2009 őszén jelent meg a Sellier Kiadó gondozásában az Európai Magánjog alapelvei, definíciói és mintaszabályai című hatkötetes sorozat Christian von Bar és Eric Clive szerkesztésében (a továbbiakban: DCFR).[1] A sorozatot a Study Group on a European Civil Code (Study Group) és a Research Group on EC Private Law (Acquis Group) készítette, a munkában harminc európai ország közel 250 jogásza vett részt. Az Acquis Group a hatályos, szerződési jogi kérdéseket szabályozó közösségi jogra fókuszált, míg a Study Group foglalkozott a kiadvány által érintett többi területtel. A munka alapjául a Lando Group által készített Európai Szerződési Jogi Alapelvek (Principles of European Contract Law, a továbbiakban: PECL)[2] szolgált. Az alábbiakban röviden ismertetjük a DCFR szerkezetét és tartalmát.
Amint az közismert, az Európai Bizottság 2003 februárjában közzétett akciótervében és az ezt követő dokumentumokban felvázolta a CFR elkészítésének lehetőségét.[3] A kötet alcíme azért a közös hivatkozási keret (common frame of reference, a továbbiakban: CFR) tervezete, mivel a szerzők ezzel teljesítik az Európai Bizottság felé a CFR elkészítésére 2005-ben vállalt kötelezettségüket. A DCFR első tervezete 2008 elején jelent meg.[4] A tervezet közzétételének célja az volt, hogy a lehető legszélesebb kör véleményezhesse azt. Az így beérkezett észrevételek alapján készült el a végső szöveg 2009-ben.[5] A DCFR pár apróságtól eltekintve megegyezik a 2009-ben közzétett tervezettel.
Az akciótervre érkezett észrevételek alapján a Bizottság 2004-es európai szerződési jog és az acquis felülvizsgálata: az út tovább elnevezésű dokumentumában[6] azt javasolta, hogy a CFR-nek alapelveket, definíciókat és mintaszabályokat kellene tartalmaznia, amely hozzájárulhatna az acquis communautaire minőségének a javításához. A CFR mankó vagy eszköztár (toolbox) lenne a jogalkotó számára a magánjogot érintő uniós jogszabályok megalkotása során. A DCFR ezért ezt a felépítést követi: az első rész az alapelveket tartalmazza, ezt követik a definíciók, végül a harmadik részt képezik a mintaszabályok. A kiadvány bevezetője ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy a szöveg tisztán tudományos és nem politikai jellegű munka.[7] A tervezet kizárólag a Study Group és az Acquis Group álláspontját tükrözi, annak egyetlen rendelkezését sem hagyta jóvá semmilyen európai uniós vagy tagállami intézmény. Az Európai Unió feladata, hogy az "akadémiai CFR" tervezetéből "politikai CFR"-t készítsen. A tervezetnek ugyanakkor kifejezett célja, hogy alapul szolgáljon a "politikai" CFR elkészítéséhez.
Az Európai Bizottság dokumentumai nem határozták meg, hogy mit értenek alapelveken. A szerkesztők ezért a 2008-ban közzétett tervezetben arra kérték az olvasókat, hogy jelezzék, hogy szükségesnek tartanának-e egy külön fejezetet, amely a mintaszabályok mögött rejlő alapvető értékeket és elveket fogalmaznák meg. A tervezet példaként 15 alapelvet sorolt fel, mint például az igazságosság, a szabadság, a szolidaritás vagy a
- 468/469 -
belső piac előmozdításának alapelvét. A beérkezett vélemények jelentősen megoszlottak: sokan kritizálták az alapelvek nagy számát és a szociális alapelvek túlhangsúlyozását stb. A vitával egyidejűleg tette közzé az Association Henri Capitant és a Société de législation comparée azt a néhány alapelvet, amelyet a DCFR tervezete és a tagállami jogok alapján megfogalmaztak (a továbbiakban: Principes directeurs).[8] A könyv, amely maga is külön recenziót érdemelne, három alapelvbe sűrítette a szerződési jog alapelveit: a szerződési szabadság (liberté contractuelle), a szerződési biztonság (sécurité contractuelle) és a szerződési lojalitás (loyauté contractuelle) elvébe, amelyeket további alapelvekké bontottak szét. Ezeket a DCFR tervezetének struktúráját követően tizenegy cikkelyben fogalmaztak meg.
