A téma szempontjából nehezen megkerülhető két fogalom - a felelősség és a kártelepítés - viszonyának tisztázása. Különösen amiatt, mert a közkeletű felfogás gyakran szembeállítja ezeket, különbséget téve "felelősségi" és "kártelepítési" szabályok között, utóbbiak között említve azokat az eseteket, ahol a végső soron kárviselésre kötelezett személy terhére sem felróhatóság, sem pedig a kár elhárításának lehetősége nem állapítható meg. Látni kell azonban, hogy a kártelepítés és a felelősség nem ellentétes fogalmak: a felelősség sokkal inkább a kártelepítés - vagy a kockázat-telepítés - egyik esete. A jogalkotó állásfoglalása ugyanis arról, hogy a veszteség kockázata valamely hipotetikus szituációban kit terheljen, illetve a jogalkalmazó döntése arról, hogy a konkrét károkozás következményeit ki viselje, akkor is kártelepítési döntés, ha annak indokolása morális, vagy ideológiai érvekre támaszkodik.
A felelősség és a kártelepítés szembeállítása végső soron azon alapul, hogy a klasszikus vétkességi felelősség intézménye - a jogi és az erkölcsi szempontokat egyesítve - morális alapon osztja meg a kockázatot a károkozói és a károsulti pozíció között: a károkozót terheli a kár, ha azt a társadalom oldaláról is szemre hányható, felróható magatartásával okozta, ennek hiányában a veszteség a károsulté ("casus nocet domino"). A magatartás jogi és erkölcsi megítélésének egybeesése sikeresen fedi el, hogy a vétkességi felelősség intézménye maga is a törvényhozó kártelepítő döntése.
A vétkességi felelősség azonban nemcsak morális, de gazdasági alapon is megindokolható. Közismert kísérlet erre Learned Hand bíró formulája: a károkozó akkor vétkes, ha a kárt - a baleset előfordulásának valószínűségét is figyelembe véve - kisebb költséggel előzhette volna meg, mint az okozott veszteség (United States vs. Carroll Towing Co. 1947)[2]. A jog gazdasági elemzésének elméleti iskolája végső soron ebből vezeti le azt
- 30/31 -
a következtetését, hogy a kárfelelősséget arra a személyre indokolt telepíteni, aki a kárt a legkisebb költséggel előzhette volna meg[3].
A továbbiak szempontjából azonban annak van kiemelt jelentősége, hogy a XIX. század közepétől, az ipari forradalom eredményeként a polgári jogi felelősség objektivizálódik: a vétkesség elemét mellőző új intézményi jogalkotással (első példa az 1838. évi porosz vasúti törvény), vagy - ennek előfutáraként - a bírói gyakorlatban kialakuló, a veszélyes üzemek esetében lényegében a vétkesség megdönthetetlen vélelmét megfogalmazó törekvésekkel a károkozói pozíció elkötődik a morális szemrehányhatóságtól[4].
A biztosítás nem más, mint szerződési alapú kártelepítés. Alapos leegyszerűsítéssel élve: a veszélyközösséget szervező biztosító a veszélyközösség tagját a biztosított kockázat realizálódásával érő kárt a kockázattal érintett személyek által befizetett, matematikai módszerekkel kiszámított díjakból téríti. "Sokan fizetik kevesek kárát."
A biztosítás gondolata évezredes gyökerű. Klasszikus formája, a potenciális károsultak veszélyközössége mellett akkor jelenik meg egy új biztosítási ág, amikor a károkozói pozíció jogi elnehezülése, az objektív felelősség előretörése következtében a potenciális károkozók veszélyközösségének igénye is felmerül. Ez utóbbi a felelősségbiztosítás. Jól látható, hogy az intézmény eredetileg károkozó-védelmi és nem károsult-védelmi céllal jött létre. Ez utóbbi, korunkban inkább hangsúlyozott funkcióját is a károkozó védelmén keresztül látja el a felelősségbiztosítás.
