Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmányban rögzített legfontosabb hatásköre a jogszabályok alkotmányosságának felülvizsgálata, s az alkotmányellenesség megállapítása esetén a törvények és más jogszabályok megsemmisítése.[1] Az Alkotmánybíróság többi hatáskörét az Alkotmány felhatalmazása alapján, az Alkotmánybíróságról szóló 1989 évi XXXII. törvény (továbbiakban: Abtv.) határozza meg.[2]
A köztársaság kikiáltása és a rendszerváltó alkotmánymódosítás kihirdetését [1989. október 23.] követően, nem egészen három hónap múlva [1990. január 1-jétől] az Alkotmánybíróság megkezdte működését.[3] Az Alkotmánybíróság, mint az Alkotmány - Alkotmány által felhatalmazott - őrzője e kiemelkedő közjogi pozíciójából adódóan - az alkotmányozó hatalom szerveként - életre keltette és húsz év óta életben tartja az Alkotmányt, annak mindkét szabályozási területét, nevezetesen: a közhatalom gyakorlásának alaprendjére, az államszervezet működésére és az állampolgárok alapvető jogaira vonatkozó szabályokat.
Ez a tanulmány az Alkotmánybíróságnak az államszervezet alkotmányos működése védelmében hozott határozatai közül a jogalkotás alkotmányosságát vizsgáló döntéseket mutatja be, illetőleg elemzi.
Az Alkotmánybíróság folyamatosan bontotta ki a jogállam tartalmi elemeit, mint alkotmányossági mércéket, amelyek elsősorban a jogalkotás alkotmányos követelményeit jelentik, ugyanakkor az alapjoggyakorlás garanciájaként is értelmezendők. E tanulmány e jogállami mércéket nem e második összefüggésben, hanem közvetlenül, a jogalkotás feletti alkotmányossági kontroll nézőpontjából tárgyalja.
A jogállam "nélkülözhetetlen elemének" minősítette az Alkotmánybíróság a jogbiztonságot, amely az alkotmánybírósági gyakorlatban a jogalkotás alkotmányosságának a legáltalánosabb, legátfogóbb és a legtöbbször szerepet kapó mércéje. A jogbiztonság tartalmát az Alkotmánybíróság 1992-ben így határozta meg: "A jogbiztonság az állam - elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények."[4]
Ebben az idézett megfogalmazásban már benne van a "normavilágosság" és a "kellő idő" később, mint önállósuló jogállami mércék, a jogbiztonságból derivált jogállami követelmények. Lényegében egymásra épülő jogállami tartalmi elemekről, "rétegekről" van szó.
A következő évben az Alkotmánybíróság az állampolgári jogvédelem oldaláról teszi hangsúlyossá a jogállamiság nélkülözhetetlen alkotóelemének tartalmi összetevőit: "A jogbiztonság követelménye - többek között - azt is jelenti, hogy
- az állampolgárok jogait és kötelezettségeit törvényben, meghatározott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
- a jogalanyoknak legyen lehetőségük arra, hogy az elhatározásaikat a jog előírásaihoz tudják igazítani.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy a jogállamban senkit sem érhet hátrány amiatt, mert valamely jogszabályt a jogalkotó hibájából - akár azért, mert később tették közzé, akár azért, mert visszamenőleges hatályú alkalmazását rendelték el - előzetesen nem ismerhette meg."[5]
A "kellő idő" és a "normavilágosság", mint önálló alkotmányossági mérce mellett az Alkotmánybíróság a jogbiztonság tartalmába vonja a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát is.
A "kellő idő" követelmény 1992-ben vált önálló jogállami mércévé, amikor az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek minősítette egy adott jogszabály kihirdetése napján történő hatálybaléptetését.[6] Az Alkotmánybíróság a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (továbbiakban: Jat.) 12. § (3) bekezdését a jogszabály hatálybalépésénél a "kellő idő" követelményét előíró rendelkezését, - az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséhez emelve - alkotmányos követelménynek minősítette: "Az Alkotmánybíróság konkrét ügy kapcsán elvi jelentőséggel mutat rá, hogy az önmagát demokratikus jogállamnak valló Magyar Köztársaságban nem tartható fenn az az előző évtizedekben kialakult, s mára alkotmányellenessé vált gyakorlat, hogy a jogalkotó szervek esetenként mind az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonságot, mind az 1987. évi XI. törvény 12. § (3) bekezdésében megfogalmazott, garanciális jelentőségű szabályt figyelmen kívül hagyják, s olyankor is a kihirdetés napján léptetik hatályba a jogszabályokat, amikor az egyértelműen sérti a jogszabály rendelkezései által érintettek alkotmányos jogait."[7] Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy nincs objektív mércéje a felkészülési idő meghatározásának; az adott szabályozandó társadalmi viszony és ehhez kapcsolódóan a szabályozás jellege (a korábbi szabályozáshoz képest előnyösebb vagy hátrányosabb szabályozás) alapján kell a jogalkotónak esetről esetre meghatározni a hatálybaléptetéshez szükséges időt. A felkészülési idő tartamának megállapításánál a jogalkalmazó hatóságok számára becsülhető idő mellett a jogi szabályozással érintett természetes és jogi személyek "reális időszükségletét" is figyelembe kell venni. A "kellő idő" alkotmányjogi mércéjét, alkotmányossági szempontú elbírálhatóságát illetően az Alkotmánybíróság kijelentette: "alkotmányjogi szempontból is elbírálható, ha valamely jogalkotó szerv - anélkül, hogy fontos és másként érvényre nem juttatható társadalmi érdek szorítaná erre - a jogszabályt a kihirdetés napján lépteti hatályba, s ekként nem csupán a minimális felkészülési időtől fosztja meg az érintetteket, de gyakorlatilag még a jogszabály előzetes megismerésének lehetőségétől is."[8] Ugyanakkor az Alkotmánybíróság nem zárta ki az azonnali hatálybaléptetés indokoltságát "fontos és másként érvényre nem jutható" társadalmi érdekből, amit az Alkotmánybíróság esetről esetre meg fog vizsgálni. A "kellő idő" hiánya miatti alkotmánysértést az Alkotmánybíróság több határozatában megállapította.[9]
A "normavilágosság" követelménye - úgyszintén a jogbiztonság önállósodott mércéjeként - a jogszabály szövege megfogalmazásának jogbiztonsági mércéje; a szabálykövetésnek egyik elengedhetetlen feltétele a közérthetőség. "Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon."[10]
A büntetőjogi tényállásoknál kap kiemelt jelentőséget a normavilágosság követelménye: "egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátozni kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről."[11]
A "normavilágosság" sérelme közvetve alapjogsérelmet is involválhat. Az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi gyakorlatában ez többször felmerült: fogalmilag tisztázatlan, bizonytalan jogi kategóriák "ellehetetlenítik"[12] az állam alkotmányos kötelezettségét, az alapjog jogvédelmi garantálását.
