A felszámolási eljárások során gyakran merül fel kérdésként, hogy a felszámoló visszakövetelheti-e és ha igen, milyen jogcímen a felszámolási kérelem benyújtása előtt visszafizetett "tagi kölcsönt". A jogkérdés tárgyában tudomásom szerint még nem került közzétételre legfelsőbb bírósági vagy ítélőtáblai határozat, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a csődtörvény (a továbbiakban: Cstv.) lehetővé teszi-e, illetve melyik rendelkezése teszi lehetővé a tagi kölcsön visszafizetés elleni fellépést.
A Cstv. 40. § (1) bekezdése az ügyletek négy csoportját nyilvánítja megtámadhatónak: csalárd ügyletek, értékaránytalan és ingyenes ügyletek, valamint hitelezőket előnyben részesítő ügyletek. A Cstv. szabályozza továbbá az ún. visszakövetelési jogot.
A modern csődjogunk forrásának tekinthető, A Csődületről szóló 1881. évi XVII. Tc. csődmegtámadási szabályai a jelenlegi anyagi jogi dogmatikával olykor szöges ellentétben biztosították a fizetésképtelen állapotban kötött cselekmények hatálytalanítását, a hitelezők egyenlőségének elve (par conditio creditorum) alapján. Az alapelv már a csődnyitás előtt is érvényesült oly módon, hogy az adós csődközeli helyzetéről tudomással bíró hitelező nem fogadhatott el teljesítést a követelésére, nem fogadhatott el előnyös kielégítést biztosító zálogot, vagy nem köthetett értéken aluli ügyletet az adóssal, hiszen ezen cselekményekkel károsította volna a csődhitelezők kielégítésére rendelkezésre álló vagyontömeget. (Például egy a követelésre zálog nyújtása folytán a zálogtárgy az immár zálogjogos - ún. külön kielégítésre jogosult - hitelező követelésének teljes fedezetére szolgált, így csökkent az "egyszerű" csődhitelezők kielégítésére szolgáló vagyon.) A törvény nemcsak a közadóst tiltotta el az egyes hitelezők előnyben részesítésétől, hanem az egyes hitelezőt is eltiltotta attól, hogy a közadós vagyonából olyasmit elfogadjon, amire a csődhitelezők joggal igényt tarthatnak, tehát a fizetések megszüntetésétől kezdve a csődtömeg egységet kellett képezzen a hitelezők arányos kielégítésére. (Curia 1884. okt. 30. 543.) A hitelező a "válságos időben" tehát nem fogadhatott el, illetve csak a csődmegtámadás kockázatával fogadhatott el teljesítést vagy biztosítékot, ennek eredményes megtámadása esetén csak aránylagos (quotális) kielégítésre tarthatott igényt a többi csődhitelező mellett. (Nagyváradi Tábla 1911. febr. 8., 1910. G. I. 171.) A hitelezők egyenlősége elvének a hatályos szabályozásban is vitathatatlanul érvényesülnie kell.
Bár a Cstv. 3. § (1) bek. a) pontja széles körben szabályozza a Cstv. személyi hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek körét, tipikusan gazdasági társaságok (bt., kkt., kft. és rt.) esetén merül fel a felszámolás elrendelése előtt visszafizetett tagi kölcsönök problémája.
A társaság alapításakor a tagok kötelesek vagyoni hozzájárulást (pénzbeli vagy nem pénzbeli hozzájárulást) teljesíteni a társaságnak, amely tőkebefizetést a társaság fennállása alatt nem követelhetik vissza azzal, hogy - a minimálisan meghatározott jegyzett tőkével alapítható - kft. és rt. esetében lehetőség van a tőkeleszállításra továbbá bt. és kkt. esetében a tag megteheti azt, hogy a tagsági jogviszonyát rendes felmondással megszünteti, és akkor vele a tagsági jogviszony megszűnése időpontjában fennálló állapot szerint el kell számolni (utóbbi esetben természetesen a korlátlan felelősségű tag a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított 5 éven belül felel a tagsági jogviszonya megszűnése előtt keletkezett tartozásokért).
A veszteséges társaság finanszírozásának különböző formái vannak: amennyiben a társaság veszteségesen működik, a társaság működéséhez szükséges pénzeszközt a tulajdonosok biztosíthatják tőkeemeléssel vagy (tagi) kölcsön nyújtásával. Korlátolt felelősségű társaság esetén lehetőség van pótbefizetés elrendelésére is.