A hatályos Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény szerint:
"Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyért jogszabály szerint felelős. A biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a biztosító útmutatásai alapján vagy előzetes jóváhagyásával merültek fel" [Ptk. 6:470. § (1) és (2) bek.].
A felelősségbiztosítás törvényi meghatározása is kiemeli az intézmény kettős irányát:
a) a károsult kártalanítását a felelősségbiztosítási szerződés feltételei szerint (kártalanítási funkció) és
b) a károkozó védelmét az alaptalan kárigényekkel szemben (jogvédelmi funkció).
- 31/32 -
A felelősségbiztosításhoz számos olyan kérdés kapcsolódik, amelynek megválaszolása -már csak a gyakorlat szempontjából is - nehezen megkerülhető. Ezekre azért is célszerű kitérni, mert általuk a felelősségbiztosítás intézményi korlátai plasztikusabban megmutathatók.
A Ptk. 6:470. § (1) bekezdésének definíciója is kiemeli, hogy a felelősségbiztosítás tárgya az a kár, illetve sérelemdíj, amelyért a biztosított jogszabály alapján felelős. A jogszabályi mérce azért alapvető, mert a biztosító a saját kockázatát, illetve annak árát (a biztosítási díjat) csak ennek alapján képes kalkulálni, az ott meghatározottól eltérő - annál szigorúbb - helytállási kötelezettség eseti felvállalásának hatásait nem. Ennek megfelelően a felelősségbiztosítás nem terjed ki a jogszabálynál szigorúbb helytállási kötelezettséget involváló megállapodásokra[5].
A Ptk. a felelősségbiztosítás körében nem határozza meg a biztosítási esemény fogalmát, vagyis nem jelöli meg azt a körülményt, ami a biztosító helytállását kiváltja, így ez a felek szerződési szabadságának tárgyköréhez tartozik. A biztosító helytállásának azonban itt is előfeltétele, hogy az említett körülmény a biztosítási időszak - vagyis a biztosítással fedezett időtartam - alatt valósuljon meg. A gyakorlatban alkalmazott megoldások két szélső érték - egyfelől, a károkozás, másfelől, a kárigény érvényesítése - közötti skálán helyezkednek el, ehhez képest beszélünk "occurrence-made", illetve "claims-made" felelősségbiztosításokról.
Az ideális "occurrence-made" kötvény alapján a felelősségbiztosítónak elvileg időkorlát nélkül helyt kellene állnia, ha a károkozás a biztosítási időszak alatt történt és fordítva, a "claims-made" kötvénynek elvileg fedezetet kellene nyújtania a biztosítási időszak alatt bejelentett valamennyi kárigényre, tekintet nélkül arra, hogy a károkozás ténylegesen mikor történt. Az imént körülírt egyik ideális helyzet sem létezik azonban a gyakorlatban. Az alkalmazott megoldások csak alapul veszik a két pólus egyikét, vagy másikát, de annak hatókörét jelentősen korlátozzák.
A biztosítási fedezet időbeli korlátozása különösen azokban az esetekben lehet problematikus, amikor a dolog természeténél fogva a károkozás és a kárigény bejelentésének időpontja között jelentős az eltérés - ezeket nevezi a gyakorlat "hosszú farkú" ("long tail")
- 32/33 -
kockázatoknak[6]. Ezek fedezetbe vonása a biztosítási időszak kinyitását feltételezi, éspedig mindkét modell esetében, csak éppen ellenkező irányban. A gyakoribb "claims-made" típus esetében a károkozás releváns időpontját az ún. retroaktív dátum (visszaható hatály) alkalmazásával határolják be: a biztosítási fedezetbe vont károkozásnak ezt követően kell megtörténnie, éspedig úgy, hogy arról a biztosítottnak a felelősségbiztosítási szerződés későbbi megkötésekor szubjektíve ne legyen tudomása, amiről a szerződésben nyilatkoznia kell. A szerződési jog lehetőséget ad arra is, hogy azokat a kárigényeket, amelyek még a fedezett időszakban keletkeztek, de amelyekről a biztosított csak a szerződés lejárta után szerez tudomást, ún. kiterjesztett bejelentési időszak alkalmazásával utóbb is bejelenthessék a biztosítónak. Ezek az általában pótdíj ellenében megvásárolható fedezetkiterjesztések a biztosított biztonságát fokozzák.