Az Alkotmánybíróság a normavilágossági mércétől elhatárolta a jogalkotási technikák (kogencia, diszpozitivitás) megítélését. Ez nem tartalmi része a normavilágosság alkotmányjogi követelményének: "Az Alkotmánybíróságnak nem feladata, hogy a jogbiztonságot nem érintő normatartalmakat célszerűségi, jogtechnikai szempontból minősítse."[13]
Önmagában a jogalkalmazási mérlegelést kizáró, vagy azt szélesebben biztosító jogi szabályozás a normavilágosság alkotmányos követelménye szempontjából nem releváns.[14]
A Jat. 12. § (2) bekezdése szerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Az Alkotmánybíróság a Jat.-nál szélesebben értelmezve, a jogbiztonság külön elemeként nevesítette ezt a tilalmat, és ezáltal alkotmányos szintre emelte. Eszerint a jogalkotás akkor is alkotmányossági tilalomba ütközik, ha a hatálybaléptetés ugyan nem volt visszamenőleges, de a jogszabály rendelkezését "- erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint -" a jogszabály hatálybaléptetését megelőzően már létező jogviszonyokra is alkalmazni kell.[15]
A bizalom elvét, a kiszámíthatóságot, mint tartalmi elemet a visszamenőleges hatály tilalmával összekapcsolva állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy mi lehet az alkotmányos korlátja a jogszabály által biztosított (adó) kedvezmény módosításának. "Más a helyzet akkor, ha az állam nem pusztán az adóügyi jogszabályban állapít meg valamely adókedvezményt, hanem kifejezetten abból a célból bocsát ki egy jogszabályt, hogy a gazdasági élet szereplői számára hosszú távra szóló garanciákat nyújtson. Az állam természetesen ilyenkor is jogosult a jogszabály módosítására, ennek azonban nem csupán az a korlátja, hogy az érintettekre kedvezőtlen módosítás nem lehet visszamenőleges hatályú, hanem az is, hogy a módosítás hatálya általában nem terjedhet ki azokra a természetes és jogi személyekre, akik (amelyek) az állami garanciában bízva a módosítás hatálybalépése előtt kezdtek hozzá a kedvezményezett tevékenységhez."[16]
A visszamenőleges jogalkotás tilalmának sérelmét állapította meg az Alkotmánybíróság a hatályba lépett jogszabálynak a hatálybalépéshez képest későbbi időpontban történő kihirdetése miatt. A jogszabály 2001. július 1-jén lépett hatályba, de kihirdetésére 2001. július 5-én került sor: "Ennek megfelelően 2001. július 1-je és július 5-e közötti időszakra a törvény új rendelkezéseit kell alkalmazni anélkül, hogy a törvény egyik alapvető érvényességi kelléke, a kihirdetés megtörtént volna.[17]
Amennyiben jogerős határozat hozza létre az anyagi jogi jogviszonyt, az Alkotmánybíróság megelőző eljárási szakban a megváltozott jogszabály alkalmazásának elrendelését nem minősítette visszamenőleges jogalkotásnak: "az Alkotmánybíróság megállapította, mivel az építési anyagi jogi jogviszonyok kizárólag a jogerős építési engedély alapján jönnek létre, így nem ütközik a visszamenőleges jogalkotás tilalmába az Ör. azon rendelkezése, amely a változtatási tilalmat a jogerős határozattal le nem zárt ügyekre is kiterjedő hatállyal rendelte el."[18]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogbiztonság tartalmának érvényesülési körébe vonta a jogalkotó hatáskörök elhatárolását, egyben a jogforrási hierarchia védelmét (a törvény és a rendelet viszonyát) és a törvényalkotási eljárás alkotmányosságának kiemelt kérdéseit, úgymint a kétharmados törvényhozást és a közjogi érvényesség (érvénytelenség) kérdését.
