Az egészségügyről szóló 1997. évi CLPV. törvény (Etv.) az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások széles körét szabályozza. Lehetővé teszi az adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitelen túlmenően az ivarsejt adományozásával történő, testen kívüli megtermékenyítést és embrióbeültetést, valamint az embrió adományozásával végzett embrió-beültetést is. Az eljárások nemcsak házastársak, hanem különnemű élettársak vonatkozásában is alkalmazhatók. A törvény indokolása szerint a reprodukciós eljárások célja a meddőség következtében gyermeknemzésre más módon képtelen párok gyermekhez juttatása.
Az Etv. eredetileg nemcsak az említett reprodukciós eljárásokról rendelkezett, hanem az ún. dajkaterhességről is mint reprodukciós eljárások egyik fajtájáról. Dajkaterhességen értette azt az esetet, amikor az egymással házastársi, illetőleg élettársi kapcsolatban álló személyek ivarsejtjeiből testen kívül létrehozott embriót valamelyikük közeli hozzátartozója hordja ki, az érintettek közokiratba foglalt kérelme, illetve beleegyező nyilatkozata alapján. Közeli hozzátartozó az egészségügyről szóló törvény alkalmazásában a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs. Dajkaanyának azonban ezek közül is csak azt a közeli hozzátartozót ismerte el, aki az embrió beültetésének időpontjában a 25. életévét betöltötte, de a 40. életévét nem érte el és legalább egy élve született gyermeknek már életet adott. A törvény kimondta azt is, hogy az embrió kihordásáért ellenérték nem kérhető, illetve nem adható (ez dajkaterhesség esetén közeli hozzátartozók között nem is életszerű) és a dajkaterhességre ösztönző reklám közzététele, az eljárás népszerűsítése tilos.
Az Etv.-nek a dajkaterhességre vonatkozó szabályait még a hatálybalépésük előtt az 1999. évi CXIX. törvény hatályon kívül helyezte. A kérdés tehát a mai magyar jogban szabályozatlan, ugyanakkor az ilyen jellegű igények változatlanul napirenden vannak. A kérdés orvosi, jogi, etikai vonatkozásairól és a jövőbeni szabályozás lehetséges irányairól kérdezte szerkesztőségünk nevében Dr. Kőrös András főszerkesztő a téma ismert magyar szakembereit.
A kerekasztal beszélgetés résztvevői:
Dr. Kereszty Éva - az Egészségügyi-, Szociális-és Családügyi Minisztérium főcsoport-főnöke (K)
Dr. Urbancsek János - egyetemi docens, osztályvezető, Semmelweis Egyetem (U)
Dr. Dósa Ágnes - munkatárs, Jogtudományi Intézet (D)
Az 1997-es egészségügyi törvény dajkaterhességről szólt, ugyanakkor a nemzetközi irodalom a "pótanyaság" szót használja, a köznyelvben pedig a "béranyaság" kifejezéssel is találkozhatunk. Melyiknek a használata helyes?
K: A pótanyaság korrekt szakkifejezés, csak a dolog érzelmi oldalát nem tükrözi vissza, az 1997-es szabályozás pedig erre is törekedett. A "dajka" szónak a magyarban nagyon jó a felhangja, talán irodalmi megjelenéseinek is köszönhetően, és az elnevezés egyértelműen elhatárolta a meddő párok érdekében ingyenesen vállalt terhességet a béranyaságtól, ami mint lehetőség akkor a szabályozásban fel sem merült. Alapelv ugyanis az, hogy a meddőség-kezelés üzlet, haszonszerzés tárgya nem lehet. Akik a törvény létrehozásában részt vettünk, erősen tiltakoztunk is az ellen, hogy "lebéranyázzák" a mi szabályozásunkat.
U: Orvosi szempontból egy kezelésről és fogalomról van szó, hogy ezt dajkaanyaságnak, béranyaságnak, pótanyaságnak nevezzük, ennek nincs jelentősége. A lényeges az, hogy egy adott meddő házaspárnak az ivarsejtjeiből származó embrió egy harmadik személy nőnek a méhébe kerül beültetésre azzal a céllal, hogy ő a megfogant magzatot kihordja és a megszületés után azt átadja a genetikai szülőknek. Tudni kell azonban azt, hogy a nemzetközi orvosi irodalom egy kicsit megkeveri a fogalmakat, mert van amikor ezt, a most általam említett klasszikus modellt ún. gesztációs dajkaterhességnek, béranyaságnak vagy pótanyaságnak nevezik és vannak bizonyos - véleményen szerint - kicsit erőltetett nézetek, amelyek azzal egészítik ezt ki, hogy beszélhetünk ún. részleges dajkaterhességről vagy dajkaanyaságról is, amikor a kihordó anya nemcsak a méhét adja "kölcsön" a terhesség kihordására, hanem a petesejt is tőle származik, ez azonban nagyon ritka eset.
