Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Batka Brigitta: Szerződésmódosítás az új Kbt. szellemében... (Jegyző, 2012/6., 39-40. o.)

Az új közbeszerzési törvény - a korábbi szabályozással ellentétben - a szerződésmódosítást nem csak kivételesen engedélyezi, inkább a módosítás tilalmi köreit sorolja fel, hangsúlyozva, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződést a feleknek az eljárásban rögzített feltételeknek megfelelően teljesíteni kell.

Hazánk Európai Unióhoz történt csatlakozása óta az önkormányzatok különböző - a gazdasági cikluspogramjukban rögzített - helyi cél megvalósítása érdekében számos hazai és európai uniós támogatásra pályázhatnak. A támogatásban részesített projekteknél általános előírás a közbeszerzési kötelezettség - ha a közbeszerzési eljárás feltételei fennállnak. A támogatásból megvalósítani kívánt beszerzéseikhez (melyek a közbeszerzési értékhatárokat elérik) szükséges szerződést tehát közbeszerzési eljárás lefolytatásának eredményeként köthetik meg. A projektek megvalósítása során azonban számos esetben felmerül valamely - többnyire előre nem látható - körülmény, mely a támogatási szerződés és adott esetben a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítását is szükségessé teszi. Korábbi közbeszerzési törvényünk a szerződésmódosítást csak kivételesen engedélyezte.

Új közbeszerzési törvényünk szakít ezen szemlélettel, és megújult szabályozással mindinkább polgári jogi aspektusból közelíti meg a szerződésmódosítás kérdését, rögzítve azonban, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződést a felek az eljárásban rögzített feltételeknek (vagyis a felhívásban és a dokumentációban rögzítetteknek) megfelelően teljesítsék.

A korábbi szabályozás azt az esetet rögzítette, hogy mikor lehet szerződést módosítani, új törvényünk viszont a módosítás tilalmi köreit sorolja fel egzakt módon.

A törvény mindezek előtérbe helyezéséhez rögzítette az alapelvek között a jóhiszeműség és tisztesség, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás polgári jogi alapelveit is.

A jelenlegi szabályozás azon az alapon áll, hogy egyrészt ne legyen indokolatlan akadálya az olyan módosításoknak, amelyek nem érintik az ajánlattevők közötti verseny szempontját, másrészt viszont az Európai Bíróság gyakorlatának megfelelően ne kerülhessen sor a szerződés lényeges módosítására, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlatával összhangban új, az eredeti szerződésben nem foglalt feladat megvalósítására.

A módosítási tilalmi kör kifejezetten a közbeszerzési szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetve az ajánlat tartalmi körére vonatkozik.

A törvényben rögzített első esetkör, amikor a felek nem módosíthatják a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződést, ha a módosítás olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat érvényességét lehetővé tették volna. Az említett tilalom az esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód, illetve

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére