Az új magyar Polgári Törvénykönyv új kártérítési szabályokat vezetett be a magyar jogrendszerbe. A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése szerint a szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye, a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. Ez a szabály a római jogban ismeretlen volt. A 12. századi glosszátoroktól (Bulgarus, Azó) származik az interesse circa rem és az interesse extra rem megkülönböztetése. A jelen tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy sikerült-e az új magyar Ptk. megalkotása során helyesen recipiálni ezt a jogintézményt.
Az új magyar Ptk.-ban a kártérítésre merőben új szabályokat kell alkalmazni a régi Ptk.-hoz képest.[1] Az új szabályokkal kapcsolatban[2] általában nehezen alakul ki egységes bírói gyakorlat, ezért az alkalmazás nehézségei közepette sokszor a jogalkalmazó is a történelmi előzmények felé fordul, és felmerül a kérdés: honnan ered ez a jogintézmény, mi volt az eredeti funkciója, megfogalmazása, helyesen recipiáltuk-e avagy helytelenül alakítgattuk, figyelmen kívül hagyva a jogintézmény eredeti történeti kontextusát.
A magyar Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerint kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt (interesse rei). A (2) bekezdés szerint a szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt (interesse circa rem). Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni (interesse extra rem).
Számos szerző már a Ptk. rekodifikákálása idején óva intett a kártérítési jog megvalósult átalakításától, és az előre láthatósági szabály előre látható problémáiról beszélt.[3] A problémát az jelenti, hogy a nem előre látható károk kockázata a károsult félnél marad, ahogyan ezt a miniszteri indokolás is elismeri. Ez pedig akár tetemes is lehet. A tervezet ugyan igyekszik mentegetni magát, mondván, hogy ez a következmény nem az előreláthatósági klauzula hibája, de ez nem kielégítő magyarázat. A valódi magyarázat inkább ott keresendő, hogy a tervezet hibásan recipiált egy már régóta meglévő jogintézményt.
Csak példálózó jelleggel utalunk tehát a problematikus esetekre. Egyrészt az egyik fél által sem előre látható kárt mindig a károsult viseli. Az előreláthatóságot elsősorban a szerződéskötés és a kár felmerülte között eltelt hosszú idő befolyásolja. A tartós jogviszonyok (tartási szerződés stb.) a hosszú idő miatt különösen problematikus eseteknek minősülhetnek. Nem méltányos kizárni egységes jelleggel ezeket az eseteket a kártérítés lehetőségéből vagy teljességéből. Az előreláthatóságot a körülmények bonyolult jellege is befolyásolhatja. Ebből az aspektusból különösen a megbízási kötelmek érdemelnek említést, hiszen ember le-
- 493/494 -
gyen a talpán, aki egy bonyolult ügyben minden lehetséges kárt előre tud látni, és ennek alapján erről a megbízási szerződésben előre tud rendelkezni. Bizonyos speciális szerződéstípusoknál szintén rendkívül sok dogmatikai problémát okoz a Ptk. szabályozása (pl. tartozásátvállalás, szerződésátruházás, szerződésmódosítás).
Kiemelném ezenkívül a szabványszerződések esetét is, amelyeknél a szerződéskötés jellege miatt a gyengébb félnek egyszerűen nincs is lehetősége arra, hogy kivédje azt, hogy a Ptk. rendelkezései szerint ne neki kelljen viselnie a károkat, hiszen a szabványszerződést rendelkezésre bocsátó fél nem engedi meg a szerződés módosítását, kiegészítését, nem engedi meg azt, hogy a károkról rendelkezzen a szerződés. Ez pedig, tekintve a szabványszerződések rendkívül nagy számát, nem kis problémát okozhat a magyar jogrendszerben, károsultak százait hagyhatja védelem nélkül bizonyos szerződéstípusok esetében.
Itt a már korábban publikált kritikai felhangok közül csak Wellmann Györgyöt idézném, tekintettel arra, hogy ő maga gyakorló kúriai bíró, így véleménye azt hiszem, mérvadó lehet: "A bírók számára nagy kihívást fog jelenteni az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer egyes elemeinek, teljesen új fogalmainak, az összefüggéseknek az értelmezése, szemléletüknek az új szabályozáshoz való igazítása. Két terület már most különösen problematikusnak látszik. Az egyik a tartós jogviszonyok kérdése, mint amilyen pl. a vezető tisztségviselőké, ahol nehezen értelmezhető a szerződéskötés (vagyis a vezető tisztség elvállalása) időpontjában való előreláthatóság kérdése. A másik pedig az, hogy a megbízási szerződéseknél, amelyek gondossági kötelmek, hogyan alakul az objektív felelősség."[4]
Az említett kritikákból is nyilvánvaló, hogy vannak olyan kötelmek, amelyekre az előreláthatósági szabály nem alkalmazható, még akkor sem, ha a Ptk. tévesen ezt rendeli. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy a korábbi korok jogtudósai mennyire lehettek ezzel tisztában, ha a 21. századi jogalkotók ezt már elfelejtették. Kérdés, hogy eredetileg mely kötelmekre tekintették alkalmazhatónak ezt az elvet a szabály megalkotói, illetőleg ha már eredetileg is voltak kivételek e szabály alól, akkor ezeket az új magyar Ptk. miért nem tartalmazza?
A középkori glosszátorok rendkívül sok olyan újítást hoztak a jogba, amely az ókori rómaiak idején nem volt ismeretes, még akkor is ha ez nem közismert. A glosszátorok alkották meg például az interesse kifejezést, amelyet a rómaiak nem használtak. Az ókori rómaiak pusztán az id quod interest kifejezést használták, de főnévi alakban nem volt ismert az ókorban. A glosszátori újítások azonban nem csak kifejezésbeliek, hanem tartalmiak is.[5] A glosszátorok nemcsak nevet adtak a megtérítendő kár összegének, hanem kidolgozták annak különféle fajtáit, és rögzítették, hogy mikor melyiket kell alkalmazni.
Az interesse-típusok első rendszerezése Martinus és Bulgarus nevéhez fűződik, bár lehet, hogy az alapokat már Irnerius kidolgozta. Martinusnak az interesse különböző fajtáiról írott distinctiója részben önálló kéziratokban, részben a Summa Trecensis részeként maradt fenn, mert a Summa Trecensis feltételezett szerzője, magister Geraudus munkája összeállításához Irnerius, Bulgarus és Martinus glosszáit is felhasználta.
Martinus legfontosabb újítása az interesse circa rem és az interesse extra rem fogalmának bevezetése, amely sokszor befolyásolta a kártérítési jogi gondolkodást. [6] A megkülönböztetés lényegében a kártérítés mértékéről szól.
A glosszátorok az ókori rómaiak dare, facere és praestare csoportosítása helyett a szolgáltatásokat dare - tradere - facere - restituere, vagy forrásszerűbben datio - factum mixtum - factum merum - restitutio fajtákra osztották.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
