A Magyar Jogász Egylet Alapszabályában foglaltak szerint annak célja a jogászság általános társadalmi érdekeinek érvényre juttatása, a magyar jogélet fejlesztése, a jogtudomány művelése, a jogélet különböző területein működő jogászok szakmai-tudományos együttműködésének előmozdítása. A Jogász Egylet elnökeként hogy látja, milyen ma Magyarországon a jogélet?
A jogásztársadalom nagyon erősen tradíciókhoz kötött, belterjes világ vagyunk, ez egy hagyományos szakma, sok a jogász család. Maga a Jogász Egylet egyébként az ügyvédségből nőtt ki mintegy 150 évvel ezelőtt, és 1990-től indult újra a működése, mint szakmai egyesületnek. Ugyanakkor sok az újdonság is, például most a jogtanácsosok ügyvédi kamarákba való integrálása.
A Magyar Jogász Egylet és az Igazságügyi Minisztérium stratégiai partnerségi megállapodását és együttműködését milyennek látja?
A Jogász Egylet feladata a hivatásrendek összehangolása, már korábban is, amikor nem volt ismert az a fogalom, hogy stratégiai megállapodás. Mi a mindenkori igazságügyi miniszterrel igyekeztünk mindig jó kapcsolatot kialakítani, erre hol volt erősebb fogadókészség, hol kevésbé. 2014 után, összefüggésben az igazságügyi miniszter egyetemi tanári mivoltával is, ez nyilvánvalóan erősödött. Az Igazságügyi Minisztérium olyan tevékenységeket is kifejt, amiket korábban sosem csinált, például egyetemeken ösztöndíjakat ad joghallgatóknak, kutatásokat finanszíroz az egyetemeknél, és létrehozott a jogászi hivatásrendekkel foglalkozó államtitkárságot is. Ennek következtében a Jogász Egylet és az Igazságügyi Minisztérium között intenzívebb kapcsolat alakult ki. Először a Jogász Egylet életében az IM finanszírozásában kutatást végeztünk a Polgári Törvénykönyv történetével kapcsolatban. E körben iratgyűjtemények és tanulmánykötetek jelentek meg. Fiatal jogászok számára sikeres tudományos pályázatokat bonyolítottunk le. Területi szervezeteink megyei jogásznapjai is színvonalasak, kiemelkedő társadalmi eseménynek számítanak. A Ptk.-ról és a Btk.-ról is számos konferenciát bonyolít ottunk le, és az eljárásjogi kódexek is minden tematikus konferencián szerepelnek. Szerencsére nem várják el tőlünk, hogy csak dicsérjünk, ezeken a konferenciákon lehet bírálni, és bírálnak is, magam is szoktam az új törvényeket egyes részeikben kritizálni. Nem arról van szó tehát, hogy itt valami dicsőítés folyik, szakmai megbeszélések folynak. Valódi vitára törekszünk, egy szakmai egyesületnél ez természetes is. A lényeg, hogy a hivatásrendeket, a különböző jogászi világokat, a bírókat, az ügyészeket, az ügyvédeket, a közjegyzőket, a közigazgatásban dolgozókat, végül most már a végrehajtókat is szakmai szempontból integráljuk.
Professzor úr az ügyész és a közjegyző kivételével minden jogi szakmát gyakorolt: volt vállalati jogtanácsos, közigazgatási jogász, jogtudományi kutató és oktató, választott bíró, ügyvéd és kodifikátor egyaránt. Mi a véleménye a kodifikációról mint mesterségről?
A kodifikációnak nagyon komoly szabályai vannak. Amikor az Építésügyi Minisztériumban kezdtem dolgozni 1963-ban, két évig nem engedtek szöveghez nyúlni, csak ott kellett ülnöm, és néznem, hogyan kodifikálnak. Nem mindegy hogy egy szövegben "és", avagy a "vagy", továbbá az "illetve", vagy "illetőleg" szerepel. Ma az a probléma, hogy a középmezőny, akitől a sok fiatal tanulni tudna, meglehetősen kiesett. Aki már helyettes államtitkár, az időbeosztási okokból sem képes maga kodifikálni, a fiatal pedig először ne a Polgári Törvénykönyvön gyakoroljon. A fiatalok ugyanakkor jóval több nyelvet tudnak, így az európai jogot is jobban ismerik, tudnak bánni az internettel, elektronikusan felkészültek. Mivel azonban 25-30 évesek, élettapasztalatuk kevés, közigazgatási rutinjuk nincs, és nincs, aki meg tudná őket a színvonalas kodifikációra tanítani. A kodifikáció szakmai színvonalát emelni kell, az Igazságügyi Minisztérium ezért beindított kodifikációs képzéseket, tehát a törekvés megvan, de azért a "mindennapi" jogszabályoknál nagyon sok a technikai hiba. Továbbá igen nagy a fluktuáció is a kodifikációs apparátusokban.
