Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, melyek során nem egyszer a súlyos szerződésszegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza. Elöljáróban hangsúlyozni kell két olyan történelmi súlyú eseményt, amellyel Magyarország jelentősen hozzájárult az európai egység ügyéhez, az integráció folyamatának felgyorsításához, a mai Európa kialakításához. Az egyik a Római Szerződés létrehozása, a másik a német egység megteremtése. A határok nélküli, egységes Európa kialakítása a világháború utáni években nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. De Gaulle tábornok például úgy képzelte, hogy a Ruhr-vidéket leválasztják Németországról, a Saar-vidék gazdasági unióra lép Franciaországgal, a Rajna-vidék pedig véglegesen francia katonai megszállás alatt marad. Abban pedig lényegében egységesek voltak a győztes hatalmak, hogy a német egység létrejöttét meg kell akadályozni. 1950 nyarán azonban kitört a koreai háború, amely egyrészt ráébresztette a politikusokat, hogy az ellentétekkel megosztott Európa védtelen, másrészt általánossá vált a meggyőződés, hogy a koreai háború csupán főpróba egy Európa elleni szovjet katonai invázióhoz és a kettészakított Németország kommunista alapon történő egyesítéséhez. Ez a krízis eredményezte az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) alapító szerződésének röviddel ezután, 1951-ben történt aláírását, amely az első intézményes lépést jelentette a francia-német megbékélés és az európai egység irányába. Ennek eredményeként a németek által fegyveresen többször is legyőzött és megalázott franciák számára lehetővé vált, hogy egyenrangú félként ellenőrizhessék a német szén- és acéltermelést és a nemzetek feletti együttműködés jegyében a két ősi ellenség között közeledés, majd érdekközösség bontakozhasson ki.
A világháború utáni Európában a második legnagyobb krízist az 1956-os magyar forradalom jelentette. Ez újólag ráébresztette a politikusokat, hogy Európa halálos veszélyben van. Jóllehet az Európai Gazdasági Közösség alapelveit megfogalmazó ún. Beyen-terv már korábban elkészült, de az egyértelmű, hogy a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása jelentősen felgyorsította az integrációs folyamatokat. A nyugat-európai egyetemeken örvendetes módon úgy tanítják, hogy 1956. október 23. és 1957. március 25., vagyis a Római Szerződés aláírása (akárcsak a koreai háború kitörése és az ESZAK-Szerződés) egymással szorosan összefüggő, egymást determináló események. Tiszteletet parancsoló Magyarország pozitív hozzájárulása az európai egységhez és az is szembetűnő, hogy az Európát fenyegető krízisek mindenkor előre lendítették az integrációt. Megdöbbenést keltett, amikor a francia Jean Monnet, az unió egyik alapító politikusa így fogalmazott: "Az egységes Európa atyját úgy hívják, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin."
Később történt még egy jelentős magyar hozzájárulás a mai Európa megteremtéséhez. Amikor a magyar politikai vezetés, komoly felelősséget vállalva, átengedte Ausztria felé a nálunk összegyűlt közel százezres kelet-német turistát, röviddel utána leomlott a Berlini Fal, majd összeomlott az NDK kommunista rendszere és létrejött az egységes Németország. A történelmi súlyú magyar döntés és a német egység megteremtése közötti ok-okozati összefüggést senki sem tagadja.
A következőkben a tényekre szorítkozva bemutatjuk azokat az eseményeket, amikor Brüsszel erőfölényét kihasználva saját ígéreteit, szerződéses kötelezettségeit megszegve durva jogsértéseket követett el Magyarországgal szemben. A kiindulópontot az képezi, hogy az 1960-as évek közepéig Magyarországon és a kommunista táboron belül tilos volt kiejteni azt a szót, hogy "európai integráció". A Európai Gazdasági Közösséget hivatalos körökben úgy minősítették, mely szerint az "a számunkra halálos veszélyt jelentő NATO gazdasági fedőszerve". A szükség azonban már akkor is nagy úr volt. A KGST kereskedelmi rendszerébe kényszerített Magyarország dollár elszámolású exportjának több mint 90%-a az EGK akkori hat tagállamába (Németország, Franciaország, Olaszország, Benelux) irányult. A mind jobban eladósodó kádárista elitnek égető szüksége volt a kemény valutára. Brüsszel azonban bennünket (is) "állami kereskedelmű országnak", vagyis a kötelező tervutasítások politikai rendszerére épülő gazdaságnak minősített és ennek jegyében a magyar exporttermékeket az általánostól eltérő, rendkívül terhes diszkriminatív vámtételekkel sújtotta.