A felelősségbiztosítás fontos kérdése, hogy a biztosítási fedezet kiterjed-e a biztosított szándékos károkozó magatartására. Az európai jogrendszerek többsége ettől elzárkózik - az angolszász megközelítésben a szándékos károkozás, mert nem véletlen, váratlan esemény, nem biztosítható kockázat, míg a kontinensen a szándékos károkozás esetében inkább a jó erkölcsökbe ütköző szerződések tilalmára hivatkoznak[7]. A korábbi magyar jog - károsultvédelmi szempontokat hangsúlyozva - ezzel szemben a szándékos károkozás esetén is előírta a felelősségbiztosító fizetési kötelezettségét azzal, hogy a károsult részére kifizetett összeget a biztosítottal szemben visszkereseti igényként érvényesítheti[8]. A hatályos Ptk. ezzel szemben - mert a felelősségbiztosításra vonatkozó szabályok diszpozitívak - a biztosítónak megengedi, hogy helytállása körét maga határozza meg, ezzel a szándékos károkozás fedezetét is kizárhatja.
Meg kell jegyezni, hogy a szándékos károkozás egyes típusai - csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés stb. - a felelősségbiztosításból történő kizárás ellenére is önálló biztosítás, az ún. bűncselekmény-biztosítás ("crime insurance") tárgyai lehetnek.
A felelősségbiztosítás révén a potenciális károkozó tulajdonképpen garanciához jut pénzügyi teljesítőképességére, aminek végső biztosítéka a biztosítók - és bonitásuk - szabályozottsága, illetve állami felügyelete. Nem véletlen, hogy a jogalkotó világszerte él azzal a lehetőséggel, hogy számos területen írja elő kötelezően egyes veszélyesnek tekin-
- 33/34 -
tett tevékenységek végzése, vagy egyes foglalkozások gyakorlása előfeltételeként, hogy az érintettek felelősségbiztosítással rendelkezzenek. A szerződéskötési kötelezettségen keresztül a felelősségbiztosítás kártalanítási funkciója társadalmasodik[9].
Meg kell említeni, hogy Magyarországon a felelősségbiztosítási kötelezettséget előíró törvények és törvényi felhatalmazáson alapuló alacsonyabb szintű jogszabályok jelenleg nem alkotnak rendszert, sem tartalmilag, sem módszertanilag nem konzisztensek. Míg egyesek részletes szabályozást adnak a megkötendő felelősségbiztosítási szerződés tartalmát illetően is (elegendő itt kiemelni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényt), addig a többség csak utal arra, hogy pl. a tevékenységre vonatkozó engedély kiadásához "felelősségbiztosítási szerződés" bemutatása szükséges. Az igazságügyi területen az ügyvédi és a közjegyzői tevékenység gyakorlásának előfeltétele a (szakmai) felelősségbiztosítás megléte. Ezek közül alább a közjegyzői felelősségbiztosításról lesz szó részletesen.
A felelősségbiztosítások - akár az önkéntes, akár a kötelező felelősségbiztosításról van szó - széles körű elterjedése mellett egyre inkább tapasztalható, hogy a felelősségbiztosítás a legköltségesebb biztosítás. A biztosító teljesítési kötelezettsége ugyanis a biztosított jogi felelősségének megállapításától függ, ami nem ritkán csak hosszadalmas és költséges jogi és szakértői eljárások alapján lehetséges. Nem atipikus, hogy a felelősségbiztosító által fizetendő biztosítási összegen belül a jogi költségek aránya meghaladja a kár összegét.
