Az egyes egyházak1 nézetei jelentős mértékben eltérnek arról, hogy az állami jogalkotás bármilyen módon része lehet-e az egyházjognak, vagy az így keletkező jogszabályokat valamilyen más megjelöléssel ellátva kell az egyházakhoz kapcsolni.
Elöljáróban rögzíthetjük, hogy az állam hozhat a későbbiekben kifejtettek szerint értelmezett, az állam és az egyház viszonyát nem sértő módon, csak az egyházakra vonatkozó, illetve az egyházakat is érintő jogszabályokat. Az első esetben a szabályozás tárgya kizárólag az állami jog fogalma szerinti egyház, míg a második esetben olyan jogszabályokról van szó, amelyek az egyházakat nem közvetlenül, csak közvetetten érintik.2 A katolikus álláspont ezeket a szabályokat nem ismeri el az egyházjog részének, mivel nem az egyházi törvények létrehozására jogosított szervektől származnak.3 Ebből következően a kánonjog csak az egyház belső jogalkotásának terméke. Így Schanda Balázs az állami egyházjogról írt monográfiájában a katolikus álláspont alapján hangsúlyozza, hogy az állami egyházjogot meg kell különböztetni az egyházjogtól,4 azaz a katolikus felfogás szerinti, kizárólag a katolikus egyház illetékes szervei által kiadott vagy érvényesített jogszabályok összességétől.5
Az evangélikus és a református egyház is elismeri az állam azon jogosítványát, hogy az egyházra érvényes jogszabályt alkosson. Ha az egyházat egy adott országon belül állam által elismert és a társadalmi szervezetek6 között még ha privilegizált helyet is elfoglaló, de jogi személyként tekintjük, akkor az államnak ezt a jogát nem vitathatjuk. A protestáns nézeteket ismertetve Boleratzky Lóránd felhívja a figyelmet arra, hogy "az egyházjog két jogalkotó által létrehozott jogszabályokra osztható: egyrészt a belső, vagyis az egyház önkormányzati szerve által alkotott autonóm jogszabályokra, másrészt a külső, vagyis az államhatalom által alkotottakra, az úgynevezett állami egyházjogra."7 Német nyelvterületen ennek a megjelölésére a Staatskirchenrecht kifejezést használják, míg azok, akik nem tekintik az állam által alkotott jogszabályokat az egyházjog részének vallásjognak (Religionsrecht) is nevezik.8
Vannak olyan elképzelések, amelyek szerint valójában csak az államnak van képessége jogalkotásra, tehát az egyház belső szabályait rendező autonóm egyházi jogalkotás csak látszat, az egyház jogalkotási képessége ekként csak származékos. Ezzel szemben a katolikus egyházjog az egyházat mint Isten népét joggal bíró közösségnek tekinti, jogrendszere eredeti jogrend, mely létezését nem vezeti vissza semmilyen más evilági hatalomra.9 Az evangélikus felfogás szerint is az evangélikus egyháznak Istentől eredő joga van a belső jogalkotásra.10
Egyértelmű és minden állam vonatkozásában egyaránt érvényes következtetés azonban nem vonható le. Az állam és az egyházak viszonyában igen eltérő történelmi eredetű viszonyrendszerek alakultak ki. Ebből következően mind a mai napig léteznek olyan államok, ahol az egyházállamiság, az államegyházság létező viszonyrendszer, ugyanakkor az európai államok közül Franciaország, Hollandia továbbá az Amerikai Egyesült Államok az állam és az egyház teljes elválasztását kívánták megvalósítani. A szabad egyház szabad államban elvének érvényesülése folytán az állam és az egyház tárgyi hatáskörének szétválasztása a jellemző, ebből fakadóan az egyházak nem közjogi testületek, hanem magánjogi szervezetek, még ha a koordináció közös igényénél fogva a többi társadalmi szervezethez képest bizonyos előjogokat, kiváltságokat élveznek is. Ebben a rendszerben - és így Magyarországon is - az állam szuverenitásából adódóan