Az örökbefogadás Magyarországon többnyire csak abban a szövegösszefüggésben kerül szóba, hogy sokan szeretnének örökbe fogadni, de a sok ezer intézetben élő gyerek ellenére is, ez csak hosszú várakozás vagy éppen illegitim, vagy ahhoz közelítő megoldások esetén sikerül. Jogi értelemben az örökbefogadás egyértelműnek és jól szabályozottnak tűnik, noha két olyan pont is van, amely nemzetközi összehasonlításban is aggodalomra adhat okot. Az egyik az örökbefogadás felbonthatósága. Ebben az esetben a "sikertelen" örökbefogadás egy olyan jogi aktussal zárul, ami meg nem történtté teszi azt a tényt, hogy egy gyereket "örökbe" fogadtak. Ez fogalmilag is aggályos, szakmailag és jogilag pedig fokozottan az. A másik a nyitottság, illetve a titkosság kérdésköre. A magyar gyakorlatban még mindig sokak számára kérdéses - sajnos sok szakember számára is - hogy mi a gyerekek érdeke. Noha minden kutatási és szakmai tapasztalat amellett szól, hogy a kapcsolatokat és a gyerekek életét megmérgezi egy ilyen titok, ráadásul sérti a gyermek jogait is, sokak számára még az is kérdéses, hogy a szakemberek mely köre számára oldható fel ez a titok. Így gyakran felmerülő probléma, hogy a körzeti védőnő, gyermekorvos, pedagógus értesülhet-e, értesüljön-e az örökbefogadás tényéről.
Az örökbefogadással kapcsolatban a Gyermekvédelmi törvény és az ENSZ gyermekjogi egyezségokmánya alapján azt kell vizsgálnunk, hogy mi szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.1 Az örökbefogadás ugyanis - szemben a közvélekedéssel - mindenekelőtt a gyerek számára optimális család megkeresését jelenti, amely eminens feladata a gyermek képviseletével megbízott gyámnak, szakembereknek, intézménynek és a döntést jóváhagyó hatóságnak. Az örökbefogadás mai elvei azon a tényen alapulnak, hogy a gyerek számára a biztonságos, érzelmi elfogadást és kötődést biztosító, életre szóló családi kapcsolat a legmegfelelőbb az egészséges személyiséggé váláshoz. Mármost, ha ezt a vérszerinti család valamilyen okból nem tudja, vagy nem akarja biztosítani, akkor az örökbefogadás áll a legközelebb ehhez az ideális állapothoz. Ez a forma azonban csak akkor tölti be a szerepét jól, ha a gyerek szükségleteinek, személyiségállapotának, körülményeinek leginkább megfelelő családba kerül.
Ahhoz, hogy ezt a családot, szülőpárt, szülőt megtaláljuk, tisztáznunk kell, hogy milyen szempontok alapján és ki választja ki őket, majd pedig arról kell megbizonyosodnunk, hogy a feladatra vállalkozó család, személy alkalmas és tudja, hogy mi vár rá.
A laikus - és sajnálatosan gyakran a szakmai közvélemény is - nagyon keveset tud azokról a kutatásokról, eredményekről és tapasztalatokról, amelyek az örökbefogadással kapcsolatosan az elmúlt évtizedekben külföldön születtek, mint ahogy kevéssé ismeri a magyar kudarcokat és sikertörténeteket is. Nálunk többnyire addig érdekesek ezek a történetek, amíg a reménytelenül gyermekre váró pár, szülő meg nem kapja az áhított gyereket. A felbontott örökbefogadásokról, a tönkrement életekről, a sikertelenségről szinte soha nem esik szó, és mindezidáig magyar kutatás sem készült erről. Ez annál is nagyobb baj, mert így csak érzelmi alapú, egyéni véleményekre alapozva születnek döntések, amelyek sok ezer gyerek és felnőtt életét határozzák meg.
Összefoglalva azt állapíthatjuk meg, hogy az örökbefogadók túlnyomó többsége számára nem világos, hogy milyen feladatra vállalkozik, amikor gyereket akar örökbe fogadni, nem tudja, melyek azok a nehézségek amelyekkel meg kell küzdenie, mik a speciális ismeretek, amelyekre szüksége van és mit tehet, ha segítségre van szüksége a gyerek nevelése során.
