A német fiatalkorúak ügyészei, bírái és igazságügyi segítőszolgálatai országos - szövetségi - egyesülete[1] (DVJJ=Deutsche Vereinigung für Jugendgerichte und Jugendgerichtshilfen e.V.) szakmai ülésszakot rendezett ez év február 16. és 18. között a Hannoverhez közeli Springe-ben. A szakmai ülésszak címe: "Rendőrség és szociális munka - mit kezd Európa a fiatalkori bűnözéssel?" volt. A tanácskozás első napján két átfogó előadás hangzott el, egyfelől az európai ifjúságpolitika alakulásáról, másfelől pedig a fiatalkori bűnözés kezelési stratégiáiról. A második nap az "országjelentéseké" volt, a harmadik napon pedig a "szükséges-e egy egységes európai büntető törvénykönyv a fiatalkorúak számára?" kérdés megvitatására került sor.
A tanácskozáson elhangzottakat szerkesztett változatban az egyesület - DVJJ - kiadvány-sorozatában közölni fogja, a jelen beszámoló a két bevezető, vagy főelőadás lényeges megállapításait mutatja be, hiszen ezek jelölték ki a konferencia gondolati ösvényeit, majd időrendben és leíró jelleggel összefoglalja az elhangzottakat.
Az első nap két fő-előadása közül az elsőt René Bendit, a német ifjúságkutató intézet egyik vezető kutatója tartotta, s a jelenkor ifjúságával kapcsolatban észlelhető új jelenségeket vázolta fel egy nemrég befejezett széleskörű vizsgálat adatai köré csoportosítva mondanivalóját:
A társadalom modernizációs folyamatait kettős logika vezérli, felülről a politika, az államigazgatás, a globalizáció a gazdaságban. A másik az alulról jövő logika, az embereké, ahogyan mindezekhez viszonyulnak, elfogadják, vagy elutasítják a teljes hatás-együttest, vagy annak őket legközelebbről érintő részleteit. Így a migráció is lehet reakció a változásokra. À propos migráció: a befogadó országokban egyre gyakrabban mutatkozó félelem ellenében - egyebek közt - mondható, hogy európai országok természetes népességfogyását a migráció alig egyenlíti ki.
A nagy tendenciák olykor egészen mélyen beleszólnak a polgár, így a fiatal életébe, meghatározzák esélyeiket a gazdaságban, kultúrában; azt, hogy társadalomban tud-e tanulni, talál-e munkát, tud-e boldogulni. A transznacionális mozgásokban főként a kevéssé képzettek vesznek részt tömegesen, a szakképzettek viszont tartanak attól, hogy vajon elismerik-e képzettségüket az Európai Unióban. Minden bizonnyal helye van az aggodalmaknak is, de az unió a létfeltételek kitágulását, bővülését jelenti alapvetően, és ez főként a fiatalokat érinti.
Az Európai Közösség bővülése milyen változásokat hoz, hozhat a transznacionális jelenségek körében - tette fel a kérdést az előadó. Indokolt-e egységes európai ifjúságpolitika kidolgozása, azaz szükséges-e - elvileg és a jövőben - egységes európai intervenció az európai ifjúság ügyében? Előadása lényegében e kérdés igen-válaszának alátámasztását szolgálta.
Úgy véli, hogy a fiatalokat önálló szociális csoportként kell kezelnie a kutatónak, de a politikának is. A fiataloknak ugyanis egész Európában azonos, közös szociális problémákkal kell szembenézniük: iskolai nehézségek, munkanélküliség, hajléktalanság, drog, alkohol, az őket nevelők agressziója, az életfolyamatok individualizációja országhatártól függetlenül okoznak nehézségeket számukra. A fiatalok nevelő környezetében a tradicionális közösségek feloldódnak, az önmagára találás keservei és a jövő tervei határozzák meg az életét, a munkaerőpiac mobilizálja, rugalmassá, kevéssé kötődővé teszi személyiségét. A fiatal prioritásai ezért már mások, mint a szülőké, már csöppnyi korától tudja, hogy amiben él, az rizikótársadalom, számára legalábbis. Az előadó és munkatársai olyan érettségizett fiatalokat vizsgáltak, akik még nem tudják, mit akarnak, még nem döntöttek a tanulás és az azonnali munkába állás között. A kapott adatok igazolták a fiatal felnőttkor, a postadalescencia önálló életkori szakaszként kezelésének szükségességét, aminek egyik jellemzője a meghosszabbodott képzési idő, és a munkaerőpiac csökkent kínálatával szembeni növekvő igények.
