Dr. Szabó Máté és dr. Vissy Beatrix magyar állampolgárok, az Eötvös Károly Kutatóintézet munkatársai 2014. május 13-án terjesztették elő kérelmüket az Emberi Jogok Európai Bíróságához (a továbbiakban: Bíróság).[3] Ebben előadták, hogy a 2011-ben létrejött Terrorelhárítási Központ (a továbbiakban: TEK) az 1994. évi XXXIV. törvény (továbbiakban Rtv.) 7/E. és 63. §-a szerinti titkos információgyűjtésre való joga sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény) 8. cikkében szereplő magán- és családi élet védelméhez fűződő jogot.
Az említett jogszabályi rendelkezés a TEK titkos információgyűjtési joga kapcsán megkülönbözteti a bűnüldözési célú adatszerzést és a nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést. Az Rtv. 7/E. § (2) bekezdése szerinti eljárást csak meghatározott bűncselekmények felderítése érdekében és bíró engedélye mellett lehet alkalmazni. Ezzel szemben az Rtv. 7/E. § (3) bekezdése szerinti eljárás konkrét bűncselekményhez nem kell, hogy kapcsolódjon, továbbá a titkos információgyűjtést sem bíró, hanem az igazságügyi miniszter engedélyezi.
A kérelmezők szerint a hatályos szabályozás alapján sor kerülhet potenciálisan az ő indokolatlan megfigyelésükre is, tekintettel arra, hogy az Rtv. 7/E. § (3) bekezdése aránytalanul széles körben határozza meg a titkos információgyűjtéssel megfigyelhető személyek körét. A kérelmezők ennek alátámasztására hivatkoztak a Bíróság által a Malone-ügyben tett megállapítására, miszerint a "magánélethez való jog titkos megfigyeléssel való korlátozása csak akkor áll összhangban az Egyezménnyel, ha a korlátozást a törvény kellő részletességgel meghatározza."[4]
Emellett a kérelmezők sérelmezték, hogy az említett szabályozáshoz nem kapcsolódik megfelelően kidolgozott kontrollmechanizmus és jogorvoslati rendszer. Megítélésük szerint nem felel meg a hatalmi ágak elválasztása elvének, hogy a titkos információgyűjtés előzetes engedélyezését a kormány egyik tagja, jelen esetben az igazágügyi miniszter végzi, mert annak az eljárása nem tekinthető függetlennek a végrehajtó hatalomtól.[5]
A TEK eljárásával szemben igénybe vehető jogorvoslattal összefüggésben kifogásolták, hogy az nem felel meg az "érdemi és hatékony jogorvoslat" követelményének, tekintettel arra, hogy a titkos információgyűjtéssel szemben benyújtott panasz utólagos parlamenti bizottsági ellenőrzése vagy ombudsmani kivizsgálása nem tekinthető ugyanakkora mértékű garanciának, mint a független bírósági eljárás.
A kérelmezők az említett intézményi megoldások hatékonysága kapcsán fennálló aggályuk alátámasztására bizonyítási eszközt terjesztettek elő, ami szerint a magyar törvényhozás illetékes bizottsága és az ombudsman sohasem foglalkozott az Rtv. 7/E. §-a alapján folytatott titkos információgyűjtéssel kapcsolatos panasz kivizsgálásával.[6]
A Bíróság a kérelemmel összefüggésben több érdemi köveztetést is levont az ítéletében, azonban a jelen tanulmány kizárólag a titkos információgyűjtés külső engedélyezésével és az ahhoz kapcsolódó jogorvoslattal összefüggő megállapítások vizsgálatára szorítkozik.
A kérelmezők 2012. június 15-én alkotmányjogi panaszt terjesztettek a magyar Alkotmánybírósághoz a kérelemmel megegyező tartalommal. Ezzel a kérelmezők kimerítették a belső jog által biztosított jogorvoslati rendszert. Az Alkotmánybíróság 2013. november 22-én hozott határozatában csak egy
- 46/47 -
tekintetben adott helyt a panasznak, a többi vonatkozásban azt elutasította.
