1. Németalföld középkori joggyakorlatában a hűbéri jog és a kánonjog anyaga mellett egyedül a római jog érvényesült általánosabb jelleggel. A római jog hatása a XIV. századig csekély. E századtól kezdődően azonban, a legisták közvetítésével minden szinten, s különösen az igazságszolgáltatási tanácsokon, a római jog erősen rányomja a bélyegét a jogfejlődésre.2
A római jog hatása Németalföldön tartományonként eltérő.3 A legnagyobb súllyal Fríziában és a Holland tartományban volt jelen a római jog. Recepciójára sor került Zeeland, Groningen, Gelderland és Utrecht tartományokban is. Más tartományokban, így különösen Overijselben és Drenteben hatása szinte elenyészőnek mondható.
A déli tartományok területén, ahol a római jogot ismerő jogászok (legisták) tevékenysége már a XIII. században kimutatható4, a római jog recepciójához döntően járult hozzá a Jó Fülöp burgundiai herceg és Hollandia grófja által 1446-ban létesített felsőbíróság, a De Groote Raad. A mai Belgium területén fekvő Mechelen (Malines) székhellyel működő bíróság végleges formáját 1473-ban, illetve 1503-ban nyerte el. Ez, a spanyolok elleni függetlenségi háború megindulásáig működő ítélkezési fórum a burgundiai herceg uralkodási területéhez tartozó németalföldi területeken a jogegységesítés megvalósítása érdekében ítélkezési gyakorlatában döntően a római jogot alkalmazta.
2. A római jog szerepének növekedéséhez hozzájárult a Hof van Holland bíráinak munkássága, akik ítéleteikben gyakran hivatkoztak a római jogra. Ugyanez vonatkozik az 1581-ben, Hágában létesített, a Hof van Holland és a De Groote Raad utódjának egyaránt tekinthető Hooge Raad van Holland (en Zeeland) - ugyanis a Hooge Raad van Holland iurisdictiója Zee-landra csak 1587-ben terjedt ki - bírósági gyakorlatára. A Leuvenben doktorált Nicolaus Everardus5 (14621532) tekinthető a Roman-Dutch Law egyik legkorábbi kiemelkedő képviselőjének, aki 1509-től a Hof van Holland elnöke, majd pedig 1528-ban a mecheleni De Groote Raad elnöke volt. Művei közül kiemelkedő a jogi dialektikával foglalkozó "Topicorum seu de locis legalibus liber" (Leuven, 1577), valamint a "Consilia sive responsa iuris" (Leuven, 1554, 1577).
A ius commune XV. század közepétől megindult recepciója, majd a leuveni és a leideni egyetemek alapítása (1425 és 1575) is a római jog súlyát növelte. Ezt a fejlődést tetőzte be a XVII. században a római-holland jog (Roman-Dutch Law) kialakulása, amely a Szent Római Birodalomtól (Sacrum Romanum Imperium) elszakadt északi tartományokban volt hatályos.
Az Oud-Vaderlandsch Burgerlijk Recht tartalmazta a helyi szokásjog mellett a római jog számos elemét, illetve intézményét.
Említést érdemel, hogy a mai Belgium területén a XVI. és a XVII. században a helyi szokásjogot több gyűjteményben is rendszerbe foglalták.6
3. Hollandiában a Humanista Iskola a XVII-XVIII. században bontakozott ki, s itt érte el második virágkorát. Hatását tekintve is jelentős Everard Bronchorst (1554-1628) - aki Leydenben Donellus utódja - munkássága. A Digestának a De diversis regulis iuris titulusról írott, számos kiadást megért kommentárját még a XIX. században is kiadták angol és spanyol nyelven. A holland Elegáns Jogtudomány (Hollandse elegante school) képviselői: Arnoldus Vinnius (Vinnen, 15881657), a "holland Cujas"-nak nevezett - Anton Schul-ting (1659-1734), Paulus Voétus (Voet, 1619-1667) és fia, Iohannes Voétus (1647-1714), Cornelis van Byn-kershoek (1673-1743)8, Gerhard Noodt (1647-1725)9, akit egyesek szintén "holland Cujas"-nak neveztek, Ulrich Huber (1636-1694), Cornelis van Eck (16621732), Henrik Brenkmann (1681-1736). A forráskritika szempontjából jelentős az ugyanezen iskolához tartozó Best Williems (Bestius, 1683-1719) munkássága, aki a "De ratione emendandi leges" című munkájában a római jogi források értelmezésénél és korrekciójánál alkalmazható módszertani elveit fekteti le. A holland Elegáns Jogtudományhoz sorolható továbbá a német születésű Westenberg10 (1667-1737) is.