A vizsgálat egy sajátos életforma-változást is regisztrált, amelyben sok út vezet a családból ki, de kevés vissza. A fiatalok "jojo-életformában" töltik fiatal felnőttkorukat, itt egy kis ösztöndíj, ott egy kis pályázat és mindegy melyik országban, városban. Így az életút megszokott szekvenciái feloldódnak időrendjük is felborul. A munkaerőpiac mobilizáló hatása viszont a fiatalok arányát helyenként egészségtelenül megnöveli vagy lecsökkenti.
A képzésről - mint a fiatalok életének egyik meghatározó színteréről - szólva a vizsgálat lényeges, axiomatikus megállapítása hangzott el: fiatalnak lenni annyi, mint tanulónak lenni, ahol ez nem igaz, ott szociális problémák vannak. A fiatalok számára ugyanis felértékelődött a képzés, ettől remélik boldogulásukat, ezért jelentősen meghosszabbodik a képzési idő.
A másik meghatározó színtér, a munkaerőpiac, s ezzel kapcsolatos az axiomatikus megállapítás folytatása: akik nem a képzésben vannak, azok munkanélküliek, s minthogy mindenütt magas a munkanélküliségi mutató, a fiatalok munkanélkülisége minden ország ifjúságpolitikájának - ha van neki - önálló programalkotó problémaköre.
Korábban a fiatalság mozgalmak révén volt elérhető, ma a fogyasztás eszközeivel.
A már említett vizsgálat kiterjedt a fiatalok bevételeinek elemzésére, a bevételek belső arányaira: mennyi a saját kereset, a szülői hozzájárulás és az állami támogatás. A kapott eredmények igen változatosak egészen addig, hogy a gyerek a családfenntartó, ez főként a mediterrán országok fiataljai, gyermekei körében jellemző. A szegénység a mediterrán országokban (itt szinte nincs jóléti állami segély) egészen más, mint a jóléti országokban, a nemzetközi munkaerőpiacba integráció számukra mentőöv, alapszükséglet.
A társadalom, a politika számára önként adódó, közhelyszerű összefüggés az ifjúság és a jövő együtt említése, ám távolról sem mindegy az összefüggés tartalma: az ifjúság olyan jövőt jelent, amibe érdemes befektetni, vagy olyan tartalékot, amely a ma problémáit a közeli jövőben megoldja. A skandináv országokban beruháznak, a déli országokban nem, csak tartalékként szemlélik a fiatal nemzedéket. Azokban az országokban, amelyekben nem intézményesült és védett az ifjúság érdekében tett beruházás, ott a fiatalokat olyan rizikócsoportként kezelik, amely nem tart együtt a társadalommal.
Prof. Dr. Bernd-Rüdiger Sonnen, a Hamburgi Egyetemről üdvözölte az Egyesületet fennállásának nyolcvanadik évfordulóján és kiemelte szerepét a német jogalkotásban és jogalkalmazásban. Miként korábban is, most is jelentős kérdésekben kérik ki az egyesület szakmai véleményét, s várja el a szakma, hogy - esetenként a politika ellenében is - szakmai javaslatot, állásfoglalást fogalmazzon meg, közvetítve a gyakorlat tapasztalatait a jogalkotóhoz.
Előadásában hangsúlyozta, hogy a német büntetőjogban súlyosító tényező, ha a bűncselekményt gyermek vagy fiatalkorú sérelmére követetik el - már ez is indokolja az áldozatvédelem szükségességét. A jogalkotót és a jogalkalmazót (ügyész, bíró, a büntetőjog egyetemi tanára) súlyos dilemma elé állítja az erőszak, főként, ha mögötte migrációs vagy drog-probléma rejlik.