Az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a TEK által ellátandó nemzetbiztonsági jellegű feladatok lényegesen szélesebb kört ölelnek fel, mint az egyes bűncselekmények felderítése. Érvelése szerint a nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtés során az észlelteket nem azok büntetőjogi relevanciája szempontjából kell értékelni, így azoknak nem is kell valamilyen bűncselekményhez kötődniük. Az Alkotmánybíróság hivatkozott a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) 74. §-ában szereplő nemzetbiztonsági érdek fogalmára. Ennek a tartalma rész-egész viszonyban áll az állami büntetőmonopóliummal, mert a nemzetbiztonsági érdek köre lényegesen szélesebb területet fed le.[7]
A külső kontroll hiánya kapcsán az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy az Nbtv.-ben szereplő panaszjogot a titkos információgyűjtés érintettje közvetlenül gyakorolhatja az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) felé, amely köteles a panaszt kivizsgálni. Az Nbtv. külön rendelkezik arról, hogy a Bizottság a panasz kivizsgálása során részletes tájékoztatást kérhet az érintett minisztertől és a TEK vezetőjétől, továbbá a Bizottság köteles a vizsgálat eredményéről tájékoztatni a panaszost.[8] Az Alkotmánybíróság két releváns tényt nem vett figyelembe az érvelése kialakításakor. Az első, hogy a panaszt első fokon a TEK-et irányító miniszternek kell benyújtani, aki 30 napon belül köteles dönteni annak tárgyában.[9] Ezt követően a miniszteri döntéssel szemben fordulhat a panaszos a Bizottsághoz. A Bizottság pedig nem folytat automatikusan vizsgálatot a panasszal kapcsolatban, hanem kizárólag a tagjai harmadának támogatása esetén. Aggályossá teszi ezt a kétszintű rendszert továbbá, hogy a titkos információgyűjtés tényéről a TEK nem köteles tájékoztatni az érintett személyt annak befejezését követően, melyre tekintettel lényegében eliminálja a panaszjog gyakorlásának lehetőségét.[10]
Az Alkotmánybíróság a határozatában külön kitért az ombudsman eljárási lehetőségére. Eszerint az ombudsman a TEK-et érintő vizsgálata során megismerheti a titkos információgyűjtés iránti kérelmet és az igazságügy-miniszteri engedélyt egyaránt, így az ombudsman általi hatékony vizsgálatnak, de jure nincsen akadálya.[11] Az alapjogi biztos az általa vizsgált ügyeket az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Ajbt.) 38. §-ában foglalt feltételek teljesülése esetén éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti, és kérheti, hogy az ügyet az Országgyűlés vizsgálja ki. Ha a visszásság feltárása minősített adatot érintene, az ügyet az alapvető jogok biztosa éves beszámolójával egyidejűleg terjeszti fel a Bizottság részére.
Az Alkotmánybíróság érvelése szerint a Bizottság és az ombudsman eljárása megfelelő garanciát jelent az érintettek magánélethez való jogának tiszteletben tartásához,[12] így az Alkotmánybíróság kizárólag abban a tekintetben adott helyt a kérelemnek, hogy az Rtv. 7/E. § (3) bekezdése alapján engedélyezett titkos információgyűjtést a miniszternek részletes indokolással kell alátámasztania.[13]
A Bíróság az ügyben külön nem tette a vizsgálat tárgyává, hogy a TEK működése a különleges hatáskörei miatt mennyiben feleltethetők meg a jogállamiság kritériumainak. Megítélésünk szerint azonban ennek bemutatása indokolt, mert ez alapján igazolható a kérelmezők azon feltevése, miszerint ők is potenciális célpontjai lehetnek a TEK által folytatott indokolatlan és aránytalan titkos információgyűjtésnek.
