A 21. századi büntető szankciórendszerek a változások korát élik. Amíg a 19. század büntetőjogának középpontjában elsősorban a bűncselekménnyel és az elkövetővel kapcsolatos dogmatikai kérdések aprólékos kidolgozása állt, addig napjainkban a büntetőjog figyelme a büntetőjogi szankciótan felé fordult. A szabadságvesztésbe vetett hit csökkenni látszik, és valós probléma számos európai államban a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága. Ennek a problémának a megoldására a büntetőjog a szabadságelvonással nem járó büntetések kutatását helyezi előtérbe. Az alternatív szankciók egy történeti folyamat eredményeként jelentek meg az európai büntetőjogokban, napjainkra számos lehetőséget biztosítva a bírónak a szabadságvesztés tényleges helyettesítésére. De vajon a jogalkalmazó milyen hatékonysággal tudja kihasználni az alternatív szankciók nyújtotta lehetőségeket? Kérdés, hogy mitől függ az alternatív szankciók gyakorlati hatékonysága.
A büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának problémája nem csak magyarországi sajátosság, Pallo József szavait kölcsönözve, nem kifejezetten hungaricum.[1] Kétségtelenül hazánk mind a büntetés-végrehajtási intézetek átlagtelítettségét illetően[2], mind a 100 ezer lakosra jutó fogvatartottak tekintetében európai listán az élmezőnybe tartozik.[3] Hozzánk képest a francia adatok némileg jobbnak tűnnek, hiszen itt 100 ezer lakosra csak 118,1 fogvatartott jut, és a zsúfoltság alakulása is kedvezőbb a hazai statisztikáknál.[4] Amennyiben összehasonlítjuk a francia mutatókat más nyugat-európai, vagy akár a skandináv államokkal, akkor viszont megállapíthatjuk, hogy Franciaországnak is van mit javítania a számokon, és van még hova fejlődnie.[5]
Vannak azonban a fentieknél sokkal megdöbbentőbb, Franciaországra jellemző statisztikai adatok is. 2016-ban az összes kiszabott büntetés 582 142 volt, ebből 1102 életfogytig tartó szabadságvesztés és 286 409 határozott ideig tartó szabadságvesztés, ami 49%-os szabadságvesztés-kiszabást jelentett.[6] Természetesen a kiszabott szabadságvesztések számát árnyalja, hogy ebbe beletartozik a felfüggesztett szabadságvesztés is, amelyet, ha kivonunk is a végrehajtandó szabadságvesztésből, még így is 22,56%-os mutatót kapunk. A 2016-os év a kiszabott végrehajtandó szabadságvesztések számát illetően csúcsot döntött. Egy 2016-os tanulmány arról számol be, hogyan "fejlődött" és számszerűen hogyan növekedett a szabadságvesztés-büntetés 2004 és 2016 között.[7] Amennyiben a magyar büntető szankciórendszert azzal jellemezzük, hogy szabadságvesztés-centrikus, akkor - azt hiszem - sokkal inkább elmondható ez a francia rendszerről.
Ezek a meglepő adatok arra sarkalltak, hogy megvizsgáljam, vajon milyen lehetőségei vannak a francia bírónak a szabadságvesztés-büntetés helyettesítésére. Esetleg bővíthető-e az alternatív szankciók palettája? Illetve, ha a jogalkotó már megtette a magáét, és megteremtette az alternatív szankciók alkalmazási lehetőségét, akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy a kiszabott büntetések csaknem felét a mai napig a szabadságvesztés adja? Kutatásom során azzal szembesültem, hogy a francia büntető szankciórendszer meglehetősen bonyolult, túlszabályozott rendszer. Az alternatív szankciók átfogó bemutatását nehezíti, hogy a szakirodalom maga sem egységes a tekintetben, hogy mit is értünk alternatív szankció alatt. A szakirodalomban alternatív szankciók közé sorolt vala-
- 286/287 -
mennyi jogintézményt, egyetlen tanulmányban felsorakoztatni lehetetlen vállalkozás lenne. Erre tekintettel a francia alternatív büntetéseket csupán dióhéjban szeretném bemutatni, utalva egyrészről arra a történeti folyamatra, amelynek alapján bevezetésre kerültek, másrészről - és persze nem teljeskörűen - csak a vétségi büntetések szabályaira térek ki (mivel a kiszabott büntetőjogi szankciók nagy részét vétség miatt szabják ki), és ezúttal nem foglalkozom a szabadságvesztést ténylegesen helyettesítő biztonsági intézkedésekkel, és nem kerülnek bemutatásra az alternatív eljárások sem.
