A tanulmány célja, hogy áttekintést adjon az új török állampolgársági törvényről (2009. május 29-i 5901. sz. törvény) és kiemeljen néhány fontos, a korábbi szabályozáshoz képest jelentős változást. A következőkben a török állampolgárság megszerzésének és elvesztésének eseteit vizsgáljuk meg közelebbről, anélkül, hogy az állampolgárság megszerzése és elvesztése részletszabályainak ismertetésébe és jogkövetkezményeinek részletezésébe bocsátkoznánk.
A török állampolgárságot a török alkotmány és a fent említett állampolgársági törvény szabályozza. A török állampolgárságot az alkotmány úgy határozza meg, mint egy természetes személynek a török állammal fennálló jogi kötelékét, melynek megszerzését és elvesztését az állampolgársági törvény szabályozza. Az első török állampolgársági törvény 1928-ban született, ezt követte az 1964. február 22-i törvény, amely 2009. június 11-ig volt hatályban. Ezt a törvényt módosította alapvetően a 2009. június 12-én hatályba lépett 2009. május 29-i 5901. sz. törvény. A törvényalkotó célja az volt, hogy a török állampolgárságra vonatkozó szabályozást hozzáigazítsa a migrációs jog változásaihoz. Az új törvény szabályainak megalkotása során különös tekintettel voltak az 1997-es, az Állampolgárságról Szóló Strasbourgi Európai Egyezmény elveire, annak ellenére, hogy Törökország eddig még nem csatlakozott az Egyezményhez. Az irodalomban eddig elsősorban a régi állampolgársági törvény rendszerét érték kritikák, mert az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének jogkövetkezményeit nem az egyes okok tekintetében egyenként, hanem külön bekezdésben szabályozta, ami áttekinthetetlenné tette azokat. Az új törvény egységes rendszert követ, amennyiben az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének okait és annak jogkövetkezményeit egyenként külön szabályozza. További kritika volt a régi törvénnyel szemben, hogy a számos módosítás folytán többé nem volt egységes és esetenként ellentmondásokat tartalmazott, amelyek károsan hatottak az állampolgársági jogra és negatívan befolyásolták annak összképét. Az új törvény nem csak szerkezetileg áttekinthetőbb, hanem nyelvében is megújult és az egyszerűbb modern török nyelvet használja. Figyelemre méltó ezen túlmenően, hogy az új törvény megkönnyíti a külföldiek számára a honosítást, és kifejezetten lehetővé teszi a többes állampolgárság keletkezését.
Az új törvény értelmében török állampolgárság elsősorban leszármazás elve alapján keletkezik, (6. és 7. Cikk), másodlagosan azonban a török állam fennhatósága alá tartozó területen való születéssel is létrejön (8. Cikk). Származtatott keletkezési okok: a honosítás (10-14. Cikk), a házasságkötés (16. Cikk) az örökbefogadás (17. Cikk) és az opció (21. Cikk).
A török állampolgárság megszerzése elsősorban születéssel történik. Annak, hogy a születéssel egy másik állampolgárság is létrejön-e, nincs jelentősége. A 7. Cikk 1. bek. értelmében, egy házasságban született gyermek születési helyétől függetlenül megszerzi a török állampolgárságot, ha egyik szülője török állampolgár. Ezzel a török állampolgársági törvény a leszármazás elvét (ius sanguinis) követi, amelyet a török alkotmány is rögzít. Az olyan házasságon kívül született gyermekek is a leszármazás alapján szerzik meg a török állampolgárságot, akiknek az anyja török, az apja pedig külföldi állampolgár (7. Cikk 2. bekezdés.) Fordított esetben, ha a házasságon kívül született gyermek apja török, anyja pedig külföldi állampolgár, az állampolgárság megszerzéséhez szükség van az apaság megállapítására a török jog szabályai szerint (elismerés, vagy bírósági határozat alapján).