A TEK a magyar rendőrség szervezeti egységeként 2011. január 1-jén jött létre.[14] A hatáskörét az Rtv. 7/E. §-a határozza meg.[15] Eszerint a szervezet feladatkörébe tartozik a törvényben meghatározott bűncselekmények felderítése, megszakítása és az elkövetők elfogása. Emellett ellátja az általános rendőri feladatokat ellátó szervezetek megkeresésére a fegyveres bűnelkövetők elfogását, valamint egyes állami vezetők és családtagjaik személyi védelmét. Közreműködik továbbá a magyar állampolgárok életét és testi épségét Magyarország területén kívül fenyegető fegyveres konfliktusok, valamint terrorista és túszejtő akciók esetén a bajba jutott magyar állampolgárok mentésében és a hazatérésük biztosításában.[16]
A tevékenysége központi eleme, hogy felderíti Magyarország területén a terrorszervezeteket, magánszemélyek vagy csoportok terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvéseit, és megakadályozza, hogy ezek terrorszervezet működését anyagi eszközzel vagy más módon elősegítsék.[17] A már említett Rtv. 7/E. § ab) alpontja szerint a TEK feladatkörébe tartozik a terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvés megelőzése, felderítése és elhárítása egyaránt. Ennek a feladatának az ellátása érdekében titkos információgyűjtésre jogosult.[18] Az engedélyezés kapcsán a jogalkotó különválasztotta a bíróság és az igazságügyi miniszter által engedélyezett titkos információgyűjtést. Az Rtv. 63. § (6) bekezdése alapján egyes nagy tárgyi súlyú bűncselekmények megelőzése, felderítése és megszakítása érdekében a TEK az Rtv. 63. § rendelkezései szerint folytathat titkos információgyűjtést.[19] Az Rtv. a rendőri szerveknek kizárólag bírói engedéllyel teszi lehetővé az ilyen tevékenység folytatását, így ez a követelmény áll fenn a TEK esetében is.[20]
Ezzel szemben az Rtv. 63. § (7) bekezdése alapján a TEK jogosult titkos információgyűjtésre az igazságügyi miniszter engedélyével azokban az esetekben, amikor megelőzi és felde-
- 47/48 -
ríti azokat a törekvéseket, amelyek Magyarország területén terrorcselekmény elkövetésére irányulnak, továbbá megszerzi, elemzi, értékeli, ellenőrzi és továbbítja a külföldön rekedt vagy fogva tartott magyar állampolgárok kiszabadításához szükséges, külföldi eredetű információkat.[21] Összefoglalva, az Rtv. bírói engedélyt követel meg azokban az esetekben, amikor a TEK a Büntető Törvénykönyvben szereplő bűncselekmény megakadályozása vagy felderítése során jár el, míg igazságügyi miniszteri engedélyhez köti a titkos információgyűjtést akkor, amikor a veszély még absztrakt, vagyis nem beszélhetünk bűncselekmény előkészületéről.
A TEK terrorizmus felderítésre kiterjedő hatásköre abban a tekintetében sem minősül hagyományos rendőri feladatnak, hogy a bűncselekmény gyanúját megelőzően is végezhet titkos információgyűjtést, annak biztosítása érdekében, hogy a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények lehetséges elkövetői beazonosíthatók legyenek. Az Rtv. kimondja, hogy a TEK nyomozó hatósági jogkört nem gyakorolhat, vagyis a hagyományos nyomozati munkában nem működhet közre.[22]
A TEK jogállásának tisztázása kapcsán érdemes szem előtt tartani, hogy az Rtv. 2011. évet megelőzően egységesen határozta meg a szabályokat a rendőrség egészére, és csak kormányrendeletben, illetve miniszteri rendeletben került sor a rendőrség különleges feladatokat ellátó szervezeti egységeire vonatkozó szabályok megállapítására. Ebben az időszakban a terrorizmus felderítésével kapcsolatos feladatokat a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény hatálya alá tartozó Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzeti Nyomozóiroda látta el, míg a fegyveres bűnelkövetők elfogása a Terrorelhárító Szolgálat (a továbbiakban: TESZ) feladata volt. A TESZ nem rendelkezett nyomozati jogkörrel, és nem folytatott titkos információgyűjtő tevékenységet sem.