Az Országgyűlés és a Kormány jogalkotó hatáskörének elhatárolása, a törvény jogforrási pozíciójának védelme az Alkotmánybíróság eljárásában elsősorban a kormány jogalkotó hatáskörének terjedelme oldaláról merült fel. A jogforrási hierarchiát az Alkotmány meghatározza: a kormány rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel [Alkotmány 35. § (2) bekezdés], a miniszteri rendelet a kormányrendelettel, illetőleg a törvénnyel [Alkotmány 37. § (3) bekezdés] és az önkormányzati rendelet a "magasabb szintű jogszabállyal" [Alkotmány 44/A. § (2) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság az Országgyűlés jogalkotó hatáskörének terjedelmét illetően egyértelművé tette, hogy az a jogforrási hierarchiában "lefelé" nyitott, azaz a kormány ún. eredeti jogalkotó hatásköre, amikor törvényi rendelkezés hiányában egy adott életviszonyt először szabályoz, nem jelent "foglalást" a kormány részére. Az Országgyűlés - alkotmányosan - az addig kormányszintű szabályozást bármikor törvényi szintre emelheti. Ugyanakkor a törvényi szinten szabályozott életviszony szabályozása már "foglalást" jelent. "A kizárólagos törvényhozási tárgyak alkotmányi megjelenítése csupán példálózó felsorolást tartalmaz, semmiképpen sem tekinthető zárt alkotmányi taxációnak. Időről időre az Országgyűlés jogköre, hogy eldöntse, mely kérdéseket kíván - figyelemmel az alkotmányi rendelkezésekre - törvényi úton szabályozni és melyek azok a tárgykörök, amelyekben a rendeleti szintű szabályozás elegendő és ennek érdekében jogalkotásra irányuló felhatalmazást ad a jogalkotó hatáskörrel rendelkezőknek."[19] Az idézett álláspontját erősítette meg az Alkotmánybíróság, amikor ismételten kihangsúlyozta, hogy az Országgyűlés jogalkotó hatásköre, az Alkotmány keretei között, "...teljes és korlátlan." A Kormány - függetlenül attól, hogy az Alkotmányban meghatározott feladatkörében ún. "eredeti" jogalkotó hatáskörét - törvényi felhatalmazás alapján - "végrehajtó" jogalkotó hatáskörét gyakorolja, "nem rendelkezik az Országgyűlés által el nem vonható, kizárólagos jogalkotó hatáskörrel".[20]
A hivatkozott határozataira utalással hagyta helyben az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítése tárgyában hozott határozatát, amelyben az "Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyarországi autópályán a belső sávban a megengedett legnagyobb haladási sebesség 160 km/h legyen?" - kérdést hitelesítette. Az Alkotmánybíróság a kifogást - a korábbi határozatokban kifejtett érvekre utalva - elutasította, miszerint önmagában az a tény, hogy a sebességhatár megállapítását jelenleg kormányrendelet tartalmazza, nem zárja ki, hogy az Országgyűlés azt a jövőben saját hatáskörében törvényi szinten szabályozza a megengedett sebességhatárt:[21]
A Kormány jogalkotó hatáskörét értelmező alkotmánybírósági határozatok alapvetően a hatáskör terjedelmére, alkotmányos határaira vonatkoznak. Az Alkotmány 35. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a Kormány védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait. Ezt az alkotmányi rendelkezést értelmezve mondta ki az Alkotmánybíróság - már működésének első évében -, hogy ebből a tételből a Kormány jogalkotó hatásköre közvetlenül is levezethető: "Az alkotmányos rend és az állampolgárok jogainak védelme egyaránt azt a kötelezettséget rója a Minisztertanácsra, hogy szükség esetén, külön felhatalmazás nélkül is ellássa jogalkotó feladatait."[22]
A Kormány jogalkotási hatáskörét jellemzően az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában előírtak keretében gyakorolja, nevezetesen a törvényt végrehajtó rendeletalkotás útján. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a felhatalmazó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezése önmagában nem teszi alkotmányellenesség a korábban hatályos törvényi felhatalmazáson alapuló, még hatályos kormányrendeletet. A rendelet meghozatalakor meglévő alkotmányos feltételek alapján kell a még hatályos kormányrendelet alkotmányosságát e formai alkotmányjogi nézőpontból megvizsgálni: "Az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a törvények végrehajtását biztosítja, ehhez hatáskörében eljárva rendeleteket bocsáthat ki. Mindaddig, amíg az Alkotmány hivatkozott általános felhatalmazása alapján született vagy hatályban tartott kormányrendelet nem ellentétes valamely törvényi rendelkezéssel, alkotmánysértés nem állapítható meg."[23]
A Kormány törvénykezdeményzési jogát biztosító [Alkotmány 25. § (1) bekezdés] és a törvények végrehajtására vonatkozó alkotmányi kötelezettségét előíró [Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pont] alkotmányi rendelkezéseinek együttes értelmezése alapján állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a Kormány törvénykezdeményezési joga egyben kötelezettsége is. Nem terjeszkedik túl a jogalkotási hatáskör alkotmányos határain a Kormány, ha a törvényjavaslat koncepcióját formalizálva, kormányhatározatban rögzíti: "A Kormányhatározat alapján előterjesztett bármely törvényjavaslat, ha azt az Országgyűlés nem fogadja el, nem válik törvénnyé."[24]
Itt kell megemlíteni a Kormány és az önkormányzati rendeletalkotás hatásköri viszonyát értelmező alkotmánybírósági határozatot, amely alkotmánysértőnek minősítette és megsemmisítette a Jat. 10. §-ában a Kormány számára biztosított rendeleti úton adható felhatalmazást önkormányzati rendeletalkotásra. "Az Alkotmánybíróság - értelmezve az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontját az Alkotmány 40. § (3) bekezdésével összefüggésben - kimondta, hogy ez az alkotmányi rendelkezés nem tekinthető olyan generális felhatalmazásnak, amely a kormány számára mind az önkormányzati, mind az államigazgatási feladat- és hatásköröket telepítő jogalkotás előtt megnyitná az utat."[25]
A miniszteri rendeletalkotás alkotmányossága a miniszter helyettesítése kapcsán merült fel. A Kormány tagjai és az államtitkárok felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvényt módosító 2006. évi LVII. törvény fenntartotta, hogy az államtitkár - törvény által korlátozottan - a miniszter teljes jogkörű helyettese. Tekintettel arra, hogy a rendeletalkotás tekintetében nem volt törvényi korlát, a helyettesítési jogkör erre is kiterjedt. Az Alkotmánybíróság alkotmánysértő mulasztást állapított meg, arra tekintettel, hogy az Országgyűlés a hivatkozott törvényben - a miniszter helyettesítése kapcsán - nem szabályozta a miniszteri jogalkotó hatáskör átruházásának a tilalmát.[26]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azáltal, hogy az állami szervek jogalkotó hatásköre az Alkotmányon alapul, a jogalkotó hatáskör kereteinek meghatározása, módosítása (elvétele) - s e hatáskör gyakorlásában a helyettesítés is - az Alkotmány szabályozási tárgykörének van fenntartva: "...e hatáskörgyakorlásának esetleges átruházása is az "alapító norma", az Alkotmány szabályozási tárgya kell hogy legyen, azaz "a helyettesítésnek" is az Alkotmányon kell alapulnia."[27]
Az önkormányzat rendeletalkotási hatásköre feletti alkotmánybírósági kontroll az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll hatáskörében hozott határozatainak tetemes részét teszi ki.[28] Az alkotmányossági vizsgálat tárgya az önkormányzati jogok védelmén és értelmezésén túl, nagyrészt a törvényt végrehajtó rendeletek jogforrási hierarchiába illeszkedésének alkotmányossági követelménye [Alkotmány 44/A. § (2) bekezdés]: a helyi rendelet megmaradt, vagy túllépte a törvényi felhatalmazásból eredő törvényi kereteket.