Az alsó-szászországi biztonsági jelentés szerint a fiatalkorú esetében nem csak az ő, hanem peer-csoportja reintegrációja is fontos, hogy visszaesését megelőzzék A bűnismétlési adatok szerint ugyanis szabadságvesztés büntetés letöltése után a bűnismétlés, de az áldozattá válás valószínűsége is igen jelentős, az adatok alapján 78%-os.
Utalt arra, hogy a hamarosan az Európai Közösséghez csatlakozó országokban hagyományosan hiányzik a fiatalkorúak önálló büntető törvénykönyve, kivételt képez Lengyelország, ahol húsz éve lépett hatályba illetve a cseh törvényhozó most készíti elő a fiatalkorúak büntető törvénykönyvének a kiadását, másutt azonban nem is foglalkoznak a feladattal. Tekintve, hogy az erőszakos bűnözők nagy része fiatal, kisebbségi pozícióba kerülnek azok az országok, amelyek nem rendelkeznek elképzeléssel és tervvel a fiatalkori bűnözés nem konvencionális, nem csak büntetésre épülő kezeléséről, s ennek megfelelően önálló büntető jogszabállyal.
A professzor alapos áttekintést adott a csatlakozó országokban rendelkezésre álló jogi és nem-jogi eszközökről, amelyeket a fiatalkorúak büntetésében, még inkább büntetési alternatívájaként alkalmaznak. Igen figyelemre méltó volt azonban, sőt kínos, hogy a magyar helyzetről egyetlen szót sem ejtett azon túl, hogy szerepeltünk természetesen a felsorolásban olyan országként, amely nem rendelkezik önálló büntető törvénykönyvvel a fiatalkorúak számára. Nem szerepeltünk viszont egyetlen olyan sorban sem, amelyben azokról az országokról történt említés, amelyekben különféle programokat próbálnak ki, vezetnek be a büntetés társadalom számára is elfogadható alternatívájaként. A "régi" európai országokban egyértelműen sikeres, és éppen a fiatalkorúak eseteiben már "rendszerszerű" a helyreállító megoldások alkalmazása (hivatkozással az Európa Tanács 2003. szeptember 24-i ajánlására).
Az első nap témája volt még az együttműködés szükségessége és lehetőségei a fiatalkori bűnözés elleni fellépésben - rendőri megközelítésben. A vitaindítót Ulrich Roeder, a Rajna-Pfalz-i tartományi főkapitányság vezetője tartotta.
Az előadó tapasztalatai szerint az európai rendőri együttműködés lényegében "ki van találva", a rendőrök mindenütt megértik egymást, és a szervezeti lehetőség is kialakult, rendelkezésre áll. A mostani konferenciához hasonló alkalmak azonban hiányoznak és módfelett szükségesek, hiszen a bűnözés egész Európában egy helyi értékkel előrelépett, a multidiszciplináris együttműködés létszükséglet a fiatalkori bűnözés mérsékléséhez, a közös és nem restriktív stratégia kimunkálásához.
Az előadó utalt arra a közismert tényre, hogy szakmai fogalomtáraink és szókészleteink nem csereszabatosak, ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy például a "bűnmegelőzés, prevenció" fogalma, még inkább szakmai tartalma ugyanaz a különféle - és esetenként együttműködésben dolgozó - európai országok rendőrei számára. Szavaiból - és ezt a vita is visszaigazolta - az tűnt ki, hogy az európai országok többségében (spanyol, portugál, finn, francia, olasz, német, osztrák, svájci, GB, svéd, holland) létezik egy önálló törvény, vagy törvényi szintű szabály, amely a rendőrség bűnmegelőzési és a fiatalkori bűnözés elleni feladatait rögzíti. A belgáknak és a dánoknak ugyan nincs önálló ilyen jogszabályuk, de a rendőrségről szóló törvények mindezeket az előírásokat önnálló fejezetként tartalmazzák.
A második napon kerültek sorra az európai országok fiatalkori bűnözés ellen eszközrendszerét bemutató előadások és azok megbeszélése, vitája.
Bob Poland Angliából, Wels-ből - fiatalkorúakkal foglalkozó szervezetet vezet, kapcsolatban állnak azokkal a kormányzati szervezetekkel, amelyek a bűnelkövetőkkel foglalkoznak (rendőrség, pártfogók, börtön, rehabilitáció), de foglalkoznak a fiatalkorúak szüleivel is. A pénzt az önkormányzattól, a fiatalkorúak (gyámhivatal-szerű) intézetétől kapják, valamint az Európai Uniótól.
A ,90-es évek közepén lépett hatályba az az új, fiatalkorúakra vonatkozó büntető szabály-rendszer, amely ifjúságvédelmi irányultsággal különös hangsúlyt helyez a megelőzés gyakorlatára. A szankciók rendszere sokkal inkább olyan előírásokat tartalmaz, amelyek a fiatal eredeti nevelkedési helyén, a családban törekszik helyreállítani a szocializációs feltételeket, s csak kisebb arányban hagyományosan büntetésnek tekinthető tiltásokat, mint pl. a kimenő megtiltása a szomszédok nyugalmának óvása érdekében, vagy a rendőri megrovás. A bűnelkövető gyermek, fiatal szülei számára gyakran írják elő terápiás és nevelési tanácsadó rendszeres felkeresését, éppen azért, hogy szülői képességeikben, funkcióikban megerősödjenek. Olykor a nevelőotthoni elhelyezést büntetési alternatívaként alkalmazzák (!?). 1996-ban törvényszerű szabály írta elő a független jogsegély-szolgálatok hálózatának felállítását, ezt az állami adó terhére szervezték meg.
Jaroslaw Utrat-Mileczki (Varsói Egyetem), a fiatalkorúak büntetőjogának egyetemi oktatója, valamint a fiatalkorúak büntetési körülményeit ellenőrző civil szervezet vezetője. Kiemelte, hogy a lengyel jogrendszer az egyetlen a valahai szocialista tábor országai között, amely már 1982. óta rendelkezik fiatalkorúak önálló büntető törvénykönyvével. A "régi" európai országok megoldásaitól pedig abban különbözik, hogy a fiatalkorúak (büntető és egyéb) ügyeivel egységesen és kizárólagosan a családi bíróságok foglalkoznak. A jogi eljárás fő célja nem a büntetés, hanem a későbbi kriminális életút kialakulásának megelőzése: a reintegráció, gondoskodás és nevelés eszközeivel. A mediáció a fiatalkorúak ügyeiben már megszokott, közismert alternatíva Lengyelországban.
A svájci előadást ketten mutatták be, Roland Stübi Bernből, a kantonális megfigyelőállomás vezetője esetek fordulatain keresztül mutatta be a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntetőjogi szabályok hatályosulását, az alkalmazás lehetőségeit, olykor buktatóit. Dieter Hebeisen, a felső-berni fiatalkorúak bíróságának elnöke pedig a fiatalkorúak jelenleg érvényes büntető törvényköny-vének lényeges vonásait foglalta össze a közeljövőben tervezett módosításokra is tekintettel.
Svájcban az európai szokások számára meglepően alacsony a büntethetőség alsó korhatára, 7 éves korától a gyermek már büntethető! A svájci fiatalkorúak büntető törvénykönyve tisztán speciál-prevenciós célú, a tettest a középpontba helyező büntetőtörvény. Az elkövető fiatalkorúakat három csoportba sorolják: a) cselekményük és személyiségképük alapján állapotuk alapvetően kielégítetlen nevelési szükségletekkel jellemezhető, b) kielégítetlen kezelési szükségletekkel bírók és c) normál állapotúak. A büntetést és az intézkedést ennek a hármas besorolási rendszernek a figyelembevételével alakítják. 1985-ben kezdődött meg a törvény átdolgozása, befejezése a közeljövőben várható. A reform - egyebek között - a büntethetőség korhatárát 10 éves korra, valamint a kiszabható szabadságvesztés időtartamát egy évről négy évre tervezi felemelni. Szemléletében megjelennek a speciális prevenciótól eltérés elemei, és megfogalmazza azt a Svájcban már általánossá vált gyakorlatot, ami a mediáció alkalmazását jelenti. Egységessé tervezi tenni az önálló fiatalkorúak büntető törvénykönyvét és a büntetőeljárási törvényt.