A tőkeemelés a legfőbb szerv határozata alapján történik, illetékköteles, szükségelteti a társasági szerződés módosítását és a befizetett tőkét a tagok nem követelhetik vissza a társaság fennállása alatt. A leggyakoribb társasági forma kft. esetén a pótbefizetés elrendelésére határozatával a taggyűlés jogosult - amennyiben a társasági szerződés arra feljogosítja -, a társasági szerződés módosítását nem igényli és illetékmentes, a tag törzsbetétjét nem növeli, viszont csak a veszteségek fedezése után lehet a pótbefizetést a tagnak visszafizetni (Gt. 120. §). A veszteséges működést a tag kölcsön nyújtásával is fedezheti, amely kölcsönnyújtásra a Ptk. 523. §-ai alkalmazandóak. A tagi kölcsön nyújtása a társasági szerződés módosítását szintén nem igényli és illetékmentes, viszont a társaság a meglévő pénzeszközéből elvileg akkor is visszafizetheti, amikor már veszteséges, mert más hitelezők irányában is állnak fenn tartozásai.
A tagi kölcsön a gazdasági társaság tulajdonosa által a társaságnak nyújtott kölcsön. A tag (írásos) szerződést köthet a társasággal a tagi kölcsön nyújtására (ügyleti kamatot is kiköthet), a gyakorlatban azonban sokszor csak egy bevételi pénztárbizonylat igazolja a kölcsön nyújtását, feltüntetve az összeget és a tulajdonos nevét és általában határozatlan időre, minden feltétel nélkül adják. A Gt. nem szabályozza a tagi kölcsönt, A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény viszont rendelkezik a tagi kölcsönről. Az 52. és 53. § értelmében: A szövetkezet tagja - ha tagsági jogviszonya legalább 1 éve fennáll - a szövetkezetnek kamatmentesen vagy kamat ellenében kölcsönt nyújthat (tagi kölcsön), ha az alapszabályban meghatározott kötelező vagyoni hozzájárulását már teljesítette. A szövetkezet számára nyújtott tagi kölcsönt csak a szövetkezet céljainak megvalósítására szabad felhasználni. A tagi kölcsönök együttes összege nem haladhatja meg a saját tőke kétszeresét. Tagi kölcsön nyújtása esetén a szövetkezet és a tag közötti megállapodást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A szövetkezeti törvény 54. §-a lehetővé teszi, hogy az alapszabály a szövetkezet veszteségének rendezése érdekében a tagokat évente legfeljebb egy alkalommal vagyoni hozzájárulásuk arányában pótbefizetésre kötelezze. A pótbefizetés mértéke alkalmanként nem haladhatja meg a vagyoni hozzájárulás harminc százalékát.
A gyakorlatban a fizetésképtelen helyzet már jóval a felszámolási kérelem benyújtása előtt bekövetkezik, az adósnak esedékes tartozásai halmozódnak fel és a vagyona nem elegendő a tartozásai kifizetésére. Ha a tulajdonos kölcsönt nyújt a gazdasági társaságnak, akkor (kölcsön)hitelezőként kedvezőbb helyzetben van a többi hitelezőhöz képest, mert a saját, formálisan kölcsön formájában jelentkező befektetését a cég esetleges fizetésképtelen helyzetében - a cég bukását előre látva menteni, ami menthető - a maradék készpénz vagyonból a többi, már esedékes követeléssel bíró hitelezőt kikerülve (megelőzve) kiveheti a társaságból úgy, hogy a saját követelését kifizetteti a vezető tisztségviselővel (vagy kifizeti magának, ha ő egyben a vezető tisztségviselő) vagy arra biztosítékot adhat (elvileg pl. zálogjogot). Az is megesik, hogy a tulajdonos, aki egyidejűleg vezető tisztségviselő is, korábban a cég házi pénztárát saját célra fordította (sikkasztott) és ezt utólag tagi kölcsön visszafizetésével próbálja tisztába tenni a kifizetési pénztárbizonylatokon. A tulajdonos által nyújtott tagi kölcsönnek a társaság fizetésképtelen helyzetében való visszafizetése bár nem a tipikus csalárdságban megnyilvánuló tényállás, de sérti a hitelezők egyenlőségének az elvét, viszont a csődtörvény 40. §-a szerinti csődmegtámadási tényállásokba egyértelműen nem sorolható.