Néhány példán keresztül bemutatva az Alkotmánybíróság gyakorlatát:
- A szociális ellátások juttatási feltételeit meghatározó önkormányzati rendeletet az Alkotmánybíróság azért minősítette alkotmánysértőnek, mert a lakásfenntartási támogatásra jogosultak köréből való kizárásokat contra legem szabályozta. Az Alkotmánybíróság megállapította: "Az önkormányzat rendeletében a lakásfenntartási támogatás nyújtását nem kötheti olyan feltételekhez, amely a lakásfenntartási támogatás törvényi rendelkezéseivel ellentétesen, azaz rászorulókat kizár a támogatásból."[29]
- A helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet alkotmánysértő voltát azért állapította meg az Alkotmánybíróság, mert a rendelet a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 41. § (1) bekezdése szerinti helyi iparűzési adó tekintetében előírt adóelőleg-fizetési kötelezettség alól mentesítési szabályt állapított meg. "Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint törvényi felhatalmazás alapján kizárólag a felhatalmazás keretei között szabályozhat a képviselő testület, a felhatalmazás kereteit túllépő, azt meghaladó önkormányzati szabályozás ellentétes a törvénnyel, sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében foglaltakat."[30]
- A rendezési tervet módosító helyi rendelet azáltal vált alkotmánysértővé, hogy a helyi építésügyi hatóság hatáskörébe utalta az ún. "területfelhasználási övezetek" módosítását, holott a helyi építésügyi szabályzat és ennek keretében az övezetmódosítás az önkormányzati rendelet törvényben előírt szabályozási tárgya - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) által is tiltottan - át nem ruházható hatáskör. Az önkormányzati rendeleti szabályozás tehát "...megsértette az Ötv. 10. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt hatásköri tilalmat és túllépte a Jat. 10. §-ában, valamint az Ötv. 16. § (1) bekezdésében szabályozott rendeletalkotási jogkörét. A felhatalmazás nélküli magasabb szintű jogszabállyal ellentétes önkormányzati rendeleti rendelkezések az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe ütköznek."[31]
A jogalkotási hatalommal való visszaélés címén semmisítette meg az Alkotmánybíróság az ún. változtatási tilalomról[32] szóló építésügyi tárgyú önkormányzati rendeletet. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatára hivatkozott, miszerint a joggal való visszaélés tilalma nem szorítkozik egyetlen jogágra, hanem kiterjed e tilalom az egész jogrendszerre. A közjogban ennek alkotmányos alapja az Alkotmány jogállami klauzulája [Alkotmány 2. § (1) bekezdés]. Eszerint a sérelem azáltal következik be, hogy a jogalkotó valamely intézményt - itt: a változtatási tilalmat - nem annak jogrendszeren belüli rendeltetése szerinti célra használta fel.[33] Az Alkotmánybíróság mérlegeléssel a tilalom és az azzal elérni kívánt cél összevetésével hozta meg döntését: "A változtatási tilalom célja (...)egy adott terület megóvása attól, hogy azon visszafordíthatatlan beavatkozások történjenek." A vizsgált ügyben ez nem volt megállapítható; egy adott intézmény szervezeti átalakítását az Alkotmánybíróság nem találta olyannak, amely az idézetben foglalt következményre vezethetne: "A változtatási tilalom elrendelésének indokai nem állnak fenn, az önkormányzat tehát jogalkotó hatalmával visszaélve alkalmazta a tulajdonjog gyakorlását jelentős mértékben korlátozó jogintézményt."[34]
Az 1989. évi XXXI. alkotmánymódosító törvény bevezette az ún. alkotmányerejű törvény kategóriáját, azzal az indokolással, hogy tehermentesítse az Alkotmányt. Ennek a (leendő) törvényi formának a tárgyai a legfontosabb állami szervek (pl. Alkotmánybíróság, bíróságok, önkormányzatok), valamint az állampolgári alapjogok. A törvényi szabályozás szerint e törvények az Alkotmánnyal együtt alkotják a "magyar közjog jogszabályainak legfelsőbb szintjét". Az eredeti alkotmányozó cél akár pozitív eredménnyel is járhatott volna, ugyanis az alkotmányerejű törvény célzott funkciója az Alkotmány közetlen végrehajtása, illetve annak kiegészítése volt. Az Alkotmány és az alkotmányerejű törvények együtt alkották volna - mint erre a törvény indokolása utalt - az alkotmányszintű normarendszert. Csakhogy az alkotmányerejű törvényhozási tárgyak nagyszámú alkotmányi nevesítése már a kormánytöbbség erőteljes korlátozásának, a kormányzati felelősség relativizálásának veszélyét rejtette magában. Ez indokolta az 1990. évi XL. törvénnyel történő alkotmánymódosítást, az alkotmányerejű törvényi forma megszüntetését és az új - a határozatképes Országgyűlés 2/3-ának szavazatával elfogadandó - kétharmados törvényi forma bevezetését. A módosítás fenntartotta lényegében az eredeti alkotmányozási célt, nevezetesen azt, hogy maradjanak kiemelt törvényhozási tárgyak, amelyek elfogadottsági szintje a tárgy alkotmányos jelentőségénél fogva - ha nem is az alkotmányozás szintjén - kapjon erősebb hangsúlyú legitimációt.
A minősített többségű törvényalkotás az alkotmánybírósági gyakorlatban jelentős szerepet kapott.
