A kisebbségekre vonatkozó speciális választójogi szabályokat feldolgozó szakirodalom jellemzően vagy a garantált mandátum kontra kedvezményes mandátum origón csoportosítja egyes országok modelljeit, vagy egy-egy konkrét választójogi eszközt emel ki (pl. "kedvezményes bejutási küszöb"), és ez alapján végez csoportosítást. Ez a "közismert " csoportosítás a mandátumszerzés lehetősége, eredménye, azaz a választás kimenete felől közelíti meg a kérdést. Álláspontunk szerint a kisebbségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozások csoportosítása szintén elvégezhető más logika mentén, mint a mandátumszerzés garantáltsága, vagy egyes konkrét választási jogi megoldás alapján. Jelen tanulmány ezen más logikát kívánja bemutatni és a főbb kategóriákat egy-egy ország választójogán keresztül szemléltetni. A választójognak alapvetően két oldala ismert. Az aktív választójog a választásra való jogosultságot jelenti, míg a passzív választójog a választhatóságot jelenti. Csoportosításunk alapját az képezi, hogy az aktív vagy a passzív választójog szabályozásában jelenik-e meg az a speciális jogi szabályozás, mely azt a célt szolgálja, hogy a kisebbség törvényhozásbeli reprezentációja megvalósulhasson. Ez alapján közvetlen választáson alapuló rendszerekben két fő halmazt azonosítottunk a kisebbségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozások tekintetében, a kiemelő (aktív) és az integratív (passzív) modelleket. A kiemelő rendszerek fő specialitása, hogy a kisebbségi szavazók a választások egy bizonyos ágán a nem kisebbségi szavazóktól elkülönülten adhatják le voksaikat, tehát az aktív választójog gyakorlása jelenti ezen szabályok legfontosabb specifikumát. Az integratív rendszereknél nincs speciális szabályozás az aktív választójog oldalán, hanem a passzív oldalon, azaz a választhatók oldalán alkalmaz speciális választójogi szabályokat a jogalkotó, mint például a kedvezőbb bejutási küszöb vagy a pártlisták összetételére vonatkozó speciális szabályok. A kisebbségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabály itt tehát nem az aktív választójogot gyakorlók közösségének meghatározására vonatkozik, hanem a választójog passzív oldala, azaz a kisebbségi választók által választható jelölőszervezetek (vagy azok egy része, melyek kisebbségi jellegűek) részesülnek speciális szabályozásban.
Jelen tanulmány célja a nemzetközi térben, az egyes államokban megjelenő, kisebbségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozások átfogó összehason-
- 25/26 -
lító-elemző vizsgálata, mely a kisebbségek parlamenti reprezentációját elősegítő, rájuk nézve az általános szabályoknál kedvezőbb választójogi rendelkezések absztrakt és dogmatikai jellegű általános rendszerezésére irányul, aminek fő nézőpontja az általános és a speciális kisebbségekre vonatkozó választójogi szabályok csatlakozási pontjai a választási rendszeren mint egészen belül.
Jelen tanulmány a szerző 2022-ben megvédett doktori értekezésében foglaltaknak egyfajta összegzése, mely során a tanulmányra irányadó terjedelmi kereteken belül tesz nemzetközi kitekintést egyes államok választójogi szabályozására, abból a célból, hogy a tanulmányban vázolt választójogi elhatárolás különböző típusait bemutassa. A szerző doktori értekezésében nemzetközi kitekintés során mindösszesen 24 állam választójogát vizsgálta részletesen, közvetlenül az adott állam vonatkozó jogi szabályozása, azaz elsődleges jogforrások alapján. Biztonsággal kijelenthető, hogy ebben a kutatásban azon államok túlnyomó többsége szerepelt, melyeknek választójogi szabályozásában kisebbségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás fellelhető, így a jelen tanulmányban ismertetett választójogi dogmatikai elhatárolás releváns mintavételen alapszik.[1]
A kisebbségek parlamenti képviseletét elősegítő speciális választójogi szabályozásokra vonatkozó magyar szakirodalmat áttekintve, a 2021-ben megvédett doktori értekezésben M. Balázs Ágnes a garantált mandátumot, illetve az eltérő bejutási küszöböt határolta el, mint a kisebbségek parlamenti képviseletét biztosító különleges szabályokat.[2]
Pap András László megközelítése alapvetően egy tágabb kontextust ölel fel a választójogi megoldásoknál, ugyanis fő kategorizálása alapján a kétkamarás parlamentben megjelenő képviseletet, az egykamarás parlamentben megjelenő képviseletet és a jogalkotási, politikai döntéshozatal speciális formáit különítette el, mely utóbbiba sorolta Pap példaként a kisebbségi önkormányzatoknak biztosítható törvénykezdeményezési jogot. A témánk szempontjából igazán releváns csoportosítást Pap az egykamarás parlamenten belül megjelenő képviseleten belül tette, ahol a kisebbségi képviselet szempontjából három alkategóriát különböztetett meg: ad1 az általános szabályok szerint parlamentbe jutó kisebbségi képviselők, ad2 a politikai pártok keretein belül, de kisebbségi szervezettel hivatalos kapcsolatban álló képviselők és ad3 "virtuális második kamara", mely alatt a kisebbségi képviselők megválasztását illető preferenciális eljárást, kvótákat, delegálást, kooptálást értett.[3] Láthatjuk tehát, hogy Pap a kisebbségekre vonatkozó
- 26/27 -
speciális választójogi szabályozást az imént említett ad3 alkategóriaként fogalmazta meg, tehát alapvetően tágabb kontextust vizsgált.
Várfalvi Attila a területi elvű és a szimbolikus képviseletet határolja el. Előbbibe álláspontja szerint olyan államok tartoznak, melyeknek választókerületi beosztása követi az etnikai viszonyokat, így természetes módon valósul meg az egyes etnikumok politikai alapú képviselete. A másik csoportba Várfalvi azon rendszereket sorolta, ahol könnyített vagy garantált módon juthatnak mandátumhoz a kisebbségek.[4]
Kovács Péter megkülönbözteti azon államokat, melyek rendelkeznek kisebbségeket segítő speciális szabályozással és azokat, melyek nem rendelkeznek ilyennel (mi alapvetően csak az előbbi kategóriát vizsgáljuk). A speciális szabályozások között megkülönbözteti a garantált mandátumot, a bejutási küszöb alóli mentesülést, a kedvezményes bejutási küszöböt és a plurális szavazatot.[5]
Móré Sándor monográfiájában azon modellek között, melyekben speciális szabályok vonatkoznak a kisebbségekre, megkülönbözteti többek között az autonóm régiók képviseletét, a kedvezményes bejutási küszöböt. Móré álláspontja szerint a kisebbségekre vonatkozó különleges kedvezmények a törvényhozás második kamarájában könnyebben valósíthatók meg.[6]
A kisebbségekre vonatkozó speciális választójogi szabályokat feldolgozó magyar szakirodalom, mint azt láthatjuk, jellemzően vagy a garantált mandátum kontra kedvezményes mandátum origón csoportosítja egyes országok modelljeit, vagy egy-egy konkrét választójogi eszközt emel ki (pl. "kedvezményes bejutási küszöb") és ez alapján végez csoportosítást.[7]
A fentebb már említett, "közismert" csoportosítás, miszerint a kisebbségek számára lehet garantált[8] vagy kedvezményes mandátumot biztosítani, a mandátumszerzés lehetősége, eredménye, azaz a választás kimenete felől közelíti meg a kérdést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
