Megrendelés

A bíróságok gyakorlatából (CH, 2009/5., 8-11. o.)

1. Bt. Megszűnésének megállapítása

A T. Kulturális Betéti Társaságot a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság 1994. november 10-én jegyezte be a cégjegyzékbe. A cégnyilvántartás adatai szerint a társaság beltagja és egyben képviselője M. Istvánné, kültagjai M. István és M. Gergely, a létesítő okirat utolsó módosításának időpontja 2003. december 15. napja.

Az illetékes közjegyző 2008. augusztus 8-án arról értesítette az elsőfokú bíróságot, hogy a 2008. június 11-én elhunyt M. Istvánné (beltag) hagyatékát a 2008. augusztus 5-én kelt és ugyanezen a napon jogerős hagyatékátadó végzéssel az örökhagyó gyermekének, M. Gergelynek adta át.

Az elsőfokú bíróság 2008. szeptember 29-én kelt Cg. 01-06-315271/26. számú végzésével megállapította, hogy a társaság 2008. szeptember 11. napján a törvény erejénél fogva megszűnt és elrendelte a társaság kényszer-végelszámolását, valamint kirendelte a végelszámolót. Határozatát azzal indokolta, hogy a cégjegyzék adatai szerint a betéti társaságnak egy beltagja és két kültagja van. A társaság beltagja 2008. június 11-én elhalálozott. A társaság megszűnésére a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. (továbbiakban: régi Gt.) rendelkezései irányadóak, amely 104. § (1) bekezdésének a) pontja alapján ha a társaságból valamennyi beltag vagy valamennyi kültag kiválik, a társaság az utolsó beltag vagy az utolsó kültag kiválásától három hónapos jogvesztő határidő elteltével megszűnik, kivéve ha a társaság e határidőn belül a társasági szerződése módosításával a betéti társaságként vagy közkereseti társaságként való működés törvényes feltételeit megteremti, és ezt a változást a cégbíróságnak bejelenti.

A végzés ellen a cég fellebbezett, elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, másodlagosan M. Gergely végelszámolóként való kijelölését kérte. Álláspontja szerint a betéti társaság működésére a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. (továbbiakban: új Gt.) rendelkezéseit kell alkalmazni, amely a 110. § (1) bekezdésében az új kültag belépésére és annak cégbírósághoz történő bejelentésére hat hónapot biztosít. Az új Gt. 336. § (2) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy 2008. július 1-jétől egységesen valamennyi társaságra az új Gt. szabályait kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy a cég társasági szerződése az eltérést nem engedő szabályba ütközött-e vagy sem. Az új Gt. kógens szabálya által biztosított, a beltag halálától kezdődő hat hónapos jogvesztő határidő pedig még nem telt le. Előadta továbbá, hogy a társasági szerződés módosítása és a változás cégbíróság felé történő bejelentése iránt M. Gergely időközben intézkedett.

A Fővárosi Ítélőtábla a cégnyilvántartásból megállapította, hogy a cég 2008. december 10-én benyújtott változásbejegyzési kérelmében valóban kérte többek között M. Gergely beltagként történő bejegyzését a cégjegyzékbe. Az elsőfokú bíróság a 2008. december 10-én kelt 30. sorszámú végzésével a változásbejegyzési kérelemre indult eljárást a 2008. szeptember 29-én indult kényszer-végelszámolás, illetve a fellebbezési eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette.

A fellebbezés az alábbiak szerint megalapozott.

Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a cég működésére és megszűnésére a jelen ügyben a régi Gt. szabályait kell alkalmazni, ugyanis a betéti társaság az iratokból kétséget kizáróan megállapíthatóan a beltag halálának időpontjáig az új Gt. 336. § (2) bekezdésében előírtak szerint a társasági szerződését nem módosította és az új Gt. 336. § (4) bekezdése a társasági szerződésmódosítására vagy annak szükségtelenségére vonatkozó bejelentés hiányában csak 2008. július 1-jétől kezdődően írja elő az új Gt. alkalmazását.

A régi Gt. betéti társaságokra is irányadó 92. § f) pontja akként rendelkezik, hogy a tagsági jogviszony a tag halálával is megszűnik. A 96. § kimondja, a meghalt tag örököse a társaság tagjaival történt megegyezés alapján a társaságba tagként beléphet. E rendelkezésekből következően tehát az elhunyt tag örököse nem vált automatikusan a társaság tagjává, tagságához a társasági szerződés módosítása is szükséges. A régi Gt. 104. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében a betéti társaság megszűnik, ha a betéti társaságból valamennyi beltag kiválik, kivéve, ha az utolsó beltag kiválásától számított 3 hónapon belül új beltag belépését a cégbírósághoz bejelentik.

A cégbíróság a 2008. augusztus 8-án érkezett jogerős hagyatékátadó végzésből szerzett tudomást arról, hogy a T. Kulturális Betéti Társaságnak 2008. június 11-től csak kültagja van. Tekintettel arra, hogy az egyetlen beltag tagsági jogviszonya megszűnésétől számított három hónapon belül új beltag belépésére, bejelentésére nem került sor, a társaság 2008. szeptember 11-én a jogszabály erejénél fogva megszűnt.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (továbbiakban: Ctv.) 2006. július 1-jén hatályba lépett, így rendelkezéseit a hatályba lépést követően indult eljárásokban alkalmazni kell.

A Ctv. 76. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a cégbíróság hivatalból folytat le törvényességi felügyeleti eljárást, ha annak szükségességéről, az arra okot adó körülményről hivatalos eljárása során maga szerez tudomást.

E rendelkezés értelmében a cégbíróság feladata, hogy az anyagi jogi tényállás megvalósulását és ennek következményét, a betéti társaság megszűnésének bekövetkeztét hivatalból indított törvényességi felügyeleti eljárásban állapítsa meg. Ezen törvényességi felügyeleti eljárás megindítására a Büsz. 53. §-a és az OIT 2002. évi 4. számú szabályzata 64. § c) pontja alapján cégtörvényességi ügycsoportban alkalmazott Cgt. megjelölésű ügyszám alatt van lehetősége, amely törvényességi felügyeleti eljárás nem olvadhat egybe a kérelemre indult változásbejegyzési eljárással.

Az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett azzal, hogy Cg. ügyszám alatt indult eljárásban törvényességi felügyeleti hatáskörét gyakorolta. Ezzel szemben akkor járt volna el helyesen, ha egy önálló, a Ctv. VI. fejezetében részletesen szabályozott törvényességi felügyeleti eljárás keretei között, a Ctv. 76. § (1) bekezdésének a) pontja alapján hivatalból indított eljárásban állapítja meg a betéti társaság megszűnését a Gt. 104. § (2) bekezdésének a) pontja szerint megvalósult tényállás bekövetkezte esetén, valamint elrendeli a betéti társaság kényszer-végelszámolását a Ctv. 116. § (1) bekezdése alapján, továbbá a 117. § (7) bekezdésének megfelelően kirendeli a végelszámolót.

Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Ctv. 72. § (1) bekezdése értelmében alkalmazandó Pp. 259. § és 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.

Az elsőfokú bíróságnak az újabb határozatot Cgt. ügyszám alatt, a törvényességi felügyeleti eljárás szabályai szerint kell meghoznia. Figyelemmel kell lennie arra is, hogy addig nem határozhat a 2008. december 10-én előterjesztett, Cg. ügyszám alatt, külön eljárásban elbírálandó változásbejegyzési kérelem tárgyában, amíg annak jogalapját a hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárásban hozott jogerős végzésében meg nem teremti. [Fővárosi Ítélőtábla 13. Cgf.43.005/2009/2.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére