A kirekesztés fogalma René Lenoir francia szociológustól származik, őt tekintjük a kifejezés atyjának. Lenoir a kirekesztést a szegénységben és deprivációban élő társadalmi csoportok stigmájának tekintette, azonban a fogalom modern társadalmakban bevett változata a társadalmi lét számos területére kibővül.[1] Magyarországon mások kirekesztése, a közbeszédben megjelenő diszkriminatív narratíva jelentős probléma. Úgy tűnik, mintha a gyűlölködő beszédnek egyfajta kultúrája kezdene meghonosodni hazánkban. Egyre nagyobb a társadalmi támogatottsága azoknak a politikusoknak, közgondolkodóknak, akik különböző kisebbségi csoportok másokkal való egyenlőségét megkérdőjelezik. Amikor egy társadalmon belül egy kisebbség vall kirekesztő eszméket, de a többség, a közélet véleményvezérei, a politikai elit az ilyen kirekesztő eszméket nyíltan elítéli, akkor az elit állásfoglalása képes a kisebbség véleményét a társadalom egésze számára elfogadhatatlanná, szalonképtelenné tenni. Más a helyzet akkor, amikor a társadalom többsége előítéletes, a politikai elit, a közhatalom-gyakorlók pedig néha nyíltan, néha burkoltan támogatják a sztereotipikus gondolkodást. Az előbbi esetben vélhetően a kisebbség kirekesztő véleménye nem fog ugyan változni, viszont a társadalom többsége éppen a véleményvezérekre, az elitekre hallgatva ugyancsak elutasítja a kirekesztő gondolatokat. Az utóbbi esetben azonban, és ezt tapasztalhatjuk ma Magyarországon, egyszerűen eltűnnek a közéletből a kirekesztést elutasító hangok, és létrejön a gyűlölködő beszéd kultúrája. Kutatásunk során a demokrácia szempontjából kiemelkedő fontosságúnak tekinthető időszakban, az országgyűlési és az európai parlamenti választások kampányidőszaka alatt azokat a közléseket vizsgáltuk meg, amelyek másokkal szemben kirekesztő véleményt fogalmaztak meg.
A magyar társadalomra jellemző demokráciadeficit egyik legfontosabb megnyilvánulása az idegengyűlölő, kirekesztő beszéd terjedése a parlamentben, a médiában és a hétköznapi kommunikációban. A probléma összetett, a diszkriminatív tartalmú politikai megnyilvánulások elvezetnek a demokratikus, jogállami értékrendszer megkérdőjelezéséhez. A közhatalom gyakorlói, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek feladata a jogállami értékrend betartatása, a kirekesztő, gyűlölködő beszédtől való elhatárolódás. Magyarországon azonban éppen ennek az ellenkezője történik, a kirekesztő beszéd megfogalmazója politikai hős, aki ki meri mondani az "igazságot". A hazai közbeszédben a politikai korrektség, az emberi méltóság tiszteletét kifejező megnyilvánulások elfogadottsága egyre csökken, a kirekesztő szófordulatokat pedig a szélsőjobboldali szubkultúrán kívül egyre inkább használja a többségi társadalom, a politikai elit is.[2]
A kirekesztés, az előítéletesség növeli a társadalom dezintegrációját, és megbélyegzi a kisebbségeket. A kirekesztő beszéd mégis népszerű Magyarországon. Sokan úgy vélik, hogy azért, mert például a "cigánybűnözés"[3] létezésének kijelentése nem kirekesztés, hanem az igazság kimondása, amelyet a liberális eszmerendszer, a politikailag korrekt beszéd gátol és akadályoz. A hazai közbeszéd ellentmondásossága éppen abban rejlik, hogy elítéli a kirekesztést és előítéletességet, viszont igazmondásnak állítja be a romákkal, vagy épp a melegekkel szembeni kirekesztő beszédet. A kirekesztő beszéd elfogadottságának terjedése ugyanakkor azt is eredményezheti, hogy idővel egyre több csoport kerülhet a kirekesztettek közé. Ez a folyamat már elindult, a cigányellenesség, a cigányok elleni kirekesztő beszéd láthatóvá válása, elfogadottságának növekedése mellett olyan kisebbségek is elkezdtek a kirekesztés célpontjai lenni, amelyeket korábban nem támadott a többség. Például ide sorolhatók az egyedülálló, család nélkül élő felnőttek, a "szinglik", vagy a gyermektelenek.[4]
Annak ellenére, hogy számos kutatás vizsgálta a hazai előítéletesség alakulását, mégis nagyon kevés tanulmány foglalkozott azzal, miért baj az előítéletes gondolkodás, miért nem jó, ha a társadalom bizonyos részeinek egyenlő méltóságát a többség megkérdőjelezi. Az előítéletesség, a diszkrimináció negatív jellegét a kutatási beszámolók implicite megelőlegezték.