A kétharmados törvényhozás első átfogó értelmezését - az alapvető jogok, mint törvényhozási tárgyak viszonyában - az Alkotmánybíróság 1993-ban hozott határozatában adta meg. A határozat rendelkező részében megfogalmazott elvi tétel szerint az Alkotmánynak az alapjogok törvényi szabályozására előírt minősített többségi követelménye "...nem az illető alapjog bármely törvényi szabályozására vonatkozik, hanem csakis az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott törvényre. Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének és védelmének irányát határozza meg." Ez az alkotmányos követelmény azonban "...nem zárja ki, hogy az illető alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat egyszerű többségű törvény határozza meg".[35] Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában lényegében a parlamentarizmus elvének védelméből kiindulva vetette el azt az értelmezést, hogy csakis kétharmados törvénnyel lehetne rendelkezni az adott törvényhozási tárgy minden vonatkozásáról, amely tárgyra nézve az Alkotmány minősített többséget ír elő: "A parlamentarizmus lényegével ellenkezne azonban az olyan értelmezés, amely kizárná az egyszerű többséget abból, hogy az illető alapjogokra vonatkozóan - a kétharmados törvényre tartozó koncepcionális kérdéseken kívül - politikai elképzeléseinek megfelelően rendelkezzék: végrehajtásukat szabályozza, továbbá garanciákat építsen ki, saját koncepciója szerint igazítsa érvényesülésüket az adott körülményekhez."[36]
Az Alkotmány a minősített törvényhozási tárgy terjedelmét tartalmi ismérvek alapján tartotta meghatározónak: "Az alapjogokra vonatkozó törvényi szabályok között vannak olyanok, amelyek kétharmados törvényre tartoznak és vannak olyanok, amelyek egyszerű többséggel alkotott törvényre; ez a két csoport tartalmi ismérv alapján elhatárolható."[37]
Az Alkotmánybíróság e határozatában az alapjogok, mint kétharmados törvényhozási tárgyak tekintetében fejtette ki álláspontját, de ez nyilvánvalóan az ún. "államszervezeti kétharmadok", az alkotmányos intézmények (pl. bíróságok, Alkotmánybíróság, önkormányzatok) esetében is irányadó, ahogy az a később ismertetésre kerülő határozatokból következik.
Az Alkotmánybíróság e tartalmi mérce meghatározásával, lényegében saját hatáskörébe vonta a kétharmadosság alkotmányossági megítélését. Az Alkotmánybíróság szerint a kétharmados törvényhozás alkotmányos célját a parlamentáris rendszer egészének nézőpontjából kell megítélni. Következésképpen a kétharmados szabályozási szintű törvény tartalmát nem módosító részletszabályozás lehet a törvényi szabályozás "második lépcsője", a kétharmados törvényhez illeszkedő, ahhoz kapcsolódó egyszerű többséggel elfogadott törvény. A kétharmadosság alkotmányos követelménye tehát az Alkotmányban így rögzített törvényhozási tárgy koncepcionális elemeinek, lényeges tartalmának ebben a törvényalkotási eljárásban való szabályozását jelenti. Az egyszerű parlamenti többség védelme, a törvényalkotó fent értelmezett szabadsága közjogi vita (alkotmánybírósági eljárás kezdeményezése) esetén az Alkotmánybíróság értelmezésétől függ.
A köztársasági elnök indítványára született határozat a minősített törvényhozás 1993-as mércéjét annyiban szigorította, hogy ez az alkotmányi előírás nemcsak az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtása tárgyában kiadott törvényhozásra vonatkozik, "...hanem e törvény módosítására (rendelkezéseinek megváltoztatására, kiegészítésére) és hatályon kívül helyezésére is. Az Alkotmány rendelkezése alapján minősített többséggel elfogadott törvényt egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel nem lehet módosítani, vagy hatályon kívül helyezni."[38] Az Alkotmánybíróság külön kiemelte, hogy az adott ügyben az 1993-as határozathoz képest nem arra kellett választ adni, hogy egy új szabályozandó tárgykörre vonatkozó szabályozás elfogadásához minősített vagy egyszerű többségre van szükség, hanem arra, hogy a törvényalkotó a kétharmados szavazati aránnyal elfogadott törvény módosításakor mérlegelhet-e a kétharmadosság kérdésében. Ha az Alkotmánybíróság azt tapasztalja, hogy egy kétharmados törvény egyszerű törvény általi módosítása annak akár csak részletszabályait érintené, ez esetben sem mellőzhető e minősített törvényalkotás alkotmányos követelményének érvényesítése.[39]
E tárgykörben született későbbi határozatok az 1999-es határozat szigorú jogpozitivista mércéjét az 1993-as határozat irányába lágyították.
Az Alkotmánybíróságnak azt az alkotmányjogi problémát kellett megválaszolnia, hogy a kétharmados szavazati aránnyal elfogadott törvény egyes rendelkezései átemelhetők-e "átírhatók-e" - egyszerű többséggel elfogadott törvénybe (nyilván ilyen szavazati aránnyal)?
Az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kétharmados törvény egyes rendelkezéseinek átemelése egyszerű többségi szavazattal elfogadott törvénybe, önmagában, direkt módon nem sérti a kétharmados törvényalkotás alkotmányi előírását. Az átemelt kétharmados szabály tartalma alapján kell dönteni a törvényalkotási eljárás alkotmányosságáról. Az Alkotmánybíróság elvi éllel hangsúlyozta, hogy a kétharmados szavazati aránnyal elfogadott törvény nem tekinthető a törvényhozói akarat - a politikai konszenzus - olyan általános megelőlegezésének, amely ezáltal automatikusan biztosítja a kétharmados törvény normatartalmának a rendes törvényalkotási eljárásban meghozott törvényekbe való átvételének, beépítésének a lehetőségét. Az átemelés, átvétel, ha az átemelt, átvett kétharmados törvény lényeges (koncepcionális) tartalmát érinti, nem tekinthet el e minősített törvényhozás alkotmányos követelményétől: "... a kétharmados törvényhez koncepcionálisan kapcsolódó rendelkezések, illetve a törvény lényegéhez tartozó normák átvétele általában ugyanazt a kétharmados többségi törvényhozói döntést igényli, mint amit az Alkotmány a kétharmados körben eredetileg előírt. Az átvett kétharmados törvényi rendelkezés egy minőségileg új szabályozási összefüggés részévé válik, része lesz egy új törvényalkotási eljárásnak. Az egyszerű többségű törvényhozói akarat nem olvaszthatja magába az eredetileg minősített törvényhozói akaratot."[40] Következésképpen ez a határozat az Alkotmánybíróság mérlegelésébe adta az átemelés tartalmi értékelését. A kétharmados törvény nem lényeges (nem koncepcionális) normatartalmának átemelése alkotmányosan része lehet az egyszerű szótöbbséggel elfogadott törvénynek.
