2009. február 7-től hatálytalan a vendéglátó üzletek kategóriába sorolásáról, valamint ártájékoztatásáról szóló 43/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet.1 A hatályon kívül helyezéssel egy több mint félévszázados múltra visszatekintő, "fogyasztó"-védelmi szempontból igen jelentős, megfelelő szolgáltatási színvonal biztosítását célzó követelményrendszer tűnt el a magyar jogból.2
Az alábbiakban az évtizedek során jó néhányszor megújításra került kategóriába sorolási szabályozás szempontjait ismertetem, érvelve az újbóli szabályozás mellett. Először a kategóriába sorolási aktus fajtájáról, kibocsátójáról, majd a kategóriába sorolási követelményekről és az egyéb, tájékoztatással kapcsolatos előírásokról szólok.
Az 1958. évi és az 1961-1962. évi utasítások alapján az osztályba sorolást az állami szerv végezte határozattal, illetve magával az utasítással.3 A nem nyílt árusítású üzemi éttermet nem kellett osztályba sorolni. Az utasításban előírt követelményeknek meg nem felelő üzletet a megfelelő alacsonyabb osztályba kellett átsorolni, illetve indokolt esetben a működési engedélyét meg kellett vonni.
Az 1967. évi utasítás szerint az osztályba sorolás -ha nem magániparos, kereskedő vendéglátó üzletéről volt szó - a vállalat igazgatója, a szövetkezet elnöke által határozattal történt, a hiányosság miatti alacsonyabb osztályba sorolást a felügyeleti szerv látta el; a magániparos, kereskedő vendéglátó üzletét az a tanács vb sorolta osztályba, amely a működési engedélyt kiadta. Vendéglátó üzletet osztályba sorolás előtt megnyitni nem volt szabad.
Az 1972. évi rendelet értelmében az osztályba sorolást a vállalat igazgatója, a szövetkezet vezetősége, a társadalmi szerv, intézmény vezetője végezte, az osztálybasorolást az illetékes tanács szakigazgatási szervének meg kellett küldeni; a kisiparosok és magánkereskedők üzleteit az az illetékes tanács szakigazgatási szerve sorolta osztályba, amely az iparigazolványt kiadta. A vendéglátó üzleteket - a nem nyílt jellegű (munkahelyi) büfék kivételével - osztálybasorolás nélkül megnyitni és üzemeltetni nem volt szabad, és három évenként ismételten osztályba kellett sorolni. A hiányosság miatti alacsonyabb osztályba sorolás az üzemeltető kötelessége volt.
Az 1981. évi rendelet alapján a vendéglátó-ipari üzlet osztályba sorolását az üzemeltető, a kisiparosok és
magánkereskedők, illetve egyéni vállalkozók üzleteinek osztályba sorolását - ideértve a bérleti rendszerben működőket is - annak a tanácsnak a kereskedelmi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve, illetve községi, városi, fővárosi kerületi, megyei jogú város jegyzője végezte, amely az iparigazolványt, illetve a magánkereskedői igazolványt kiadta. Az üzemeltetőnek az osztályba sorolásról e szakigazgatási szervet, illetve jegyzőt értesítenie kellett. A nem nyílt jellegű vendéglátóipari üzletet nem kellett osztályba sorolni. Az osztályba sorolást háromévenként meg kellett ismételni. A szerződéses rendszerben működő, illetőleg bérbeadott vendéglátó-ipari üzletet az új szerződés megkötésekor ismételten osztályba kellett sorolni. A hiányosság miatti alacsonyabb osztályba sorolás az üzemeltető, kisiparos és magánkereskedő, illetve egyéni vállalkozó esetében a tanácsi szakigazgatási szerv, illetve jegyző feladata volt. Amennyiben az üzemeltető az ellenőrzésre jogosult szerv felhívásától számított harminc nap alatt a hiányosságokat nem szüntette meg, illetve az üzlet alacsonyabb osztályba sorolásáról nem gondoskodott, a szakigazgatási szerv, jegyző volt jogosult a megfelelő osztálybasorolást elrendelni (hatósági osztálybasorolás). Ha a vendéglátó-ipari üzlet alacsonyabb osztályba nem volt sorolható, a szakigazgatási szerv, jegyző a működési engedélyét visszavonta.