Mindig kifogásoltam, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem tud kellő ellenállást tanúsítani az egyes szakigazgatási területeket szabályozó törvények állandósult módosításával szemben, nem mindig tudja megkövetelni a társtárcáktól, hogy betartsák a jogalkotási törvényt. Magam is dolgoztam az Igazságügyi Minisztériumban 1988-1990 között miniszterhelyettesként, tehát tudom milyen az, amikor politikai
- 7/8 -
nyomásra, átgondolatlanul igen rövid idő alatt törvényszöveget kell készíteni. Ezért is vagyok megértő a minisztériumi jogalkotási munkával kapcsolatban, de ezzel együtt is úgy látom, hogy ezen a téren nagyobb fegyelmet kellene megkövetelni. Persze kibicnek semmi se drága...
A jogalkotásra szokás mondani, hogy művészet, Professzor úr a kormányzást is hasonlóan látja, nemrég úgy fogalmazott, hogy "a kormányzás nemcsak tudomány, hanem művészet is, nemcsak elmélet, hanem gyakorlat is, racionális, de emocionális elemekkel is bír".
A jogalkotás is művészet, de a kormányzás még inkább az. A kodifikáció tanulható, persze ott is vannak képességek, amelyekre szükség van. A kormányzás pedig tele van emocionális elemekkel. Természetesen van benne tudás, kormányzati kapacitás, ez a része a kormányzásnak tanítható, de a politikai érzéket, az ösztönt nem lehet tanítani. Hiába tudja valaki a kormányzás technikáját, ha nem érez bele a társadalmi légkörbe. Természetesen annak is van hátránya, amikor valakit nagyon elfog a kormányzásban a vízió, és háttérbe szorul a realitás, a technikai tudás.
Gazdasági joggal foglalkozó professzorként, a rendszerváltás gazdasági jogi, vállalati jogi megalapozójaként, a Gazdaság és Jog c. folyóirat szerkesztőjeként minden bizonnyal megvannak a szakmai elképzelései a gazdasági versenyképességről is, de mit gondol, egy ország jogi versenyképessége miben mérhető?
A nemzetközi irodalomban felállítanak versenyképességi mutatókat, nevezetesen, hogy milyen gyorsan lehet céget alapítani, vagy hogy mennyi ideig tartanak a gazdasági perek, mennyire elektronizáltak a különböző eljárások, stb. Úgy gondolom, hogy ezen a téren - például a cégnyilvántartásnak az elektronizálásában - nem vagyunk lemaradva az alapvető európai országoktól. Emellett a befektetők részéről különböző igények merülnek fel a nemzeti jogrendszerekkel kapcsolatban, így például egy amerikai befektető nyilvánvalóan a saját jogát szeretné nálunk is érvényesíteni. Viszont nekünk német jogcsaládba tartozó jogunk van. Ilyen típusú konfliktusok tehát lehetnek, ezeket azonban általában sikerül feloldani. A magyar részvénytársasági jog német típusú, alapvetően a zárt részvénytársaságra van modellezve, de Magyarországon is lehet európai részvénytársaságot alapítani, sőt a magyar törvény a nyilvános részvénytársaságnál lehetővé teszi, hogy az egységes ún. board rendszert alkalmazzák a német igazgatóság-felügyelőbizottság kettős rendszer helyett.
Természetesen azért vannak még hiányterületeink is. Az egyik az új cégtörvény, amit remélem, a most induló kormányzati ciklusban el fognak fogadni. A cégtörvény mellett
- 8/9 -
előre kellene lépni az egyesületek és alapítványok elektronikus bejegyzésében és nyilvántartásában is. Nagyon régóta húzódik az új fizetésképtelenségi törvény megalkotása. A hatályos 1991-es jogszabályt minden évben négyszer-ötször módosítják, tulajdonképpen egy jogszabályszörny lett belőle. Szerintem egy új csődtörvény elfogadása is hozzájárulna a jogi versenyképességünk növeléséhez. A gazdasági jogban ugyanis a stabilitás és a kiszámíthatóság nagyon fontos, le kellene állni a salátatörvény-szerű kampányokkal. Ezt a régiek úgy mondták, hogy a rossz törvény is jobb, mint az állandóan változó.