A minősített és az ún. egyszerű (szótöbbségű) törvényalkotás összekapcsolhatóságának egy másik összefüggése vetett fel alkotmányjogi problémát, nevezetesen: az egyszerű törvény azon kitétele, hogy az adott kétharmados törvényt az egyszerű törvényben foglaltak szerinti "eltéréssel" kell alkalmazni. Ez a megoldás alkotmányosan indokolható, avagy sérti a kétharmados törvényalkotás alkotmányos védelmét? Az Alkotmánybíróság e kérdés eldöntésénél, utalva a formai különbségre, de lényegében a kétharmados törvény "átemelési mércéjét" alkalmazta: "Az adott ügyben nem a kétharmados törvény kifejezett megváltoztatásáról (kiegészítéséről) van szó, illetőleg nem a kétharmados törvényből való "átemelésről", hanem az egyszerű törvény által kétharmados törvényi szabályozáshoz képest "eltérő" szabályozásról. A kétharmadosság alkotmányos követelménye ebben az esetben a kétharmados törvény és az egyszerű szótöbbségű törvényben megfogalmazott ún. "eltérő szabályok" viszonyában vizsgálandó."[41] Következésképpen az Alkotmánybíróság esetenként vizsgálja meg, hogy a kétharmados törvénynek egyszerű törvényben szabályozottak szerint eltérő alkalmazása érinti-e a minősített törvénynek az Alkotmányból folyóan kétharmados szavazati arányt igénylő, s ezáltal lényeges normatartalmát vagy sem. Az egyszerű törvényben szabályozott eltérés csak akkor alkotmánysértő, ha az egyszerű törvény a minősített törvény lényeges tartalmától való eltérésről rendelkezik és ezáltal a kétharmados törvényt tulajdonképpen módosítja.
A törvényalkotás alkotmányi és törvényi szabályhoz kötöttségének megsértése esetén a közjogi érvénytelenség címén az alkotmánysértés kimondásának lehetőségét az Alkotmánybíróság 1997-ben vetette fel és 2003-ban ennek alapján hozott törvényt megsemmisítő határozatot.
1997-ben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az olyan törvény, amely a megalkotására előírt szabályokat maradéktalanul nem tartja be "...formai okból alkotmánysértő (érvénytelen). Az ilyen formai hibás törvényhozási eljárás - megfelelő indítvány alapján - a jövőben alapot ad a törvény kihirdetés napjára történő visszamenőleges hatályú megsemmisítésére".[42] A megsemmisítés alapja tehát a közjogi érvénytelenség, amely "...a norma formai alkotmányellenességének egyik változata."[43] Az Alkotmánybíróság még két döntésében ismételte meg a törvény közjogi érvénytelenség címén való megsemmisíthetőségét, de megmaradt a figyelemfelhívás szintjén.[44]
2003-ban az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló 2003. évi XLIII. törvény (Kórháztv.) alkotmányossági felülvizsgálatának eredményeként az Alkotmánybíróság az egész törvényt közjogi érvénytelenség miatt alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. A közjogi érvénytelenség oka az volt, hogy a köztársasági elnöki "vétó" alapján a törvény újratárgyalásának alkotmányi és házszabályi előírásai jelentősen sérültek. Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a köztársasági elnök Alkotmányban biztosított hatáskörében megfogalmazott észrevételei ("vétója") alapján lefolytatott újratárgyalás a törvényhozási folyamat része. Az erre vonatkozó szabályok nyújtanak biztosítékot a törvény érdemi újratárgyalásához, ezért be nem tartásuk az Alkotmány 26. § (3) bekezdésének és egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét idézi elő. "Ez pedig az adott jogszabály formai alkotmányellenességét vonja maga után."[45] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kórháztv.-nek a köztársasági elnök döntését követő újratárgyalása során az érdemi tárgyalás feltételeit biztosító eljárási szabályokat megsértették. Ezáltal "...sérelmet szenvedett mind az Alkotmány 26. § (3) bekezdése, mind az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elve és formálissá vált, kiüresedett az Alkotmány 26. § (2) bekezdésében a köztársasági elnök számára biztosított jogosítvány gyakorlása. Ennélfogva az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hibás törvényhozási eljárás a törvény közjogi érvénytelenségét idézte elő."[46]
Úgyszintén a közjogi érvénytelenség volt az alapja az Alkotmánybíróság döntésének amikor a költségvetés jóváhagyására vonatkozó speciális törvényalkotási eljáráshoz kapcsolódó és az általános törvényalkotás eljárási szabályait negligáló törvénymódosítások alkotmánysértő voltát állapította meg.
Az elmúlt törvényszerkesztési eljárásának végeredménye volt az ún. "salátatörvény". Eszerint a költségvetési törvényhez - annak részeként - jelentős számban kapcsolódtak a költségvetéssel legfeljebb távoli összefüggésbe hozható - tartalmukat tekintve a legkülönfélébb - törvények módosításai.