A forradalmat követően a magyar gazdaságirányításba bekerült, szakmailag magasan képzett technokrata vezetés cselhez folyamodott. Amit nem kaptunk meg Brüsszeltől kétoldalú alapon, (vagyis a magyar exporttermékek részére a nemzetközi kereskedelempolitika alapját képező ún. legnagyobb kedvezményes eljárást) azt az ENSZ nemzetközi szervezetén (GATT, Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) belüli tagságunk megteremtésével, multilaterális keretek között terveztük elérni. GATT-tagságunk előfeltétele a magyar vállalatok jogi-gazdasági önállóságának megteremtése, vagyis a kommunista gazdaságirányítás alapját képező tervutasítási rendszer felszámolása volt. Magyarország 1968-ban a kommunista táboron belül egyedülállóan megszüntette a tervgazdálkodás vállalatirányítási rendszerét és notifikálta a GATT irányába, hogy hazánkban a magyar vállalatok immár nem terveket teljesítenek, hanem "gazdasági tevékenységüket kizárólag kereskedelmi megfontolások alapján, a nemzetközi piacokhoz igazítják". (A "szabad világ" tapsikolt örömében, hogy a kis Magyarország újra csak borsot tör Moszkva orra alá.)
A "szocialista Magyarország" 1973 szeptemberében a kapitalista világ szabadkereskedelmet folytató országait felölelő szervezet (GATT) teljes jogú tagjává vált. Brüsszel kezdettől fogva rendkívüli aktivitást mutatott az előkészítő tárgyalások során és a magyar GATT-csatlakozási szerződést a Bizottság részéről sietve aláírták. Ehhez Brüsszelnek az akkor még igen gyenge nemzetközi közjogi elismertségének megerősítéséhez és a röviddel azelőtt bevezetett ún. szupranacionális kereskedelempolitikája elismertetéséhez szembetűnő önös érdekei fűződtek. Ugyanakkor itthon örült a gazdasági vezetés, mivel éppen ez volt a cél: Brüsszelt szerződésben arra kényszeríteni, hogy exporttermékeink részére adja meg a legnagyobb kedvezményes elbánást.
Ekkor jött az első pofon, Brüsszel első szerződésszegése. Gyakorlatilag valamennyi GATT-tag kereskedelmi partnerünktől (USA, Japán stb.) tisztességgel megkaptuk a legnagyobb kedvezményes elbánást, kivéve Brüsszeltől! Bizonyított tény, hogy 1975 után kizárólag az EGK volt Magyarország olyan kereskedelmi partnere, amely rosszhiszemű szerződésszegő módon nem hajtotta végre hazánk irányába nemzetközi jogilag vállalt kötelezettségeit. 1973-tól tizenhat éven keresztül Brüsszel a legsúlyosabb nemzetközi jogsértés állapotában volt Magyarország vonatkozásában, egészen az 1988-ban megkötött átfogó kereskedelmi megállapodásunkig. Ez a magatartás a vállalt nemzetközi kötelezettségek durva megsértésének példája, igen ritka jogállamok egymás közötti kapcsolatában. Az sajnálatos módon napjainkig bezárólag is jól mutatja, hogy a brüsszeli Bizottság domináns pozíciójával visszaélve, saját érdekeinek szolgálatában egyoldalúan értelmezi kötelezettségeit, miközben előszeretettel oktat ki másokat a jogállamiság alapkövetelményeire.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