A csődtörvény 57. § (1) bekezdés h) pontjába (a kielégítési sorrend utolsó helyére, az ún. alárendelt követelések közé) sorolandóak azok a követelések, amelyek jogosultja a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője vagy közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársa, az adós többségi befolyása (Ptk. 685/B. §) alatt álló gazdálkodó szervezet, továbbá a gazdálkodó szervezet többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező tagjának (részvényesének) azon követelései, amelyek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét [49/D. § (5) bekezdés] követően keletkeztek. A tagi kölcsön tehát a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjába sorolandó.
A jogosultak a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján támadhatják: az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző öt éven belül és azt követően megkötött, az adós vagyonának csökkenését eredményező szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha az adós szándéka a hitelező vagy a hitelezők kijátszására irányult, és a másik fél erről a szándékról tudott vagy tudnia kellett.
A jogszabályhely a felszámolási kérelem benyújtása előtti szerződéskötések és más jognyilatkozatok megtámadását teszi lehetővé, azonban a hitelezői igénynek a felszámolás kezdő időpontja előtti kielégítése (akár a tulajdonos a hitelező, akár nem) nem tartozik ebbe a tényállásba. A tulajdonos javára történt tagi kölcsön visszafizetés egy már létrejött (kölcsön)szerződés alapján fennálló teljesítésnek minősül! A teljesítés kétségkívül joghatással bír, mert megszünteti a felek közötti szerződéses kötelmet, azonban kétségtelenül nem azonos a szerződéskötéssel vagy a jognyilatkozattal. A szerződések körébe tartozhat az adásvételi, engedményezési, ajándékozási szerződés stb., jognyilatkozatnak minősülhet az adós kezességvállalása, tartozáselengedő, tartozáselismerő vagy beszámítási nyilatkozata, mint egyoldalú nyilatkozat. A tagi kölcsön visszafizetése azonban nem tartozik ebbe a körbe. A tagi kölcsön visszafizetése önmagában nem minősül hitelezők kijátszására szolgáló ügyletnek.
Hiányzik a másik konjuktív jogszabályi feltétel, a felszámolási vagyon csökkenése, ugyanis számvitelileg, matematikailag nem beszélhetünk a felszámolási vagyon csökkenéséről, amikor a tulajdonos (hitelező) a követelését visszakapja (a hitelezői igénye kiegyenlítésre kerül), hiszen ezen esetben a társaságot terhelő kötelezettségek (források) is csökkennek. A Cstv. nem teszi általában véve megtámadhatónak azt, hogy a felszámolási kérelem benyújtása előtt az adós kiegyenlíti valamely lejárt tartozását.
Önmagában a tagi kölcsön nyújtására vonatkozó szerződés sem tekinthető hitelezők kijátszására irányuló szerződésnek, hiszen nem eredményez vagyoncsökkentést, sőt, a társaság működéséhez szükséges pénzeszköz biztosítása a célja.
A jogosultak a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerint támadhatják az adósnak: a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző kilencven napon belül és azt követően kötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése, különösen egy fennálló szerződésnek a hitelező javára történő módosítása vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelező számára biztosíték nyújtása.
A fentiek szerint egy hitelezői igény kielégítése nem minősül szerződéskötésnek vagy jognyilatkozatnak. A tagi kölcsön visszafizetése hitelezőt előnyben részesítő ügyletnek sem minősülhet. Álláspontomat erősíti, hogy a jogszabályhely "különösen egy fennálló szerződésnek a hitelező javára történő módosítását vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelező számára biztosíték nyújtását" tekinti a hitelező előnyben részesítésének. A Cstv. azt tekinti a hitelező előnyben részesítésének, ha egy hitelező már létező és fennálló követelése vonatkozásában jut olyan előnyhöz, ami számára lehetővé teszi a felszámolási eljáráson belüli kielégítési elsőbbséget, azaz a javára zálogjogot, óvadékot vagy vételi jogot kötnek ki vagy a javára követelést engedményeznek biztosítéki céllal. A Cstv. nem tiltja meg, hogy egy hitelezői igényt a felszámolási kérelem benyújtását megelőzően kielégítsenek, ellenkező esetben előnyben részesítettnek minősülne minden hitelező, akinek az adós a felszámolás előtt kifizetést teljesít. A jogszabályi szabályozatlanság, a Cstv. nem egyértelmű megfogalmazása pedig nem eshet a tagi kölcsönét visszakapó tulajdonos terhére.
