1. A Kultuszminisztérium ügyosztályának ajtaján persze ki volt függesztve az ott dolgozó fogalmazói személyzet névsora. Elöl mi, kebelbeliek, élünkön két osztálytanácsossal, a sor végén a fogalmazógyakornokok, s utánuk a szolgálattételre berendelt tanfelügyelők. Némely vármegyék tanfelügyelőinek jelentései szerint számos helységben lehetetlen a népiskolák helyzete, a 8 éven felüli gyermekeket szüleik libalegeltetésre, sertésőrzésre stb. alantas gazdasági munkákra használják, s iskolakerülésre nevelik. Előfordult oly eset is, hogy a tanfelügyelő hivatalos látogatása az iskolában mindössze három gyermeket talált, akik a tanító 13 éves leányának vezetése alatt művelődtek, mialatt a tanító saját földecskéjén kapált. Ez persze határeset lehetett, de ehhez hasonlóak sem hiányoztak. Én mint kezdő tisztviselő, kíméletlenül lecsapni kívántam a visszaélésekre, s például az egyik falusi iskolában egyetlenegy nedves falú szoba használtatván "tanterem" gyanánt, többször ismételt megintés után iskola létesítését kívántam az érvényes jogszabályok pontos alkalmazásával javasolni. Az inspekciós osztálytanácsos figyelmeztetett, hogy a szegény ruszin (vagy oláh) szénégetők, akik mint görögkeleti vallású jámbor hívek, képtelenek iskolát fenntartani, ugyanúgy tehetetlenek lesznek e feladat ellátására, mint községi polgárok is. Tehát nem szabad "buzogni", hanem az illetékes egyház főhatóságait újólag felkérni (felhívni) a megfelelő intézkedésre. Mikor aztán a kormány a tűrhetetlen állapot részleges megszüntetésére nemzetiségi iskolák helyébe állami iskolákat létesített, nagy lett a felzúdulás e "soviniszta" politikai megnyilvánulás ellen, s a jajszó Párizsig és utóbb Trianonig is eljutott.
A népiskolai ügyosztályban eltöltött fél év után a katolikus egyházi ügyosztályba nyertem beosztást. Ez valamiképpen mintha kedvezés számba menő intézkedés lett volna, ám teológiai végzettségemre való tekintettel az ifjúság a "tolerari posse" egyházi elv alkalmazását látta helyénvalónak. Különben is mit jelentett ez a privilégium, az I. ügyosztályban szolgálhatni? Hát először azt, hogy ez az ügyosztály államtitkári felülvizsgálat nélkül a miniszternek volt alárendelve (Jankovics miniszter úgy emlegette "az én ügyosztályom"). Másrészről az is előnynek látszott, hogy az ügyosztályt felkereső "felek" többnyire egyházi személyek, úgynevezett dignitáriusok, vagy éppen püspökök voltak, jól fegyelmezett, tekintélytisztelő, könnyen kezelhető nép. A főnök az én ottlétem idején Andor György, Rómában képzett pápai protonotárius, egy meleg jóindulatú és modorú, csak önmagával szemben szigorú úriember, aki minden tavasszal "díszvacsorán" vendégül látja néhány előkelő barátját - köztük Klebelsberg gróf államtitkárt és ennek apósát, Keveházi rangbeli kollégáját és saját ügyosztályának fogalmazói karát, amelyen a hattagú személyzetéből csupán egy kartársának volt jogi és egynek államtudományi doktorátusa, egyedül én voltam utriusque iuris doctor. Hát ezt a pozíciót bizony igen-igen meg kellett volna becsülnöm.
Végül pedig, de nem utolsósorban, az is előnynek számított, hogy ebben a finom tónusú ügyosztályban a személyzet nem roskadozott a munka terhe alatt, hiszen Állam és Egyház inkább együtt munkálkodtak, mint vitáztak. Én kemény erdélyi fejemmel keveselltem azt a szerény munkakört, amely nekem, mint a személyzet legifjabb tagjának osztályrészemül jutott, s elégedetlenségemet nem is titkoltam, aminek eredményéül fél év múlva egy fegyelméről hírhedt és munkateljesítményéről híres ügyosztályba helyeztettem át. Neményi Imre miniszteri tanácsos szigorúan megkövetelte a pontosságot és a szorgalmas munkát, de meg is becsülte. Ami a minisztériumban s gondolom a többi minisztériumban sem volt szokás, Neményi reggel elsőnek ment be hivatalába, s nekünk legkésőbb 9 óra előtt kellett nála jelentkeznünk, 14 órakor tőle elköszönhettünk, s utolsónak ő is távozott. A háború kitörését követően délután is 2-3 óra időre be kellett vonulnunk "az íróasztal mellé". Ezt megelőzően június elején közölte velem, hogy a július hó közepére kért négyheti szabadságot megkapom, de a miniszter úr őexcellenciájának az volna a kívánsága, hogy az egy hónapos szabadság egy részét tanulmányi szabadságnak tekintsem.
