A minap azzal töltöttem hivatali sorbanállásom unalmas perceit, hogy szép sorjában végigolvastam a falra függesztett tájékoztató feliratokat. "Az utalványok megnyitása mindkét ablaknál történik" szöveg láttán eltűnődtem azon, hogy vajon miért érzi kötelességének a hivatalos hangnemben fogalmazó, hogy nehézkesen, értelemzavaróan szövegezze meg az egyébként közismeretre szánt mondanivalót. Felrémlett, hogy már akkor kellemetlen érzéseket keltett bennem a magyar nyelv nyelvtani, stilisztikai szabályaira gyakran fittyet hányó hivatali nyelvezet, amikor az általános iskolában érthető, egyszerű nyelven tanítottak meg írni és olvasni. Eszembe jutott, hogy később joghallgatóként mennyit küszködtem, míg megértettem a jogászi nyelven elém tárt tanulnivalót, majd jogtudóvá válásommal egyidejűleg miként lettem magam is jogi te-kervényékben fogalmazó. Végigsuhant az emlékezetem a később bírósági tanoncként töltött éveken, melyek során ösztönös nyelvi megoldásaim legtöbbjét végleg kiszorították a jogi szakzsargon frázisai, sablonjai. Mesterkéltre formált nyelvhasználatomnak köszönhetően bíróként keserves órákat töltöttem azzal, hogy a tanult, elfogadott formákat kövessem, ugyanakkor egyszerűen, élményszerűen vessem papírra, értessem meg másokkal döntéseim indokait.
A hivatalos iratok fogalmazása közben átéreztem, hogy a leírtaknak súlya van, hiszen az állam igazságszolgáltatási hatalmát testesítik meg a per folyamát terelgető határozataim, a tárgyalásokon elhangzottakat megörökítő jegyzőkönyveim és a jogvitákat eldöntő ítéleteim. Tudtam, hogy miután a bíróság döntései lényegi szerepet játszanak a joggyakorlat kialakulásában, nem csak a jogászi szakma képviselői, de a laikus jogkereső állampolgárok is felhasználják majd szófordulataimat, átveszik gondolatmenetemet, a gondolataimat formába öntő nyelvi, fogalmazási stílusomat, és hasonló helyzetben mintaként elevenítik fel, idézik mondataimat.
Beláttam, nem csak arra kell figyelnem, hogy mit írok le, hanem arra is, hogy milyen formába öntöm a mondandómat.
Belső nyelvünk, melyen gondolatainkat megfogalmazzuk, környezetünk hatása alapján alakul ki. A szülőktől, közeli ismerősöktől kora gyermekkorban átvett nyelvi tudást tanulmányaink tágítják, bővítik, a speciális ismeretszerzés pedig meghatározott irányba tereli. Minél inkább eltávolodunk az általában beszélt nyelvtől, annál nehezebben értetjük meg magunkat a töme-gekkel.1
A jogászi képzés és munka olyan köznyelvtől különböző nyelvezetet használ, melyet - miután félreérthetetlennek kell lennie - precíz, pontos fogalmazásra való törekvés jellemez.2 A pontosságra irányuló igyekezet azonban nemritkán szőrszálhasogatássá, az egyértelműségre való törekvés körülményességgé, túlbonyolítottsággá torzul. A mondatok túl szövevényessé válnak, elszaporodnak a terjedelmes körülírások, a műszók és -kifejezések. Ezt a laikus kívülállók nehezen értik, holott hivatalos vagy jogvitás ügyeik intézéséhez szükségük lenne egyszerűen, természetesen használható, közérthető nyelvi eszközökre.