Professzor úr több mint 70 könyvet írt, ebből több mint 15 önálló monográfia, ezek közül három idegen nyelven is megjelent. Számtalanszor választották az év oktatójának, rendkívül gazdag és sokrétű karrierjéből is látszik, de többször be is vallotta, hogy munkamániás.
A munkamánia kifejezés persze túlzás, de könyvet írni vagy előadást tartani, esetleg nívós szakmai vitán részt venni inkább élvezet, mint munka. E téren azonban ügyelni kell a változatosságra, mert akkor a munka nem válik unalmassá. Írtam könyvet a jogi személyiségről, a tulajdonjogról, a gazdasági jog elméleti kérdéseiről, a társasági jogról, de még a sportjogról is.
A "Kormányzástan: Adalékok a viszonylag jó kormányzáshoz" c. tankönyvi és monografikus elemeket ötvöző munkája a közelmúltban jelent meg.
Szeretném a kormányzástant bevezetni a magyar egyetemeken, egy-kettőn már sikerült is. Többek között a Műegyetem gazdasági karán harmadik éve oktatom fakultatív tárgyként, most a Közszolgálati Egyetemen is rendeltek tőlem egy négy részes előadássorozatot. Egyébként a legtöbb híres nyugat-európai egyetemen van kormányzástani oktatás. A tantárgynak amúgy van egy jogi része, de van politológiai, vezetéstudományi, döntéselméleti, valamint szociálpszichológiai és közgazdasági része is. A kormányzástan komplex alkalmazott társadalomtudományi diszciplína.
Ha jól tudom, családi hátteréből és nyilvánvalóan szakmájából, elismertségéből is adódik, hogy nagy világutazó, világpolgárnak is tartja magát. Hol érzi még otthon magát, mit gondol a nemzeti érzésről és a kozmopolitizmusról?
A nemzeti érzést, identitást össze lehet és össze is kell egyeztetni az európaiassággal és a világpolgársággal. Az ember valahova születik, az a szülőföldje. Semmihez sem hasonlítható például a napfelkelte a Balaton fölött, Kínában nem kaphatok töltött káposztát. Én jól érzem magam Magyarországon, ide kötődöm, nagyon sokszor elmehettem volna, de nem mentem. Magyarok vagyunk, de az életünkhöz hozzátartozik a világ megismerése is. Nem szabad bezárkózni. A nagypapám a Nemzetközi Szállodaszövetség elnöke volt, az utazás szeretetét hagyta rám örökül, és én is ezt tudom adni a gyerekeimnek meg az unokáimnak. Mindenütt otthon érzem magam, kedvenc városaim is vannak, így Szingapúr, Hongkong, Sidney, Rió, avagy Afrikában Fokváros. Emellett leginkább sportrendezvényekre járok, legutóbb Dániában voltam a jégkorong-világbajnokság döntőjén.
A jégkorong iránti vonzalom honnan ered? Tíz évig volt a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, milyen hasonlóságot lát a jégkorong és a politika között?
Sok hasonlóság nincs, sajnos a politika meglehetősen elvadult. Gyerekkorom óta szeretem nézni a jégkorongot, az ütközést, a küzdelmet, bár én soha nem verekedtem. A jégkorong arra épül, hogy nagyon kemény a játék, de kevés a sérülés, és a végén együtt sörözünk, tehát a csapatok és a szurkoló nem ellenségei egymásnak, hanem korrekt ellenfelek. Ez nagy különbség. Egyébként most a sportszeretetemet azzal gazdagítottam, hogy a Testnevelési Egyetemen segítem a sporttudomány fejlesztését, így jövőre sportjogi tanszéket fogunk itt létrehozni.
Azt olvastam, hogy nem volt tudatos választás a jogi pálya az Ön életében. Ennyi év tapasztalatából is újra ezt választaná?
Nem hiszem, bár tudja az ördög. A jog lett az én szakmám. Fiatalkoromban azért mentem jogásznak, mert nem volt matematikából, fizikából felvételi. Az öcsém is hasonlóan gondolkodott, ő bölcsész lett és Rómában hungarológusként egyetemi tanár. Hozzá kell azonban tennem, hogy életem egyik nagy vágya nem teljesült, szerettem volna egy jó vendéglőt csinálni. A kilencvenes évek elején sportsörözőt akartam nyitni, csak nem volt elég pénzem hozzá. Az emberi élet akkor jó, ha az ember sokfélét csinál. Sosem akartam csak jogász lenni, írtam nem jogi könyveket is, szerkesztettem folyóiratokat, csináltam interjúköteteket, sok mindent. Varietas delectat.
Budapest, 2018. május 29. ■
Visszaugrás