Az egyik leggyakrabban elhangzó érv, hogy a biológiai szülők többsége esetében is fel lehetne vetni ugyanezeket az érveket, mégis bárkinek joga van gyereket a világra hozni és nevelni. Ez azonban több okból nem jó érv. Egyrészt a magam részéről elengedhetetlenül fontosnak tartanám a jövendő szülők - gyerekek és fiatalok - személyiségfejlődését segítő iskolai és iskolán kívüli programjainak mindenkire kiterjedő elterjesztését, másrészt sürgetőnek és fontosnak tartanám a várandós és gyermekes szülők számára is sokféle szülői készséget és képességet erősítő kurzus, klub, ismeretterjesztő lehetőség megteremtését és propagálását, mert ez is primer prevenció, nem is beszélve az életminőséget javító komponenseiről. Más oldalról azonban az örökbefogadó szülők esetében speciális jogi és lélektani, gyermekvédelmi kérdések is felvetődnek. Azt ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az örökbefogadó szülő minden esetben valaki másnak a gyerekét neveli fel sajátjaként, amely lehetőséget állami, jogi határozat útján biztosítják számára. Ezekben az esetekben tehát az örökbefogadást jóváhagyó hatóság és a döntést előkészítő szakmai testület, intézmény felelősséggel tartozik azért, hogy a gyerek számára legjobb megoldást igyekezzék megtalálni, és ennek feltételeit vizsgálni, sőt értelmezésünk szerint ellenőrizni is. Ennek elérését célozva készül ma is az alkalmassági vizsgálat, környezettanulmány, amely azonban az esetek egy jelentős részében nem töltheti be eredeti funkcióját. Az ezeket készítők számára nem áll rendelkezésre egységes szemléletű, szakmailag megalapozott szempontrendszer, a vizsgálatot végzők nagyon eltérő felkészültségű, végzettségű és ismeretekkel, értékrenddel rendelkező személy, aki erre a feladatra nem kapott, nem kaphatott speciális felkészítést, nincs értékelés és elemzés, kontroll az elkészült vizsgálati anyagok minőségéről, gyakori az egyszemélyes, vagy más szempontú döntés. Sajnos még azokban az esetekben sincs utólagosan, amikor sikertelen örökbefogadásokat követően a gyereket visszahozzák, vagy "baj van" a gyerekkel, kapcsolattal. Az örökbefogadó szülők esetében nálunk nem számolnak azokkal a lélektani vonatkozású problémákkal sem, amelyek nagyban meghatározzák az örökbefogadás sikerességét. Arról van ugyanis szó, hogy Magyarországon az emberek túlnyomó többsége elsősorban vagy kizárólag azért akar gyereket örökbe fogadni, mert neki magának nem lehet valamilyen okból vérszerinti gyereke, vagy több vérszerinti gyermeke. Szemben a nyugat-európai és észak-amerikai gyakorlattal nálunk alig-alig találunk olyan családokat, örökbefogadókat, akiket a gyerekek sorsa, vagy elveszett életesélye motivál, és így a gyerek szükségleteire figyel elsődlegesen. Márpedig ebben az esetben a szülők elsősorban saját veszteségüket, fájdalmukat, gyermek utáni vélt vagy valós vágyukat akarják kielégíteni, nem pedig egy családját vesztett gyerek szükségleteit.2
A mai magyar közgondolkodásban az örökbefogadók "természetes" vágya, hogy lehetőleg újszülött, egészséges csecsemőt fogadhassanak örökbe. Ez érthető, de nem teljesíthető vágy, hiszen az örökbe adható gyerekek túlnyomó többsége idősebb, gyakran kisebb nagyobb egészségügyi problémával küzd. A túlnyomórészt nem várt, nem gondozott terhességből származó, sokszor koraszülött, kissúlyú csecsemő nevelése és gondozása sem könnyű feladat, de ez fokozottan igaz a néhány évet már intézményben, vagy zűrös, nemegyszer bántalmazó családi körben eltöltött gyerek esetében. A leendő szülők számára világossá kellene tenni, hogy mit várhatnak és mit nem várhatnak el ezektől a gyerekektől. A leggyakoribb gondot az jelenti, hogy a gyermekre oly sok évet reménykedve, majd reményt vesztve váró szülők minden aspirációjukat, elvárásukat ráteszik a családjukba került gyerekre, aki ennek többnyire önhibáján kívül nem tud és nem is felelhet meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
