A Károli Gáspár Református Egyetem docensének, Nó-tári Tamásnak, az ELTE és a Debreceni Egyetem professzorának, Németh Györgynek a római választási eljárást, azon belül is legfőképpen a római választási kampányt a Quintus Tullius Cicero által bátyjának írt levélen át bemutató, 2006 elején megjelent közös művét tarthatja kezében az Olvasó. A könyvet olvasva hihetetlennek tűnik, hogy a mű alapját adó Cicerotól származó levél már több, mint kétezer éve, kr. e. 64-ben íródott, olyannyira aktuálisnak és mainak tűnnek azok a - már-már cinikus - jótanácsok,1 melyeket Quintus, bátyjának, Marcus Tullius Cicerónak adott, amikor ebben az esztendőben jelöltette magát a római köztársaság legmagasabb posztjára, a következő esztendő consulátusára, amelyet egyébként meg is szerzett.
A mű szerkezete a következő: az előszót, melyben Nótári Tamás felvázolja a mű alapját képező, a levéllel kapcsolatos szerzőségi és műfaji problémát, a fordítás elkészítése során alkalmazott elveit követi maga a levél nagy műgonddal csiszolt fordítása, amelyet a fordító bőséges jegyzetapparátussal látott el, majd következik Nótári Tamás levélhez kapcsolódó utótanulmánya. A kötetet Németh György professzornak, a köztársaságkori római választási rendszerről nyújtott átfogó bemutatása zárja.
Az utótanulmányban Nótári Tamás először az antik kommentár műfaját taglalja kellő részletességgel. Felveti - Laser és Rüpke munkái alapján2 -, hogy a latin commentarius, mint műfaj a görög hypomnémából származik, mely magánjellegű, publikálásra nem szánt feljegyzések voltak kezdetben, majd a hellenizmus korától kezdve egyre inkább irodalmi szövegek exe-getikai kommentálásának megnevezéséül szolgált, a köztársaságkori Róma utolsó századában pedig com-mentariusnak nevezték a puszta tényközlésre szorítkozó ábrázolásokat; majd igyekszik megválaszolni azon kérdést, hogy Quintus Tullius Cicero "kommentárkája" ezek között elhelyezhető-e, vagy levélként kell-e tekinteni rá, melyet nem szántak a publikumnak. A következő szöveghez kapcsolható, és tárgyalt probléma a szerzőség kérdése. Nótári Tamás ebben a részben felvázolja a szakirodalom megosztottságát3 a tekintetben, hogy valóban Quintus Tullius Cicero írta-e a levelet, vagy pedig bátyja, Marcus az öccse nevében írta, magának címezve azt. Az utótanulmány szerzője részletesen górcső alá veszi mindkét verzió mellett és ellen felhozott bizonyítékokat, illetőleg cáfolatokat, majd pedig elfogadja Quintus Tullius Cicerót szerzőnek. A tanulmány nyolc részéből következő harmadik Quintus Tullius Cicero életrajzát tartalmazza a lehető legrészletesebben. Ezt követi bátyja, Marcus életútjának hasonló, ám részletesebb ismertetése. Az ötödik fejezet a mű szerkezetét mutatja be és elemzi is azt. A levél prooemiummal, bevezetéssel kezdődik, amelyből a levél célját és hátterét ismerjük meg. Ezt követi a tagolás, melyben Quintus Tullius Cicero meghatározza azon három témát - bátyja eddigi pályafutását, különös tekintettel ,homo novus' voltára, az elnyerni kívánt hivatalt: a consulatust, és a pályázás helyszínét: Rómát -, melyet ehelyütt tárgyalni kíván. Ezután kezd bele a szerző a témák részletes kibontásába az előbb meghatározott sorrendben. A témák kibontása során kiemeli a különféle rendű és rangú barátok szerzésének, valamint a tömeg általi támogatottság fontosságát, a többi pályázó alkalmatlanságát, és a római helyszín különös jelentőségét. A levél a kiegészítő javaslatok és javítások megtételére vonatkozó