Az elmúlt 28 év tapasztalatai és választási eredményei alapján megállapítható, hogy a szlovén társadalom értékrendje alapvetően baloldali, (bal)liberális. Mind a választási rendszert illetően, mind pedig a parlamentre vonatkozóan érvényes, hogy történetének két szakasza volt. Az első 1990-től 1992-ig tartott, a második pedig 1992-től mostanáig. A második szakaszban olyan kétkamarásrendszer alakult ki, amelyben a második kamarának (Államtanács) csupán ellenőrző, javaslattevő funkciója van, a törvényhozás az Országgyűlés feladata. Az erőteljesen arányos választási rendszer eredményeként az Országgyűlésbe mindig több, mint hat párt jutott be. A 2018 júniusában megtartott választásokon kilenc párt nyert mandátumot. Közülük három liberális, egy baloldali, egy szélsőbaloldali, egy szociálliberális, kettő jobboldali, egy szélsőjobboldali. Bár a választásokon a jobboldali SDS győzött, elegendő partner hiányában nem tudott kormányt alakítani. A 2018 augusztusában megválasztott új, balliberális kisebbségi kormányt kívülről támogatja a szélsőbaloldali Levica. Ez a kormány két malom között őrlődik. Túl azon, hogy a kormánykoalíción belül is tapasztalhatók feszültségek, politikáját ellenzékből mind balról mind jobbról támadni fogják. A kormány számára az a Levica a veszélyesebb, amelyik a jobboldal hatalomra jutásának megakadályozása érdekében kívülről támogatja ugyan a kisebbségi kormány megmaradását, néhány, a kormány számára alapvető kérdésben azonban kíméletlen ellenfélnek bizonyul. A Levica ugyanis ellenzi a NATO tagságot, a védelmi költségvetés megemelését, szorgalmazza a tőkejövedelmek erőteljesebb megadóztatását, követeli a privatizáció leállítását, ezeket viszont a koalíció jelenleg nem hajlandó teljesíteni. Így alapvetően két forgatókönyv lehetséges. Az egyik szerint a Levica annak érdekében, hogy a baloldali kormányzat megmaradhasson és az SDS ne kerülhessen hatalomra, szavakban ugyan élesen támadja a kormányt, de minden lényeges törvényhozási kérdésben támogatja. A másik szerint azokban a kérdésekben, ahol a Levica nem hajlandó engedni, a kormány alkut köthet valamelyik jobboldali párttal.
2018. június 3-án Szlovéniában előrehozott választásokat tartottak. Mind ennek a választásnak az eredménye, mind az utána kialakult helyzet önmagában is számos fontos kérdést vetett fel. Annak érdekében, hogy ezt a helyzetet jobban megértsük, érdemes áttekintenünk a szlovén párt-, és választási rendszert, valamint röviden szólni a parlamentről.
