Grosschmid Béni külkalandozónak hívta azokat a kötelmeket, amelyek a kötelmi jog helyett a magánjog más területén nyertek szabályozást, abból az okból kifolyólag, hogy a jogviszony domináns elemei miatt a kötődésük szorosabb az adott jogterülethez.[1]
A kötelem két vagy több személy közötti mellérendelt jogviszony, amelynél fogva kikényszeríthető kötelezettség keletkezik valamely szolgáltatás teljesítésére, ugyanakkor jogosultság a szolgáltatás követelésére.[2] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:1. § (1) bekezdése már maga is kimondja, hogy a kötelem kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.
Jelen dolgozatnak nem célja, hogy megkérdőjelezze a családjogi tartás családjoghoz való tartozását. Vonzó perspektívát jelenthet és sok tanulsággal járhat azonban a családjogi tartás kötelmi jogi szemszögből történő megvilágítása, különösen akkor, amikor az új kódex a szabályozásban elfoglalt helyük tekintetében is közelebb hozta ezen jogterületeket egymáshoz. Ez a dolgozat azonban terjedelmi okokból is adódóan csak arra vállalkozhat, hogy a családjogi tartás tekintetében megvizsgálja azt, hogy annak alanyait milyen jellegű tájékoztatási és együttműködési kötelezettség terheli, e tekintetben milyen változást hoz az új Ptk., és kell-e ezek elmulasztásából eredően számolnia a feleknek valamilyen hátrányos jogkövetkezménnyel.
Elöljáróban le kell szögezni, hogy az új Ptk. családjogi könyvében (Csjk.) lévő tartással kapcsolatos szabályok és a kötelmi jogi rendelkezések, ezen belül a szerződési jog alapelvei között látszólag olyan jellegű normatív kapcsolat nincs, mint a családjogi jogviszonyokra is kiható Ptk. általános rendelkezések körében elhelyezett alapelvei között.[3] Mindezzel együtt azonban annak elfogadásával, hogy a családjogi tartási jogviszony extravagáns kötelem, megnyílik (látszólag csak) az elvi lehetősége annak, hogy a kötelmi jog egyes területei által létrehozott, kimunkált vívmányok alkalmazását a magánjog máshol elhelyezkedő területein is kamatoztathassuk. Az ilyen megközelítést segíti a Ptk. kódex jellege is.
A felek között mind a rokontartás, mind azon belül - leggyakoribb - gyermektartás esetében elmondható, hogy azok mértékére és módjára vonatkozóan elsősorban a jogosult és a kötelezett megállapodása az irányadó (Ptk. 4:204. §). Szerződés az, amely a felek közötti kötelmet keletkezteti, amely igaz arra az esetre is, ha a felek megállapodása (szerződése) a bíróság végzésével jóváhagyott perbeli egyezség formáját ölti. Ennek tükrében konkrétan felvetődik a kötelmi jogi könyv családjogi tartási jogviszonyokra való alkalmazhatósága. Ezt erősíti, hogy az önrendelkezési jog nagyobb hangsúlyt kapott a Csjk.-ban, melynek a 204. §-a általános érvénnyel rögzíti a tartást igénylő és a tartásra kötelezett megállapodásának lehetőségét. Ezzel szemben a Csjt. explicite csak a gyermektartásdíj vonatkozásában tartalmazott ilyen lehetőséget.[4] Itt meg kell említenem, hogy a korábbi jogirodalom az önrendelkezési jog markáns megnyilvánulásaként üdvözölte a házasság felbontására vonatkozó azon szabályt, hogy ha a felek a házasság felbontását egyező akaratnyilvánítással kérik és közöttük az életközösség már legalább három éve megszakadt, valamint külön lakásban élnek, csak azt kell igazolniuk, hogy a közös gyermek elhelyezését és tartását a gyermek érdekeinek megfelelően rendezték.[5] Tehát a gyermek tartásáról a feleknek még egyezségben sem kellett rendelkezniük, hacsak kifejezetten nem kívánták. Ezt a lehetőséget azonban a Csjk. nem tartotta fenn, tény, hogy a gyakorlatban üdvözítő, de kivételszámba ment.