még egyenjogú és mellérendeltségi státuszról sem lehet szó. Ez a viszony legfeljebb a szerződéses kapcsolatokban, az Apostoli Szentszék által képviselt római katolikus egyházzal lenne elképzelhető, aminek külső jeleit tapasztaljuk az állam és az egyházak között megkötött szerződések jogrendszerbeli megjelenésében.11 A katolikus egyház eltérő státuszának tartalmi elfogadása viszont sértené az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét, amely szerint az egyházakat egyenlőként kell kezelnie.12 Emiatt a magyarországi viszonyok között szemlélve a Magyarországi Református Egyház helyzetét, az egyház belső jogalkotására való jogát én magam is származékosnak tekintem. Ebből viszont az következik, hogy az egyházjogot tágan kell értelmezni, s annak részeként kell értelmezni az állam által alkotott jogszabályokat is. Eszerint beszélnünk kell belső, azaz az egyház szervei által alkotott és külső, az állam által hozott, az egyházakra vonatkozó egyházjogról. Így a református egyházra vonatkozó joganyagot egyrészt az állam által alkotott jogszabályokból, másrészt az egyházszervezet által létrehozott szabályokból ismerhetjük meg.
A történeti fejlődés során Magyarországon az 1790. évi XXVI. törvénycikk deklarálta először a vallásszabadság megerősítésével a nem katolikus, de csak a protestáns egyházak azon jogát, hogy külső rendjükre vonatkozó szabályaikat maguk alkothatják meg. E törvény formálisan felhatalmazást adott ezen egyházaknak a saját önkormányzati struktúra létrehozására és ennek irányítása érdekében a belső működési szabályok - királyi felügyelet melletti és királyi jóváhagyáshoz kötött - megalkotására. Az állam és az egyház szétválasztását alkotmányos elvként az 1949. évi XX. törvény rögzíti, de tudjuk, hogy a gyakorlatban ez igazából az 1989. évi XXXI. törvénnyel módosított Alkotmányig, illetve az ezen alapuló 1990. évi IV. törvényelfogadásáig maradéktalanul nem érvényesülhetett. E törvény 16. § (1) bekezdése tartalmazza ugyanis, hogy az állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre. Ez az egyházak történetében korszakos lépés azonban nem jelenti azt, hogy az állami és az egyházi jogalkotás teljesen elkülönülne, elkülönülhetne egymástól, hiszen az államnak minden esetben figyelemmel kell lennie a területén élő és működő egyházak érdekeire, de az egyházak sem hagyhatják figyelmen kívül az állam jogalkotását, amennyiben nem kívánnak a teljes elszigetelődés területére tévedni. Ebből következően a Magyarországi Református Egyház az állami törvények kötelező voltát az egyház belső igazgatását illetően is elismeri. Elismeri azáltal, hogy az állami jog előírásainak megfelelően vagy legalábbis azokkal összhangban belső szabályzatot alkotva, képviselőit megválasztva, nyilvántartásba vétellel jogi személyként határozza meg magát, rendelkezik szervezeti egységei, intézményei jogi személyiségét illetően, ami pedig az államnak az egyház belső életére vonatkozó szabályozását jelenti, ha azt az állam nem direkt, hanem indirekt módon gyakorolja is. Ha nem pusztán a belső struktúrát, a létrehozó szervezést, hanem az egyház belső életét, a fenntartó szervezést vizsgáljuk, érvényesül az állam jogalkotásra vonatkozó hatalma akként is, hogy az állami jog szerinti egyházi minőség elismerését kívánó egyház saját jogalkotása körében az állami törvényekkel ellentétes rendelkezéseket nem hozhat, az államnak az egyházakra vonatkozó általános jogszabályi rendelkezéseit elfogadja, továbbá a tevékenysége során az állami szabályokat - például gazdálkodása terén - alkalmazza.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