Az Rtv. 2011 óta a TEK-et, mint "terrorizmuselhárító szerv" a rendőrség részeként említi.[23] A rendőrség egyes szervezeti egységei közül jelenleg ez az egyetlen, amelyik az Rtv.-ben szereplő esetekben a titkos információgyűjtést a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerint folytathatja, az Rtv.-ben szereplő szabályozás helyett.[24] A rendőrség nyomozási feladatokat végző szervezeti egységeinek ezzel szemben az Rtv. rendelkezései szerint bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtésre van kizárólag jogosultságuk.[25]
A magyar jogalkotás a szocialista politikai és gazdasági rendszerrel való szakítást követően konzekvens volt abban a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség szabályozását tekintve, hogy a két ágazatot teljesen elkülönítve kezelte. A büntetőeljárási jog szempontjából ez azt jelentette, hogy a rendőrség szervei az Rtv.-ben és a büntetőeljárásról szóló törvényben foglaltak szerint folytathattak titkos információgyűjtést a nyomozásukat megelőzően a gyanú megalapozásáig. A gyanú megalapozását, és a nyomozás elrendelését követően "titkos adatszerzést" folytathattak lényegében azonos eszközökkel. Fontos, hogy az Rtv. rendszerében mindkét eljárási szakaszban érvényesült a bírói felügyelet. Ezzel szemben a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény lehetőséget teremt a büntető törvénykönyv hatálya alá nem tartozó esetekben is a titkos információgyűjtés nemzetbiztonsági érdekből történő folytatását. Az Nbtv. ugyan egyes bűncselekmények felderítése kapcsán szintén előírja a bírói engedélyt, de a nemzetbiztonsági érdekből folytatott titkos információgyűjtés kapcsán ez szűkebb körben érvényesül a törvényben, mint az igazságügyi miniszteri engedélyezés.
Annak biztosítása érdekében, hogy a lényegesen absztraktabb szabályozás mellett tevékenykedő nemzetbiztonsági szolgálatok feladatai ne mosódjanak egybe a nyomozásokat folytató rendőri szervek feladataival, az Nbtv. kifejezetten előírja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok nyomozást nem folytathatnak.[26] Ugyanezen okból a büntetőeljárási törvény sem említi a nemzetbiztonsági szolgálatokat a nyomozó hatóságok zárt felsorolásában.[27]
Sem a rendszerváltozást követő átmeneti szabályozás,[28] sem az Nbtv. 1995. évi hatálybalépése óta a TEK megalakításáig nem volt arra példa, hogy a jogalkotó olyan rendelkezést léptetett volna életbe, ami a két ágazat közti határvonal elmosódását eredményezte azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokra irányadó szabályokat alkalmazhatóvá tette a rendőrség egyes szervezeti egységei, konkrét esetben a TEK tekintetében.
A Bíróság a kérelemben foglaltak alapján azt vizsgálta, hogy a TEK-re vonatkozó szabályok valóban lehetővé teszik-e, hogy bárki érdemi indok nélkül alanyává váljon a titkos információgyűjtésnek, továbbá azt, hogy az így folytatott információszerzéshez kapcsolódik-e megfelelő kontrollmechanizmus.
A Bíróság a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos beadványok vizsgálatakor konzekvensen az Egyezmény 8. cikkének megsértését vizsgálja. Eszerint "mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák".[29] Az absztrakt alapjogi rendelkezéshez kapcsolódik a 8. cikk (2) bekezdése, ami részletes feltételrendszert állapít meg a jogkorlátozás egyezménnyel való összeegyeztethetőségének megállapításához. Ezt a rendelkezést, mint alapjogi tesztet használta a Bíróság több korábbi eljárásában.
Az említett rendelkezés pontosan meghatározza, hogy a 8. cikk (1) bekezdése szerinti jogok korlátozására kizárólag "hatóság", vagyis állam által arra feljogosított szerv jogosult. Ezek a szervezetek is kizárólag a "törvény által meghatározott esetekben" alkalmazhatnak alapjogkorlátozó intézkedést. Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az Egyezmény kifejezetten ezeknek az eseteknek a "törvénybe", vagyis népképviseleti szerv által megalkotott normába foglalását követeli meg. Az Egyezmény ezzel kizárja annak a lehetőségét, hogy a végrehajtó hatalom valamely szerve rendeleti úton határozza meg ezek körét.
