Nótári Tamás "Law, Religion and Rhetoric in Cicero's Pro Murena" című monográfiája, amely a közelmúltban Németországon látott napvilágot, átdolgozott, rövidített változata "Jog, vallás és retorika" című magyar nyelvű munkájának, vagyis,[1] Marcus Tullius Cicero által Lucius Licinius Murena védelmében elmondott védőbeszédének, a Pro Murenának komplex és sokrétű elemzése. A mű nem a teljes beszédet veszi górcső alá, hanem annak huszonhatodik és huszonhetedik paragrafusát vizsgálja római jogi, vallási és retorikai kontextusban. Ez a fajta egyéni, összetett látásmód Nótári munkájának kiemelkedő aspektusa, így számos tudományág módszereinek felhasználásával egyszerre tárja az olvasó elé jog-, irodalom- és vallástörténeti, valamint retorikai és filológiai elemzését. A címben foglalt jog, vallás és retorika a korabeli római viszonyok között szorosan összefüggő intézmények voltak, ezért a szerző, hogy koherens képet adjon a védőbeszédről, a kötetben ennek megfelelően szoros egységben vizsgálja őket.
A szerző a címben foglalt három elem, a jog, a vallás és a retorika összekapcsolását azzal magyarázza, hogy Cicero oratiói gyakorlati motivációból születtek, a belőlük a kor jogi és vallási rendjéről leszűrhető tanulságok szükségszerű következmények. A bennük taglalt jogi témák inkább eszközei, mint céljai a szónoknak; e beszédek vizsgálata során nem választhatók szigorúan ketté a jogi és a filológiai kérdésfelvetések, egyik aspektusnak a másik rovására történő, kizárólagosságra törekvő érvényesítése a forrás szerves egészének, strukturális egységének megcsonkítása Cicero szellemiségével ellentétes volna. Az archaikus kor Rómájában a jogi és szakrális képzetek szerves egységet alkottak, elhatárolásuk mai rendszertani fogalmaink szerint indokolt lehetne ugyan, ám nehezen kerülhetnénk el az általunk használt kategóriáknak az antikvitásba történő indokolatlan és kényszeredett visszavetítésének veszélyét. Továbbá leszögezi, hogy közelebb juthatunk a vallási és politikai tevékenységet szinte azonosnak tekintő rómaiak gondolatvilágához, ha megkíséreljük e komplexitást elfogadni, annál is inkább, mivel Cicero a Pro Murenában idézett példái épp a ius és a sacrum szerves egységének korából származnak.
Szerkezetileg a mű két fő fejezetre tagolható, melyben az első fejezet "Legal and rhetorical background of the speech" címet viseli. Ennek a szerkezeti egységnek az elején a szerző a Kr. e. 63-ban elhangzott beszéd történeti hátterét, majd az oratio szerkezetét tekinti át, ezután pedig tekintettel arra, hogy a Murena elleni vádemelésre a Lex Tullia de ambitu alapján került sor megvizsgálja a quaestiones kialakulását, valamint a választási csalás, vesztegetés szabályozását - itt említi a Quintus Tullius Cicerótól, Marcus öccsétől származó Commentariolum petitionist mint kampánystratégiai iratot[2] - és a collegiumok szerepét a választási küzdelemben. A Lucius Licinius Murenát ért vád, a crimen ambitus, azaz a választási csalás, vesztegetés vonatkozásában a szerző az érvényben lévő jogi szankciók történeti áttekintését tárja az olvasó elé. Ezen alfejezetből kiderül többek között, hogy Róma hosszú ideje kénytelen volt szembesülni a tisztségekre pályázók által elkövetett különféle visszaélésekkel, éppen ezért széleskörű jogi szabályozással lépett fel a választások tisztasága, illetve a lehetséges jogtalanságok visszaszorítása érdekében. A közéleti, politikai szerepre pályázóknak elemi érdeke volt, hogy tisztázzák magukat a velük szemben esetlegesen felmerülő ambitus vádja alól, mivel bizonyítottság esetén e vád jogvesztő érvényű volt hivatalba lépési szándékuk szempontjából. A következőkben Lucius Licinius Murena pályafutása kerül bemutatásra és olvashatunk arról, hogy Cicero milyen szerepet tulajdonít a háborúnak és a katonai dicsőségnek, hiszen a contentio dignitatis során számos esetben nem csupán a két consuljélölt személyét, hanem az általuk kifejtett tevékenységet is összehasonlítja a szónok. Az egyébként baráti jó viszonyt ápoló Cicero és a köztársaság utolsó időszakának legkiválóbb jogtudósa, a 63-as választásokon vereséget szenvedett Servius Sulpicius Rufus e perben ellenfélként álltak szemben egymással, s csak a iuris consultus életének és munkásságának áttekintése világít-
