ennek megfelelően a személyhez fűződő jogok megsértésének pénzbeli orvoslása tekintetében is egyszerűen a polgári jogi felelősség általános, a vagyonjog körében meghatározott kártérítései szabályaira utal [84. § (1) bek. e) pont]. Figyelmen kívül maradtak a nem vagyoni érdekcsorbulások pénzbeli orvoslásának sajátos indoka és megállapításának ebből fakadó szempontjai.
Úgy tűnik ezért, hogy a nem vagyoni sérelmek pénzbeli orvoslására törekvő jogalkalmazásunk kellő elvi megalapozásához és következetes bírói gyakorlat kialakulásához a nem vagyoni sérelmek pénzbeli orvoslásának a kártérítéstől való törvényi elhatárolása kívánatos. Ezt kívánja a jogbiztonságnak az alkotmányos jogállamiságból eredő követelménye is.
2. A vagyoni kártérítés intézményétől a nem vagyoni sérelmek sajátlagos pénzbeli orvoslása céljából való elszakadás folyamatát történetileg a jogalkotás útkereső kísérletezése jellemzi.
Az angol-amerikai common law deliktuális gyakorlatában a nem pénzbeli hátrány (non-pecuniary loss) okozásáért való anyagi felelősségnek régi hagyományai vannak.
Franciaországban az erkölcsi kár (dommage moral), majd az erkölcsi vagy szubjektív sérelem (préjudice moral, vagy préjudice d'ordre subjectif) fogalmai a felelősség határait tágító bírói gyakorlatban kristályosodtak,3 az 1804-ben kihirdetett Code civil 1382. cikkének alkalmazása során, amely előírja, hogy aki felróható módon másnak bármiféle kárt (dommage) okoz, köteles azt jóvátenni (à le reparer). A teljes reparáció (réparation intégrale du dommage) jegyében a kártérités (dommages-intérêts) fogalma mellett teret nyert a közvetlenül okozott "morális szenvedés" (suffrance morale) reparációjának eszméje is.4
A német BGB 1896-ban az élet, a test, az egészség, a szabadság, a tulajdon vagy másféle jog szándékos vagy gondatlan megsértéséből eredő kár megtérítésének (Ersatz des Schadens) kötelezettségét írta elő [823. § (1)]. Olyan kárra nézve, amely nem vagyoni, pénzbeli kártalanítás (Entschädigung) csak a törvényben meghatározott esetekben igényelhető (253. §). A BGB a test vagy az egészség sérelme, valamint a szabadságelvonás eseteiben az okozás vétkességének a megkívánása nélkül tette lehetővé méltányos pénzbeli kártalanítás igénylését (billige Entschädigung in Geld), hasonló igényt biztosítva nők házasságon kívüli közösülésre kényszerítése esetén is (847. §).5
Úttörőbbnek bizonyult az 1811. évi osztrák ABGB, amely a kártérítést abban az esetben, ha az elmaradt haszonra és okozott sértés (Beleidigung) jóvátételére is kiterjed, teljes elégtételnek (volle Genugtuung) nevezte (1323. §); bevezette az először az 1794. évi porosz általános törvénykönyv 6. címében előirányzott méltányos fájdalomdíj (angemessenes Schmerzengeld) fogalmát is, amit testi sértés esetén a sértett kérelmére a kezelési költségeken és az elmaradt, valamint a jövőben kieső kereset megtérítésén túl az adott körülményekhez mérten kell fizetni (1325. §). Megjegyzendő, hogy az ABGB az ún. előszereteti értéket (besondere Vorliebe) a felén túli sérelem számításánál és - felróhatóság esetén - szerződésen kívüli károkozásnál is a vagyontárgy értékéhez számítandónak és kártérítés alá esőnek rendeli (305., 935., 1331. §§).6
A svájci Obligationenrecht 49. cikkével (eredetileg 55. cikk) már 1881-ben általános érvénnyel öntött tisztább vizet a pohárba: "Akit személyes viszonyaiban (persönliche Verhältnisse, intérêts personnels) megsértenek, felróhatóság esetén a kár megtérítésére (Ersatz des Schadens, dommage-intérêts) tarthat igényt és, ahol ezt a sérelem (Verletzung) és a felróhatóságsúlya indokolja, pénzösszeg teljesítését igényelheti mint elégtételt (Geldsumme als Genugtuung, une somme d'argent à titre de réparation morale). Az ilyen teljesítés helyett vagy mellett a bíró az elégtétel más módját is jónak láthatja" (Fordítások és kiemelések tőlem).