A Cstv. 40. § (3) bekezdése az adóssal összefonódásban álló személyek közötti szerződéskötés esetén vélelmezi a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet. A tagi kölcsön visszafizetés azonban egy jogszerű szerződés alapján fennálló teljesítés, ami nem azonos a szerződéskötéssel. (Ez akkor is így van, ha a Ptk. 199. § szerint az egyoldalú nyilatkozatokra a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.)
A Cstv. 40. § (2) bekezdése szerint: A felszámoló az adós nevében az (1) bekezdés szerinti határidőn belül visszakövetelheti az adós által a felszámolási kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző hatvan napon belül és azt követően nyújtott szolgáltatást, ha annak eredménye egy hitelező előnyben részesítése és a szolgáltatás nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. Hitelező előnyben részesítésének minősül különösen valamely tartozás esedékesség előtti kiegyenlítése.
Számomra nem teljesen világos, hogy a jogalkotó ezen rendelkezéssel pontosan milyen tényállásokra gondolt. A rendelkezést bevezető, egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi XXVII. tv. indokolása számol vele, hogy egy hitelező előnyben részesítése nem csak úgy történhet meg, hogy az adós a hitelezőjével új szerződést köt (pl. egy már fennálló követelés mellé azt biztosító mellékkötelezettséget nyújt), hanem egy már fennálló szerződés alapján az adós esedékesség előtt teljesít (különösen ha a tartozás csak a csődnyitás után válna esedékessé). Véleményem szerint ide sorolható a tagi kölcsön visszafizetése, vagy más, ún. alárendelt követeléssel bíró hitelező (pl. ügyvezető) követelésének a kiegyenlítése is. A visszakövetelési jognál nem csődmegtámadásról van szó, nem egy jogügylet érvényessége a per tárgya, (legyen az értékaránytalan vagy más fedezetelvonó szerződés), hanem az adós által nyújtott "szolgáltatás". A Cstv. kifejezett rendelkezésének hiányában a szolgáltatást elfogadó fél rosszhiszeműségének a bizonyítása nem szükségeltetik. Álláspontom szerint a tényállás a jogbiztonság határát súrolja, ha nem sérti: pl. az adós kifizeti egy hitelezőjét esedékesség előtt a késedelmi kamatfizetés elkerülése végett, majd ezt a felszámoló visszaköveteli.
A 60 napos határidőt az elérni kívánt jogalkotói célhoz képest túl rövidnek tartom, legalábbis a tagi kölcsön visszakövetelése esetén. Különösen rövid az idő, ha az adós ellen egymás után több felszámolási kérelmet nyújtanak be, és az adós a korábban benyújtott felszámolási kérelmeket kifizeti, hogy minél inkább kitolja a felszámolás elrendelését. Minél későbbi kérelem alapján rendelik el a felszámolást, annál későbbi azon felszámolási kérelem benyújtásának a napja, amelyhez képest a 60 napos határidőt visszafelé kell számítani. Indokoltnak tartom a törvényi határidőt felemelni legalább 180 napra. [A hitelezőt előnyben részesítő ügyletet szabályozó 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti 90 napos határidőt szintén túl rövidnek tartom, azt is indokolt lenne a Cstv. módosítása során meghosszabbítani legalább 6 hónapos határidőre.]
Menekülési lehetőség: a Cstv. kizáró rendelkezésének hiányában nincsen akadálya annak, hogy a peres eljárásban az alperesi tulajdonos beszámítsa a felperes adóssal szemben fennálló, nyilvántartásba vett követelését.