A DCFR szerkesztői végül a beérkezett vélemények és a Principes directeurs alapján négy alapelvet fogalmaztak meg: a szabadság, a biztonság, az igazságosság és a hatékonyság elvét. Az alapelveket ugyanakkor nem normatív formában, hanem kifejtve, értelmezve tartalmazza a DCFR. E négy alapelven felül a DCFR bevezető indokolása politikai alapelvként fogalmazza meg az emberi jogok védelmét, a szolidaritást és a társadalmi felelősségvállalást, a kulturális és a nyelvi sokszínűség megőrzését, a jólét megőrzését és védelmét, valamint a belső piac előmozdítását.
Bár a mintaszabályok is tartalmaznak néhány definíciót, így például a jóhiszeműség és tisztesség (I. - 1:103. cikkely), az ésszerűség (I. - 1:104. cikkely) és a fogyasztó (I. -1:105. cikkely) fogalmát, a DCFR az alapelveket követően külön részben több mint ISO fogalom meghatározását tartalmazza. A DCFR hangsúlyozottan törekedett a terminológiai tisztaságra, és e célkitűzéssel összhangban például többször eltért a PECL szabályaitól. Míg például a PECL a szerződés teljesítéséről rendelkezett, addig a DCFR egyértelművé teszi, hogy a kötelezett nem a szerződést, hanem az abból fakadó kötelezettséget teljesíti. Az itt definiált fogalmak az I. -1:108. cikkely[9] alapján válnak a DCFR részévé. A megoldás kifejezett célja, hogy ezáltal lehetővé váljon a definíciók listájának bővítése anélkül, hogy az a mintaszabályok átszerkesztését tenné szükségessé.
Az alapelveket és a definíciókat követik a mintaszabályok. A "minta" kifejezés arra utal, hogy a DCFR rendelkezései, a PECL-höz és az UNIDROIT Alapelvekhez hasonlóan nem bírnak normatív erővel (soft law).
A DCFR megalkotása során az alábbi alapvető kérdésekre adott válaszok határozták meg a DCFR terjedelmét. 1. Kétségtelen, hogy a CFR-nek ki kell terjednie az irányelvek által szabályozott kérdésekre, így a CFR-nek szabályoznia kell a fogyasztóvédelmi magánjogot és az elektronikus kereskedelem jogát. 2. Ugyancsak ki kell terjednie a szabályozásnak azokra a területekre, amelyre az unió szabályozása várhatóan ki fog terjedni, így mindenekelőtt a szolgáltatásra irányuló szerződésekre és az ingó dolgokon alapított biztosítékokra. 3. Tekintettel arra, hogy mintaszabályok nélkül nem alkothatóak koherens definíciók, a CFR-nek tartalmaznia kell azokat a kérdéseket is, amelyeket az irányelvek ma úgy szabályoznak, hogy azokat nem definiálják. Így például a fogyasztóvédelmi irányelvek sok esetben feltételezik, hogy a szabályok mögött megtalálhatóak a tagállami jogalap nélküli gazdagodásra vagy szerződésen kívüli kártérítésre vonatkozó szabályok, anélkül, hogy a jogalkotó a tagállami szabályok tartalmát valóban ismerné. 4. A negyedik alapelv a munka során az volt, hogy ha vitatott, hogy egy kérdés szabályozása indokolt-e a DCFR-ben, akkor a kérdést inkább szabályozták.
Ezen alapelvek alapján a DCFR tíz Könyve az alábbi témákra terjed ki: általános rendelkezések (I. Könyv), szerződések és más jogügyletek (II. Könyv), kötelezettségek és jogok (III. Könyv), egyes szerződések (IV. Könyv), megbízás nélküli ügyvitel (V. Könyv), deliktuális felelősség (VI. Könyv), jogalap nélküli gazdagodás (VII. Könyv), ingók tulajdonjogának megszerzése (VIII. Könyv), ingókon alapított biztosítékok (IX. Könyv), trust (X. Könyv).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