Az Egyezmény említett 8. cikk (2) bekezdése végül taxatív felsorolja azokat a védendő értékeket, amelyek védelme meg-
- 48/49 -
alapozhatja a 8. cikk (1) bekezdésében szereplő alapjog korlátozását. Ezek a "nemzetbiztonság, a közbiztonság, az ország gazdasági jóléte", továbbá bűncselekmény vagy zavargás megelőzése, valamint a közegészség, közerkölcs, mások jogainak és szabadságának védelme". Az Egyezmény a 8. cikk (2) bekezdésében a jogkorlátozás jogszerűségét annak "szükségességétől" is függővé teszi, vagyis megköveteli az érintett állami hatóságtól, hogy kizárólag abban az esetben korlátozza az érintettek Egyezmény 8. cikk (1) bekezdésében szereplő jogait, amennyiben a remélt eredmény más módon nem tűnik elérhetőnek.
A Bíróság az eljárása során megállapította, hogy a fenti követelmények teljesülnek a magyar jogban. A TEK törvényben létrehozott és szabályozott állami hatóság,[30] aminek törvény biztosítja az alapjog-korlátozó hatáskört.[31] Az alapjog-korlátozó intézkedést pedig az Egyezmény 8. cikk (2) bekezdésben szereplő védendő érték, a közrend és közbiztonság védelmében alkalmazhatja.[32]
A "szükségesség" követelménye kapcsán a Bíróság követelményként határozta meg a korábbi ítéleteiben, hogy azt szűken kell értelmezni, vagyis az alapjog-korlátozó intézkedésnek közvetlenül kell szolgálnia a demokratikus intézmények védelmét.[33] Ugyanakkor a nemzeti jognak a jogkorlátozás kapcsán olyan garanciális elemeket kell tartalmaznia, amelyeknek köszönhetően a titkos információgyűjtésre kizárólag azokban az esetekben kerülhet sor, amikor az a demokratikus intézmények védelme miatt szükséges.[34] Ennek meghatározásával a Bíróság a "szükségesség" kategóriáját olyan módon konkretizálta, hogy az absztrakt fogalom helyett a kontrollmechanizmusok és jogorvoslati lehetőségek érdemi és hatékony érvényesülését követelte meg.
A kérelmezők az Egyezmény 8. cikkében meghatározott követelmények mellett arra is hivatkoztak a beadványukban, hogy a vitatott szabályozás aránytalanul széles körben teszi lehetővé a titkos megfigyelés alkalmazását azzal, hogy az érintettek körét csak absztrakt módon határozza meg, és mindez érdemi jogorvoslat és kellően független előzetes vizsgálat nélkül valósul meg. A 8. cikk (2) bekezdésében szereplő feltételek teljesülésén túlmenően a Bíróság három szempont alapján vizsgálta meg az Rtv. 7/E. § (3) bekezdését és az annak alkalmazásához kapcsolódó jogszabályokat. Ezek az alanyi kör indokolatlanul absztrakt meghatározása, a tevékenység kontrolljában részt vevők végrehajtó hatalomhoz fűződő viszonya, valamint az érdemi és hatékony jogorvoslat léte voltak.
