A deviza alapú kölcsönözés súlyos következményei igen éles vitákat indukáltak. Erősen elterjedt az a vélemény, hogy hibás banki termékről van szó[1], míg mások az ügyfélvédelem szabályainak megsértésében[2] vélték megtalálni az ilyen szerződések érvénytelenségének okát.
A jogalkotás lépései csak részben vezethettek kielégítő és végleges megoldásra. A végtörlesztés az átváltási árfolyam meghatározásában jelentett újdonságot, hiszen a korábbi Ptk. magát a végtörlesztést feltétel nélkül engedte meg (kizárását semmisnek nyilvánította). A törlesztő részletekre vonatkozó árfolyamrögzítés alkalmazását már csak átmeneti megoldásnak lehet elfogadni.
A visszás jogi helyzet végleges megoldása előtt a Kúria két jogegységi határozata nyitott utat. A 2/2014. sz. PJE határozat a fogyasztóvédelem szabályainak alkalmazásáról adott útmutatást; az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés érvénytelenségének és az eredeti állapot visszaállításának rendezése, ha rögös úton is, de megindult.
A törvényhozás ezenfelül kilátásba helyezte a kölcsönösszeg "forintosítását" is. Fontos, hogy ez a Kúria 6/2013. sz. PJE határozatával összhangban történjék meg; fontos közérdek, hogy a jogalkalmazás során az alkotmányellenesség kérdése ne merülhessen fel.
Ez a jogegységi határozat lezárta a devizaalapú kölcsönszerződések érvényességére vonatkozó vitát, és kimondta, hogy az árfolyamváltozás kockázata az adóst terheli. Nem látott lehetőséget arra, hogy a társadalmi méretű gazdasági változások következményeit a bíróság a felek egymás közötti viszonyában orvosolja. A káros következmények orvoslására a régi Ptk. 226. §-ának (2) bekezdése szerint a jogalkotónak van lehetősége. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett az Alkotmánybíróság is 2014. március 17-én meghozott határozatában.
Az árfolyamban bekövetkezett hatalmas változások következményeinek elhárításakor kölcsönösen figyelembe kell venni mind a hitelező, mind az adós magatartását és érdekkörükbe tartozó tényeket. A Kúria 2013. évi jogegységi határozatában ezekre úgyszólván csak az adós vonatkozásában volt figyelemmel (az adós az alacsony kamat ellenében vállalta az árfolyam változásából eredő kockázatot, és tájékoztatásra csak a legalapvetőbb kérdésekben tarthatott igényt). Ezért számba kell vennünk a hitelezők érdekkörében felmerült körülményeket is.
Először: a hitelezők tevékenységüket a globális pénzpiaci folyamatokhoz igazodva végezték. Ennek lényege abban foglalható össze, hogy a különféle pénzügyi manipulációk következtében az euróatlanti térség hitelintézeteinél az 1990-es évek második felére hatalmas tőkefelesleg halmozódott fel, ami helyet keresett magának. A hitelintézetek először is az USA lakosságát célozták meg, oly agresszív módszerekkel, amelyek az ottani jogirodalomban méltán érdemelték ki a "Predatory Lending" (zsákmányszerző kölcsönzés) minősítést. Erre a törvényhozás is reagált, de a tilalmat kimondó törvény (hosszú huzavona után) csak 2007-ben született meg[3].
A tőkefelesleg elhelyezésében - a deviza alapú kölcsönzés struktúrájának kialakítása után - részt vettek a hazai hitelintézetek is. Az erre irányuló offenzívájuk magán viselte a Predatory Lendingnek az amerikai szakirodalomból megismert több vonását is. Különösen: intenzív reklámozással azt a hitet keltették, hogy a kölcsön felvételével az adósok fontos szükségleteiket, vagy akár csak vágyaikat könnyűszerrel és biztonságosan ki tudják elégíteni, továbbá elmulasztották a kölcsönért folyamodó adósok hitelképességének megvizsgálását, ehelyett a hangsúlyt követelésük jelzáloggal való biztosítására helyezték.
Másodszor: a pénzpiaci folyamatok eltorzulása a hitelintézetet (az elvárható ellenszolgáltatáson felül) irreális, spekulációs jellegű haszonhoz juttatta.
Ezzel kapcsolatban át kell tekintenünk, hogy a jogegységi határozatok indokolásai miként foglalkoztak a hitelintézetek érdekkörébe tartozó kérdésekkel. A 2013. évi határozatban szerepel az a megállapítás, hogy "a deviza alapú kölcsön mögött - figyelemmel a pénzügyi intézményekre vonatkozó közjogi szabályokra - devizaforrás áll", de annak megvizsgálását, hogy egy konkrét szerződés mögött van-e devizaforrás, szükségtelennek tartotta.
A közjogi szabályok között ilyen rendelkezést nem lehet találni. Valószínűleg a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályokról van szó, hiszen ezek valóban megkívánják, hogy a hitelintézetek szavatoló tőkéje fedezetet adjon az árfolyamváltozásokból eredő kockázatra is. A deviza alapú kölcsönzések körében a hitelintézeteknek azonban csak a forint árfolyamának gyengülése (csökkenése) jelent kockázatot.
Más a helyzet, ha a kikölcsönzött forint összegeket egyes hitelintézetek - részben vagy egészben - devi-
- 3/4 -
zakölcsön igénybevételével szerzik meg. Például a carry trade néven ismert tranzakcióval, amely abból áll, hogy a bank alacsony kamatozású devizában vesz fel hitelt, majd azt magasabb kamatozású pénznemben kölcsönzi ki. Ilyenkor az árfolyam emelkedése valóban veszteséget idézhet elő. Szerepel e határozat indokolásában annak kifejtése is, amely szerint az árfolyamváltozás csak az adóst érinti, hiszen a hitelező "az adós általi visszafizetéskor forintban ugyanolyan értékű devizához jut, mint amennyit folyósított.
A felek egymás közötti jogviszonyában azonban a deviza ki-, illetve visszafizetése csupán fikció. Ez következik a 2014. évi jogegységi határozat 3. pontjából és az ahhoz fűzött indokolásból is, amely szerint a deviza csak a folyósított kölcsön, illetve a visszafizetendő részlet összegének átszámítására szolgál.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
