A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálybalépése óta értékelhető bírói gyakorlat alakult ki a munkáltató kártérítési felelőssége terén, ezért a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma 2017-ben és 2018-ban két joggyakorlat-elemzés keretében vizsgálta a munkáltató kártérítési felelősségének bírói gyakorlatát, különös tekintettel a munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelőssége jogalapi kérdéseire, valamint önállóan vizsgálta a munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelőssége összegszerűségével kapcsolatos bírói gyakorlatot. Az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében mindkét joggyakorlat-elemzés összegzéseként és lezárásaként a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumi véleményt fogadott el. A munkajogi kártérítés terén az Mt. számos ponton vezetett be olyan fogalmakat, amelyek a korábbi törvényben és ezáltal a bírói gyakorlatban sem voltak ismertek, ezáltal mind a perben részt vevő felek, mind pedig a bírák számára új szemlélet elsajátítását követelték. Az Mt. több olyan fogalmat is bevezetett, amelynek definícióját nem adta meg, és így ezek megfelelő értelmezése és helyes tartalommal való kitöltése is a bírói gyakorlatra várt. A kezdeti elbizonytalanodás után mára már meghatározott irányt vett a jogalkalmazás, amelynek elemeit a joggyakorlat-elemzések vizsgálhatták.
1. Bevezetés
2. Elmaradt jövedelem
3. A dologi kár és a költség
4. A hozzátartozó kára
5. A kártérítés összegének kiszámítása
6. Járadék megállapítása
7. Elévülés
8. Összegzés
A munkáltató kártérítési felelőssége a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett károkért akkor áll fenn, ha a munkavállaló bizonyította az okozati összefüggést a munkáltató károkozó magatartása és a kár között. Ha a munkáltató nem tudta a felelőssége alóli mentesülési körülményeket bizonyítani, az Mt. 167. § (1) bekezdése értelmében a munkavállaló teljes kárát köteles megtéríteni.
Az Mt. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) a kártérítés mértékét és módját szabályozó rendelkezéseit több tekintetében fenntartotta, így az ezekkel összefüggő bírói gyakorlat a jövőben is irányadó.
A munkáltató az alábbi kárait köteles megtéríteni a munkavállalónak:
- a munkaviszony körében elmaradt jövedelem,
- a munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelem,
- a dologi kár és a költség,
- a hozzátartozó kára.
Az Mt. a nem vagyoni kár jogintézményét megszüntette, 2014. március 15-i hatállyal személyiségi jog megsértése esetén a károsult munkavállalót sérelemdíj illetheti meg, amely bár anyagi kompenzációt jelent a munkavállaló számára, azonban nem minősül kártérítésnek, ezért a joggyakorlat-elemzés nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, a Kúria a későbbiekben fogja vizsgálat tárgyává tenni a sérelemdíj jogintézményét és az ezzel összefüggő ítélkezési gyakorlatot.
A munkaviszony körében elmaradt jövedelem az elmaradt munkabér, továbbá annak a rendszeres juttatásnak az ellenértéke, amelyre a munkavállaló a munkabérén felül jogosult, feltéve, hogy azt rendszeresen igénybe vette a károkozást megelőzően.
A munkaviszony körében elmaradt jövedelem megállapításánál elsősorban az elmaradt munkabért kell figyelembe venni, amelynek számítására azonban az Mt. nem ad útmutatást, ezért ezzel a kérdéssel kiemelten foglalkozott a joggyakorlat-elemző csoport.
Megállapítható volt, hogy a munkaviszony körében elmaradt jövedelem számítása a vizsgált ítéletek többségében a törvénynek megfelelt. Nem volt olyan döntés, amelyben a bíróság az Mt. 169. § (1) bekezdése alapján eljárva a távolléti díjat tekintette irányadónak, a bíróságok ehelyett az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:528. §-a
- 52/53 -
szerint jártak el, noha erről sok esetben az ítéletek jogi okfejtést nem tartalmaztak. Meg kell jegyezni, hogy az Mt. indokolása még arra a következtetésre jutott, mely szerint a munkaviszony körében elmaradt jövedelem megállapításánál a munkavállaló távolléti díja az irányadó, ezt azonban a jogirodalom kezdettől fogva vitatta és a bírói gyakorlat is a helyes álláspontra helyezkedett, tehát nem a távolléti díjat tekintette irányadónak.
A Ptk. 6:528. § (3) bekezdése értelmében a károsult jövedelemkiesését a károsodást megelőző egy évben elért havi átlagjövedelem alapján kell meghatározni. A korábbi munkajogi szabályozástól eltérően az Mt. már nem definiálja az átlagkereset fogalmát, annak számítására semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. Az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó a Ptk. 6:528. §-ának szabálya, azonban szükséges volt további útmutatást adni az e szabályok alapján történő számításról.
A joggyakorlat-elemzés rámutatott, hogy megfelelően alkalmazni kell az elmaradt jövedelem meghatározásánál a PK 44. számú állásfoglalást, az 1/2006. (V. 22.) PK véleményt, valamint a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményt, annak 3., 4. pontjait és a 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményt, annak 6. pontját.[1]
A munkáltató egészségkárosodásáért fennálló kártérítési felelőssége összegszerűségének egyes kérdéseiről szóló 3/2018. (IX. 17.) KMK vélemény (a továbbiakban: 3/2018. KMK vélemény) 1-5. pontjai foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként kell számolni a munkaviszony körében az elmaradt jövedelmet.
A 3/2018. KMK vélemény rögzítette, hogy a munkavállaló elmaradt jövedelmét a havi jövedelem megállapításánál a munkáltató által ténylegesen kifizetett összegek alapján kell figyelembe venni.[2] Az elmaradt jövedelem számítását úgy kell elvégezni, hogy abban töredékhónap ne szerepeljen, töredékhónap figyelembevétele ugyanis szükségtelen számítási nehézséget okozna, a korábbi szabályok alapján kialakult és érvényesülő egységes ítélkezési gyakorlattól eltérés az Mt. és a Ptk. rendelkezései alapján - tiltó szabály hiányában - nem indokolt. Amennyiben tehát a káresemény például 2018. március 14-én volt, a vizsgálandó időszak 2017. március 1-jétől 2018. február 28-ig tart.[3]
Az elmaradt jövedelemnek a munkáltató által ténylegesen kifizetett összegek alapján történő számítása azt is jelenti, hogy amennyiben a munkavállaló arra az időszakra, amely az elmaradt jövedelem számításának alapját képezi, utóbb jogosulttá válik valamilyen beszámítható juttatásra, az ezzel összefüggő igényét elévülési időn belül új perben érvényesítheti elmaradt jövedelem címén.
A jövedelemkiesés meghatározásánál figyelembe kell venni azt az összeget is, amellyel a jövőben bekövetkező változás folytán számolni lehet. Az elmaradt jövedelembe beszámítandó az a juttatás is, amelyet a munkáltató a munkavállaló részére a káreseményt követően folyósít, amelyekhez a káresemény hiányában a károsult is hozzájutna. Az elmaradt jövedelem számítása tehát ez esetben elválik annak vizsgálatától, hogy a károsult a munkaviszonya alapján a munkabérén felül milyen juttatást vett rendszeresen igénybe. A munkáltató által a káreseményt megelőzően nyújtott egyéb pénzbeli juttatás külön, e jogcím alapján érvényesíthető (például jubileumi jutalom).[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
