A deepfake ("mélyhamisítás") teljesen vagy részben kitalált vagy egy meglévő, valós tartalom manipulálásával létrehozott videó, hang vagy egyéb tartalom (pl. kép). A deepfake technológia jelentős kihívásokat és veszélyeket jelent a büntetőeljárás-beli bizonyítás számára. (hamis bizonyítékok problémája, autentikáció, a bizonyítékok hitelessége). Büntetőeljárásokban való felhasználása emellett jogi és etikai aggályokat is felvet. A tanulmány röviden áttekinti a bizonyítékok fejlődését, majd rámutat néhány, a deepfake megjelenésével fellépő potenciális veszélyre a büntetőeljárásbeli bizonyítás során.
A deepfake ("mélyhamisítás") teljesen vagy részben kitalált vagy egy meglévő, valós tartalom manipulálásával létrehozott videó, hang vagy egyéb tartalom (pl. kép). Általában a deepfake veszélyeként szokták felemlegetni, hogy megjelenésével megkérdőjeleződik a valós tartalmak valódiságába vetett bizalom is.[2]
A deepfake technológia, amely mesterséges intelligencia és gépi tanulás segítségével hihetetlenül valósághű képeket, videókat és hangfelvételeket hoz létre, jelentős kihívásokat és veszélyeket jelent a büntetőeljárás-beli bizonyítás számára. Emellett a deepfake számos új büntető anyagi jogi kérdést is felvethet, hiszen akár új büntetőjogi tényállások is kapcsolódhatnak az így létrehozott digitális termékek.[3] Ez a technológia olyan mértékben fejlődött, hogy a manipulált tartalmakat gyakran szinte lehetetlen megkülönböztetni az eredeti, valósághű felvételektől.
A deepfake többféleképpen is bekerülhet a bizonyításba. Lehet, hogy maga a bizonyítékot előterjesztő hozza létre szándékosan, lehet, hogy a más által meghamisított digitális bizonyítékot terjeszt be úgy, hogy tud róla, hogy az egyébként hamis, de az is lehetséges, hogy maga sem tudja, hogy az általa előterjesztett bizonyíték deepfake, mert őt is megtéveszti a manipuláció.[4]A deepfake büntetőeljárásban való felhasználásának számos potenciális veszélye van. Idesorolhatjuk a hamis bizonyítékok problémáját. A deepfake technológia lehetővé teheti, hogy bárkit olyan bűncselekmény elkövetésével vádoljanak, amelyet valójában soha nem követett el. Azaz "mélyhamis" bizonyítékok kerülhetnek a bíróság elé, ami téves ítéletekhez vezethet. Szintén a hamis bizonyítékokkal függ össze az, hogy a deepfake alááshatja a tanúvallomások hitelességét, mivel kétségbe vonható, hogy a tanú által látott vagy hallott események valóban megtörténtek-e vagy manipulált felvételeken alapulnak, esetleg manipulált felvételekkel cáfolják a valósághű vallomást tevő tanút.
Ennek következtében a deepfake technológia új jogi kihívásokat vet fel, például az autentikáció és a bizonyí-
- 321/322 -
tékok hitelességének kérdését. A bíróságoknak (és általában a hatóságoknak) új módszerekre kell támaszkodniuk a digitális bizonyítékok hitelesítéséhez és a manipulált tartalmak azonosításához. Amellett, hogy a deepfake potenciálisan veszélyezteti a konkrét ügyben lefolytatott bizonyítást, további büntető és polgári jogi eljárásokat generálhat. A deepfake sértheti az ábrázolt személyek személyiségi jogait, beleértve a magánélethez való jogot és a jó hírnév védelmét. Büntetőeljárásokban való felhasználása emellett jogi és etikai aggályokat is felvet.
A deepfake technológia általános elterjedése tehát általánosságban megkérdőjelezheti a vizuális és audioalapú bizonyítékok megbízhatóságát, ami csökkentheti a bírósági eljárásokban a tárgyi bizonyítékok súlyát. Emellett a deepfake elterjedése alááshatja a közvélemény bizalmát a jogalkalmazás (végső soron az ítélkezés) iránt, mivel az emberek úgy érezhetik, hogy a büntetőeljárásokban felhasznált bizonyítékok könnyen manipulálhatók.