* * *
2. Neményi miniszteri tanácsos előszobájában nagy volt a forgalom, s íróasztalomat csak módjával lehetett használni. Gyakran írásaiba zárkózott a főnök s ilyenkor csak püspök, főispán, országgyűlési képviselő juthatott be hozzá. Más halandó az ügyosztály előadójánál jelentkezhetett felvilágosításért. Egy alkalommal ilyen zárt napon az egyik napilap szerkesztője vagy főmunkatársa arra hivatkozva, hogy ő személyes barátságban áll a méltóságos úrral, addig kapacitált engem a bebocsátásra, hogy végre is engednem kellett, s a deresedő fejű hírlapíró teljes fél órát töltött odabenn. Távozása után a nagyúr kijött, s íróasztalomhoz lépve enyhe bosszankodással figyelmeztetett, hogy Schiller úr nem püspök, nem főispán s még csak nem is képviselő. A szigorú klotúr ellenére napok múlva mégis bebocsátottam egy középkorú, igen disztingvált megjelenésű és modorú urat, Lukács Györgyöt, a tíz év előtti kultuszminisztert s ezért a kivételért nem kaptam szemrehányást. Nem bocsátottam be egy rokonszenves szerény újságírót, aki úgy mutatkozott be, hogy
- 629/630 -
ő Ignotus. Nagyon megörült annak a kijelentésemnek, hogy írásaiból, főleg költeményeiből jól ismerem őt, s leánykáját óhajtotta az előkelő Erzsébet Nőiskola internátusába bejuttatni, mivel feleségétől a közelmúltban elvált. Az előadótól rövidesen megtanultuk, hogy a kis Veigelsberg lány (ha jól emlékszem hetven év távlatából atyja vezetéknevére) az intézetbe felvétetett. Ignotus apa boldogan köszönt el, én pedig a hivatalból hazamenőben megvásároltam legújabb verskötetét. És ez a sárga füzet három év múlva Egerben előbújt szakkönyveim közül.
* * *
3. 1913 júniusában vagyunk, a minisztériumban szíves fogadtatásra találtam és a nem állami elemi iskolai ügyosztályhoz nyertem beosztást, tagadhatatlanul nem érdemleges szakmai munkára. Túlfűtött önérzettel igyekeztem hát jogászi erudiciómnak fogalmazványaimban is érvényesülést biztosítani, ám az ügyosztály főnökhelyettese, egy doktori diploma nélküli, csak államvizsgás, tipikus miniszteriális egyéniségűnek felismert, elegáns és komoly úr hamarosan leszállított a magas lóról, a gyakorlatban eredményesen bevált, egyszerűbb formulák alkalmazásával javítgatván (vagy csak módosítgatván) írásbeli előterjesztéseimen. Nem mondhatnám, hogy elbűvölt ez a légkör, amelynek ridegségét egyelőre csak ifjú kartársaim szíves kollegialitása enyhítette. Igen jól esett lelkemnek például az a baráti gesztus, hogy alig két hónapi megismerkedésünk után egy kisebb társaság, csupa fogalmazókból és segédfogalmazókból álló együttese, közös ebédre invitált, amelynek egy nagyon divatos városligeti étterem terveztetett meg színhelyéül, időpontja pedig május elseje, délutáni fél három óra. (A munkásság ünnepi megmozdulásaiban való részvételről 1913 tavaszán miniszteriális tisztviselők számára szó sem lehetett.) Boldogan írtuk alá az ebédre szóló jelentkező ívet. Csak az tűnt fel meglepetésül, hogy baráti körünknek egyik tagja, a kellemes modorú, jó kedélyű Leidenfrost Pál segédfogalmazóm nem csatlakozott a derűs hangulatúnak ígérkező kompániához. A tartózkodás oka iránt persze annál kevésbé érdeklődhettünk, mivel a művészi hajlamú ifjú titán elzárkózása mögött némi lappangó tavaszi romantikát véltünk sejthetőnek. Hogy ez a feltevés valóban nem volt alaptalan, azt utólag világosan igazolta barátunk íróasztalának sorsában bekövetkezett nem közönséges változás: a minisztériumi íróasztal aránylag rövid idő múltán gazdát cserélt, Leidenfrost kartárs hátat fordított a hivatalnoki pályának, külföldre - elsősorban Münchenbe indult, festészetet tanulni. Évek múltán - ha jól emlékszem - Esztergomban telepedett meg, mint vidéki festőművész. Az együttes ebéden pedig azért nem vehetett részt, mert földbirtokos atyja, aki a minisztériumi kísérletezést is finanszírozta, a főváros egyik legelőkelőbb szállodájában, az Angol Királynőben bérelt számára hónapos szobát, lelkére kötötte, hogy minden hó első napján - légyen az munkanap vagy munkaszüneti nap - ennek a szállónak éttermében ebédel, s étkezés után nyomban a portánál (a recepcióban) kifizeti szobája havibérét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