A régmúltba vezet vissza a nehézkes bírósági nyelvezet kialakulása. A pereskedés Magyarországon a XI.-XII. században fejlődött ki, de írásbelivé csak a XVI-XVII. században vált. 1805-től magyar nyelven bíráskodhattak az alsóbb törvényszékek, húsz év múlva pedig már minden per magyarul folyhatott. A germán és egyházjogi elemekből kialakult jogi nyelv azonban magyarra fordítás után is megtartotta latin és német stílusjegyeit, és meglehetősen fordításízű, magyartalan hangzású lett. A nyelvújítás korának a jogi nyelv magyarrá tételére irányuló lelkes törekvései az előzmények gyér volta és a reformerek túlzásai miatt mesterkélt, élő nyelvtől elszakadt stílushoz vezettek.3 A félresikerült kezdet hibái az idők során szaporodtak, és megkövesült rendszerré merevedtek, melyet íróink, nyelvészeink hiába támadtak gúnnyal vagy tudományos érvekkel: "A hivatalos nyelv - írta Simonyi - ... talán sehol sem zárkózott el a nemzeti nyelvnek friss áramlatától annyira, mint minálunk, ... Aki hivatalos iratot fogalmaz, rendszerint elhallgattatja előbb a nyelvérzékét, s annak a babonának hódol, hogy a hivatalos, komoly, méltóságos írásmód nem tűrheti meg a közönséges beszéd természetes, egyszerű, világos szavait. ... Ha bíróság előtt kellene megvallanom, hogy volt nekem egy daruszőrű paripám, de eladta a szegedi kapitány, okvetlenül így vennék jegyzőkönyvbe: Tanú beigazolja, miszerint egy daruszőrű paripával bírt, amely azonban a szeged-városi rendőrkapitány intézkedéséből kifolyólag árlejtésen a legtöbbet ígérőnek eladatott."4
Ma már újkeletűbb szavakkal, fordulatokkal rögzítenék Simonyi tanúvallomását, de valószínűleg hasonló magyartalanságok fordulnának elő a szövegezésben. A bírósági nyelvhasználatból napjainkig sem szorultak ki a helytelen szórendek, rosszul kapcsolt tagmondatok, hibás egyeztetések, elsikkasztott névelők, magyartalan kötőszók. Csupa olyan nyelvtani szabály, amelyre nehéz ráfogni, hogy megszegésével egyértelműbbé válik a közlés. A latin-német mintákon alapuló, élet nyelvétől eltávolodott hivatali stílust máig őrzi a megszokás és a bíróságok tekintélye.
A bírósági nyelvezet szóhasználatában és mondatszerkesztésében tér el leginkább a mindenki számára érthető köznyelvtől.
A szóhasználat jellegzetes hibái: a közhelyszerűen pontoskodó, fontoskodó utaló- és kötőszavak használata, a határozott névelő elhagyása, a terjengősség és az idegen szavak halmozása.
Bár komoly ünnepélyességet sugall és hitelt érdemlőség érzetét kelti, feleslegesen bonyolítja a megértést az elavult, körülményes kifejezésmód. Fontoskodó, felesleges szószaporítás például az "amennyiben" (ha) és az "egyidejűleg" (is) kötőszó, a "kifolyólag" (miatt) és az "abból kifolyólag" (mert), az "ennél fogva" és a "minek következtében" (ezért) okjelölés. Alapvető hiba a "céljából" jelentésű "végett" szót a "miatt" szinonimájaként alkalmazni, és gyakori vétek a döntési jogosultságot feltételező "rendelkezik valamivel" szószerkezetet csupán birtoklást kifejező esetben használni (pl. a gimnáziumot végzett nem "érettségivel rendelkezik", csupán csak "érettségizett"). A "fellebbezésnek van helye" sablon szükségtelenül körülményes. Használatát nem indokolja szaknyelvi szempont, természetesebben nyilvánítható ki a fellebbezési jog a "fellebbezni lehet" főnévi igeneves szerkezettel.
Elterjedt szokás a bírák között, hogy bizonyos szavak és kifejezések elől elhagyják a határozott névelőt (pl. "felperes", "felek", "bíróság"). E germán hatásra kialakult szerkesztésmód azért helytelen, mert elmossa a névelő nélküli és a határozott névelős főnév közötti lényeges funkcióbéli különbséget (nagyon sok felperes van, így ha egy adott per felpereséről van szó, ezt a határozottságot csak névelős alakkal fejezhetjük ki).
Szintén német minta alapján, személytelenségre törekvés, tekintély- és súlynövelő szándék folytán honosodott meg a döntést hoz, intézkedést foganatosít, vizsgálat tárgyává tesz típusú terjengős, terpeszkedő kifejezések használata.5 Ezek között vannak olyanok, melyek nem helyettesíthetők egyszerűbb igével, mert azzal változna a jogi tartalom (pl. az "esküt tesz" jelentése különbözik az "esküszik" szó értelmétől). Nem kifogásolhatók azok a terjengős szóösszetételek sem, amelyeknél a cselekvés a lényeg, a tárgyának nincs jelentősége (pl. feljelentést tesz), amelyeknél a jelző nem alakítható határozóvá (pl. a "perorvoslati nyilatkozatot tesz" helyett nem mondhatjuk, hogy "perorvoslatilag nyilatkozik"), vagy az összetett főnév nem alakítható igévé (a "tényállítást tesz" nem egyszerűsíthető "tényállít"-tá). A legtöbb terpeszkedő kifejezés azonban a jogi tartalom sérelme nélkül egyszerűsíthető (pl. döntést hoz = dönt, veszélynek teszi ki = veszélyezteti, kizárttá teszi = kizárja, teszi indokolttá = indokolja, igazoltatást foganatosít = igazoltat).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