A lex specialis derogat lege generalis elv alapján a csődtörvény a Ptk.-hoz képest különös anyagi jogi (és eljárásjogi) szabályokat tartalmaz több jogintézmény, így a beszámítás vonatkozásában is. A Cstv. 36. § (1) bekezdés értelmében: A felszámolás során csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett, és amelynek tekintetében a felszámolás kezdő időpontját - vagy ha a követelés később keletkezett, a keletkezését - követően nem került sor engedményezésre. A Cstv. 38. § (3) bekezdés szerint: A felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni azzal, hogy a hitelező - a gazdálkodó szervezet által indított perben - a gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a hitelező volt. A Cstv. hivatkozott jogszabályhelyei csak és kizárólag annyiban korlátozzák a beszámítást, hogy csak olyan követelés számítható be, amit a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett és amely vonatkozásában a felszámolás kezdő időpontját követően nem került sor engedményezésre. A Cstv. nem korlátozza a beszámítást a tekintetben, hogy a Cstv. 57. § (1) bekezdés egyes kategóriáiban nyilvántartásba vett követeléseket - pl. a h) kategóriába sorolt hitelező javára nyilvántartásba vett ún. alárendelt követeléseket - kizárná a beszámítás alól. (A Cstv. nem zárja ki a 40 napon túl, de egy éven belül bejelentett követelések beszámítását sem.) Tehát amennyiben az alperesi tulajdonos még rendelkezik ki nem elégített tagi kölcsönköveteléssel (vagy más követeléssel, amit a felszámolás kezdő időpontja előtt engedményezéssel megszerzett), akkor azt beszámíthatja, amennyiben a felszámolónak az 1 éves jogvesztő határidőn belül bejelentette és a nyilvántartásba vételi díjat megfizette. (Ezen érvelésemet elfogadta a Szegedi Ítélőtábla a Gf. I. 30.141/2008. sz. ítéletében.) Tehát nem kizárt az, hogy a tulajdonos a felszámolás kezdete előtt engedményezéssel megvásárolja más hitelező követelését (adott esetben áron alul), majd beszámítja azt. A jogi kiskapu nyitva áll.
A helyzet igazságtalanságát illetően utalok a Fővárosi Ítélőtábla, 12. Gf. 40.305/2005/4. (BDT 2006/6/108) sz. döntésére, amelyben foglaltak szerint: Az adós bankszámláját vezető pénzintézet - a felszámolásról való tudomásszerzéstől függetlenül - csak a felszámolás kezdő időpontjáig jogosult az adós nála vezetett bankszámláját a pénzügyi szolgáltatás körében keletkezett esedékes követelésével megterhelni. Az így jogosulatlanul megszerzett pénzösszeget azonban a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezői követelésébe jogszerűen beszámíthatja. A tényállás szerint az alperesi bank 26 millió Ft. keretösszeg erejéig hitelszerződést kötött a felperessel. A felperes felszámolását jogerősen elrendelték, amelyről azonban nem tájékoztatták a bankszámlát vezető alperest. A felszámolás kezdő időpontja után 2 nappal egy külföldi cég a felperes bankszámlájára utalt 5 millió Ft-ot, amely (felszámolási vagyon részét képező) összeget az alperesi bank leemelte a bankszámláról és a hitelszerződésből eredő követelésére fordította (a saját hitelezői igényét egyenlítette ki a felszámolás kezdő időpontja után). A felperes (felszámolója útján) a leemelt pénzösszeg visszafizetése iránt indított pert a bankkal szemben hivatkozva arra, hogy a felszámolás kezdő időpontja után a hitelező nem kerülheti meg a követelések kielégítésére előírt kógens, Cstv. 57. § (1) bekezdésében írt sorrendet, és csak a felszámolási eljárásban történt igénybejelentést követően, a felszámolási eljárásban juthat kielégítéshez. A jogerős ítélet megállapította, hogy a felszámolás kezdő időpontja után (amely objektív időpontként független a másik fél, bank tudomásszerzésétől) a bank a saját pénzügyi szolgáltatási tevékenységéből eredő követelését csak a felszámolás kezdő időpontjáig szedhette be jogszerűen, ezen időpontot követően a Cstv. 38. § (3) bekezdés szerint csak a felszámolási eljárásban érvényesíthette volna a követelését. A jogellenesen felvett, visszafizetendő tartozásba azonban a bank (alperes) beszámíthatja a hitelszerződésből eredő, felszámolónak bejelentett és nyilvántartásba vett követelését.
Németországban az 1999. január 1-jén hatályba lépett Insolvenzordnung (InsO) 130-146 §-ai tartalmazzák a csődmegtámadási perek szabályait. Az InsO 130-137. §-ai szabályozzák az érvénytelenségre vezető egyes tényállásokat. Megtámadási pert felperesként a felszámoló indíthat, a hitelező nem. Az eredményes megtámadás jogkövetkezményeként az InsO 143. §-a az eredeti állapot helyreállítását írja elő: a csődvagyonba visszatérítendő minden, amit a megtámadott ügylet újtán átruháztak vagy szolgáltattak az adós vagyonából.
