A tanulmány a munkajogi érvénytelenséggel kapcsolatos szabályozási és ehhez kapcsolódó gyakorlati problémákról szól, egyúttal számos de lege ferenda javaslatot is megfogalmaz.
1. Polgári jogi gyökerek és az intézmény munkajogi adaptációja a jogi szabályozás és a jogalkalmazás területén
2. Az érvénytelenségre vonatkozó munkajogi rendezés és gyakorlata a polgári jogi szabályozás tükrében
3. Az érvénytelenség problémájának jelentkezése a munka világának különböző területein
4. Konklúzió
Az érvénytelenség a két- és a többoldalú jogügyletekkel, és azokon belül különösen a szerződésekkel áll összefüggésben. Kivételesen szóba jöhet egyoldalú jogügylet esetében is, mint amilyen a meghatalmazás, amelyet, ha cselekvőképtelen személy gyámja vagy gondnoka nélkül ad, érvénytelen. Ha a cselekvőképes személy ad meghatalmazást cselekvőképtelen személynek, a meghatalmazás érvényes, mert az egyoldalú jognyilatkozat az elfogadástól függetlenül érvényes joghatással bír. Más kérdés, hogy a meghatalmazott e meghatalmazást gyakorolni nem tudja, helyette azonban törvényes képviselője élhet vele a meghatalmazott nevében. Mindenesetre a leggyakoribb a két- és a többoldalú jogügylet, amely legtöbbször kölcsönös akaratnyilvánítás(ok)ban valósul meg. Minthogy megtámadhatóság esetén az érvénytelenség a jogügylet, a szerződés szereplőinek - egy vagy több, esetleg valamennyi szereplőjének - akarathiánya (kényszer) vagy akarathibája (fenyegetés, megtévesztés, tévedés, tévedésben tartás) miatt válik érvénytelenné, az érvénytelenség oka ilyenkor csak a felek akaratában, erőszakos vagy megtévesztő befolyásolásával a másik vagy külső jogalany részéről előidézett akarathiány vagy akarathiba miatt válik érvénytelenné. Ebben az esetben, ha fizikai vagy pszichikai kényszer, vagy pedig olyan bódító hatású anyag (kábítószer) "kényszerbevétele" hatására veszíti el a nyilatkozó az akaratát, ez esetben a nyilatkozó részéről sem akarat, sem akaratnyilatkozat nem létezik. Ez esetben a nyilatkozat csak látszat, vagyis "semmis".
A semmisség esete áll fenn akkor, amikor a felek részéről megvan a jogügylet-létesítési nyilatkozatban megnyilvánuló akarat, de azt nem fogadja el a tételes jog valamely előírása, vagyis az akaratnyilatkozat tételes jogi szabályba ütközik, azzal ellentétes és ezért semmis. Ugyanígy semmis a magyar jog és több európai állam joga szerint az olyan jognyilatkozat, amely jó erkölcsbe ütközik. Vannak viszont olyan államok, amelyek szintén érvénytelennek nyilvánítják a jó erkölcsbe ütköző jogügyletet, azonban enyhébben bírálják el, és csak meghatározott elévülési időn belüli sikeres megtámadással deklarálják a jognyilatkozatot és így magát a jogügyletet is érvénytelennek.
Jogelméleti szempontból újabban azonban itt jelentkezik egy probléma. Míg ugyanis a klasszikus és a ma is érvényes realista jogelmélet szerint az erkölcsi normarendszer történelmileg fejlődött ki hosszú idők során a közakaratból, addig a mai posztmodern frankfurti iskola Jürgen Habermasszal az élen ezt alsóbb rendű erkölcsnek minősíti, amit felülír a társadalmat vezető kiválasztott elit ún. "diskurzus" erkölcse,[1] ami kihat a jó erkölcsbe ütközés érvénytelenné minősítésére is. Ez a kérdés főleg a munkajogi érvénytelenségnél lehet in abstracto és in concreto egyaránt jelentős, mert foglalkoztatáspolitikai színezete miatt határeset lehet a tekintetben, hogy semmisségről vagy megtámadási lehetőségről van szó.
