Közhelyszámba menő megállapítás, hogy a gazdasági bűnözést szerte a világon a szervezett bűnözés egyik legjellemzőbb megnyilvánulásaként kezelik. Európában viszonylag korán belátták, hogy a szervezett bűnözésnek jócskán vannak ugyan a gazdasági kriminalitáson kívül eső formái, ám maga a gazdasági bűnözés mindig szükségképpen szervezett kereteket ölt, és átlépi a nemzeti határokat.
Ezúttal csak azokat a fontosabb európai törekvéseket tekintem át, amelyek e felismerés jegyében születtek.
1973-ban az Európai Igazságügyi Miniszterek 8. Konferenciáján, Stockholmban felvetették, hogy a gazdasági bűnözés korábban nem ismert - elsősorban nemzetközi - formái egységes fellépést sürgetnek. Már ekkor szükségesnek tartották az Európa Tanács ezzel foglalkozó ajánlásának kidolgozását.
Három évvel később Strasbourgban, a Kriminológiai Kutató Intézetek vezetőinek 12. Tanácskozásán (CDPC) a vitát Cosson, Kellens, Leigh és Tiedemann gazdasági bűnözésről készült előzetes referátuma segítette, s az ott hozott döntés alapján Bolle vezetésével 1977-ben különbizottság kezdte meg a kérdés részletes, valamennyi tagállam bevonásával történő vizsgálatát. Az előkészítő munka a gazdasági bűncselekmények kereteinek kijelöléséhez hasznos szempontokat nyújtott, így a Miniszteri Bizottság néhány éves munka után megfogalmazhatta a legjellemzőbbnek vélt tendenciákat és elkövetési magatartásokat. Megszületett az ET Miniszteri Bizottságának a gazdasági bűnözésről szóló R /81/ 12. számú ajánlása[1]
A következő évtized munkája már elsősorban egyes jellemző bűncselekmény-csoportok, vagy bűnözési formák sajátos vonásait vizsgálta.
Egyebek mellett
- egyezményt dolgoztak ki a pénzmosás megakadályozására, a bűncselekményből származó termékek felkutatására, lefoglalására és elkobzására vonatkozóan,[2]
- szintén egyezmény, majd kiegészítő jegyzőkönyv született a bennfentes értékpapír-kereskedelem elleni harc jegyében,[3]
- Ajánlás fogalmazta meg a számítógépes bűnözés elleni harc eszközeit.[4] Az ajánlást nemrégiben egy átfogó Informatikai Egyezmény követte.
Az utóbbi években további fontos dokumentumok születtek, pl. a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása vagy a pénzhamisítás elleni hatékonyabb küzdelem érdekében.
A hazai kodifikációra hatást gyakorló nemzetközi dokumentumok köréből újszerűsége és jelentősége okán feltétlenül ki kell emelni az EK első közös büntető jogszabály tervezetét, amely a Corpus Juris Europae címet kapta. Témánk szempontjából az ennek kapcsán folyó munka azért jelentős, mert a kódex a közösséget károsító bűncselekmények elleni fellépést szabályozza, s így főként gazdasági büntetőjogi és bűnüldözési kérdések megoldását célozza.
A tervezet több éves bizottsági munka után 1996-ban készült el, anyagi és eljárásjogi szabályokat valamint részletes indokolást tartalmaz.
A folyamatos korszerűsítési igények és a jelenleg is zajló viták talán nem odázzák el hosszú időre a normaszöveg hatályba lépését, s erre utal az is, hogy a megfelelő szervezetek (Európai Bíróság, Európai Ügyészség) munkájának érdemei megkezdése, az EU rendőrségének, az EUROPOLNAK 1998-as létrehozását követően már valóban csak rövid idő kérdése. Átszervezték és igyekeztek hatékonyabbá tenni az UCLAF-ot is, melynek utódszerveként 1999 májusától független hivatal, az OLAF jött létre, erősítve a tagállamok közötti vertikális bűnügyi együttműködést.
A nemzetközi kooperáció elkerülhetetlenségének ténye ellenére mégis kár lenne óvatos kritika nélkül kezelnünk a Corpus Juris valamennyi rendelkezését, és nem is szabad a kódexet a legkorszerűbb egyetemes európai elvek gyűjtő-dokumentumaként kezelnünk. Mindvégig figyelemmel kell lenni arra, hogy sajátos, nemzeti érdekek sérelmével is járó bűncselekmények korlátozott hatókörű nemzetközi kezeléséről van szó.
Az azonban tény, hogy a Corpus Juris is kézzelfoghatóvá teszi az erősödő integrációs törekvéseket, s azt az igényt, hogy hazai szabályozásunk kellő védelmet nyújthasson a gazdasági és a vagyon elleni bűnözés internacionális formái ellen is.
Az itt következő vázlatos tallózásban néhány ország gazdasági büntetőjogi szabályozásának lényegét igyekszem felvázolni, s helyenként - a §-szám feltüntetésével - csak egy-két olyan tényállást ismertetek, amelyek általában eltérnek a magyar megoldástól, vagy merőben más szemléletet tükröznek.
Németországban a gazdasági bűncselekmények szabályozásának tradicionális - a XX. század elején elfogadott - szisztémáját követik. A rendszer kialakításakor, majd továbbfejlesztése során, a múlt század ,60-as, ,70-es éveiben abból indultak ki, hogy
- a gazdasági bűncselekmények igen sokszínűek, s ezért egyetlen törvényben (a Btk.-ban) történő kezelésük szükségképpen szerkezeti és rendszerbeli problémákat okoz,
- bizonyos típusú gazdasági deliktumok annyira szorosan kötődnek egyes háttérnormákhoz, hogy azok nélkül értelmezhetetlenek, végül
- egy-egy terület részletes mögöttes normáinak rendszerébe - sokszor mintegy a közigazgatási szankciókat illetve bírságokat kiegészítendő - szervesen beletartoznak a büntetőjogi előírások is.
Ennek megfelelően a német jogban a gazdasági bűncselekmények csak kisebb részben a Btk.-ban, nagyobbrészt több "szak"-törvényben olvashatók, s ezek együttesen képezik a gazdasági büntetőjog tárgyát.
Mint azonban látni fogjuk, e széttagolt rendszert ma már számos bírálat éri.
a) A német Btk.-ban a következő - elsősorban a német fogalomrendszer szerint gazdasági bűncselekménynek (is) tekinthető - deliktumok szerepelnek:
- csalás,
- számítógépes csalás,
- adatok jogellenes megváltoztatása,
- számítógépes kártevés,
- szubvenció-csalás,
- tőkebefektetési csalás,
- biztosítási csalás,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
