A VIII. századi Bajor Hercegség társadalmi szerkezete meglehetősen dinamikus képet tár elénk: az Agilolfing-dinasztia utolsó két uralkodóhercege, Odilo és III. Tasziló korára egyfelől kikristályosodik a személyállapotok azon rendszere, amelyet a jogforrási és az okleveles anyagból megismerhetünk, másfelől pedig ekkorra tehetjük az önálló bajor nemesség kialakulását, s e folyamat lecsapódását a jogalkotásban. Írásunkban a politikai-történeti háttér vázolását (I.) követően e problémakört kívánjuk behatóbban megvizsgálni: közelebbről a libertás fogalmához fűzött megjegyzéseket követően a szabadok (liberi) és a szolgák (servi) jogállását vesszük szemügyre a Lex Baiuvariorum tükrében (II.), majd a jogi és irodalmi források segítségével exponáljuk a herceg és az ősi bajor genealogiae viszonyát, az adalscalhae rétegének kialakulását, a bajor nemesi rend megszületését és ennek megjelenését a Dingolfingi Zsinat határozataiban, valamint a Karolingok bajorországi hatalomátvétele előtti bajor grófságok kérdését (III.).
I. Hucbert herceggel lezárult a Bajorországot uraló Agilolfingek férfiága, s halálát követően az Agilolfing-dinasztia alemann ágából származó Odilo, Gottfried alemann herceg fia került a bajor trónra.[1] A 680 táján Alemannia uralkodóhercegévé lett Gottfried országát - miként Bajorországot Theodo -fiai között részhercegségekre osztotta fel, s Odilo nagy valószínűséggel a Bodeni-tótól délre fekvő és az Augsburg környékén fekvő területeket kapta meg, segítségével alapíthatta meg Pirmin a pfungeni kolostort.[2] Apjuk halála után Odilót fivére, Willihari elűzte területéről, s feltehetően Pirmin is ezen ok-
- 163/164 -
ból kényszerült elhagyni kolostorát. 709 és 712 között a maior domus, II. Pippin többször támadást intézett Willihari ellen, ami az Agilolfingek bajor és alemann ága közötti viszályra válaszul bekövetkező frank intervenció részét képezte, ám ennek során a maior domus nem bírálta felül az Agilolfing-dinasztiának az Alemann és a Bajor Hercegségre vonatkozó uralkodói igényeit, azonban jelentősen beleszólhatott a herceggé emelendők személyébe. A döntéshozatalban való részvétel jogával jelentősen növelte tekintélyét, amit csak utóbb, III. Pippin felkenését követően legitimálhatott.[3] Odilo 736-ban foglalhatta el Bajorország hercegi trónját,[4] viszont uralmának első éveiből, a 736 és 739 - a püspökségek Bonifác általi, de iure canonico történt megalapítása - közötti időszakból csupán egyetlen, Vivilo püspök által Szűz Mária tiszteletére felszentelt templom megalapításáról szóló oklevél maradt fenn, ugyanakkor ezen kolostoralapítás kapcsán nem fedezhetők fel a herceg közreműködésének nyomai. A herceg említése ezen oklevélben meglehetősen egyedi, s iránta némiképp távolságtartó - talán éppenséggel ellenzéki - viszonyulást mutat,[5] amit alátámasztani látszik azon tény is, hogy néhány esztendővel később a bajor nemesség egy csoportja elég erősnek és határozottnak mutatkozott ahhoz, hogy az alemann származású herceget elűzze Bajorországból.[6]
Az Odilóval szembeni ellenállás nagy valószínűséggel a hatalomra kerülése érdekében - amint korábban Hucbert herceg idejében, és utóbb Odilo fia, Tasziló pozíciójának megerősítése kapcsán is - kifejtett Karoling intervencióra vezethető vissza,[7] hiszen az Annales Mettenses priores szerint Odilo Martell Károly nagylelkűségének köszönhetően foglalhatta el hercegségét.[8] Martell Károly felesége ekkoriban már - az Odilóval is rokonságban álló - Swanahilt volt, akit 725-ben Pilitruddal együtt Bajorországból hozott magával; nagy valószínűséggel Swanahilt befolyásának is köszönhető volt, hogy Martell Károly haláláig béke uralkodott a Frank Birodalom és Bajorország, valamint Alemannia közölt, amelyekre a frank uralkodó kiterjesztette ugyan befolyását, de anélkül, hogy integrálni akarta volna azokat a frank államba. Martell Károly 741-ben bekövetkezett halála kapcsán a Continuationes Fredegarii szerzője megjegyzi,
- 164/165 -
hogy a környező regiuimokat hatalma alá vonta,[9] ám az országának röviddel halála előtt végrehajtott felosztásáról szóló jegyzőkönyv nem ejt szót Bajorországról,[10] lévén hogy önálló, nem pedig a frank fennhatóság alá beolvasztott tartomány maradhatott - annál is inkább, hiszen a Lex Baiuvariorum expressis verbis garantálta az Agilolfingek számára a Bajorország feletti uralmat.[11] Ugyanakkor azt sem zárhatjuk ki, hogy - mivel az ekkorra már a frank imperiumba integrált Aquitania sem említtetik a jegyzőkönyvben - a birodalom felosztása során a külső hercegségek egyáltalában nem kerülnek említésre a feljegyzésben, s noha a keleti területek Kallmann hatáskörébe tartoztak, III. Pippin már fivére életében is gyakorta beavatkozott a bajor ügyekbe.