Ha megtámadásról van szó, ami - ahogyan fentebb láttuk - az érvénytelenség másik, "enyhébb" esete, akkor mindaddig érvényes az akarati hibás szerződés, illetve jogügylet, amíg azt a jogosult, vagy a jogosultak köre meg nem támadja. Sikeres megtámadás esetén a jogügylet ex tunc, vagyis visszaható hatállyal érvénytelenné válik, kivéve a munkaszerződést, amelynél az érvénytelenség jogkövetkezménye ex nunc, vagyis a megtámadás jogalapjának elismerésével, vagy bíróság általi kimondásával válik érvénytelenné. Ez azonban a kollektív szerződésre már nem vonatkozik.
Az természetes, hogy azt, akinél az akarati hiba fenyegetéssel, megtévesztéssel, tévedésben tartással megvalósul, sem a másik felet, aki amiatt került bizonytalan helyzetbe, mert az egyik fél, vagy a felek némelyike tévedésben van, sem pedig
- 20/21 -
a másik felet, vagy többszereplős jogügyletnél azokat, akik nincsenek tévedésben nem lehet a végtelenségig bizonytalanságban tartani. Ezért az ügyet záros határidőn belül megfelelő tartamú elévülési idővel szükséges lezárni. Ennek a klasszikus germán jogrendszerbeli, különösen a német Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB) szabályait vette át a 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat (a továbbiakban: Mtj.) alapján a magyar bírói gyakorlat is. Ennek figyelembevételével a Mjt. 1015-1018. §-a a BGB megtámadásra vonatkozó 124. §-ának, valamint az elévülésre vonatkozó 203., 206. és 207. §-ának az együttes alkalmazásához[2] hasonlóan rendezte a szerződés (jogügylet) érvénytelenné nyilvánítására irányuló megtámadás szabályait, ugyancsak az elévülés nyugvásának és megszakításának az alkalmazásával. Ennek értelmében az 1959 előtti kodifikálást megelőző, formálisan szokásjogon, illetve bírói gyakorlaton, tartalmilag azonban az Mtj. fenti szakaszain alapuló polgári jogunk értelmében a megtámadó jognyilatkozatot tévedés és megtévesztés esetén e kettő felismerésekor, fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésekor haladéktalanul meg kellett tennie a jogosultnak, és a megtámadás el nem ismerése esetén egy éven belül keresettel lehetett érvényteleníttetni a szerződést. Az viszont lényeges, hogy a megtámadási határidőre alkalmazni kellett az elévülés nyugvására vonatkozó előírásokat. Ennek figyelembevételével - a BGB-hez hasonlóan[3] - az elévülés nyugvását előidéző ok megszűnését követően a kereset indítására lehetőség állott fenn.
A szerződés, illetve a jogügylet semmissé nyilvánításának, valamint érvénytelenné tételére irányuló megtámadásának az akarati hiányosságon, valamint az akarati hibán túlmenő másik oka - korábban és ma is - az uzsoraszerződés. Hasonló a helyzet akkor is, ha a másik fél szorult helyzetének a kihasználásával függ össze a nagymértékben előnytelen szerződés, amely, ha uzsora jellegű, akkor ex lege érvénytelen, és úgyszintén érvénytelen akkor is, ha tisztességtelen jellege miatt erkölcsi normába ütközőnek minősül. Ha pedig nem ilyen, akkor a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között feltűnően nagy a különbség, amely eredetileg szintén a német joghoz hasonlóan 30 százalékos volt, most pedig 40 százalékos, sőt közelít a frankofon-latin jogrendszerekben alkalmazott felén túli sérelemhez, a laesio enormis esetéhez, amely esetben áll fenn csak a lehetőség a szerződés megtámadására. Érdekes, hogy az osztrák jog a germán jogrendszeren nyugszik, de e tekintetben a frankofon-latin laesio megoldást, nem pedig a németet követi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