A francia büntetőjog ezen szűk szegmensének a bemutatását azért is tartom indokoltnak, hiszen az Európai Unióban élünk, ahol a kölcsönös elismerés elve[8] kiterjed immáron a szabadságvesztést helyettesítő alternatív büntetésekre is.[9] Ennek fényében egy másik európai ország büntetéseinek ismerete mára nem pusztán egy tudományos csemege, hanem gyakorlati szempontok is azok minél mélyebb megismerése mellett szólnak. Másrészről napjainkban a jog-összehasonlítás szerepe is egyre jobban felértékelődik, nem lehet érdektelen számunkra más államok jogrendszereire kitekinteni és így összehasonlítási alapot keresni akkor, amikor büntetőjogunk problémáinak megoldása még mindig várat magára. Más országok tapasztalataiból, eredményeiből és esetleges hibáiból tanulva, levonhatók a szükséges következtetések is. Úgy vélem, hogy a francia alternatív szankciók világa a hazai jogalkotó és jogalkalmazó számára egyaránt hasznos tanulságokat rejt.
A börtönzsúfoltság negatív ártalmai közismertek.[10] Többek között dehumanizálja, elszemélyteleníti mind a fogvatartottakat, mind a büntetés-végrehajtás személyi állományát. Ez pedig a szakmai munka hatékonyságát és sikerét veszélyezteti és a reintegrációt nehezíti.[11] Emellett azonban még nem is beszéltünk a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának a költségeiről. Egy 2014-es tanulmány arról számolt be, hogy Franciaországban egy fő fogva tartásának éves átlagos költsége 32 000 euró volt.[12]
A túlzsúfoltság azonban nemcsak a szakmai környezetet és munkát nehezíti, és ró hatalmas kiadásokat az államra, hanem európai standardoknak sem felel meg. A szabadságvesztés-büntetés az 1791-es Code Pénallal történő bevezetése óta, napjainkig igen jelentős változáson ment át. A halálbüntetés helyettesítését szolgáló, akkor még a "büntetés királynőjeként" és elsődleges büntetésként emlegetett szabadságvesztésnél nem voltak szempontok a fogvatartottak jogai, emberi méltóságuk és a fogva tartás körülményei.[13]
Napjainkra azonban elmondható, hogy a 2006-ban az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott új európai börtönszabályok már az alapelvek között rögzíti, hogy tiszteletben kell tartani a fogvatartottak emberi jogait.[14] Az Ajánlás megfogalmazza, hogyan kellene optimálisan elhelyezni a személyi szabadságuktól megfosztott személyeket.[15] Ez sok esetben - valljuk be őszintén még a fejlett nyugat európai kultúrákban is - erőn felüli feladatok elé állítja a büntetés-végrehajtási rendszert.
Ráadásul az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ténylegesen pálcát is tör a tagállamok fölött, és az elmarasztaló ítéleteken keresztül megköveteli a fogva tartás minimumszabályainak a legmesszebbmenőkig történő betartását. A kínzás és kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés és bánásmód tilalmának megsértésére hivatkozva, ténylegesen a túlzsúfoltság és a rossz fogva tartási körülmények miatt, sorra születnek az elmarasztalások, amelyek jelentős összegekkel járó kártérítések fizetésére is kötelezik a tagállamokat.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