2006-ban, a 2005. évi költségvetésről szóló 2004. évi CXXV. törvényhez 44 törvénymódosítás kapcsolódott. Az Alkotmánybíróság e módosításokat a törvényalkotás alkotmányi szabályainak megsértése miatt, mint erre fentiekben utaltam, közjogi érvénytelenség címén megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság az Országgyűlésnek a költségvetés jóváhagyására vonatkozó, nevesített alkotmányi hatásköréből kiindulva [Alkotmány 19. § (3) bekezdés d) pont] állapította meg, hogy a költségvetési törvényt (Kötv.) "...külön, önálló jogi aktussal (törvénnyel) kell elfogadni. E tárgykör külön említése (kiemelése) kötelezővé (törvényességi feltétellé) teszi, hogy az Országgyűlés e tárgykörről más tárgykörtől elkülönítve döntsön. Az Alkotmányban külön megnevezett hatáskör önálló döntéssel való gyakorlásának követelménye a felőle történő külön szavazás és azt megelőző elkülönített vita."[47] Erre tekintettel a speciális ("nevesített") törvényhozási tárgyhoz (Kötv.) egyéb törvénymódosítások - függetlenül a Kötv.-hez való közvetlen vagy közvetett viszonyuktól - nem illeszthetők. Az ilyen összekapcsolás a törvényalkotási eljárás alkotmányi szabályának megsértését, ezáltal a kapcsolt módosítások tekintetében közjogi érvénytelenséget eredményez. Az Alkotmánybíróság indokolása szerint: "...a Kötv. megalkotásakor a törvényalkotó megsértette mind az Alkotmány 19. §-ában nevesített tárgykörű törvény megalkotására előírt eljárási rendet, de ugyanígy a módosító rendelkezések a Kötv.-be építésébe is alkotmánysértést követett el, mivel az utóbbiak megalkotásánál nem biztosította a demokratikus törvényalkotási eljárás során figyelembe veendő rendelkezések maradéktalan érvényesülését. A részleges közjogi érvénytelenség abban áll, hogy addig amíg a Kötv.-nek kifejezetten a költségvetésről szóló részei alkotmányosak (minthogy azokat a megalkotásukra irányadó előírások betartásával tartották be), addig az ezen kívüli törvénymódosításoknál hiányzott a demokratikus törvényalkotás szabályainak a betartása."[48]
Ezt a döntését az Alkotmánybíróság lényegében a 2003-ban hozott - s abban a közjogi érvénytelenségre vonatkozó korábbi megállapításait szintetizáló - határozatában megfogalmazott tételére alapította: "Az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott döntéseknek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása.[49]
* * *
E tanulmány megírását követően az Alkotmánybíróság - 2010. december 31-i hatállyal - megsemmisítette a Jat.-ot.[50] Az Alkotmánybíróság döntését lényegében azzal indokolta, hogy az 1988. január 1-jén hatályba lépett Jat. nincs összhangban az Alkotmánnyal. Ezt a megállapítást támasztja alá - mint erre e tanulmány is kitért - a Jat. egyes rendelkezésének megsemmisítése, valamint egyes rendelkezésének alkotmányi szintre emelése, alkotmányossági mérceként kezelése. [Így például a "kellő időnek" és a visszamenőleges jogalkotás tilalmának [Jat. 12. § (2) és (3) bekezdése] az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tartalmankénti értelmezése].
Az Alkotmánybíróság e határozatában az Alkotmány 7. § (2) bekezdése és a Jat. viszonyát értelmezve hangsúlyozta, hogy a jogszabályok kötelező erejének a jogi forrása maga az Alkotmány. Az Alkotmány 7. § (2) bekezdése értelmében a Jat. a "jogalkotás rendjét" szabályozhatja. Ennek a terminusnak a jelentésével, tartalmával kell harmonizálnia az új törvénynek: "Az Alkotmányban említett »jogalkotás rendje«, mint törvényhozási tárgykör eszerint maga a jogalkotási eljárás, illetve a jogszabályok közzététele (mint a jogalkotási eljárás részei), de nem a jogforrások meghatározása."[51] Az Alkotmánybíróságnak ez a határozata és a jogalkotási eljárás alkotmányosságát - korábbi döntéseiben - meghatározó mércéi lesznek irányadóak egy új "Jat." megalkotásánál: "A mai alkotmányos rendszerben tehát a »jogalkotás rendje« fogalmán (...) egyedül az Alkotmány szerint máshol és másképpen nem szabályozott a jogalkotással kapcsolatban álló tárgyak értendők."[52] ■
JEGYZETEK
* Az Alkotmánybíróság angol nyelvű jubileumi kiadványában megjelent, "Az alkotmányos jogállam védelme az Alkotmánybíróság két évtizedes gyakorlatában". c. tanulmány II. fejezete
[1] Alkotmány 32/A. § (1) és (2) bekezdések
[2] "Az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának szavazata szükséges." [Alk. 32/A. § (6) bekezdés].
[3] Az Alkotmány működéséről született első tanulmányt lásd a szerzőtől: az Alkotmánybíráskodás Magyarországon (az első kilenc hónap gyakorlatának tükrében). Magyar Közigazgatás 1991. évi 1. szám.
[4] 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59, 65.
[5] 14/1993. (III. 9.) AB határozat, ABH 1993. 428, 429.
[6] A Kereskedelmi Vámtarifa módosításáról szóló 2/1991. (II. 11.) NGKM-PM rendelet a kihirdetés napján léptette hatályba a vámtarifa és díjtételek módosítását. Az ügyfelet, aki a megállapított vámot kifizette, egy hónap múlva további összeg befizetésére kötelezték, hivatkozva a jogszabály módosítására, amely a vámkezelés időpontjában már hatályban volt. A bíró az előtte folyó eljárást felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz fordult a Jat., illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme miatt.
[7] 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992. 155, 158.
[8] 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992. 159;
A 797/B/2001. AB határozatban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte az egyidejűséget. ABH 2004. 1719.
[9] Lásd pl.: 41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997. 298; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999. 798.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 1999. 123.
[10] 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 84; 26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992. 142.