Mindezeket tekintetbe véve nem beszélhetünk egy következetes, már ekkorra statikussá merevült Agilolfing-Karoling ellentétről, hiszen másképpen Odilo nem menekülhetett volna a bajor ellenzék elől 740/741-ben a frank udvarba, s csak a Karolingok közötti öröklési viszály - amelynek során egyfelől Karlmann, másfelől pedig főképpen Pippin többször megsértették az Agilolfingek érdekeit - tette feszültebbé a viszonyt.[12] 740 augusztusától 741 márciusáig Odilo a frank udvarban tartózkodott, miután ellenségei elűzték Bajorországból.[13] Az elűzetés okairól és az ellenségek személyéről a források hallgatnak, ám nem tekinthetjük alaptalannak azon feltételezést, miszerint a nemesi ellenzék e határozott fellépése valamiképpen összefüggésben állhatott egyfelől a frank támogatással a bajor trónra került Odilo uralkodásának azon vonulatával, hogy nagy valószínűséggel nem vette tekintetbe a bajor Agilolfing-ág alatt nagy befolyással bíró nemesség hatalmi igényeit, másfelől a püspökségek Bonifác általi megalapításával, amihez Martell Károly, és talán már Pippin és Karlmann is jelentékeny segítséget nyújtottak. Ezen határozottan fellépő ellenzéket utóbb a herceg kénytelen volt számos engedménnyel megnyerni a maga számára, s így válhatott Odilo kora a bajor nemesség kialakulásának idejévé.[14]
Martell Károly uralkodásának utolsó idejében az idősebb Karlmannnal szemben a tehetségesebb politikusnak mutatkozó Pippint részesítette előnyben, s tette társuralkodójává,[15] ami ellen felesége, Swanahilt, és fia, Grifo igyekezett fellépni. Miután azonban Grifót - akinek a keleti területekre vonatkozó örök-
- 165/166 -
lési igényeinek Bonifác is komoly esélyt adhatott[16] - és Swanahiltet Pippin kiszorította a hatalomból, a frank politika imperialisztikus igényekkel fordult Alemannia és Bajorország felé.[17] Mindezzel együtt teljességgel érthető, hogy Bajorország nem tartozott a Martell Károly által fiai között felosztani kívánt tartományok közé, hiszen a bajor területek sem de iure, sem de facto nem tartoztak a Karolingok hatalma alá, valamint a frank uralkodó nem is kívánta megfosztani az Agilolfingeket az őket joggal megillető uralomtól. E vonatkozásban megjegyzendő, hogy Bajorország szövetségben állott ugyan a Frank Birodalommal, ám nem képezte annak részét, alávetett tartományát.[18] A frank udvarban töltött hónapok alatt ismerte meg Odilo Martell Károly leányát, Karlmann és Pippin nőtestvérét, Hiltrudot, akivel - nagy valószínűséggel az Odilóval rokonságban álló, a Karoling-Agilolfing dinasztikus kapcsolatokat ezzel is szorosabbra fűzni vágyó Swanahilt támogatását és Martell Károly jóváhagyását élvezve - eljegyzést is kötött.[19] Martell Károly 741. október 22-én bekövetkezett halála után azonban Hiltrudnak el kellett hagynia a frank udvart.[20] Odilo már Martell Károly halála előtt visszatért Bajorországba, s frank támogatással visszaszerezte hercegségét. Ebben az értelemben valóban helytállónak tekinthetjük az Annales Mettenses priores kijelentését, miszerint Odilo Károly nagylelkűségének köszönhette hercegségét.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