A területi elv alapján egy gyermek a 8. Cikk (1) bekezdés értelmében akkor szerzi meg a török állampolgárságot, ha a török felségterületen való megszületésekor nem szerezte meg egy másik állam állampolgárságát. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy megakadályozza a hontalanságot. A 8. Cikk (2) bekezdés szerint azt kell vélelmezni, hogy egy belföldön talált gyermek Törökországban született. Ezzel a rendelkezéssel a területi elv (ius soli) is, kiegészítő jelleggel ugyan, de hatást gyakorol a török állampolgársági jogra. Ennek a rendelkezésnek mindemellett alig van gyakorlati jelentősége.
aa) Honosítás mérlegelés alapján (11. Cikk)
Azokat a külföldi állampolgárokat, akik megfelelnek a 11. Cikkben foglalt feltételeknek, a kormány határozatával lehet honosítani. A honosítás feltétele, hogy a külföldi állampolgár a saját nemzeti joga szerint (hontalanok esetében a török jog szerint) nagykorú legyen, legalább öt éve megszakítás nélkül Törökországban rendelkezzen lakóhellyel, bizonyíthatóan tartós jelleggel Törökországban kíván letelepedni, erkölcsileg kifogástalan életvitelű, nem szenved a közegészségügy szempontjából veszélyes betegségben, kielégítő török nyelvismerettel rendelkezik és létfenntartása biztosított. Az új törvény ezeket a korábbi törvény szerint is megkívánt feltételeket még azzal is kiegészítette, hogy a kérelmező nem jelenthet veszélyt a Török Köztársaság nemzetbiztonságára és közrendjére. Ezeket az utóbbi kiegészítő feltételeket a gyakorlat korábban kifejezett törvényi rendelkezés hiányában is vizsgálta. Ezért is üdvözlendő e feltételeknek az új törvényben való kifejezett szabályozása. A 10. Cikk azt is egyértelművé teszi, hogy a fent említett feltételeknek való megfelelés önmagában még nem jelent alanyi jogot a honosításra. A honosítás a hatóságok mérlegelési jogkörébe tartozik. A mérlegelés során azt vizsgálják, hogy a honosítás megfelel-e az állam érdekeinek.
Az új törvény felhatalmazza a kormányt, hogy bizonyos külföldiek honosítását egy további feltételtől, nevezetesen az eddigi állampolgárság feladásától is függővé tegye. Azt, hogy ennek a feltételnek a teljesítését mikor lehet előírni, a törvényből nem lehet megállapítani. A kormány mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy eldöntse, mely külföldi állampolgárok esetében kell teljesülnie ennek a feltételnek. Ez a rendelkezés politikai reakciónak tekinthető azokra az egyes európai országokban hatályos szabályokra, amelyek a többes állampolgárságot nem valamennyi állampolgáruk esetében tolerálják. Ez a rendelkezés már a korábbi törvényben is fellelhető volt. A kormány egy 1989-es törvénymódosítással nyert felhatalmazást arra, hogy a honosítást további feltételektől tegye függővé. Még feltételes honosításra is sor kerülhetett. A 11. Cikk e feltételeket most törvényi szabályként tartalmazza, és ezzel együtt korlátozza a kormány-felhatalmazást. Az egyetlen, a kormány által támasztható többletfeltétel tehát az eddigi állampolgárság feladása maradt.
bb) A mérlegelésen alapuló honosítás különös esetei (12. Cikk)
A 12. Cikk a honosítás olyan különös eseteit szabályozza, amelyeknél el lehet tekinteni a 11. Cikk szerinti feltételektől. Ezeket a könnyítéseket csak a személyek három csoportjánál lehet alkalmazni, a törvény 7. Cikke ugyanakkor további csoportokra is kiterjeszti a könnyítéseket. Ez utóbbi csoportok esetében a 11. Cikk szerinti feltételektől teljesen el lehet tekinteni, ellentétben a korábbi szabályokkal, amely szerint csak az öt éves törökországi lakóhely és a tartós letelepedés számított ilyennek. A 12. Cikk szerint azok az alább felsorolt külföldiek, akik nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra és a közrendre, a 11. Cikkben foglalt feltételek hiányában is honosíthatók a kormány határozatával a belügyminisztérium előterjesztésére:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