Az Elegáns Jogtudománynak Németországban is vannak képviselői, akik azonban a gyakorlat igényeire nagyobb mértékben vannak figyelemmel. Ide tartozik J. A. Bach és G. Chr. Gebauer a XVIII. század derekán, továbbá Philip Weis, aki Friedrich Carl von Savigny tanára Marburgban. Bizonyos értelemben ezen irányzathoz sorolható Hofacker és Höpfner is.
Paulus Voet 1654-től az utrechti egyetemen volt a jog tanára. Fontosabb munkái: "De usu juris civilis et canonici in Belgio Unito" (1657), "De statutis eorum-que concursu" (1661), "Jurisprudentia sacra" (1662), "In quattuor Libros Institutionum imperialium com-mentarius" (1668). A "De statutis" című műve a nemzetközi magánjog fejlődése szempontjából jelentős.
Johannes Voet 1673-tól Utrechtben, 1680-tól Leidenben tanít római és holland jogot egyaránt. A két részből álló, 1698-1704 között megjelent, és 1807-ben van der Linden által kiegészített "Commentarius ad Pandectas" című műve nemcsak a jogi humanizmus alkotása, hanem az Usus modernus pandectarum holland változata is. Igen nagy hatása van külföldön is, 1837-40-ben olaszul is megjelenik. További kiemelkedő műve a "De iure militari" (1670), amelynek francia és olasz fordítása is ismert.
C. van Eck11 J. Voet tanítványa volt, disszertációja 1682-ben készült el, "De septem damantis legibus Pan-dectarum seu crucibus jurisconsultorum" címmel. 1689-ben jelent meg a római jogtudományt bemutató műve, a "Principia juris civilis secundum ordinem Di-gestorum, I-II." E művet Westenberg kompendiuma váltja majd fel, mely Savigny 1814-ben, Berlinben tartott előadásainak alapjául szolgál.
H. Brenkmann Leidenben tanult, majd Hágában lett ügyvéd. Később négy évet Itáliában töltött, majd Heenrlietben és Culemborgban végzett kutatómunkát. 1722-ben jelent meg "Historia Pandectarum" című, a Digesta történetével foglalkozó munkája. Brenkmann kapcsolatban állt a göttingeni Gebauerrel, a holland Elegáns Jogtudomány egyik német képviselőjével.12
4. Meg kell még említenünk a hollandiai Delft városában született Hugo Grotiusnak (1583-1645), a modern nemzetközi jog egyik megalapítójának nevét, akinek a holland jogfejlődés szempontjából alapvető jelentőségű munkája ("Inleidinge tot de Hollandse rechtsgeleerdheid", 1631) sokat merít a iustinianusi "Institutiones"-ből. Grotius a nemzetközi jog modern doktrínáinak megalkotásánál nagy mértékben támaszkodik a római jog fogalomrendszerére.13
Említést érdemel, hogy Oroszországban Grotius 1625-ben kiadott "De jure belli ac pacis" című - a nemzetközi közjog szempontjából alapvető jelentőségű - műve Samuel Pufendorf "De juris naturae et gentium" című műve mellett már Nagy Péter uralkodása idején (1682-1725) a modern orosz jog kialakításának egyik alapja volt. A cárevics Grotius és Pufendorf 1712-ből származó orosz fordítása alapján szerezte jogi ismereteit. 1839-ben K. A. Nevolin Grotius tanait röviden összefoglaló munkát tett közzé ("Enciklopedija zakonovegyenyija"). Megállapítható, hogy Grotius nagy hatással volt a nemzetközi jog (mezsdunarodnoje pravo) művelésére Oroszországban.14
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