A kirekesztő beszéd azért veszélyes, mert a kisebbségeknek a többséggel egyenlő emberi méltóságát vonja kétségbe. A demokratikus jogállam alappillére a jogegyenlőség, amely egyenlő terjedelmű jogokat garantál mindenki számára azáltal, hogy deklarálja minden ember egyenlőségét. A jogegyenlőséget pedig az emberek egyenlő méltóságának alapelve biztosítja azzal, hogy az emberi méltóság minden embert azonos mértékben megillet. A jogegyenlőségből és az egyenlő méltóságból következően a kirekesztés a kisebbségekhez vagy a társadalom egyes csoportjaihoz tartozók méltóságát, emberi minőségének megkérdőjelezhetetlenségét, egyenlőségét sérti. Amikor pedig egyes társadalmi csoportokhoz tartozó egyének méltósága, másokkal való egyenlősége kérdőjeleződik meg, az nemcsak a társadalom integrációját csökkenti, de ott demokrácia sincs többé.
Mindezek alapján a cigánybűnözés kifejezés kirekesztő, mivel a bűnelkövetővé válást összekapcsolja a kisebbséghez tartozással. Amennyiben ez az állítás elfogadható válik, úgy megkérdőjeleződik nemcsak az emberek egyenlőségének elve, azaz, hogy többségi, kisebbségi léttől függetlenül válik valakiből bűnelkövető, vagy becsületes polgár, de a jogegyenlőség elve is, hiszen a törvény előtt így már nem mindenki egyenlő. Amennyiben ugyanis a roma kisebbséghez tartozás nagyobb arányban hordozza magában a bűnelkövetés lehetőségét, úgy a bíróság előtt értelemszerűen a roma kevés-
- 131/132 -
bé egyenlő kellene, hogy legyen, mint a többségi társadalom tagja. Ugyancsak kirekesztő a meleg kisebbséggel szemben az az igen gyakori állítás, miszerint viselkedjen "normálisan", ne vonuljon az utcán, és ne "mutogassa" magát. Vagy jogegyenlőség van, és akkor a gyülekezési és egyesülési jog valamennyiünkre egyaránt érvényes, vagy nincs jogegyenlőség, és akkor csak a többségnek, többség által elfogadott célokkal van joga gyülekezni. A jogegyenlőség és az egyenlő emberi méltóság elfogadása nélkül azonban soha semmikor nem beszélhetünk demokráciáról.
Annak ellenére sem könnyű megválaszolni ezt a kérdést, hogy a rendszerváltás óta számtalan kutatás foglalkozott az előítéletesség kérdésével. Egyfelől nehézséget okoz a kirekesztés mérése általában, hiszen a kutatások sok esetben az előítéletesség egy-egy típusát, a cigányellenesség, az antiszemitizmus, vagy a homofóbia jelenségét vizsgálták. Másfelől Erőss Gábor és Gárdos Judit tanulmányukban[5] éppen arra hívták fel a figyelmet¸ hogy erőteljes fogalmi kavalkád jellemzi az előítélet-kutatásokat, mivel a kutatók sok esetben nem tesznek különbséget az előítéletes attitűd és a diszkriminatív cselekvés között, valamint egyáltalán nem veszik figyelembe a diszkrimináció intézményi oldalát, a társadalmi-politikai berendezkedés diszkriminációra gyakorolt hatását. A problémák ellenére úgy véljük, hogy fontos adatokat szolgáltatnak ezek a kutatások, hiszen megmutatják az előítéletesség egyes részjelenségeinek, mint az idegenellenesség, vagy a cigányellenesség időbeli változásait.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