A műszaki fejlődés mai üteme mellett már évtizedes vita tárgya, hogy a gépi közlekedésben lehet-e szó "felelősségről", de a rendkívül gyorsan fejlődő elektronikus hírközlő eszközök esetében is felvetődik, hogy pl. a mobiltelefonok nem jelenthetnek-e ma még fel nem ismerhető, hosszú távú egészségi kockázatot ("long tail risks").
A közlekedés területén a felelősségbiztosítás trónfosztására először André Tunc francia professzor tett javaslatot[10]. Vizsgálatai arra mutatnak, hogy a gépi közlekedésben a baleset szükségszerű, statisztikai szempontból determinált következmény: a gépjárművezető a vezetés minden egyes kilométere alatt átlagosan száz megfigyelést eszközöl és tíz döntést hoz - három kilométerenként azonban egy döntése helytelen. Ezért kétséges, hogy a balesetnél "felelősségről" beszéljünk. A megoldás - amelyet kísérleti jelleggel több országban is bevezettek - egy, a felelősség elemétől eltekintő ("no-fault") általános balesetbiztosítás lehetne, amely a baleset valamennyi áldozata részére méltányos térítést nyújt, e fölött lépne csak be a jogi felelősség, illetve a felelősségbiztosítás.
- 34/35 -
Egyelőre nem látni, hogy a "no-fault" modellek milyen területeken és mértékben léphetnek fel a felelősségbiztosítás kihívóiként. Az ugyanakkor bizonyosnak látszik, hogy a jogfejlesztés során a felelősségbiztosítások növekvő költségeit kezelni kell.
A felelősségbiztosítás egyre bővülő területét adják a szakmai felelősségbiztosítások. Ez az intézmény annak következménye, hogy tévedések, elvétések, szakmai hibák a legprofesszionálisabb szakmai környezetben is előfordulhatnak, ugyanakkor akár egy kisebb szakmai hiba is jelentős kárt eredményezhet, amelynek megtérítésére a károkozónak nem feltétlenül van saját pénzügyi forrása - a hiba akár a vállalkozást el is lehetetlenítheti. Nem véletlen, hogy a szakmai felelősségbiztosítás természetes élettere jórészt a szellemi szabadfoglalkozásokhoz kötődik - itt a műhiba kockázata biztosan nagyobb, mint a szolgáltató tőkeereje, hiszen az említett szolgáltatások nyújtása aligha igényel az ipari termeléssel összemérhető befektetést.
A szakmai felelősségbiztosítások az általános felelősségbiztosításhoz képest több ponton is különböznek:
a) a biztosított és a potenciális károsult között rendszerint szerződéses - vagy pl. a közjegyzők esetében szerződésen kívüli közjogi természetű (közhatalmi) - kapcsolat van, a biztosítási esemény a szerződéses kapcsolat esetén ennek hibás, vagy esetleg késedelmes teljesítésében áll;
b) a biztosított kockázat minden esetben gondatlan cselekmény ("műhiba") - a biztosítási fedezet nem terjed ki a szándékos károkozásra;
c) a biztosításban fedezett kár nem fizikai, hanem tisztán vagyoni veszteség (többletköltség, elmaradt haszon)[11].
A közjegyzők szakmai felelősségbiztosítási kötelezettségét az 1991. évi XLI. törvény vezette be, e kötelezettségüknek a közjegyzők egy évtizeden át egyénileg tettek eleget. Jóllehet, ezt a szakmai felelősségbiztosítást annak idején csak egy biztosító társaság művelte, a biztosítási titok intézménye eleve megakadályozta, hogy akár a területi kamarák, akár a Magyar Országos Közjegyzői Kamara információkat kapjanak az egyes közjegyzőket illetően e kötelezettség teljesítéséről, a közjegyzőkkel szemben érvényesített esetleges kárigényekről, vagy a kifizetett kártérítésekről. Ez természetesen eleve lehetetlenné tette a hatékony központi kockázatkezelést.