Ugyanakkor deepfake azonosítása és leleplezése jelentős erőforrásokat igényelhet, ami nemcsak azt jelenti, hogy nehezen lehet bizonyítani egy adott bizonyítékról, hogy deepfake, de az erőforrások lekötése nehezítheti az egyéb bűnügyek felderítését is. A vázolt veszélyek kezelésére számos megoldás és intézkedés létezik, többek között a mesterséges intelligencia alapú detektálási technológiák fejlesztése, a jogi szabályozási keretek megerősítése és tartalommal való kitöltése, valamint a hatóságok tagjainak (és általában a büntetőeljárásban részt vevőknek, pl. védők) az oktatása és képzése a digitális bizonyítékok kezelésére, az esetleges manipulációk feltárására. A digitális bizonyítékok értékeléséhez gyakran szükség van szakvéleményre, különösen azok autentikációjához és integritásának megállapításához. A szakértők segíthetnek a bíróságnak megérteni a bizonyítékok technikai aspektusait és értékelni azok relevanciáját és megbízhatóságát. Noha az eljárásban végül egy szakvéleményen alapulhat az adott bizonyíték kirekesztése, azt, hogy melyik bizonyítékok gyanúsak, a hatóságoknak és a résztvevőknek kell észlelni.
A tanulmány röviden áttekinti a bizonyítékok fejlődését, majd rámutat néhány, a deepfake megjelenésével fellépő potenciális veszélyre a büntetőeljárásbeli bizonyítás során.
Ahogyan Tremmel fogalmaz, a kriminalisztika (és a bizonyítás) története tulajdonképpen nem más, mint a közvetett bizonyítékok térhódításának, bővítésének és kiteljesedésének története.[5] Ez lényegében a tárgyi bizonyítékok előretörését jelenti a személyi bizonyítékokkal szemben. Amíg a természettudományok fejlődése nem ért el bizonyos szintet, egyes bizonyítékok felhasználása fel sem merülhetett (például daktiloszkópia, szerológia, DNS-azonosítás).
Történetileg tehát eleinte a személyi bizonyítékok elsődlegessége (sőt egy ideig kizárólagossága) figyelhető meg. Ezzel párhuzamosan azt is meg kell állapítani, hogy a vallás (vallási vezetők) szerepe is igen domináns volt az ókori-középkori bizonyításban.
Az ókori Egyiptomban a büntetőeljárás és a bizonyítási folyamat jelentősen eltért a mai jogrendszerek gyakorlatától, és szorosan összefüggött az akkori társadalmi, vallási hiedelmekkel (a varázslattal, isteni beavatkozással) és az államhatalom struktúrájával. A modern értelemben vett bizonyítékok mellett nagy szerepet játszottak a metafizikai és spirituális elemek is. Az ókori Egyiptom jogrendszere elsősorban a fáraóra, mint az istenek földi képviselőjére és az ország legfőbb bírájára épült. Bár az ókori Egyiptomban nagy hangsúlyt fektettek az írásos bizonyítékokra, mint például a szerződésekre, levelekre és hivatalos dokumentumokra, a büntetőeljárásokban a szóbeli tanúvallomások és terhelti vallomások játszottak fontos szerepet. A tanúk gyakran a templomokban vagy más szent helyeken tettek esküt, hogy igazat mondanak. A vallási elemeknek tehát kiemelt jelentőségük volt a büntetőügyeknél a bizonyítás során. Az igazságszolgáltatás gyakran magában foglalta a varázslatot és az orákulumokat is mint bizonyítási eszközöket. Az igazság kiderítése érdekében egyes esetekben az istenekhez fordultak válaszokért, ezáltal a papok és az orákulumok fontos szerepet játszottak a bírósági döntésekben. Mivel a terhelt vallomásának kiemelt jelentősége volt, már az ókori Egyiptomban is alkalmaztak kínzást, különösen rabszolgákkal és alacsonyabb társadalmi réteghez tartozó személyekkel szemben. A kínzás célja gyakran az volt, hogy beismeréseket csikarjanak ki vagy információkat szerezzenek a bűncselekmény részleteiről. Már itt is megjelent az "istenítélet" vagy "vízpróba", ahol a terheltet bizonyos próbáknak vetették alá, hogy eldöntsék ártatlanságát vagy bűnösségét. Ezek a próbák gyakran vallási jellegűek voltak, és eredményüktől függően az istenek akaratának megfelelő ítéletet hoztak. A gyakran nyilvános bírósági eljárások általában a templomokban vagy a fáraó palotájában zajlottak, ahol a papok vagy a fáraó maga (vagy képviselői) szolgáltak bíróként.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