- 168/169 -
hatja meg, hogy csupán a retorikai szituáció indította Cicerót arra, hogy Servius Sulpicius Rufus életművét a hadvezéré mögé helyezze. Ezután a Corpus Ciceronianum alapján Cicero iurisprudentiahoz, illetve annak művelőihez fűződő viszonya kerül tárgyalásra, részletesen taglalva a iurisprudentia korabeli viszonyok között érvényesülő szerepét, és kortársak általi megítélését is.[3] Minthogy Cicero a contentio dignitatis során számos esetben nem a katonai, hanem a szónoki pályát állította kontrasztba a jogtudósival, ezért a szerző megvizsgálja a perfectus orator képzéséről a De oratorében összefoglalt elméletet, valamint azon belül az orator viszonyát az egyes szaktudományokhoz. A Pro Murenaban a szónok többször él a humor és az irónia fegyverével ezért Nótári áttekinti a humor és az irónia teóriájára vonatkozó főbb forrásokat az antik retorika, különösképpen pedig Cicero elméleti műveiben, majd sorra veszi és kommentálja a contentio dignitatis e szemszögből relevánsnak tűnő, finoman szellemes szöveghelyeit.
A második fejezetben (On Pro Murena 26-27) Nótári vizsgálódásának egyik fő eredménye a legis actio sacramento in rem eredetének meghatározásához kapcsolódik. A fejezet a Pro Murena 26. és 27. paragrafusát vonja elemzés alá, melyben előtérbe kerül a filológiai elemzés módszere, és ezzel finom hangsúlyeltolódás figyelhető meg az eddig domináló jogtörténeti aspektus irányából. A Pro Murena 26. paragrafusában Cicero a manum conserere szertartásának, vagyis a legis actio sacramento in rem eljárásnak a telek vindicatiója során alkalmazott aktusának szövegét idézi, és humoros megjegyzéseivel teszi nevetségessé annak formalizmusát. A szerző a római jog jól ismert formakonzervativizmusának sajátos megnyilvánulását a manum conserere eljárásának bemutatásakor először a cicerói leírást veti össze a vonatkozó gaiusi és gelliusi szöveghelyekkel, majd ebből a telek vindicatiójára nézve von le néhány következtetést. A munka egyik alapgondolata a címben található három fogalom a korszakon belül vett szoros összefüggése, amely a következő, a fatum fogalmát körüljáró alfejezetben válik hangsúlyossá. Az alapos, többféle értelmezési lehetőséget is nyújtó etimológiai vizsgálat a fogalom eredeti jelentését kívánja tisztázni. Ezt követően Ops Opiferának, a vetés istennőjének szentelt templom dedicatiója, a prodigiumértelmezés verbális aspektusa és a hadijogból ismert excantatio és az evocatio szertartása közötti analógiákat taglaló alfejezetek következnek. A "Festuca and hasta" címet viselő egység először az imperium-hasta viszonyrendszert vizsgálja, majd a pálcát, mint szakrális szimbólumot ismerteti az augurok által használt lituus, a sajátosan numinózus jelentőségű Iuppiter-pap, a flamen Dialis commoetaculuma, valamint a lictorok hordozta fasces szerepének bemutatásán keresztül. A lándzsa és Mars isten kultuszának közismerten szoros összetartozását vizsgálja a szerző a következőkben. Először Mars funkcióját taglalja a capitoliumi triász kultuszát megelőző Iuppiter-Mars-Quirinus istenhármasban, majd Mars numenjének és vallási tisztelettel övezett lándzsájának strukturális összefüggéseit, végül pedig a hasta Martis megjelenését a különféle rítusokban. A továbbiakban a ius fetiale és a legis actio sacramento in rem összevetésére kerül sor, melynek során a két eljárási rend számos vonatkozásban tetten érhető párhuzamossága kerül kiemelésre. Ezen fejezet záró szakaszában Plautus Casia című komédiája, illetve az azon belül a színdarabban megjelenő rituális harc kerül elemzésre annak szakrális vonatkozása és jogi aspektusa tekintetében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