A német jog is számol azzal, hogy a tulajdonos a társaság esetleges veszteségét nemcsak tőkeemeléssel, hanem kölcsönt nyújtásával is finanszírozhatja, amit nyereséges működés esetén visszakap. A tagi kölcsön a társaság kvázi tőkéjének minősül (eigenkapitalersetzendes Gesellschafterdarlehen) és eképpen a hitelezők követeléseinek a fedezésére is fordíthatják. A tulajdonos, aki kölcsönt nyújt akkor, amikor egy "körültekintő üzletember" kölcsön nyújtása helyett tőkebefizetést teljesítene a veszteséges társaságnak (tőkeemelés), csak ún. alárendelt hitelezőként követelheti vissza a kölcsönét a fizetésképtelenségi eljárásban, azaz nem-alárendelt hitelezők teljes kielégítése után.
Az InsO a 135. §-ban külön tényállásként szabályozza - mintegy kivéve a 131. § hatálya aló - a tőke (vagyoni hozzájárulást) helyettesítő kölcsönt (Kapitalersetzende Darlehen): Megtámadható a fizetésképtelenségi kérelem benyújtását megelőző 10 éven belül vagy azt követően teljesített ügylet, amely a tulajdonosnak a vagyoni hozzájárulás helyett nyújtott kölcsön követelésére biztosítékot nyújtott vagy arra a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül vagy azt követően kielégítést teljesített.
Az InsO nem teszi a tényállás részévé, hogy a kölcsönnyújtáskor a társaság fizetésképtelen helyzetben volt-e vagy sem, de a fizetésképtelenségi kérelem benyújtását megelőző igen széles, 10 éves megtámadhatósági határidőből arra következtethetünk, hogy nem ez a megtámadhatóság jogalkotói indoka. (Az InsO még a csendestársnak visszafizetett vagyoni hozzájárulást is megtámadhatóvá teszi.) Támadható egyrészt a tagi kölcsönre nyújtott biztosíték (mint a hitelezőt előnyben részesítő ügylet egy formája) és a tagi kölcsönnek a fizetésképtelenségi kérelem benyújtása előtti 1 éven belüli visszafizetése.
Megjegyzendő, hogy Németországban a fizetésképtelenség (zahlungsunfahigkeit) és túladósodottság (überschuldung) bekövetkezése kiváltja a vezető tisztségviselők feltétlen kötelezettségét a fizetésképtelenségi kérelem benyújtására. A fizetésképtelenség (InsO 17. §) akkor áll fenn, ha a társaság nem képes esedékességkor teljesíteni a fizetési kötelezettségeit. (Mert adós beszüntette a fizetéseit, amire utalhat: az igazgató kijelentése a jövőbeli kötelezettségek kiegyenlítésére való képtelenségről; a vállalkozás bezárása; a lényeges működési költségek - pl. munkabérek - meg nem fizetése; végrehajtási eljárások indítása a társaság ellen.) A túladósodottság (InsO 19. §) akkor áll fenn, ha az adós vagyona már nem fedezi a kötelezettségeit (mérleghiány, negatív saját tőke). A vezetők kötelesek benyújtani a fizetésképtelenségi eljárás iránti kérelmet legkésőbb a fizetésképtelenség vagy túladósodottság felmerülése utáni 3 héten belül. A vezetőket egyetemleges kárfelelősség terheli a társaság és a társaság azon hitelezői irányában, akik kárt szenvedtek a fizetésképtelenségi kérelem késedelmes benyújtása miatt.
Amikor a fizetésképtelen társaságnak készpénzvagyona nincsen (amit tagi kölcsön visszafizetése jogcímén a tulajdonosnak kifizethetne), de rendelkezik ingósággal vagy ingatlannal, esetleg be nem hajtott követeléssel, akkor időnként megesik az, hogy a tulajdonos adásvételi (engedményezési) szerződéssel megveszi a dolgot és a vételár tartozásába beszámítja a tagi kölcsön követelését.
A Ptk. 296. §-ában szabályozott beszámítás a teljesítés egyik formája, amikor a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését a jogosulthoz intézett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. A felszámolás kezdő időpontja előtt a Ptk. beszámítási szabályai alkalmazhatóak, ebben az időszakban a Cstv. egyáltalán nem tiltja a hitelező részéről tett beszámítást.