- 93/94 -
Elöljáróban pedig érdemes felvázolni néhány szempontot. Mindenekelőtt azt, hogy mind a szlovén társadalom, mind a politikai vezetőréteg erősen baloldali, (bal)liberális szemléletűek, a konzervatív irányzat hívei ehhez képest gyengék. Ezt nem csupán a különböző időpontokban végzett felmérések, de az 1990 óta megtartott választások eredményei is jól mutatják. E jelenség megértéséhez hosszabb kutatásokra lenne szükség, néhány dolog azonban még így is felvázolható. A legfontosabb elem az, hogy a második világháború idején a kommunista vezetésű partizán mozgalom szállt szembe a legkövetkezetesebben a szlovénok asszimilációjára, részbeni kiirtásukra törekvő német és olasz megszállókkal. A következő, hogy bár a szlovénok folyamatosan elégedetlenkedtek a titói Jugoszlávia számos elemével, a szlovén társadalom egészében véve mind gazdaságilag, mind kulturálisan jól ki tudta használni azt, hogy Jugoszlávia legfejlettebb gazdasága volt. Ehhez járult még, hogy a titói Jugoszlávia biztosította az utazási szabadságot és a külföldi munkavállalást. A harmadik tényező, hogy a szovjet mintától részben eltérő jugoszláv kommunizmus (szocialista önigazgatás) és az országnak az el nem kötelezettek mozgalmában betöltött szerepe nem kis büszkeséggel töltötte el a lakosság jelentős részét. A szocialista önigazgatás a maga ellentmondásosságában is azt az érzetet keltette a lakosságban, hogy valamilyen módon részesedik a döntéshozatalból és sokkal kevésbé van kiszolgáltatva, mintha tőkés rendszerben lenne.[1] A szocialista Jugoszlávia ereje a szlovénok szemében megvédte őket az esetleges osztrák és olasz területi revíziótól, és így attól az asszimilációtól, amit az olaszországi és ausztriai szlovénoknak el kellett szenvedniük. Természetesen meg kell említeni a szinte mindenben megnyilvánuló indoktrinációt, aminek külön színezetet adott, hogy a szlovén értelmiségiek körében is komoly visszhangot és rokonszenvet váltottak ki az 1968-as nyugat-európai és amerikai új baloldali törekvések. Ezek ráadásul ráerősítettek az el nem kötelezettek mozgalmából fakadó Amerika ellenességre, a hivatalos Amerika pedig a kizsákmányolás és a tőke "mintaországának" számított, és ezért gyanakvással (ellenszenvvel) figyelték.
Nagyrészt a fentiek magyarázzák, hogy 1992-ben még a megkérdezettek 24,2 százaléka pozitíven értékelte a szocializmust, míg a konzervativizmus mellett csupán 8,9 százalékuk tette le a voksát.[2] A jegyzetben említett tanulmány szerzője 2012-ben megerősítette: "A konzervativizmus legitim doktrína, amit én nem érté-
- 94/95 -
kelek negatívan, amint azt nálunk a többség teszi."[3] Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az 1968-as nemzedék törekvései, valamint a szocializmusból a kapitalizmusba történő átmenet értelemszerűen magával hozta a korábban kárhoztatott liberális értékrend megjelenését, illetve megerősödését. Emiatt már most, elöljáróban leszögezem, hogy a szlovén pártrendszer háromosztatú: baloldali, liberális és konzervatív pártok alkotják. Még egy szempontot kell megemlíteni: mind a politikai elit, mind a lakosság jelentős része a lassú fokozatos átalakulás, a szlovénok által használt terminológiával élve, a gradualizmus híve volt.
1990 utáni történetét két szakaszra oszthatjuk. Az első a régi rendszer elemeit megőrző háromkamarás skupąčina rendszer, ami 1992 végéig volt érvényben. Mivel ez nem a modern parlamentáris szisztéma szerint működött a legtöbb szakember nem is tekinti valódi parlamentnek és nem nagyon foglalkoznak ennek működésével.
A parlament második szakaszának működési alapelveit az 1991-ben elfogadott új szlovén alkotmány fektette le. Szlovéniában sajátos parlamenti rendszer van: a törvényhozó funkciót ellátó Országgyűlés mellett ugyanis létezik a nem teljes értékű második kamaraként funkcionáló Államtanács. Ez a testület csak indirekt módon hat a törvényhozásra: törvényeket kezdeményezhet az Országgyűlésnél, illetve megfontolásra visszaküldheti a törvényt. A két intézmény egymás közötti viszonyáról gyakran folyt már politikai és szakmai vita, s voltak, akik ennek megszüntetését javasolták. Az Országgyűlést négy évre választják, a kilencven képviselőből kettőt alanyi jogon (azaz úgy, hogy nem kell megküzdeniük a többségi nemzet jelöltjeivel) juttathat be a magyar és az olasz nemzeti közösség. Az alkotmány 64-ik szakasza szerint "Azok a törvények, más jogszabályok és általános iratok, amelyek csupán a nemzeti közösségek alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére vonatkoznak, a nemzeti közösségek képviselőinek beleegyezése nélkül nem fogadhatók el."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