Az előadásokat a konferencia teljes időtartamában érdeklődő, kérdések és olykor meglehetősen heves vita, valamint tapasztalatcsere kísérte. Sonne professzor előadásában hangzott el egy utalás a szlovén rendszerben működő "átnevelő táborokról", erről mindenkinek igen rossz asszociációi támadtak, utóbb kiderült, hogy valójában olyan fél-zárt intézményről van szó, amelyben a nevelést, (a deviáns értékrendről) átnevelést tekintik célnak. Indulatos bírálatok érték az európai politikusok jelentős hányadának kedvenc elképzelését a javítóintézetek újraszervezéséről, a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézeteinek szaporításáról.
A résztvevők többsége által elmondottakból kitűnően a büntetési alternatívákat, s főként a mediációt már mindenütt alkalmazzák, a körülötte felmerülő kérdések már nem funkcionálisak, hanem faktoriálisak, jócskán magamra maradtam olyanként, aki nem tud hazai tapasztalatokról beszámolni.
A büntethetőség korhatárának kérdése ez alkalommal is váltott ki vitát, ez a vita óhatatlanul kitör, ha svájci vagy ukrán résztvevő van jelen. Ez a vita azonban két lényeges elvi konklúzióval zárult. Az egyik szakmai-elvi kompromisszum a gyermekbűnözés kérdésében keletkezett, az egyik tábor úgy vélte, hogy túlságosan kriminalizált a szemlélet, hiszen egyszerű gyerekcsínyek is bűncselekménynek minősülnek, a másik tábor azonban jelentős érveket tudott felmutatni a gyermekbűnözés jelzéseinek felfogására, feldolgozására szolgáló rendszerek szakmai mintázata és szintje követelményeinek bemutatásával. A szakmai mintázat alatt értendő például, hogy arra számítanak, ha egy gyerek valamilyen oknál fogva nem akad fenn a szociális hálón, akkor előbb-utóbb ezen a bűnüldöző, de ugyancsak szociális hálón mégis fennakad és részesülhet szocializációs hiányai, torzulásai szakszerű kiegyenlítésében, azaz őt és családját a szükséges terápiás kezelésben részesítik. Ennek a szemléletnek egyik (a nálunk hiányzó Jugendgerichtshilfe) szervezeti megjelenése a bíróságok mellett működő segítő csoportok hálózata, amelynek munkatársai a gyereket az eljárás egészén végigkísérik. Ebben a felfogásban tehát a viszonylag vagy ténylegesen alacsony korhatár, nem a már kisgyermekkorban - a hagyományos módon való - büntethetőséget jelenti, hanem azt, hogy minél korábbi életkorban nyíljon lehetőség a személyre szabott - speciál-prevenciós célú - szocializációs program megkezdésére.
Nem független mindettől a másik, egyetértésbe torkolló vita sem, miszerint: szükséges-e egységes európai büntető törvénykönyv a fiatalkorúak számára? Elvi és gyakorlati indokok mentén alakult ki az erős többségű igenlő válasz. Ha elfogadjuk azt, hogy továbbfejlődik a közös európai jogrendszer, akkor ez már önmagában is szükségessé teszi, hogy a transznacionális léptékben élő fiatalság ügyeiben a normasértések területén is közös szabályok igazítsanak el. Egy közös európai szabály jótékony hatást gyakorolhat - a jogharmonizációs kötelezettségek mellett és azokon túl - a nemzeti jogrendszerekre, jobban elfogadtathatja a honi jogalkotókkal a leghaladottabb elveket, amelyeket eredményes gyakorlat és kedvező statisztikai mutatók igazolnak. ■
JEGYZETEK
1 Az egyesület most ünnepli fennállásának 80. évfordulóját, tagjai sorában megtalálhatók mindazon szakma képviselői, akik a fiatalkori bűnözés elleni harcot választották hivatásul, foglalkozásul: kutatók, oktatók, jogalkotók, jogalkalmazók, rendőrök, ügyészek, bírák, a szociális szakmák képviselői.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Cseres Judit, a BM Vezetőképző és Kutatóintézet munkatársa
Visszaugrás
