Az uniós jog érvényesülése általában a tagállami jogalkalmazáshoz kötődik. A tagállami végrehajtás az uniós jog érvényesülésének nem csak egy típusa, hanem általános módja. Az Európai Unió Alapjogi Chartája a Lisszaboni szerződés hatályba lépése óta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint az alapító szerződések. Az abban foglalt jogok, a Charta alkalmazási körében, a magyar bíróságok előtt is érvényesíthetők. A Charta rendelkezései a magyar bíróságok által is alkalmazandók. Ez az uniós jogvédelmi rendszer kiegészíti az alapjogok tekintetében a magyar jogrend által biztosított jogvédelmet. A Charta tényleges tagállami alkalmazásával kapcsolatban azonban több kérdés is felvetődik. Egyrészt elméleti szempontból nem tisztázott, hogy a tagállami aktusok mennyiben tartoznak a Charta hatálya alá. Másrészt legalább ugyanennyire fontos kérdés, hogy a gyakorlatban mennyire alkalmazzák a tagállami bíróságok a Charta rendelkezéseit. A magyar bíróságok tényleges, hatékony jogalkalmazása nélkül a Charta rendelkezései nem tölthetik be az alapjogi jogvédelmi rendszerben nekik szánt szerepet.
A 2000-ben Nizzában aláírt Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta)[1] a Lisszaboni szerződés[2] hatályba lépése óta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint az Unió[3] alapító szerződései.[4] A Lisszaboni szerződést, valamint a Chartát a magyar jogalkotó a 2007. december 22-én kihirdetett 2007. évi CLXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: a Lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló törvény) ültette át a nemzeti jogrendbe,[5] és a vonatkozó rendelkezések hatályba lépését a Lisszaboni szerződés hatályba lépésének időpontjára utalással határozta meg.[6] A törvény 1. számú melléklete tartalmazza a Lisszaboni szerződés, 2. számú melléklete pedig a Charta hiteles magyar nyelvű szövegét. Ennek alapján 2009. december 1. óta ezek a nemzet-
- 553/554 -
közi szerződések a magyar bíróságok által is kötelezően alkalmazandó jogszabályok.[7]
A Charta rendelkezéseinek az Unió elsődleges joga rangjára emelése,[8] valamint a magyar jogrendszerbe történő átültetése fontos, mind az Európai Unió Bírósága[9] (a továbbiakban: luxembourgi bíróság), mind a tagállami bíróságok ítélkezési gyakorlatára hatással bíró változás.
Jelen tanulmány célja annak a vizsgálata, hogy a magyar bíróságok mennyiben és hogyan alkalmazzák a Charta rendelkezéseit az előttük folyó jogvitákban (II. fejezet).[10] Ezen belül a dolgozat különös figyelmet szentel a Charta alkalmazási körének értelmezésével kapcsolatos magyar ítélkezési gyakorlatnak (II/3. fejezet). Arra a kérdésre, hogy a tagállami aktusok és helyzetek mennyiben tartoznak a Charta alkalmazási körébe, a luxembourgi bíróság sem adott még egyértelmű választ. Erre tekintettel nem kerülhetjük el e probléma uniós jog szempontjából történő rövid vizsgálatát (IV. fejezet). Ez utóbbi kérdésnek a magyar bíróságok által 2012 végén, illetve 2013 elején előterjesztett, a köztisztviselők és a kormánytisztviselők indokolás nélküli felmondásával kapcsolatos, a Charta 30. és 51. cikkeinek értelmezését érintő hét előzetes döntéshozatali kérelem[11] ad különös aktualitást (III. fejezet).
A Lisszaboni szerződés hatályba lépése, azaz 2009 óta nagyjából húsz - a Kúria[12] vagy az ítélőtáblák előtt jogerősen befejezett ügyben hozott[13] - bírósági határozat tartalmaz utalást a Chartában foglalt alapvető jogokra. Ezekből az ítéletekből nagyon kevés értelmezte, vagy alkalmazta érdemben a Charta rendelkezéseit. Az esetek többségében az alapvető jogainak sérelmét állító felperes hivatkozott - egyéb jogalapok megjelölése mellett - a Charta cikkeire, a bíróság azonban érdemben nem e jogalapra hivatkozva hozta meg döntését.
