60 éve hunyt el a XX. század első felének iskolateremtő magyar magánjogásza (Fontes, 2016/1., 63-64. o.)

Emlékezés Szladits Károlyra[1]

(Dunaszerdahely, 1871. december 27.-Budapest, 1956. május 22.)

"Minden jogrendszer szükségszerűen tökéletlen, mert nem számolhat eleve az életviszonyok végtelen változatosságával és újszerű alakulataival."[2] A tökéletesség nem erkölcsi követelmény. De a tökéletességre törekvés igen.

Ez hatotta át Szladits Károly, jogtudós, egyetemi tanár, akadémikus életútját.

Szladits, akit az utókor a magyar magánjog-tudomány egyik legnagyobb, iskolateremtő személyiségeként tart számon, Dunaszerdahelyen született, 1871. december 27-én. A jogászi hivatást édesapja nyomdokaiba lépve választotta, aki ügyvéd, szolgabíró, majd királyi aljárásbíró volt. A főgimnáziumi évek alatt három idegen nyelvet (angolt, franciát és németet) is elsajátító fiatal Szladits Budapesten végezte jogi tanulmányait (ez idő alatt még oroszul is megtanult). Hegedűs Lóránt és Papp Ferencz mellett az elsők között volt, akit hosszú idő után újra - régi egyetemi hagyományok szerint - királyi kitüntetéssel, sub auspiciis Regis avattak doktorrá 1895-ben (teljes közép- és felsőfokú tanulmányait és doktori vizsgáit is kitűnő eredménnyel zárta). 1896-ban ügyvédi vizsgát tett Budapesten.

A diploma megszerzése után az Igazságügyminisztérium törvény-előkészítő osztályán, 1896-ban - az öröklési jogi rész előadójaként - tagja lett a minisztérium polgári törvénykönyv előkészítésére szervezett állandó bizottságának. 1915-től miniszteri tanácsosi rangot kapott, 1922 és 1928 között a bizottság tudományos irányítója volt. Részt vett az 1901-es első, átfogó polgári törvénykönyv előkészítésében, majd az újabb magánjogi törvény-tervezet kidolgozásában (1918-1928). Kitűnő nyelvtudása miatt 1927-től a magyar-csehszlovák, a magyar-angol, és a magyar-jugoszláv vegyes döntőbíróságok bírája.

1908-tól a Budapesti Tudományegyetem magánjogi magántanára, 1917-től rendes tanára lett. 1932-33-ban és 1938-39-ben a Jog- és államtudományi kar dékánja. 1948-ban nyugdíjazták. Közel negyven évig volt az egyetem tanára, generációkat, tízezernél is több hallgatót tanított.

Az utókor a polgári jog tudományának nagy magyar mestereként tartja számon. A kötelmi és dologi jog terén a magyarországi polgári jog tudományában a német-osztrák jog szolgai követése ellen küzdő Grosschmid Béni tanítványa és

- 63/64 -

- többek között az önálló magyar magánjog megteremtése, a német-osztrák joghoz fűződő "kritikus viszony" tekintetében - követője volt. Mégsem vált (Asztalos László professzort idézve) Grosschmid-epigonná[3]. Több évtizedes oktatói és tudományszervezői tevékenységével, az általa írt tankönyvekkel jelentős szerepet tölt be ugyanis abban, hogy mestere elveit, tanításait széles körben megismertesse[4], megértesse a diáksággal és a tudományos világgal, "Szladits magyarra fordította Grosschmidot"[5].

A magánjognak csaknem valamennyi területével foglalkozott könyvekben, tanulmányokban, tankönyvekben. A magyar magánjog vázlata című tankönyve egyre bővülő tartalommal, öt kiadásban szolgált főiskolai tankönyvül. Tudományos munkásságának legfőbb műve a Magyar magánjog című, hatkötetes gyűjteményes munka, melynek főszerkesztője és - alapvető elméleti részek kidolgozásával - egyik társszerzője is volt.