A személyes érdekek jogellenes megsértésének orvoslása céljából napjainkra világszerte széles körű bírói gyakorlat bontakozott ki.7
3. Magyarországon a 20. század elején, a magánjogi törvény javaslatának előkészületi munkálatai keretében indult meg a máig is tartó fejlődés a szorosan vett személyiségi sérelmek pénzbeli enyhítésének irányában.8
Az 1914. évi XIV. tc. (sajtótörvény) puhatolódzva nyitott utat a kártérítés vagyoni károkon túlmenő alkalmazásához. Indokolásában a jogalkotó leszögezte, hogy "nem kevésbé jogosult az okozott nem vagyoni kárért megfelelő kárösszeg megállapítása sem. Bárha a sajtóközlemény okozta erkölcsi veszteség, amilyen lehet a becsület elrablását követő társadalmi megvetés, a féltve őrzött titok nyilvánosságra hozatalával szenvedett érzékeny fájdalom stb., ellenértéket a pénzbeli kárösszeg fizetésében nem talál: az ily kárpótlás mégis hozzájárul a jogtalanul szenvedett sérelem enyhítéséhez és bizonyos mérvű helyrehozásához. A jog általános elvei jutnak csak érvényre ... nem annyira a szigorú jog, mint inkább a méltányosság elvei szerint..." Majd: "...csak az adott viszonyok ismeretével megoldható feladat meghatározni azt az összeget, amely hozzávetőleg ellensúlyozhatja a sértettnek okozott nem vagyoni (erkölcsi) kárt. E kérdésekben azért a tv. a bíróságnak szabad kezet enged ... csupán arra hívja fel a bíró figyelmét, hogy a felek vagyoni viszonyait tekinteten kívül hagynia az általános jogelvek értelmében nem szabad", ami egyébként kártérítés esetén ma már nem a kár összegének megállapításához, hanem csupán a károkozó terhére történő beszámításának külön szabályokban lehetővé tett mérsékléséhez megengedett. A sajtótörvény rendelkezéseit a becsület védelméről szóló 1914:XLI. törvénycikk kiterjesztette nem sajtó útján elkövetett vétségekre és a hamis vád büntetendő eseteire is.
Ezeket a kezdeményezéseket karolta fel az 1921. évi LIV. tc. a szerzői jogról, a jogalap nélküli gazdagodás szempontját is bevonva. Előírta, hogy felróhatóság esetén "tartozik a bitorló a sértettnek vagyoni és nem vagyoni káráért megfelelő pénzbeli kártérítést (elégtételt) adni", ami a gazdagodásánál kevesebb nem lehet. Ha nem volt vétkes, a bitorló csak gazdagodása erejéig felelt (18. §), aminek a meg nem fizetett szokásos jogdíj számított.
Az 1928. évi Mtj. ezek után általános polgári jogi szabályként szögezte le, hogy a károkozó a nem vagyoni kárért is megfelelő pénzbeli kártérítéssel (elégtétellel) tartozik, amennyiben az eset körülményeire tekintettel ezt a méltányosság megkívánja (1114. §). Azzal, hogy a kártérítés műszó mellett zárójelben az elégtétel megjelölést használta, a javaslat alkotója már kifejezésre juttatta a nem vagyoni kárért előirányzott kártérítés fogalmával kapcsolatos aggályait. A pénzbeli juttatás alapeszméje itt nem a kár, hanem a méltányosság.
A nem vagyoni kártérítés intézményét a Legfelsőbb Bíróság 1953-ban ideológiai alapon, miszerint "szocialista életviszonyok között az erkölcsi értékek pénzre nem válthatók", megszüntette;9 majd a Ptk. 1977. évi novellája ismét bevezette, ám csak az olyan esetekre, amikor "a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti" (354. §).10 Ezeket a vagylagosan megszorító feltételeket a rendszerváltás után az Alkotmánybíróság diszkriminációnak találta és megsemmisítette. Rámutatott arra, hogy a nem vagyoni kártérítés jogintézményében a jogellenes cselekményért való felelősség személyiségi jogokért való helytállást jelent, ami a kártérítési jogon belül nem értelmezhető.11 Ennek a megállapításnak a következményeit azonban a törvényhozó mindeddig nem vonta le. A hivatkozott szakasz annak idején azzal a szöveggel maradt hatályban, hogy "A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát".