A bírósági határozatokat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk. Egyes esetekben a bíróság azért nem alkalmazta a Charta rendelkezéseit, mert határozatát közvetlenül a magyar jogszabály - adott esetben az Alaptörvény -, a vonatkozó uniós irányelv, illetve az azt átültető nemzeti rendelkezés alapján hozta meg (II/1. fejezet). Az ügyek másik csoportjában a bíróság a felülvizsgálati eljárásra vonatkozó eljárásjogi szabályok miatt látta akadályát a Chartában foglalt jogok érvényesítésének (II/2. fejezet). Az ügyek harmadik kategóriájában a bíróság érdemben vizsgálta a Charta alkalmazási körével kapcsolatos kérdéseket, azonban a Charta időbeli vagy a tárgyi hatályának hiányát állapította meg (II/3. fejezet). A határozatok közül egy sem állapította meg az alapjogok sérelmét közvetlenül a Charta rendelkezései alapján.
A vizsgált ítéletek többsége a felek érveinek ismertetésén keresztül utalt a Charta rendelkezéseire, az abban foglalt jogok elemzésére azonban a bírósági érvelés nem, vagy csak említés szintjén tért ki. Az e cso-
- 554/555 -
portba tartozó határozatok közül csak a leginkább releváns ítéleteket ismertetem.[14]
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság által hozott ítélet[15] alapjául szolgáló ügy tárgya bírósági jogkörben okozott kár megtérítése volt. A felperes korábbi ügyében eljáró bíróság az eljárást befejező végzést nem kézbesítette a felperes részére, akinek ezáltal sérült a jogorvoslathoz való joga. Kérelme jogalapjaként a Charta 47. cikkét,[16] az Egyezmény[17] 6. cikkét,[18] valamint a Pp.[19] és Ptk.[20] irányadó rendelkezéseit jelölte meg. A felülvizsgálati bíróságként eljáró Kúria ítélete nem tartalmaz a Chartával kapcsolatos érdemi okfejtést. A Kúria döntése értelmében "a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet sérti az [...] Egyezmény 6. cikkét, a [...] Charta 47. cikkét, illetve a [Pp.] 2. § (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való, a jogviták ésszerű időn belül való befejezéséhez és a hatékony jogorvoslathoz való jogot."
A Fővárosi Ítélőtábla által hozott ítélet[21] alapjául szolgáló ügy tárgya ugyancsak közigazgatási jogkörben okozott kár, az ügy ésszerű időn belül történő elintézéshez fűződő jog sérelme volt. A felperes ügyében a bíróságok a fizetési meghagyást jóval az előírt törvényi határidő lejárta után bocsátották ki. A felperes erre tekintettel a tisztességes eljáráshoz fűződő jogának sérelmére hivatkozva a Charta 47. cikke,[22] az Egyezmény 6. cikke,[23] valamint a Pp. 2. § (1) és (3) bek. alapján kért kártérítést. Az elsőfokú bíróság ítéletében kimondta - és érvelésével a másodfokú bíróság is egyetértett -, hogy "az időszerű eljárás kívánalmát az [...] Egyezménnyel összhangban a Pp. 2. § (1) bekezdése határozza meg". Erre tekintettel a felperes kérelmét az eljáró bíróságok mindkét fokon a nemzeti jogszabály alapján bírálták el.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság három, hasonló ténybeli és jogi alapon hozott ítélete[24] szintén e kategóriába sorolható. Ezekben az ügyekben a felperesek az illetékes rendőr-főkapitányság határrendészeti kirendeltsége által hozott közigazgatási határozatoknak a bírósági felülvizsgálatát kérték. E határozatok értelmében a rendőrség megtagadta a felperesek beléptetését Magyarország területére, és visszautasította őket az Ukrán Köztársaságba. A bíróság a vonatkozó jogszabályi rendelkezések között megemlítette a Charta mozgás és tartózkodás szabadságára vonatkozó 45. cikkét,[25] azonban döntését közvetlenül a vonatkozó uniós rendeletre[26] és a magyar jogszabályra[27] alapozta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
