Csaknem negyven éve dolgozol jogászként, és ezalatt nemcsak szakmai anyagokat, hanem számos verset, novellát is írtál és publikáltál. Hogyan fér össze egymással a jogi és a szépirodalmi tevékenység?[1]
Valószínűleg azok, akik hasonló cipőben járnak, nagyon különböző módon élik meg a jogászi és a költői, írói látásmód összeegyeztetését. Mire gondolok? A közismert sztereotípia szerint a jogász szabálytisztelő, racionális gondolkodású szakember, aki a formális logika mentén hiteles bizonyítékokat keres, érdekeket mérlegel, vagyis két lábbal jár a földön. A költő másként lát, mivel saját világában szabadabb, álmodozhat, fantáziája szárnyalhat, így sokszor irracionális és nehezen megfogható összefüggéseket, érzéseket üldöz. Egy példával élve úgy jellemezném a különbséget, hogy a versekben és a prózai történetekben is helye van a csodának, de abban az esetben, ha egy büntető ítéletben a bíróság a csodára alapozná döntését, az jó eséllyel hatályon kívül helyezést eredményezne.
Annak alapján, amit elmondtál, úgy tűnik, hogy a jogi és az írói látásmód sokszor konfliktust okozott benned. Ennek ellenére tudtad-e hasznosítani a jogászi énedből eredő lehetőségeket az írásaidban?
A jogászi munka nagyon fontos része az ember- és a társadalomismeret. Ezért van szerintem a jog és az irodalom összefüggéseit kutató diszciplínának helye a jogtudományban és az oktatásban. Minden jogi ügy egy történet, minden kérelem, kereset vagy más beadvány mögött emberi sorsok vannak, érzelmek, események, amelyeket jogászként meg kell értenünk és értékelnünk kell azok jogi vetületét ahhoz, hogy eredményes és minőségi munkát végezzünk.
Írói szemmel a jogászi munka egy kimeríthetetlen forrás, mert számos érdekes szituációval és konfliktussal szolgál. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy például egy büntető ítélet már önmagában egy novella, csak más eszközökkel elmesélve. Az ítélet személyi része a karakterleírás, ahonnan megtudhatjuk az elkövető személyes körülményeit, korát, családi állapotát, vagyoni helyzetét. Aztán következik a történeti tényállás, majd pedig az indokolás további része a bizonyítékok értékelésétől kezdve a minősítésig lényegében feltárja a tett mozgatórugóit, a szándékot, a körülményeket, a társadalmi megítélést és a tanulságot. Más rendszerben összeállítva, nem irodalmi eszközökkel és stílussal, de lényegében benne van minden, ami egy jó novellához kell.
Ha már szóba került a történeti tényállás, kérlek, hogy beszélj költői, írói tevékenységed történetéről, főbb mozzanatairól.
Talán úgy kellene kezdenem nekem is, hogy réges-régen egy messzi galaxisban... Amikor ugyanis a hatvanas években megtanultam írni, azonnal verseket fabrikáltam mindenféle cetlikre. Természetesen költő akartam lenni. Ezt a karriercélt a legtöbb ember viszonylag hamar kinövi, de nekem nem sikerült. Pedig megpróbáltam. Apám elásta ifjúkori verseit, én pedig elégettem az enyéimet az általános iskola végén. A középiskolában azonban volt egy remek irodalomtanárom, aki nem középiskolás fokon oktatott minket és felismerte bennem a poétatípust. Így aztán 1977-ben eljutottam a Diákköltők és Diákírók V. Országos Találkozójára. Ezen a rendezvénysorozaton egyébként az évtizedek folyamán számos, ma már neves költő, író megfordult. A találkozó nagy hatással volt rám és ennek következtében jogi egyetemi tanulmányaim alatt is gőzerővel írtam a verseket. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem folyóiratában, az Egyetemi Lapokban, illetve az Ifjúsági Magazinban jelentek meg írásaim, majd a Fiatal Művészek Klubja Állapot[2] című antológiájába is bekerültem, ami szintén fontos mozzanat volt számomra, mivel együtt jelenhettem meg ma már neves, elismert pályatársakkal. Az egyetem alatt a Művészeti Alap irodalmi ösztöndíját is elnyertem, ami tovább fokozta a lelkesedésemet.
Hogyan befolyásolta az egyetem után a munka világa a költői pályafutásodat?
Az egyetem elvégzése után egy hosszabb időszak következett, amikor nem tudtam eldönteni, hogy egy ügyésznek, egy pénzintézeti, illetve egy minisztériumi főosztályvezetőnek jól áll-e az, ha verseket ír, így inkább az asztalfiókot tömtem tele a műveimmel. Eltelt húsz év, szórványos publikációkkal. Az emberélet útjának feléhez jutva én is, mint mások, visszatekintettem arra, hogy gyermekkori álmaimat mennyire valósítottam meg és úgy döntöttem, hogy újból komolyan foglalkozni kezdek az írással. Hozzájárult az újrakezdéshez az is, hogy 2008-ban indult a Holnap Magazin elnevezésű irodalmi weboldal, amely lökést adott ambíciómnak. A jog és irodalom bennem lezajló konfliktusából végül nem a vers, hanem a novella került ki
- 67/68 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