Ezt megelőzően a Legfelsőbb Bíróság 1981-ben, a közben ugyancsak hatályon kívül helyezett 16. sz. Irányelvében, olyan útmutatást adott a bírói gyakorlatnak, hogy bármilyen alapon fennálló kártérítési felelősség esetén a nem vagyoni kár enyhítése végett helye lehet kárpótlás megítélésének és a nem vagyoni kárpótlás mellett a károkozót egyidejűleg általános kártérítésre is lehet kötelezni. Ez az Irányelv azonban testi sértések és egészségromlás következményeivel foglalkozott, megszorította a törvény előírásait és előírta "a társadalom teherbíróképességének" a szempontját is, ami korántsem magánjogi viszonyokra irányadó körülmény. A 21. sz. Irányelv aztán 1990-ben ezt az irányelvet azzal az céllal helyezte hatályon kívül, hogy lehetőség nyíljon "a személyiség minden oldalú védelmét, az erkölcsi értékeket szem előtt tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítására", a törvényi szabályozásra tekintettel azonban szükségképpen a nem vagyoni kártérítés intézményén belül maradva.
Végül az 1993. évi XCII. tc. hatályon kívül helyezte a Ptk. egész 354. §-át és ma is hatályos módon újraszövegezte a rákövetkező, a felelősség módjáról és a kártérítés mértékéről szóló 355. § (1) bekezdését, amely szerint a kárért felelős személy, ha az eredeti állapot nem állítható helyre, vagy a károsult ezt alapos okból nem kívánja, "köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni". Majd a (4) bekezdés szerint: "Kártérítés címén a károkozó körülmény12 folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást13 vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez14 szükséges." A személyhez fűződő jogok megsértése esetén támasztható igények meghatározásakor a Ptk. 84. § (1) bekezdése többek között ezekre a rendelkezésekre is utal, amikor e) pontjában előírja, hogy a sértett "kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint". E szakasz (2) bekezdése szerint "ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat." Ez a rendelkezés egyrészt arra utal - ha közvetve is -, hogy kártérítés címén a személyhez fűződő jogok megsértésével okozott sérelem nem mindig ellensúlyozható, másrészt viszont a sértett nyitva maradó reparációs igényének mellőzésével kizárólag a jogsértővel szembeni repressziót szolgálja. (Kiemelések tőlem).
A Ptk. jelenlegi rendelkezéseiben összemosódnak a kár megtérítésének és a személyiségi sérelemért fizetendő pénzbeli elégtételnek a követelményei, ami mind a személyiségi jogok sérelmének pénzbeli orvoslása, mind a vagyoni kártérítés szempontjából problematikus. Általános felelősségi szabályként a vagyonjog körében is lehetővé teszik a nem vagyoni kártérítést, noha a személyes érdekcsorbulások pénzbeli ellensúlyozása fogalmilag és gyakorlatilag egyaránt csak a személyhez fűződő jogok megsértése kapcsán merül fel. A hatályos szabályok együtt irányozzák elő a "kárpótlás vagy költség" megtérítésének a kötelezettségeit és szövegezésükből következően vagyoni hátrány kapcsán is eleve megelégszenek annak csökkentésével.
A bíróságok ennek megfelelően érthetően ellentmondásosan kísérlik meg a személyhez fűződő jogok megsértésének az általános kártérítés körében való orvoslását. A Legfelsőbb Bíróság ismételten is kimondta, hogy "a nem vagyoni károsodás a személyiség értékminőségének a csökkenése", majd később nem osztotta a Baranya Megyei Bíróság álláspontját, amely szerint a nem vagyoni kártérítésre kizárólag a személyiségi jogok megsértése ad alapot, és leszögezte, hogy "Nem vagyoni kártérítés ugyanis bármely jogi érdek csorbítása esetén megítélhető, ha a jogsértés okozta hátrányok teljes kiegyenlítése csak így történhet meg ... a Ptk. ugyanis nem korlátozza a nem vagyoni kártérítést a személyiségi jogok megsértésével okozott hátrányok kiegyenlítésére".15
4. A Ptk. újra-kodifikálása lehetőséget ad a személyiségi jogok megsértésével okozott sérelmek méltányos pénzbeli ellensúlyozásának a jogi sajátosságaihoz igazodó rendezésére és a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó szabályok öleléséből a személyek polgári jogi védelmének körébe emelésére. Ebbe az irányba mutat mind a polgári jog általános fejlődése, mind pedig a vagyoni kártérítés korlátain állhatatosan túltörekvő bírói gyakorlat. Törvényünkben is le kell vonni annak a következményeit, hogy a nem vagyoni kártérítést nem lehet kártérítésként kezelni.