1897-től a Magyar Jogászegyleti Értekezések, 1914-től 1933-ig a Magánjogi Döntvénytár, 1922-24-ben a Békejog és Békegazdaság, 1927-41-ben a TÉBE Könyvtár, 1946-tól a Jogtudományi Közlöny szerkesztője, utóbbinak egyik legtermékenyebb szerzője. Számos cikket írt a napilapoknak, a Jogi lexikonnak és a Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1943-ban rendes tagja lett. Akadémiai székfoglaló előadását mestere, Grosschmid Béni emlékének szentelte. 1948-ban tanácskozó taggá minősítették vissza, azonban 1949-ben helyreállították tagságát.

1897-től a Magyar Jogászegylet titkára, később elnöke. 1945 után a Magyar-Szovjet Társaság Jogtudományi szakosztálya, és a Magyar Jogász Szövetség tevékeny tagja.

1948-ban Szalay László-éremmel, 1952-ben, 80. születésnapján Népköztársasági Érdemrenddel tüntették ki. 1953-ban a jogászok közül először ő kapott Kossuth-díjat életművéért, a haladó jogásznemzedék nevelése érdekében kifejtett tevékenységéért.

1956. május 22-én halt meg Budapesten, élete 85. évében. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Szladits Károly főbb művei:

- Pethő Tibor, Szladits Károly: A váltó: gyakorlati kézikönyv: törvénymagyarázat, üzletesetek, minták, példák, joggyakorlat. Tébe Kiadóvállalat, 1927. p. 182.

- Dologi jog. Budapest, Grill Kiadó, 1930. p. 456.

- Ginyovszky József, Szladits Károly: Az osztrák polgári törvénykönyv hatásában a magyar magánjogra. Szladits Károly előadásainak jegyzete. Budapest, Politzer Zs., 1932. p. 306.

- Magyar magánjog. I-VI. Budapest, Grill, 1939-1942.

- A magyar magánjog vázlata: a bánya-, csőd-, kereskedelmi és váltójog alapelveivel. Budapest, Grill Károly, 1909. p. 323.

- A magánjogi bírói gyakorlat: 1901-1927: a magyar felsőbíróságok elvi döntéseinek gyűjteménye. Budapest, Grill, 1928. p. 732.

- Magyar magánjog mai érvényében: törvények, rendeletek, joggyakorlat. I-III. Budapest, Grill, 1934.

- A magyar bírói gyakorlat: magánjog. I-II. Összeáll. Szladits Károly, Fürst László. Budapest, Grill, 1935.

- A magyar magánjog vázlata. I-II. Budapest, Grill, 1937. ■

JEGYZETEK

[1] Életrajzi források: Országgyűlési Könyvtár - Digitalizált Törvényhozási Tudástár, Országos Széchenyi Könyvtár - Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990, Wikipédia - Szaldits Károly.

[2] Szladits Károly.

[3] Asztalos László: A civilisztika oktatásának és tudományainak fejlődése a budapesti egyetemen 1945-1970. Budapest, 1973., Sándor István: Grosschmid és az angol jog (Grosschmid gondolatai és az új magyar Ptk., Novotni Alapítvány, Miskolc, 2013.).

[4] "Tulajdonképpen Grosschmid azzal hatolt be a magyar magánjogtudományba, hogy hűséges tanítványa és a XX. század első felének vezető magyar magánjogásza, Szladits Károly, ahogy mondani szokás, emberi fogyasztásra alkalmassá tette Grosschmid nézeteit, amikor magánjogi tankönyvében a grosschmidi elveket közérthetővé tette, világos fogalmazásban elterjesztette." (Eckhardt Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935., 83.).

[5] "Grosschmid nehezen érthető, kazuisztikus tanításait rendszerezi és változtatja közvetlenül felhasználható jogdogmatikává." (Asztalos László: A civilisztika oktatásának és tudományainak fejlődése a budapesti egyetemen 1945-1970. Budapest, 1973).