- 35/36 -
A MOKK emiatt - biztosítási alkusz közreműködésével - 2002. január 1. napjától kezdődően saját hatáskörébe vonta a törvényi minimum-fedezet erejéig a szakmai felelősségbiztosításról történő gondoskodást, amennyiben csoportos biztosítást kötött az egyik biztosító társasággal a teljes közjegyzői kar javára, lehetővé téve ugyanakkor az egyes közjegyzőknek, hogy saját elhatározásukból egyénileg a törvényi minimum feletti biztosítási összegekre kiegészítő biztosításokat köthessenek. Ez a "kétfedelű" konstrukció utóbb a közjegyzői törvény módosításával is megerősítést nyert.
"A kártérítés, illetve a sérelemdíj fedezetére legalább százmillió forint értékű felelősségbiztosítást kell kötni és azt a közjegyzői működés tartama alatt fenn kell tartani. A felelősségbiztosítást annak kötelező értékéig a közjegyző - helyettesítés esetén a közjegyzőhelyettes, a nyugalmazott közjegyző vagy a nyugalmazott bíró - javára és érdekében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara köti meg; a kiegészítő felelősségbiztosítás megkötésére a közjegyző jogosult." [1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről - 10. § (2) és (3) bek.].
A csoportos felelősségbiztosítási forma lehetőséget ad a legkedvezőbb feltételek elérésére, továbbá a kötelező alap- és az opcionális kiegészítő biztosítások tartalmi egységességére. A konstrukció legfontosabb elemei az alábbiakban foglalhatóak össze:
a) Az alapbiztosításban a biztosítási fedezet kezdete a közjegyző kinevezésének időpontja - a biztosítót elegendő erről utóbb értesíteni.
b) A felelősségbiztosítási fedezet automatikusan igazodik a közjegyzők részére hatáskört megállapító jogszabályokhoz. A biztosító a fedezetet nem tagadhatja meg, az esetleg megnövekvő kockázatát a biztosítási díjban érvényesítheti csak.
c) Az alapbiztosítás és a kiegészítő biztosítások feltételei azonosak.
d) A felelősségbiztosítás "claims-made" alapú, azonban a jelenleg hatályos alapbiztosítási szerződés retroaktív (visszamenőleges hatályú) fedezetet biztosít 2002. január 1. napjára, azzal a feltétellel, hogy a kár a közjegyző előtt nem volt ismert és azt más biztosítónak még nem jelentették be.
e) A biztosítás megszűnése esetén mind az alapfedezethez, mind a kiegészítő fedezethez vásárolható az elévülési időre vonatkozó kiterjesztett bejelentési idő (az alapfedezet esetében ezt a MOKK minden nyugdíjba vonuló közjegyzőre megköti). Ennek eredményeként a biztosítási védelem mindaddig fennáll, ameddig a magyar jog szerint a közjegyzővel szemben korábbi eljárása miatt igény érvényesíthető (utófedezet).
f) A biztosító társasággal kialakított közös értelmezés alapján mind az alap-, mind a kiegészítő biztosítási fedezet kiterjed az adatvédelmi szabályok esetleges megsértésére. Ez alól kivételt csak a GDPR-rendelet alapján kiszabható bírságok jelentenek - ezekre azonban a biztosítónál opcionális kiegészítő fedezet vásárolható.
g) A kárbejelentéseket a MOKK Jogi Irodája véleményezi. Állásfoglalása a biztosítót köti mindaddig, amíg a jogi véleménnyel ellentétes jogerős bírói döntés nem születik.