A nem vagyoni kártérítés ellentmondásos intézményét helyes lenne megszüntetni. Helyette a személyiségi jogok megsértésének egyik lehetséges szankciójaként bevezetésre kerülhetne a kártérítéstől független sérelemdíj intézménye, ami a sértettet a személyiségi érdekeinek jogsértéssel okozott jelentős csorbulásáért illetné, a jogsértés elszenvedésének pénzbeli ellensúlyozása végett. A személyiségi jogi sérelem jellegétől függően sérelemdíj jogi személyt is illethetne.
A "sérelemdíj" megjelölés az 1986. évi XXXIII. törvénybe foglalt büntető perrendtartásban tűnik fel, az ártatlanul fogva tartottak javára szólóan. Jogirodalmunkban a nem vagyoni kártérítés fából vaskarika fogalma helyett már Marton Géza16 és Lábady Tamás17 is használták. A Polgári Törvénykönyvünkben való használatát a többi hasonló értelmű műszóval szemben az is indokolhatja, hogy a "kárpótlás" kifejezést jogunk más vagyoni összefüggésekben használja, az "elégtétel" fogalma pedig nem pénzbeli reparációkra nézve vert gyökeret.
A sérelemdíj indokoltságát és összegét a bíróság a személyiségi jog megsértésének körülményeitől függően, a méltányosság jogelve alapján állapítaná meg. A sérelemdíj megállapításának nem lenne ugyan feltétele a jogsértés felróhatósága; a jogsértő szándék vagy gondatlanság azonban latba esne a sérelem jelentőségének, adott esetben a sérelemdíj mérvének a mérlegelésénél. A méltányos mérlegelésnek ki kell térnie mind a jogsértő, mind a sértett személyi körülményeire, köz- és magánéleti helyzetére, életvitelére, foglalkozására, a sérelem adott helyzetben megállapítható, szubjektív elszenvedésének súlyára. Amíg a kártérítés körében a méltányosság ma már csak rendkívüli esetekben, vagy a szerződések jogában általában az előreláthatóság határáig eredményezheti az okozott kár felszámításának korlátozását, addig sérelemdíj megítélésénél mindenképpen figyelemmel kell lenni a jogsértő és a sértett vagyoni körülményeire is.
A sérelemdíj szankciójának méltányosságtól függő alkalmazása az anyagi igazság szolgáltatását segítheti a polgári jogi ítélkezésben.18 A személyes sérelmeknek a kártérítés anyagi koordinátáitól függetlenített elbírálása fokozottabban alkalmas az erkölcsi értékek tudatosítására és erősítésére is.19 A sérelemdíj, lényegéből következően a személyes megrázkódtatás egyszeri pénzbeli kompenzációját jelenti, járadék formájában már nem lenne megítélhető.
A sérelemdíj iránti igény csak a sérelmet elszenvedett személyt illetheti, az már fogalmából következően sem ruházható másra és halál esetén sem száll át. Örököse az elhunyt jogán csak akkor követelheti, ha a sértett az igényét még életében keresettel érvényesítette, vagy azt a jogsértő elismerte.20 A jogsértő díjfizetési kötelezettsége hagyatéka részeként jogutódaira is átszállna.
A sérelemdíj egyrészt nem zárja ki a jogsértéssel okozott kár teljes megtérítését, másrészt nem függvénye a kártérítésnek. A sértett vagyoni kárát a személyiségi jogsértés esetén is a sérelemdíj megítélésétől függetlenül, a kártérítési felelősség szabályai szerint, a tényleges kárra és az elmaradt haszonra tekintettel kell megállapítani, indokolt esetben általános kár számításával.
A Ptk. rendszerében meg kell szüntetni a személyiségi jogok megsértéséért kiszabható, büntető indíttatású közérdekű bírságot. A polgári jog célja a magánszemélyek egymásközti viszonyának a szabályozása, az okozott károk és személyiségi jogi sérelmek megtérítésének, illetve kompenzálásának a biztosítása; nem pedig merőben a jogsértés állam javára szóló megtorlása. A társadalmi megelőzést is polgári jogi eszközökkel, adott esetben a sértettnek fizetendő sérelemdíj megfelelő gyakorlatának kialakításával kell a Ptk.-ban megkísérelni. Ha a jogsértés büntető szankciót indokol, azt a személy elleni bűncselekmények körében kell szabályozni.
