"A törvényeknek nem azért van tekintélyük,
mert igazságosak, hanem mert törvények."
Montaigne
Ezen írás nem válaszokat ad kérdésekre, sokkal inkább egy problémát kíván felvetni, ami a közigazgatás minden területén előfordul, így az Adóhivatal munkájában is. Ez a probléma a törvények - jogforrások - konkrét esetekre való alkalmazhatósága, a másodlagos jogforrások tényleges segítsége a gazdasági életben felmerülő változásokra.
A jogforrás kifejezés szerteágazó tartalmú fogalom. Egyrészt a jog forrása lehet az Állam, mint minden jog forrása, továbbá minden olyan tény, amelyhez szubjektív jog szerzése fűződik, s harmadszorra - szociológiai értelemben - a jog forrásai lehetnek mindazon okiratok, jogszabályok, amelyek a jogrend ismeretét közvetítik.
A jogforrási hierarchiában elhelyezkedve a törvények, így az Adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) is csupán a keretszabályokat adja meg, természetéből adódóan, azonban nem képes erre - és nem is elvárható el tőle -, hogy a "való világban" felmerülő valamennyi esetre alkalmazható legyen. A jogalkotás története folyamán voltak - bukott - kísérletek arra nézve, hogy valamennyi lehetséges jogi szituációra szabályozást biztosítsanak például ilyen volt a Porosz Általános Törvénykönyv 1794-ben.
Általánosan elfogadott és bevett szokássá lett, hogy az adójog területén megalkotott törvényeket évente legalább egyszer módosítják a kor, illetve a gazdasági környezet változásának megfelelően.
Az adórendszerre - amely az adott időszakban működő adók összessége - jellemző, hogy harcok, kompromisszumok eredményeképpen alakult ki, folyamatosan változik, alakul. A jelen és a múlt egyaránt jelen van benne. Nem csak adott ország gazdasági változásai vannak rá nagy hatással, de az egyes országok rendszerei is hatnak egymásra. Jellemző azonban, hogy csak az az ország képes teljesen új elemeket beemelni az éppen élő adórendszerébe, amely gazdaságának erőssége ezt megengedi.
Az adótörvények gyakori módosításának oka abban rejlik, hogy a bírói jogfejlesztés helyet a törvényhozó maga kíván meghatározó szerephez jutni. Sok esetben az éves módosítások sem képesek követni a gazdasági életben bekövetkező változásokat. Az állami irányítás egyéb eszközei (határozat, utasítás, irányelv, elvi állásfoglalás, tájékoztató) vannak hivatva ezen problémák megoldására.
Az új adójogi normák megalkotása során a jogalkotó nem mindig veszi figyelembe a gazdasági és a jogi környezet alakulását. Átfedések és hiányok keletkeznek a szabályozandó feltételek és viszonyok rendezése során. A törvény előkészítése során a lehetséges alternatív megoldásokat gyakorta nem feltárja, hanem elfedi azokat. Így az újabb és újabb törvények megalkotásánál e hibák újra előfordulnak, és ez a törvények ilyen gyakori módosításainak okává lesz. Az érdekképviseleti szervek szerepének felértékelése, illetve a jogszabályok végrehajtása során jelentkező tanulságok figyelembevétele megoldást jelenthetne. Az Alkotmány szerint: "Feladata ellátása során a Kormány együttműködik az érdekelt társadalmi szervekkel". A Jogalkotási törvény (1987. évi XI. törvény - továbbiakban: Jat.) 27. § c) bekezdése, pedig kimondja: "A kormány elé terjesztendő jogszabálytervezetről véleményt nyilvánítanak az érdekelt társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek"
Ha a törvények megalkotása ténylegesen ilyen módon történne, akkor eredményesebben, hatékonyabban lennének képesek a törvények a valós életviszonyokat alapul venni.
A Kormányon belül a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályai folyamatosan konzultálnak az Adójogi főosztályokkal, bevonják azokat az egyes adónemekkel és járulékokkal kapcsolatos jogszabályok előkészítésébe, mivel csak ők képesek a törvények végrehajtása során keletkező tapasztalatokat értékelni és a törvényhozó hatalom felé továbbítani.
A véleményezés nem a jogalkotás előfeltétele, erre az Alkotmánybíróság határozatában - 7/1993. (II. 15.) ABH - is felhívja figyelmünket. Nem alkotmányellenes a törvény, ha az érdekképviseleti szervek véleményét nem vették figyelembe.
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata az, hogy nem kíván beavatkozni, az adórendszer kialakításába, azt a követelményt azonban felügyeli, hogy az adórendszer feleljen meg a piacgazdaság elvárásának, valamint, hogy ne legyen diszkriminatív. Az Alkotmánybíróság egy határozatában - 140/B/1995. ABH - kifejtette, hogy az adózási forma meghatározása a jogalkotó szándékától függő szabályozási és gazdaságpolitikai kérdés.
Az adórendszer kialakításában a jogalkotó mozgási szabadsága igen nagy. Az Alkotmánybíróság vizsgálja, hogy a jogalkotó a jogszabály-alkotási követelményének eleget tett-e, továbbá jogalkotói hatalommal való visszaélést, és adózás feltételrendszerét érintő kérdéseket.
Ha az érdekképviseleti véleményt a törvények megalkotásánál figyelembe is vennék még ez sem jelentene garanciát arra, hogy a jogszabályok gyakori változtatások nélkül képesek legyenek reagálni a hétköznapi változásokat. A tényleges kérdések és a problémák megoldását a másodlagos jogforrások is igyekeznek a rendelkezésükre álló eszközökkel biztosítani, ami nem minden változás esetében sikerül. A közigazgatásban, így az Adóhivatalnál dolgozó ügyintézők feladata jogszabályok, illetve a másodlagos jogforrások tényleges ügyekre való alkalmazása.
Az Adóhivatal jogi hatósági tevékenységet végez, amely három irányba ágazik szét egyrészt az adózók tájékoztatása, valamint egy belső jogszabályi rendszer létrehozása, továbbá a rendszernek egységes jogalkalmazásra kell épülnie. Az egységes jogalkalmazás kialakítására ad lehetőséget a Jat., amely szerint a közigazgatási szerv vezetője utasításokat (külső, illetve belső) irányelveket, tájékoztatókat adhat ki. A változásokból adódó állandóan módosuló jogforrások egységét a Központi Hivatal és az Igazgatóságok jogegységesítési tevékenysége kísérli megoldani.
Az egységet biztosítja az értekezletek tartása, egyes szakterületeket érintő konzultációk és egyeztetési fórumok, illetve rendszeres továbbképzések, a módszertani útmutatók, a területfelelősi, valamint a szakreferensi rendszer működése. A Jogi és Koordinációs Főosztály végzi az egységesítési teendők zömét, hisz minden, az APEH Elnöke által kiadott állami irányítás egyéb eszközét szignálja, véleményezi, észrevételezi.
Ha a jogforrások megalkotásának rendszerét vesszük figyelembe és ennek során a változásokra való reagálás lehetőségét, akkor a következőket állapíthatjuk meg.
A Kormány egyrészt kormányzati, másrészt végrehajtó, rendelkező tevékenységet végző, központi (országos) közigazgatási szerv.
Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve, amely biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát feltételeit. Alkotmányozó, alkotmánymódosító és törvényhozó hatalom.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
