Közel ötven éve használatos a címben megjelölt terminológia, ezért bizonyára valamiféle konzervativizmusra hajló utalás sejthető a cím megválasztásában - nem véletlenül! Nem is titkolom, szívesen alkalmazom mai napság is ezt a gyűjtőnevet, s az sem lehet mentség számomra, hogy először a korábbi Büntető Törvénykönyv (az 1961. évi V. törvény) miniszteri indokolásában található az a magyarázat, amelynek aktualitása viszont aligha vitatható. Ugyanakkor - megjegyzem -, hogy szívesen olvasnék büntető (vagy más magas szintű jogszabályok) indokolásaiban is akárcsak megközelítőleg hasonló teoretikus, ugyanakkor a jogalkalmazási gyakorlatra figyelemmel lévő, s azt segítő interpretációt "A Fejezetben foglalt egyes bűntettek sorrendi elhelyezése a jelenlegitől (BHÖ) bizonyos mértékben eltér. Ennek oka egyrészt az, hogy a javaslat egymás mellett helyezi el az ún. fosztogató jellegű cselekményeket, nevezetesen a lopást, sikkasztást, csalást és hűtlen kezelést, és ezekre vonatkozólag az indokolás gyűjtőnévként használja a fosztogatás elnevezést. Ez a szóhasználat az indokolás során számos vonatkozásban hasznos egyszerűsítést jelent. Ezek a bűntettek annyira rokon természetűek, hogy valamennyi, nem erőszakos módon elkövetett vagyon elleni támadás. E jellegzetesség megjelölésére hiányzott a kellő jogi kifejezés."1
Egy korábban közzétett dolgozatomban a vagyon elleni bűncselekmények szabályozásával kapcsolatos általános jellegű álláspontomat fejtettem ki,2 ezért - legfeljebb csak utalásszerűen - térek vissza az ott írtakhoz. E részben a címben megjelölt néhány bűncselekmény törvényi tényállásainak újrafogalmazásával, módosításával, esetleg kiegészítésével foglalkozom.
1.1. A bűncselekmény fogalma tradicionális kiforrottságának köszönhetően semmiféle kiegészítést vagy változtatást nem igényel. Megjegyzem, hogy más - elsősorban európai - országok büntető törvénykönyveiben található meghatározásokkal összevetve is megállja a helyét, mivel azok a lényeget illetően, kevésbé szabatosak, különösen a tényállási elemek összességét illetően. Ennél fogva módosítása nem indokolt. Összehasonlításként csak két példa: a hatályos francia büntető törvénykönyv, (a Code Penal) 311-1. cikke szerint:
"Más dolgának csalárd elvétele - lopás". De a lengyel Btk. definíciója sem sokkal különb: "Aki idegen dolgot eltulajdonítás végett elvesz..." (278. cikk). Véleményem szerint a lopás hatályos meghatározása: "Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el" - minden tekintetben megfelelő, s a más bűncselekményektől való elhatárolásra is alkalmas.
1.2. A lopás minősítése szempontjából elsősorban az eltulajdonított dolog értéke jelzi a cselekmény tárgyi súlyát. Az értékhatárok felülvizsgálatát, illetve azokra vonatkozó javaslataimat - valamennyi vagyon elleni bűncselekményre vonatkozóan - az előző részben tettem meg.
Változatlanul szükségesnek tartom az értékhatárok számának csökkentése mellett a szabálysértéseket "felminősítő" körülmények ismételt átgondolását, s mindezek révén a minősített esetek ésszerű ritkítását.
Mindezek előtt azonban érdemes a legutóbbi két év - 2005 és 2006 - kriminálstatisztikai adatainak célirányos elemzését elvégezni. Míg 2005-ben összesen 436 500 bűncselekmény vált ismertté, melyből 106 700 volt lopás (24%), addig 2006-ban a 425 000-ből 102 000 (szintén 24%) történt hazánkban. Úgy vélem, hogy nem érdemelnek különösebb kommentárt ezek a magas számok és az arányaik sem.3
A lopás bűncselekményének adatai részletesebb bontásban:
Ezek az adatok azt mutatják, hogy az összes ismertté vált lopás mintegy kétharmadát (2005: 68,7%, 2006: 66%) 200 000 forintot meg nem haladó értékre követték el.