A sérelemdíj bevezetése esetén figyelemmel kell lenni a felelősségbiztosítási szerződések tartalmi módosulására. A Ptk. 559. § (1) szerint a biztosítás minden olyan kárra kiterjed, amelyért a biztosított jogszabály szerint felelős. A nem vagyoni kártérítés megszüntetésével a sérelemdíjért való helytállás fogalmilag kívül esne a kárbiztosítás körén és annak biztosítási fedezetéről ez esetben külön kell gondoskodni.21 ■
JEGYZETEK
1 Grosschmid B. kifejezése (Fejezetek I. 2. kiadás, 1901; 71. § 1932. évi ki-dás 721. o.)
2 Ld. Lábady Tamás átfogó elemzését: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata, 1992; I. rész, A nem vagyoni kártérítés intézményelméleti kérdései 11-47. o.
3 Civ. 13 févr. 1923, Dalloz Périodique 1923. 1. 52; Civ. 1re, 16. janv. 1062, Dalloz 1962. 199. Trib. gr. inst. Caen, 30. oct. 1962, Dalloz 1963. 92.
4 Crim. 10. mai 1984, Dalloz 1985. 256; Civ. 1re, 15 avr. 1986, Bull. civ. I, no. 91.
5 A bírói gyakorlat a 847. §-ban előirányzott lehetőséget analógia útján kiterjesztette a személyiségi jog más területeire is; 1958-ban a képmás reklámcélú felhasználásával okozott nem vagyoni kár címén is méltányos kártalanítást ítélt meg, noha a 823. §-ban megkívánt kártérítési alap hiányzott (Herrenreiter ügy, BGHZ 26, 349). A német bírói gyakorlat újabb alakulására lásd Görög M.: Az általános személyiségi jog megsértésének fájdalomdíjjal való orvoslása. Jogelméleti Szemle 2002/3.; elérhető http://www.extra.hu/jesz honlapon.
6 Grosschmid "kedvességi érték"-nek fordította a római jogból ismert ppre-tium affectionis fogalmát és azt szintén "a vagyonbeli kár rovatjába" sorolta (idézett kiadás 719. o.). Marton G. ezt már téves álláspontnak nevezte, mert "vagyoni kár itt nyilván csak a vagyoni interessze határáig lehet" (A polgári jogi felelősség, 1945; sajtó alá rendezte Zlinszky J. 1983; 106. pont 501. lábj. 408. o.) A francia bíráskodás 1962-ben az anyagi kár megtérítésétől függetlenül reparációra jogosítónak ítélte a tulajdonosnak kedves lova halálával okozott szubjektív és érzelmi hátrányt (préjudice d'ordre subjectif et affectif susceptible de donner lieu à réparation, Rev. trim. dr. civ. 1962, 316). Sólyom L. 1987-ben rámutatott arra, hogy a korabeli "értelmezés folytán a tipikus nem vagyoni kártérítés a vagyoni kár határesete" és a "...társadalmi változások egyenlőre a vagyoni szférában sem nyitották meg a szubjektív kárszámítást; például "az előszereteti érték - maga is határeset a vagyoni és nem vagyoni kár között - megítélése éppúgy nem lendült fel, mint a fájdalomdíjé vagy puszta elégtételé sem."
(A nem vagyoni kártérítés a mai polgári jog értékrendjében. In: Jogász Szövetségi Értekezések 1987. X. évf. 3. sz. 13. o.) Az előszereteti érték csorbulása már meghatározása szerint is csak a sérelmet szenvedőnek jelent valamit; nincs mások számára is objektiválható mértéke, aminek alapján megtérítését lehetne igényelni. Pénzbeli ellensúlyozása ezért csak méltányos mérlegelés kérdése lehet.