Az intézkedéssel érintett alanyok körének meghatározása kapcsán a Bíróság a korábbi gyakorlatában megállapította, hogy a nemzeti jognak kellően világosnak kell lennie ahhoz, hogy az állampolgárok számára "előre látható" legyen, milyen körülmények között válhatnak a jogkorlátozó intézkedés alanyává.[35] Ezt a követelményt a mostani ítéletben a Bíróság annyiban árnyalta, hogy a jelentős súlyú bűncselekmény, vagyis a terrorizmus esetében elfogadhatónak minősítette az alanyi kör absztrakt meghatározását is. Ezekben az esetekben az "állampolgár számára biztosított előreláthatóság" nem értelmezhető olyan tágan, hogy a jogalkotónak részletesen fel kelljen sorolni azokat az élethelyzeteket és közreműködői magatartásokat, amelyek miatt sor kerülhet a jogkorlátozó intézkedésre.[36]
A kérelmezők által sérelmezett Rtv. 7/E. § (3) bekezdése alapján folytatott titkos megfigyelés kapcsán a Bíróság azonban megállapította, hogy az abban szereplő "érintett" kifejezés ténylegesen bárkire kiterjedhet, így az valóban lehetőséget teremt az állampolgárok kellő indok nélküli és tömeges megfigyelésére. A Bíróság a vizsgálata során megállapította, hogy a magyar jogban az "érintett" kifejezésnek nincs írott értelmezési gyakorlata. További aggályként határozta meg, hogy a titkos információgyűjtés engedélyezését kérő hatóságnak nem kell bizonyítania az érintettnek minősített személy és a terrorizmushoz köthető konkrét magatartás közti kapcsolatot. Ugyanígy nem kell bizonyítania azt sem, hogy a megfigyelés lehetőséget teremt a terrorizmus valamely formájának megelőzésére.[37]
A Bíróság a titkos információgyűjtéssel összefüggésben megvalósuló kontroll kérdését összekapcsolta a hatékony jogorvoslat követelményével. A megállapítása szerint a magyar szabályozás egyik központi hiányossága az Rtv. 7/E. § (3) bekezdése szerinti titkos információgyűjtés tekintetében a bírósági felügyelet hiánya. Az információgyűjtés előzetes engedélyezése az igazságügyi miniszter, míg az azzal szembeni utólagos panasz kivizsgálása első fokon a belügyminiszter feladata, vagyis mind az előzetes mind pedig az utólagos kontrollmechanizmusban a kormány valamely tagja vesz részt, így azok nem felelnek meg a függetlenség követelményének.
A Bíróság a korábbi döntéseiben is megállapította, hogy nem eredményezi automatikusan az Egyezmény sérelmét, amennyiben az engedélyező nem bíróság, azonban az engedélyt megadó hatóságnak kellően függetlennek kell lennie végrehajtó hatalomtól.[38] Ennek a részletesebb értelmezését a Bíróság a Dumitru Popescu-ügyben adta meg, amiben egy kétlépcsős rendszert határozott meg. Fő szabályként fenntartotta ekkor, hogy az engedélyezőnek a végrehajtó hatalomtól függetlennek kell lennie. Azonban kivételként elfogadhatóak minősítette az olyan eseteket is, amikor ez a függetlenség a kormánytól nem állapítható meg, azonban az ilyen engedélyező tevékenységét már egy ténylegesen független hatóságnak vagy bíróságnak kell felügyelnie.[39]
Így a Bíróság ebben a döntésében is fenntartotta ezt a követelményt azzal, hogy a megfigyelés engedélyezését fő szabályként független bíróság kell, hogy elvégezze, míg az ettől eltérő megoldások kivételt képeznek. Ilyen esetekben pedig az engedélyező szervek "független jellegét" külön meg kell vizsgálni.[40] Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy a hatályos magyar jogban nem áll rendelkezésre ilyen jellegű kontrollme-
- 49/50 -
chanizmus.[41] A végrehajtó hatalom tagjaként az igazságügyi miniszter politikai felelősséget visel ugyan az engedélyezésért, azonban az általa végzett felügyeleti tevékenység nem tekinthető a kormány érdekkörétől elkülönült jellegűnek, így az nem minősül külső kontrollnak. Ez alapján az általa nyújtott jogorvoslat sem tekinthető kellően garanciálisnak.[42]