felkéréssel zárul. A hatodik fejezetben Nótári Tamás részletesen elemzi a levél Cicero ellenfeleire tett megállapításait: Antonius és Catilina jellemzését. Ezentúl a szerző részletes történeti ismertetést nyújt számunkra annak érdekében, hogy az Olvasó teljes képet kapjon a szöveg hátterét alkotó eseményekről. Egyebekben itt kell megjegyeznünk, hogy a levél ezen szakasza talán a Commentariolum legfigyelemreméltóbb része. Quintus mindkét személyt kellemetlennek tartja testvére, Marcus számára, azonban olyan tényezőknek tekinti őket, akikkel számolni kell. Mindkettőjükrő1 megállapítja, hogy múltjuk zavaros és bűnös, mindketten csupán vágyaiknak élnek, és egyikük sem rendelkezik a választási sikerhez szükséges, elegendő anyagi eszközökkel. Közös sajátosságukként hozza fel továbbá, hogy nem is annyira származásuk előkelő volta, mint inkább bűneik teszik őket ismertté, és hogy a rájuk szavazók csak a köztársaságnak ártanának. Ezt követi az egyesületek és kliensek választásban betöltött szerepének az ismertetése. Részletes leírást kapunk az egyébként nem politikai indíttatású col-legiumok - amelyek magánszemélyek által alapított egyesületek, melyek az egyazon településen lakó, egyazon vallási kultuszhoz tartozó személyek védelmi és segítségnyújtási közösségeit fogták össze - magistratu-sokra történő pályázásban betöltött szerepéről. Nótári ehelyütt veti fel kérdésként, hogy vajon a clientela intézménye a lakosság mekkora hányadát ölelhette fel, ezen a ponton Gelzer* azon magyarázatát fogadja el, mely szerint a város köznépe valamilyen módon része volt a clientelának, és végül a cliens-patronus viszonyról nyújt rendkívül részletes bemutatást. Végül a nyolcadik fejezetben következik a választási csalás, a crimen ambitus bemutatása. Ebben a részben Nótári Tamás leginkább saját korábbi kutatásaira,5 valamint Földi-Hamza,6 Mommsen7 és Kunkel8 irányadó munkáira támaszkodott; irodalmi forrásként leginkább Marcus Tullius Cicero Pro L. Murenáját, Pro Cluen-tióját és Livius Ab urbe Conditáját, jogi forrásként a Lex Corneliát, a Lex Calpulniát és a Lex Tulliát használta fel. Legvégül a tanulmány végén találhatjuk a Nótári Tamásra már jellemző, bőséges, háromszáz tételre rugó jegyzetapparátust, rövidítések jegyzékét és a szakirodalmi rövidítések feloldását.
A kötetet Németh György, a római választási eljárás és kampányról írt kísérő tanulmánya zárja, mely négy élesen különváló részre oszlik. A tanulmány első fejezetében a szerző a kampány során falra festett politikai tartalmú különböző feliratokból - melyek Pompeiiben, a Vezúv Kr. u. 79-ben történt kitörésének köszönhetően maradtak fenn - nyújt számunkra ízelítőt. Ebben a részben példákat láthatunk a pozitív és negatív kampányra is. Az előbbi esetében a kampányszöveg tartalmazhatott választási ígéretet,9 vagy pusztán valamely híresebb támogató személy,10 vagy csoport11 ajánlotta a jelöltet a választópolgárok tekintetébe. Az ellenkampány lehetett tréfás és cinikus,12 vagy durva és elutasító is.13 A második fejezet szól a tulajdonképpeni választási eljárásról, a tribusok és curiák beosztásáról, a szavazás menetéről és a comitia centuriatáról, valamint a római népgyűlések funkcióiról. A harmadik és egyben legrövidebb fejezet a candidatus, az ambitio és az ambitus viszonyát fejti ki. A negyedik, befejező részben pedig a szerző Quintus Tullius Cicero levelében, bátyjának adott tanácsait gyűjti össze és kommentálja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