A jelen tanulmány megírása idején 52 közjegyző rendelkezett opcionális kiegészítő felelősségbiztosítással, a GDPR-bírságra vonatkozó kiegészítő fedezetet 7 közjegyző vásárolta meg.
- 36/37 -
A közjegyzői szakmai felelősségbiztosítások általános szerződési feltételei szerint az alább felsorolt események és költségek biztosítottak:
a) a szakmai kötelezettségszegéssel okozott kár (tévedés, gondatlan kötelezettségszegés, mulasztás);
b) személyhez, vagy szellemi alkotáshoz fűződő jogok megsértése, rágalmazás - ide értve az adatvédelemmel kapcsolatos szabályok megsértését is;
c) internettel kapcsolatos felelősség (elektronikus levelek, elektronikus formában tárolt dokumentumok továbbítása, számítógépes vírusok nem szándékos továbbítása stb.);
d) alkalmazotti hűtlenség (az alkalmazott csalárd, vagy hűtlen károkozó magatartása, amelyért a közjegyző felel). Ez a fedezet tulajdonképpen bűncselekmény-biztosítás, azonban a biztosítás csak a közjegyző alkalmazottaira (közjegyzőhelyettes, közjegyzőjelölt, irodai személyzet) terjed ki, magára a közjegyzőre nem;
e) jogvédelmi költségek.
A közjegyzői szakmai felelősségbiztosítás alapján 2002. január 1. napja óta a mai napig összesen 377 - konkrét kárigényre, illetve potenciális kárkörülményre vonatkozó - kárbejelentés történt. ■
JEGYZETEK
[1] A 31. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadás alapján (Debrecen, 2019. november 8.)
[2] Idézi Richard A. Posner: A vétkességi felelősség elmélete, in: A jog gazdasági elemzése (Válogatott tanulmányok, szerk. Harmathy Attila és Sajó András), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 245. old.
[3] Guido Calabresi tételének rövid összefoglalását ld. Cento G. Veljanovski: A jog gazdasági megközelítése - Kritikai bevezetés, in: A jog gazdasági elemzése i.m. 52-54. old.
[4] A folyamat részletes elemzését ld. Sólyom László: A polgári jogi felelősség hanyatlása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. 31-41. old.
[5] A törvényi felelősségi szabályok "Standardrisiko" jellegét hansúlyozza Manfred Wandt: Versicherungsrecht, 5. Aufl. Carl Heymanns Verlag, Frankfurt/M, 2010. 358-359. old.
[6] Ezeket "látens károknak" nevezi Lábady Tamás: Fejezetek a felelősségbiztosítás köréből, Pécsi Szikra Nyomda, Pécs, 1990. 53. old.
[7] Az újabb német irodalomban ugyanakkor a bizonytalansági elem hiányát emeli ki a szándékos károkozás biztosíthatóságának akadályaként Manfred Wandt: i.m. 314. old.
[8] 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 559. § (3) bek.
[9] A téma átfogó európai összehasonlító feldolgozását ld. Compulsory Liability Insurance from a European Perspective (eds. Attila Fenyves, Christa Kissling, Stefan Perner, Daniel Rubin), Walter de Gruyter, Vienna, 2016. A felelősségbiztosítási kötelezettséget előíró magyar jogszabályok szemléjét ld. a Függelékben a 494-497. oldalon.
[10] L. pl. André Tunc: The 20[th] Century Development and Function of the Law of Torts in France, in: International and Comparative Law Quarterly, 1965. 1090. old. A reformjavaslatok szemléjét ld. Lábady Tamás: i.m. 64-70. old.
[11] Jelentős kivételt képez azonban a tervezői, mérnök-tanácsadói és a projekt-menedzseri, továbbá az orvosi szakmai felelősségbiztosítás, ahol a dolog természeténél fogva a fedezet a személyi sérülésekre és a dologi károkra is kiterjed.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvezető igazgató, Polipins-Renomia Biztosítási Alkusz Kft., Budapest.
Visszaugrás