A felszámolás kezdő időpontja után amikor a hitelező az adóssal szembeni tartozásába beszámítja a felszámoló által nyilvántartásba vett követelését, akkor lényegében a Cstv. 57. § (1) bekezdés szerinti kielégítési sorrendet megkerülve jut kielégítéshez. A Cstv. beszámításra vonatkozó korlátozó rendelkezései - 36. § (1) bek. és 38. § (3) bek. - a felszámoló által érvényesített visszakövetelési joggal szemben nem tiltják a tagi kölcsön beszámítását, illetőleg általában véve azon személy részéről történt beszámítást, akinek a követelését ún. alárendelt követelésként az 57. § (1) bek. h) pontjába kell sorolni.
A felszámolási kezdő időpontját megelőzően kötött adásvételből eredő vételártartozással szembeni, tulajdonos részéről tett beszámítás esetén az adásvételi (általában véve bármely, vagyontárgy tulajdonjogának átruházására irányuló) szerződés álláspontom szerint a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és c) pontja alapján megtámadható, mint "hitelezők kijátszására irányuló szerződés" és mint "hitelezők előnyben részesítő szerződés" is.
A Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelezők kijátszására irányuló szerződésre való kereseti hivatkozás esetén az alperesi tulajdonost terheli a bizonyítási teher, hiszen a 40. § (3) bekezdése az adós és a tulajdonosa közötti ügyletkötés esetén a rosszhiszeműség, illetve ingyenesség vélelmével terheli a tulajdonost. Álláspontom szerint a hitelezők kijátszására irányuló szándék könnyen megállapítható (hiszen a tulajdonos nyilván tud a cége fizetésképtelen helyzetéről és arról hogy a követelését a meginduló felszámolási eljárásban a kielégítési sorrend végére kell sorolni) továbbá előny, hogy egészen a felszámolási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül kötött ügyletek a megtámadhatóak.
A Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hitelezőt előnyben részesítő szerződésnek minősül az adósnak a felszámolási kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző kilencven napon belül és azt követően kötött szerződése vagy más jognyilatkozata, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése, különösen egy fennálló szerződésnek a hitelező javára történő módosítása vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelező számára biztosíték nyújtása. A tényállásnak a leginkább értelmezésre szoruló eleme az "előny" mibenléte és ezzel kapcsolatban a "vagyoncsökkenés" értelmezése. A Győri Ítélőtábla a Gf. IV. 20.112/2007. sz. ítéletében (ÍH 2008/42.) arra az álláspontra helyezkedett, hogy a c) pont szerint "megtámadási okra hivatkozással az ügylet hatálytalanságát három konjuktív feltétel fennállása esetén lehet megállapítani: az adós fizetésképtelenség közeli helyzetében; egy már fennálló kötelem jogosultja, tehát az egyik hitelező; előnyben részesül, azaz egy jogügylet következtében többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak. … A lényeg csupán az ügylet objektív eredménye, az, hogy valamely hitelező a felszámolási eljárást megelőzően, a felszámolási kielégítési rangsort figyelmen kívül hagyva hitelezői követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez a felszámolási eljárásban a vele egy rangsorban álló hitelezők hozzájutnak. A felszámolási eljárás során rendelkezésre álló vagyon csökkenését pedig az említett objektív eredmény figyelembevételével, és nem önmagában - mérleg-elv szerint - kell vizsgálni, szem előtt tartva, hogy az ügylet folytán a preferált hitelezőkkel egy rangsorban lévő hitelezők kielégítésére szolgáló felszámolási vagyon összetétele a hitelezők számára hátrányosan változott-e meg. Az ugyanis lehetséges, hogy a támadott ügylethez kapcsolódóan az adós tartozásai is csökkennek, azonban az aktív vagyonelemek mennyiségének csökkenésével a hitelezők kielégítési aránya is romlik." [A "vagyoncsökkenés" - csődjogi értelemben vett fedezetelvonás - ezen értelmezése a 40. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tényállásnál is alkalmazandó.]