7 Vö. Lábady T.: 2. sz. lj. id. mű, III. fej.: Eszmei kártérítés a külföldi jogokban, 73-90. o.
8 A fejlődés állomásaira nézve vö. különösen Meszlényi A.: Nem vagyonbeli kár. In Glossza Grosschmid Fejezetek... c. művéhez, 1932. (III. fej. G. 324. és köv.o.); Marton G.: 5. lj. id. mű (164. pont, 169-9 o.) Sólyom, L.: 5. lj. id. mű 11. o. és köv. Solt P.: A nem vagyoni kártérítés egyes kérdései a Legfelsőbb Bíróság polgári ítélkezésében. In: Jogász Szövetségi Értekezések 1987. X. évf. 3. sz. 44. o. és köv. Benedek K.: A nem vagyoni kár. In A Polgári Törvénykönyv magyarázata, 3. kiadás 1995 (XXX. fej. 972. o. és köv.) Lábady T.: 2. sz. lj. id. mű 14-15. o.
9 III. sz. polgári elvi döntés, B. H. 1953. 3. sz. 118. sorsz.
10 Petrik Ferenc az újra bevezetett nem vagyoni kárt új típusú felelősségi alakzatként határolta el a vagyoni kártérítéstől (A törvényszerkesztő dilemmái III. Magyar Jog 1978. 235. o. A jogellenesség eltérő alapja szerint különbözteti meg a vagyoni kártérítéstől, amennyiben személyhez fűződő jog megsértéséhez kapcsolja azt és mind a jogellenesség, mind a nem vagyoni kár fogalmának a meghatározásában a személyiség életminőségének sérelmére helyezi a hangsúlyt. A felelősségi eszme változásai a kártérítési jogban. Gazdaság és jog. 2002. július-augusztus, 6. o.
11 34/1992. (VI. 1.) AB határozat.
12 Nyilván "a károkozás körülményei" értendők; károkozó körülményre utalás a személyes károkozásért való felelősség körén túl terjeszkedik.
13 Kárpótlás megtérítése alatt a sérelem ellensúlyozásához szükséges kiadások megtérítését érthetjük.
14 Nem vagyoni hátrány pénz fizetésével nyilván csak ellensúlyozható.
15 Pfv. III. 21. 787/1995.; Pfv. III. 21. 385/1996.; Pf. V. 23 937/1997/3. Korábbi bírói gyakorlatunkra Lábady T.: 2. sz. lj. id. mű II. rész: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata, 49-72. o. Bíróságaink dilemmából utat kereső legújabb tapogatózásaira nézve vö. Bírósági Döntések Tára (KJK) Második évf.; különösen Gátos Gy., Lábady T., Tolnai I.: Baranya Megyei Bíróság Polgári és Közigazgatási Kollégiumának 2000. november 17-i kollégiumi ülésére készült előterjesztés és I-VI. vélemény, 5-31. o.
16 Kártérítés In: Magyar Magánjog, szerk. Szladits K. III. 1941., 358. és köv. o.; 5. lj. id. mű 184. o.
17 2. sz. lj. id. mű 16. o.
18 Marton Géza ismételten hangsúlyozta, hogy "az anyagi igazság szolgálata nem képzelhető el a bírónak adott megfelelő szabadság nélkül" (5. lj. id. mű 112. o.).
19 Sólyom László a nem vagyoni kártérítés bevezetésekor rámutott arra, hogy annak "valójában kifejezetten erkölcsi értékalkotó feladatot is el kell látnia" és felismerte, hogy "a nem vagyoni kártérítés fogalmi ellentmondásaitól tehát nem lehet szabadulni - de ezt az intézményt így is érdemes vállalni" (5. lj. id. mű 15-16. o.). A jogalkotásnak ma már tisztázóan kell tovább lépnie. Lábady Tamás kiemeli, hogy "a bírói gyakorlat hamarosan szembetalálta magát az egyéb személyiségi jogok védelme terén jelentkező társadalmi hiányérzettel,a polgári jog egyre hangsúlyozódó erkölcsi értékmeghatározó szerepével." Majd: "... a nemvagyoni kártérítések "tény-bírái" sokkal inkább morális, mint funkcionális alapon ítélkeznek". 2. sz. lj. id. mű 17. o.
20 Vö. Solt P.: A nem vagyoni kártérítés egyes kérdései a Legfelsőbb Bíróság polgári ítélkezésében. In: 6. lj. id. mű. 44. o. és köv.
21 A jelenlegi felelősségbiztosítás gyakorlatának kialakulására nézve lásd Lábady T.: A nem vagyoni kártérítés biztositási fedezete. In: Jogász Szövetségi Értekezések 1987. X. évf. 3. sz. 101. o. és köv.
Visszaugrás