A bíróság a titkos megfigyeléssel érintettek számára nyitva álló jogorvoslati lehetőségről megállapította, hogy az nem felel meg az Egyezmény szerinti "érdemi és hatékony" jogorvoslat követelményének. Ennek oka, hogy a magyar szabályozás nem tartalmaz semmilyen jogorvoslati lehetőséget azon érintettek számára, akiket megfigyelés alá vontak, azonban utóbb erről nem kaptak tájékoztatást. A Bíróság a Roman Zakharov-ügyben korábban kimondta, hogy a jogorvoslat nem tekinthető "érdeminek", ha a potenciális jogosultnak nincs lehetősége arra, hogy tudomást szerezzen arról, hogy vele szemben alapjogsértést követtek el.[43]
A Bíróság szerint ennek a követelményét nem váltja ki az a lehetőség, hogy a miniszter évente legalább kétszer köteles jelentésben tájékoztatni a parlament illetékes bizottságát, mert ez a jelentés nem nyilvános, így nem mozdítja elő az érintettek jogorvoslati lehetőségét. Továbbá ez a jelentés absztrakt megállapításokat tartalmaz főként, és egyedi ügyeket mutat be, így a törvényhozó testület ellenőrzési joga sem minősíthető arra alkalmasnak, hogy az egyes érintettek jogainak védelme érdekében fellépjen.[44]
A Bírság az indokolásában így megerősítette a korábbi gyakorlatát azzal, hogy újfent kimondta, az érintett utólagos tájékoztatása a garanciális eleme annak, hogy egyáltalán tudatában legyen a vele szemben korábban folytatott alapjogot korlátozó intézkedésnek. A Bíróság azonban azt is megállapította, hogy ez a tájékoztatási kötelezettség kizárólag olyan formában és módon teljesíthető, ami nem eredményezi az Egyezmény 8. cikk (2) bekezdésben szereplő értékek veszélyeztetését. Így megítélése szerint az értesítésre kizárólag a megfigyelés befejezését követően, a korlátozással védeni kívánt legitim cél veszélyeztetése nélkül kerülhet sor.[45]
A Bíróság az ombudsman hatáskörébe tartozó vizsgálat lehetőségét amiatt nem tekintette "hatékony" jogorvoslatnak, mert elfogadta a kérelmezők által beterjesztett bizonyítékot, ami alapján az ombudsmani vizsgálat gyakorlati alkalmazására sohasem került sor korábban.[46]
Mindezek alapján a Bíróság kimondta, hogy a hatályos magyar szabályozás az értesítései kötelezettség hiánya miatt nem biztosít érdemi és hatékony jogorvoslatot az illetékes hatóságok esetleges visszaéléseivel szemben, továbbá az Nbtv.-ben szereplő panaszeljárások sem felelnek meg az Egyezmény által támasztott követelményeknek.
A Bíróság így a kérelmezők által az Egyezménnyel ellentétesnek minősített rendelkezés kapcsán megállapította, hogy az aránytalanul absztrakt módon meghatározott alanyi kör, a végrehajtó hatalommal szembeni kontroll alacsony szintje, valamint a hatékony jogorvoslat hiánya miatt sérti az Egyezmény 8. cikkében foglaltakat.[47]
Megállapítható, hogy a Bíróságnak kétségei maradtak afelől, hogy a kérelmezők által vitatott Rtv. 7/E. § (3) bekezdése alapján folytatott titkos információgyűjtés és az ahhoz kapcsolódó szabályozás kellően pontos jogi garanciákat biztosít a megfigyelés elrendelésével, felügyeletével és annak utólagos kontrolljával kapcsolatban.
Az ügyben a Bíróság a korábbi gyakorlatával egybevágóan fenntartotta az "érdemi és hatékony" jogorvoslat követelménye kapcsán tett megállapításait. Ennek a szempontrendszerén kizárólag annyiban változtatott, hogy a titkos információgyűjtés alanyával szembeni utólagos tájékoztatási kötelezettség vonatkozásában egy észszerű kivételt határozott meg azzal, hogy elégségesnek minősítette a tájékoztatási kötelezettség teljesítését abban az időszakban, amikor már a titkos információgyűjtéssel védeni kívánt érdek veszélyeztetettsége nem áll fent.