- 9/10 -
A Ptk. nem a kötelem, hanem a szerződési jog alapelvei között szabályozza a szerződési szabadságot, a visszterhesség vélelmét, valamint az együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget. Ez utóbbit a Ptk. 6:62. § (1) bekezdése akként fogalmazza meg, hogy a felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés megkötésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről. Ugyanezen § (2) bekezdése szerint a fél nem hivatkozhat a tájékoztatási kötelezettség megsértésére olyan jogokkal, tényekkel és adatokkal kapcsolatban, amelyeket ismert, vagy közhiteles nyilvántartásból vagy más forrásból ismernie kellett. A (3) bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy ha a szerződés létrejön, az a fél, aki az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségét megszegi, köteles a másik fél ebből származó kárát a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint megtéríteni.
Sem a Ptk. bevezető rendelkezései, sem a Csjk. nem tartalmazza explicite az együttműködési, és ezen belül a tájékoztatási kötelezettséget. A szerződésjogi szabályozás alapelvi jellegű szabályozása pedig a bírói gyakorlatra hagyja tartalmának meghatározását. A bírói gyakorlat ezen kötelezettség tekintetében általános zsinórmértéket nem alkotott meg, az adott eset konkrét körülményei alapján ítéli meg annak terjedelmét.[6] A Ptk. hatálybalépésével egyértelműbbé vált (a bírói gyakorlatot kodifikálva), hogy ezen kötelezettség a feleket már a szerződéskötést megelőző tárgyalások során is terheli.
A családjogi tartás tekintetében az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség tartalmának meghatározása során figyelembe kell venni azt, hogy szinte minden esetben tartós jogviszony áll fenn a felek között. A tartalom pedig a kötelem egyes létszakaihoz köthető.
Ahhoz, hogy a felek megfelelő ajánlatot tegyenek egymás irányába, és azt a másik fél elfogadhassa, olyan információkkal kell rendelkezniük, amelyek lényegében annak bíróság által történő meghatározása során is a legfontosabb kiindulópontul szolgálnának. Ezen tények egy része olyan személyes adatnak minősül, amelynek az ismerete - bírósági eljárás hiányában - kizárólag a másik fél önkéntes tájékoztatásán múlik. A tájékoztatásnak legalább olyan mértékűnek kell lennie, hogy az elegendő legyen a kötelezettség jogalapja, a meghatározás módja és mértéke megállapításához. Gyermektartásdíj tekintetében alapvetően a Csjk. 218. §-ban foglalt, a bírósági meghatározás során irányadó körülmények jöhetnek szóba, de adott esetben, például vagyontárgy egyszeri juttatásában történő megállapodás esetén, a tájékoztatási kötelezettség tágabb körű is lehet. A Ptk. nem zárja ki, így elvi lehetősége fennáll annak, hogy a tájékoztatási kötelezettségét megsértő fél a kötelmi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozzon.[7]
Véleményem szerint a tartós jogviszony fennállása alatt a feleket tájékoztatási kötelezettség terheli minden olyan lényeges tény tekintetében, amely a tartás jogalapját, mértékét lényegesen befolyásolja. Ahhoz, hogy a clausula rebus sic stantibus tartós jogviszonybeli korrekciója megvalósulhasson, a családjogi tartás esetében döntő jelentősége lehet a fél számára ismeretlen, de a másik fél által tudott tényeknek, melyek közlése esetén a szerződés módosításának lehet helye. A Ptk. 4:210. § ennek megfelelően ad lehetőséget a tartás mértékének és módjának módosítására, mind a felek szerződése, mind pedig a bíróság által meghatározott tartásdíj esetében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