Ez a gondolatmenet már korábbi eseti döntésekben is fellelhető, bár kétségkívül nem ennyire kristályos megfogalmazásban. A BH 2000/508. alatt közzétett eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság a hitelezőkkel szemben hatálytalannak nyilvánította azt a szerződést, amellyel az adós a fizetésképtelenség állapotában értékesítette az ingatlanait, és a vevő a vételár tartozását úgy teljesítette, hogy egy hitelezőtől engedményezési szerződéssel szerzett követelését beszámította. (Megjegyzem, hogy az ítélet a Cstv. 40. §-ának a 2004. május 1-je előtt hatályos rendelkezése alapján született, amikor a csődmegtámadási tényállás nem volt olyan részletes, mint jelenleg, pontosabban nem volt tisztázott, hogy az ingyenes és feltűnően értékaránytalan ügylet mellett mi az az "egyéb, a hitelező vagy a hitelezők kijátszására szolgáló, az adós vagyonát csökkentő jogügylet.") Az adós a jogügylettel elvonta a fedezetet a hitelezők kielégítése elől és a vevő a beszámítással a Cstv. 57. § (1) bekezdés szerinti kielégítési rangsort megkerülve, már a felszámolási eljárás megindítását megelőzően hozzájutott a hitelezői követeléséhez. A csődvagyon számszaki megrövidítéséről nem beszélhetünk (hiszen a dolog vevője a vételártartozásával szemben a saját ellenkövetelését támasztotta, azaz számvitelileg egy eszközértékesítéssel párhuzamosan a források is csökkennek), azonban az "adós vagyonának csökkenése", mint tényállási elem nem ebben az értelemben értelmezendő, hanem - a hitelezők egyenlősége elvéből következően - úgy, hogy a hitelező részéről tett beszámítás (tartozása effektív befizetésének meg nem történte) miatt a felszámolás kezdő időpontjára már lecsökkent a hitelezők kielégítésére rendelkezésre álló vagyon. (A régi Cstv. 27. § 3. pontja szerint támadhatóak voltak az adós "azon jogcselekményei, amelyek által valamelyik hitelezőjének olyan biztosítást vagy kielégítést ad, amelyhez annak általában vagy akkor még joga nem volt." A bírósági gyakorlat ebbe a körbe sorolta, ha az adós ingatlant, ingót adott teljesítésül (fizetésül), átruházta a hitelezőre a követelését vagy beszámítással teljesítette a követelését, azaz a hitelező a szerződésszerű teljesítés helyett más teljesítést kapott.)
A BH 1995/179. sz. alatt közzétett - A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi XI. tvr. alapján hozott - eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság a kielégítési alap csökkenésének (fedezetelvonásnak) a ténye alapján hatálytalanította az ügyletet, amellyel az adós az egyik hitelezője részére, a tartozása kielégítéséül átruházta egy követelését (az engedményezés jogcíme teljesítés) annak ellenére, hogy egyik fél sem volt rosszhiszemű, hiszen így az engedményezéssel kielégített hitelező a többivel szemben előnyben részesült. (A vagyoncsökkenés megtörtént, hiszen amennyiben nem került volna sor engedményezésre, akkor ez a követelés a hitelezők kielégítésére szolgáló csődvagyon része maradt volna, amit a felszámoló behajt és a hitelezők között szétoszt.)
Az imént hivatkozott két eseti döntés meghozatala óta bár a csődmegtámadási tényállások pontosításra, bővítésre kerültek, de nem változott a szabályozás jogalkotói célja, sőt a hitelezőt előnyben részesítő ügylet tényállásának és a visszakövetelési jognak (továbbá az ún. alárendelt követelések hátrasorolásának) a bevezetésével a hitelezők egyenlősége elvének a már a fizetésképtelen helyzetben (tehát a felszámolás elrendelését megelőzően) való érvényre juttatása melletti jogalkotói szándék egyértelművé vált. Amennyiben pedig a fenti két tényállás mellett támadható volt az adós dolgát megszerző személynek a vételárral szembeni beszámítási nyilatkozata (pontosabban maga a szerződés volt támadható), akkor ennek vitathatatlanul így kell lennie az adós tulajdonosa részéről tett beszámítás esetén. A tulajdonos követelését ugyanis az összes többi hitelező után, h) kategóriába kell sorolni és amennyiben a tulajdonos a tagi kölcsön követelését úgy elégíti ki, hogy egy dolgot megvesz az adóstól és a vételár tartozásába beszámítja a tagi kölcsönkövetelését, akkor kétségtelenül megváltoztatja a kielégítési rangsorban őt megelőző hitelezők kielégítésére szolgáló csődvagyon mértékét, és a követelésének nagyobb hányadhoz jut hozzá, mint amennyit a felszámolási eljárás során a kielégítési sorrend betartása mellett kapna. ■
Visszaugrás