A jogorvoslat érdemi jellege szempontjából előremutató továbbá a Bíróság azon megállapítása, ami szerint ez a jelleg egyértelműen nem érvényesül a magyar parlament illetékes Bizottsága és az ombudsman felügyeleti jogköre kapcsán, tekintettel arra, hogy ezeket a jogorvoslati lehetőségeket több évtizeden keresztül egyetlen érintett sem vette, illetve a már említett utólagos tájékoztatás hiányában nem is vehette igénybe.
Tudomásunk szerint a magyar jogalkotó a Szabó-Vissy ügyben 2016-ban meghozott ítélete óta nem tett arra irányuló lépést, hogy a Bíróság által megköveteltek szellemében módosítsa a belső jog szabályait.[48] ■
JEGYZETEK
[1] Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, doktorandusz.
[2] Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék, óraadó.
[3] Szabó and Vissy v. Hungary (application no. 37138/14).
[4] Malone v. The United Kingdom (application no. 8691/79); lásd még: Pásztor 2017. 100-103.
[5] Szabó and Vissy v. Hungary 13.; Solti 2019. 159-160.
[6] Szabó and Vissy v. Hungary 46.
[7] 32/2013. (XI. 22.) ABH, 28; 48-50.
[8] Nbtv. 14 §.
[10] Solti 2019. 156-157.
[11] Ajbt. 23. § (2) bekezdés.
[12] 32/2013. (XI. 22.) ABH, 122.
[13] 32/2013. (XI. 22.) ABH, 1.
[14] 2010. évi CXLVII. törvény egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról.
[15] 2011. évi CCVII. törvény egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról.
[16] Rtv. 7/E. § a)-d) ponto.
[17] Rtv. 1. § (2) bekezdés 15. pont a)-c) alpont.
[18] Rtv. 7/E. § (2) bek. és Rtv. VII. fejezet.
[19] Lásd: az Rtv. 7/E. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja idesorolja a hatályos büntető anyagi jogunk, a 2012. évi C. törvény 190-191. §§, 314-319. §§, 320. §, 331. § szerinti bűncselekményeket, úgy mint: emberrablás és emberrablás feljelentésének elmulasztása, terrorcselekmény, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása, terrorizmus finanszírozása, jármű hatalomba kerítése, háborús uszítás.
[20] Rtv. 63. § (2) bekezdés b) pont.
[21] Rtv. 7/E. § a) pont ad) alpont és e) pont.
[22] Rtv. 7/E. (2) bekezdés.
[23] Rtv. 4. § (2) bekezdés.
[24] Rtv. 63. § (7) bekezdés.
[25] Rtv. 63. § (1)-(2) bekezdés; lásd még: Gyurcsó 2011. 126-151.
[27] A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 34. §
[28] Lásd: 1990. évi X. törvény a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról, továbbá lásd még: 26/1990. (II. 14.) MT rendelet a nemzetbiztonsági feladatok ellátásának átmeneti szabályozásáról
[29] Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikk (1) bekezdés.
[31] Rtv. 63. §
[32] Alaptörvény 46. cikk.
[33] Klass and others v. Germany (application no. 5029/71) 42.
[34] Roman Zakharov v. Russia (application no. 47143/06) 236.
[35] Roman Zakharov v. Russia 229.
[36] Szabó and Vissy v. Hungary 64.
[37] Szabó and Vissy v. Hungary 76.
[38] Roman Zakharov v. Russia 258. és Klass and others v. Germany 51.
[39] Dumitru Popescu v. Romania (application no. 71525/01) 70-73.
[40] Klass and others v. Germany 42.
[41] Szabó and Vissy v. Hungary 79.
[42] Szabó and Vissy v. Hungary 77.
[43] Roman Zakharov v. Russia 278.
[44] Szabó and Vissy v. Hungary 82.
[45] Weber and Savaria v. Germany (application no. 54934/00) 135.
[46] Szabó and Vissy v. Hungary 84.
[47] Szabó and Vissy v. Hungary 89.
[48] Vö: Solti 2019. 154-166., különösen a szerző javaslatait lásd Uo. 162.
Visszaugrás