Nem megkerülése-e a dajkaterhesség vagy dajkaanyaság említett fogalma a valódi problémának, aminek fő kérdése, hogy mennyiben rendelkezhet valaki a saját testével és bocsáthatja áruba azt? Tudomásom szerint Magyarországon is felmerült olyan eset, hogy egy szegényebb rétegekből származó nő kifejezetten ellenszolgáltatásért kívánta a méhét meddőházaspárnak kölcsönadni. Nem hunyja-e be a szemét a jogalkotó, ha erről nem vesz tudomást?
K: Szembehunyásról szó nincs, mert például a szervátültetéseknél is vannak akik szegényebbek és szeretnék felajánlani szerveiket, de ezt a jog tiltja. Az önrendelkezés rendkívül fontos alapjog, de fontos az is, hogy az ember, az emberi test, az emberi élet nem lehet tulajdonjog tárgya, nem lehet dolognak tekinteni, és nem lehet dologként rendelkezni róla. Elsődleges kérdés az, hogy az ilyen jellegű beavatkozás a beteg gyógyítását szolgálja-e, tehát a meddőséget betegségként vagy csak egyszerű állapotként ismerjük el, és hogy ez mire jogosítja fel az adott személyeket, magát az egészségügyet pedig meddig engedi mások egészségét kockáztatni. Ha megszületett az a döntés, hogy ezt elfogadjuk és lehetővé tesszük, akkor ott kell hogy legyen az a "redőny", hogy a haszonszerzés tilalmát ki kell mondani. Ez nem jelenti azt, hogy - természetesen - a dajkaanya költségeit ne kellene megtéríteni, hiszen egy kilenc hónapos terhesség nagyon jelentős költségekkel jár. De a költségek megtérítése teljesen más fogalomkörbe tartozik mint a haszonszerzés; az ismeretes a transzplantációs jogban és véradás esetében is.
D: Valóban gyakran hozzák példának a transzplantációt, például az élők közötti veseadományozást, hiszen ott is tiltja a jog a haszonszerzést, és az Etikai Bizottságnak az a tapasztalata, hogy a genetikai rokonok közt ilyen fel sem merül, az ilyen esetek kiszűrhetők. De ezzel a párhuzammal én azért nem értek teljesen egyet, mert más a veseadományozás és más kilenc hónapig kihordani másnak a gyermekét, egy olyan gyermeket, akivel érzelmi kapcsolata alakulhat ki a dajkaanyának, utána viszont önként le kell róla mondania és semmiféle jogot nem formálhat még a láthatásra sem.
U: A mindennapi gyakorlatban hozzánk sem "béranyákat" hoznak az ilyen kezelésre szoruló házaspárok, hanem általában valamelyik családtagjuk az, aki vállalkozna erre, és a meddő házaspárok - tapasztalatom szerint - családi körből megtalálják azt az alkalmas nőtársat, aki erre vállalkozik. Úgy érzem tehát, hogy kicsit túldimenzionáljuk ezt a problémát, mert nem béranyaságra van igény, hanem a jól érzelmezett dajkaanyaságra.
K: A minisztériumhoz érkezett nemrég meddő nő részéről egy olyan kérvény, hogy van egy nagyon-nagyon kedves szegény asszony az öt gyermekével, aki szívesen kihordana a számára egy hatodikat, és ahogy utána néztünk, kiderült, hogy a terhesség ideje alatt az a fokozott védelem, gondoskodás, ellátás ami ezzel a dologgal együtt jár, az nagyon fontos tényező lett volna a dajkaanya számára. Egyetértek azzal, hogy egy ilyen terhesség vállalása sokkal bonyolultabb, mint az, hogy két hétig bent fekszem a kórházban, és túl vagyok az egészen. Vannak tehát bonyolult határesetek, amiknél nagyon nehéz megítélni, hogy mi a haszonszerzés és meddig tart a költség. Itt a vitamindús táplálkozástól a több pihenésen keresztül addig, hogy az átmeneti betegségek esetén a rendes ellátáshoz hozzájusson a terhes nő, azok mind szükséges kiadások, de egy szegényebb ember helyzetében mégis csak olyan többlet, ami "haszon" a korábbi helyzetéhez képest. Engem egyébként ez szubjektíve nem zavarna, ha van olyan jogi keret, amelyik ezt megengedi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