[11] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992. 167, 176. Az Alkotmánybíróság az "egyesülési joggal való visszaélés" büntetőjogi tényállását minősítette alkotmánysértőnek a törvényi tényállás - normatartalom - határozatlan volta miatt: "…mivel nem határozza meg az általa büntetni rendelt magatartások fogalmilag mely bűncselekményhez kapcsolódnak, magában hordozza az egyesüléshez való jog önkényes korlátozásának lehetőségét." [58/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997. 348, 353.]
[12] "A szolgálati titok meghatározatlan minősége, teljes fogalmi tisztázatlansága önmagában is alkotmányellenes, mert nem felel meg a jogállamiság lényegét adó jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] követelményének, egyúttal kifejezetten sérti az Alkotmány 8. § (1) bekezdése és a 61. § (1) bekezdése kontextusában az állam alapjogvédelmi kötelezettségét. [34/1994. (VI. 24. ) AB határozat, ABH 1994. 177, 193.]
[13] 21/B/1994. AB határozat, ABH 1996. 476, 478.
[14] "Nem helytálló az indítványozó ama vélekedése, hogy különböző, a jogalkotás körében világszerte alkalmazott szabályozási technikák közül egyedül az felel meg az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált jogállamiságnak, amely merev, a legapróbb részletekre is kiterjedő szabályozást foglal magában, és ily módon semmiféle "mozgásteret" nem ad az ügyben eljáró hatóság számára." [847/B/1996. AB határozat, ABH 1996. 644, 645.]
[15] "E jogbiztonsági minimum hiányában - tehát a költségvetési év tartama alatt az állam korlátozás nélküli és a forrásszerkezetre is kiható módon avatkozhat be az önkormányzatok költségvetésébe - az önkormányzatok gazdasági önállósága gyakorlatilag megszűnne, emellett az állami beavatkozás korlátlansága összeegyeztethetetlen lenne az önkormányzatnak az Alkotmány IX. fejezetben meghatározott alkotmányjogi helyzetével." [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994. 316, 325.]
[16] 9/1994. (II. 25.) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.
[17] 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003. 1437, 1440.
[18] 818/H/2003. AB határozat, ABH 2004. 1978, 1980.
[19] 53/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001. 414, 417.
[20] 46/2006. (X. 5.) AB határozat, ABH 2004. 567, 572.
[21] 90/2008. (VI. 19.) AB határozat, ABK 2008. június, 893-894.
[22] 22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990. 83, 86.
[23] 307/B/1995. AB határozat, ABH 1996. 527, 528.
[24] Az adott ügyben hozott kormányhatározattal kapcsolatban mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy "…a Kormány nem lépte túl alkotmányos hatáskörét, hanem élt azzal, s még burkoltan sem vonta el - nem is vonhatta el - az Országgyűlés jogalkotó hatáskörét". [14/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998. 126, 131.]
[25] 1/2001. (I. 17.) AB határozat, ABH 2001. 31, 37.
[26] 37/2006. (IX. 20.) AB határozat, ABH 2006. 480.
[27] 37/2006. (IX. 20.) AB határozat, ABH 2006. 485.
[28] Az egyik ún. közjogi háromtagú tanács kizárólag az önkormányzati rendeletalkotás alkotmányossági kontrolljával foglalkozik.
[29] 9/1998. (III. 27.) AB határozat, ABH 1998. 421, 424.
Lásd még e tárgyban: a 46/2004. (XII. 18.) AB határozatot, ABH 2004. 943.
[30] 46/2005. (XII. 14.) AB határozat, ABH 2005. 697, 703.
Lásd még hasonló tárgyban: a 30/2003. (VI. 2.) AB határozatot, ABH 2003. 818.; és a 22/2001. (VI. 29.) AB határozat, ABH 2001. 620.
[31] 64/2004. (XII. 14.) AB határozat, ABH 2004. 108, 1011. Lásd még e tárgyban: az 53/2004. (XII. 10.) AB határozatot, ABH 2004. 979.; és a 24/2005. (VI. 24.) AB határozatot, ABH 2005. 650.
[32] Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény értelmében a helyi önkormányzat rendelettel változtatási tilalmat írhat elő a helyi építésügyi szabályzat, illetőleg szabályozási terv készítésére vonatkozó írásos megállapodás megléte esetén, a helyi építésügyi szabályzat, illetőleg a szabályozási terv készítésének időszakára, azok hatálybalépéséig, de legfeljebb három évig.
[33] 31/1998. (V. 25.) AB határozat, ABH 1998. 240, 245-246.
[34] 125/2008. (X. 17.) AB határozat, ABK 2008. október, 1381, 1384.
[35] 4/1993. (II. 12.) AB határozat rendelkező rész B. pontja, ABH 1993. 49.
[36] 4/1993. (II: 12.) AB határozat, ABH 1993.62.
[37] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993. 63.
[38] 1/1999. (II. 24.) AB határozat rendelkező rész 1. pontja, ABH 1999. 25.
[39] 1/1999. (II. 24.) AB határozat, ABH 1999. 39.
[40] 31/2001. (VII. 11.) AB határozat, ABH 2001. 258, 269.
[41] 95/B/2001. AB határozat, ABH 2003. 1327, 1335.
[42] 29/1997. (IV. 29.) AB határozat rendelkező rész 2. pontja, ABH 1997. 122.
[43] 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 128.
[44] 52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997. 331, 332.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozatban a fenti határozatra hivatkozással az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy "…a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogállami követelménye". (ABH 1999. 325, 349.)
[45] 63/2003. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2003. 676, 684.
[46] 63/2003. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2003. 689.
[47] 4/2006. (II. 15.) AB határozat, ABH 2006. 101, 108.
[48] 4/2006. (II. 15.) AB határozat, ABH 2006. 114.
[49] 4/2006. (II. 15.) AB határozat, ABH 2006. 115.
[50] 121/2009. (XII. 17.) AB határozat, Magyar Közlöny 184. szám
[51] Magyar Közlöny 45175. oldal
[52] Magyar Közlöny 45176. oldal
Lábjegyzetek:
[1] Holló András a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának helyettes elnöke
Visszaugrás