A bíróságok által hozott határozatok több évre visszanyúló vizsgálata szintén arra utal, hogy a szabálysértési értékhatár alatti, valamint az azt alig meghaladó bűncselekmények túlnyomó többsége: minősített eset. (Megjegyzem, hogy ez a megállapítás a lopáson kívül a csalásra is vonatkozik.) A minősített esetek túlzott száma a büntetéskiszabási gyakorlatra ugyan alig van hatással, de felduzzasztja az olyan, a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó, valamint a kisebb értékre elkövetett cselekmények számát, amelyeknek a büntetési tétele 2 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztés. A bíróságok az ilyen ügyekben csak "végletes" esetben szabnak ki végrehajtható szabadságvesztést. Jellemző a pénzbüntetés, csekély számban a közérdekű munkára ítélés, valamint esetenként az üzletszerűség, s - netalántán, ha bizonyítható - a bűnszövetség megállapításánál alkalmaznak szabadságvesztést, de azt is általában
- a Btk. 89. §-ában írt lehetőségekre figyelemmel - végrehajtásában felfüggesztik. Ennek következtében irreálissá válnak a hatályos törvényben írt büntetési tételek, mivel a megsértett - s egyben a jogszabály által védett - érdekek, valamint a kiszabott büntetések rendre nincsenek egymással összhangban. Leszögezhetjük, ha a jelenlegi büntetési tételek maradnak, a minősítő körülmények változtatása is felesleges, de azt azért megállapíthatjuk, hogy a törvényben előírt büntetési tételek és a ténylegesen kiszabott büntetések jelenleg egymással
- diszkréten fogalmazva - nincsenek szinkronban.
A törvényi szabályozás és a jogalkalmazási gyakorlat összhangjának megteremtése érdekében tehát kézenfekvőnek mutatkozna a dekriminalizáció mellett a minősített esetek számának csökkentése, azaz az alapesetként meghatározott cselekmények bővítési lehetőségének korlátozása. Am az értékhatárok felülvizsgálata - amely természetszerűleg együtt jár a büntetési rendszer újragondolásával - csak részben jelent megoldást. (Itt meg kell jegyeznem, hogy a törvény más fejezeteinél egyébként - az általam megismert tanulmányokra alapozva, a többségi álláspont szerint is - szükségesnek mutatkozik a büntetési tételek újraszabályozása.)
Eredményesebb megoldást jelentene a minősítő körülmények számának felülvizsgálata. Ez a törekvés már a korábbi kodifikációs munkálatok során is kiemelten szerepelt a különböző javaslatokban, viszont ellenirányú "közmegegyezés" folytán soha nem érvényesült a végleg elfogadott törvénytervezetekben.
Viszont a jelenlegi, kazuisztikusnak mondható szabályozás mellett szóló legtöbb érvnek, mármint annak, hogy a jogalkalmazók számára egy-egy cselekmény minősítő körülményének interpretálása minél kevesebb gondot jelentsen, ellentmond az a számtalan eseti döntés, amelyek a Döntvénytárakban, valamint a Bírósági Határozatokban kerültek közzétételre. Elég, ha csak a dolog elleni erőszakkal történt elkövetést, vagy például a zsebtolvajlás útján megvalósított lopás értelmezését említjük. (A zsebtolvajlásnak csupán annyi köze van a zsebhez, hogy az abból való elvétel is lehet zsebtolvajlás, azonban az így megvalósított lopások jelentős része éppen nem zsebből való elvétel. A jogalkalmazói gyakorlat "fejlesztette ki", a minősített eset alapját adó elhatárolási elemként, a közvetlen testi őrizetből történő elvételt). Véleményem szerint nemcsak olyan megoldást kell választani, amely a törvényi szabályozást tekintve egyszerűsíti a minősített esetekkel kapcsolatos rendelkezéseket, hanem valóban azt eredményezi, hogy növekszik a "szimplán" alapesetként meghatározott bűncselekmények száma, természetesen az ehhez igazodó büntetési tételekkel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