A vendéglátó üzletek kategóriába sorolása intézményének több mint egy évi nem létezését követően, 1998. július 1-jén hatályba lépett rendelet szerint valamennyi üzemeltető - tulajdonosra, tulajdoni formára való tekintet nélkül - maga sorolta kategóriába a vendéglátó üzletet. 2000. január 20-tól a gyorskiszolgáló rendszerben működő vendéglátó üzletet nem kellett kategóriába sorolni, de az ilyen üzletnek is meg kellett felelni a rendelet mellékletében rá vonatkozóan meghatározott követelményeknek. Az üzemeltető köteles volt az üzlet működésének megkezdése előtt az üzlet helye szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamarának, 2000. november 1-jétől a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának, 2004. május 1-jétől a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál írásban bejelenteni az üzlet kategóriába sorolását. Ha az üzemeltető a vendéglátó üzletet átsorolta más kategóriába, ezt tizenöt napon belül kellett írásban bejelentenie. Ellenőrzéskor megfelelően igazolni kellett, hogy a bejelentés megtörtént. A hiányosság miatti alacsonyabb kategóriába sorolás az üzemeltető kötelessége volt. Ha az üzemeltető az ellenőrzésre jogosult szervezet felhívásától számított tizenöt nap alatt a hiányosságokat nem szüntette meg, illetve az üzlet alacsonyabb kategóriába sorolását nem hajtotta végre, a kamarának, Hivatalnak a vendéglátó üzletet a megfelelő kategóriába át kellett sorolnia. Ha a vendéglátó üzlet egyik kategória követelményeinek sem felelt meg, s emiatt alacsonyabb kategóriába nem volt sorolható, a jegyzőnek az üzlet működési engedélyét vissza kellett vonnia.
Lehet látni, hogy a kategóriába sorolás szabályozása az 1998. évet megelőzően, a '90-es években, a "rendszerváltás" utáni időszakban is rendszerváltás előtti, tulajdoni formától függően eltérő képet mutat. E kép "hatósági osztálybasorolása" azonban - miként a Magyar Jog 2008. júniusi számában megjelent, A szálláshely osztályba, a vendéglátó üzlet kategóriába sorolása bejelentésének jogi természetéről című írásomban kifejtettem, a bejelentés kérelemként történő elbírálásával, véleményem szerint - contra legem "átcsúszott" az 1998. július 1-jén hatályba lépett kategóriába, illetőleg osztálybasorolási rendelet alkalmazásának hatósági (GM EKH, MKEH) gyakorlatába (a besorolást az üzemeltető végezte, de a bejelentést a GM EKH, illetőleg az MKEH gyakorlatilag kérelemként - határozatilag - elbírálta).4
Néhány, az összehasonlítás szempontjából, a jogértelmezési problémák, illetve a jogsértő gyakorlat miatt kiemelt rendelkezést szisztematikusan áttekintve: a kategóriába sorolás, amely osztályon felüli, I., II., III. és IV. osztályú lehetett, kivéve az 1981. évi szabályozást, ami a IV. osztályt, és az 1998. évi rendeletet, ami az osztályon felüli kategóriát nem ismerte, magában foglalta például a) az üzletvezető, a konyhafőnök és más alkalmazottak szakképzettsége, illetve szakmai gyakorlata, b) az üzletvezető és a felszolgálók idegen nyelvi ismerete, c) a zenész, az énekes, a revütáncos, a lemezbemutató szakmai kategóriája, szakvizsgája, d) az (üzlet bejáratán kívül is megjelenő magyar és) idegen nyelvű választékközlési eszköz (ártájékoztató), e) a vendég bejáratnál történő fogadása, f) az üzlet belső előtere, g) a ruhatár, illetve a felsőruházati megőrzési, elhelyezési lehetőség és díjtalansága, h) a WC- és mosdóhelyiség tisztasága, felszereltsége és használatának díjtalansága, i) a gyermekvendégek igényeinek kielégítése, kényelme, j) a vendégtér légcseréje, k) a dohányzó vendégek elkülönített vendégtere, a megfelelő légelszívás, l) a zajterhelési határérték, m) a formaruha, n) az ízesítőanyagok, péksütemény, o) a hideg ivóvíz, szájjég biztosítása, p) az idényszerűség, r) a számla ellenőrzésének kérés nélküli lehetősége tárgykörét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
