A járás a megye részét alkotó, annak felosztásával kialakított, községeket - 1950-1954 között esetleg városokat is - magában foglaló közigazgatási területi egység volt. Egybehangzó szakmai álláspont szerint a XIII. században jöttek létre, valószínűleg 1232-ben, és a történeti források szerint akkora volt a területük, amelyet abban az időben a legkorszerűbb közlekedési eszközzel, azaz lovon be lehetett járni. Lényegében a királyi vármegyék alközpontjai voltak, és a területükön ellátták elsősorban az adóösszeírást és a beszedést, valamint a határjárást és nem elhanyagolható módon az igazságszolgáltatást is. Ez a rendszer az évszázadok során természetesen jó néhányszor változott, területük és feladatkörük módosult.
A járásokban 1950-ig soha nem működött semmiféle önkormányzat vagy választott testület, hanem egyszemélyi vezetője volt: a szolgabíró, illetve később a főszolgabíró. A hivatali munkát a jegyző végezte. A járás feladatai döntő mértékben államigazgatás-hatósági jellegűek voltak. 1971-től elsősorban másodfokú feladatot és hatáskört láttak el, azaz a községek szerepe, valós helyzete erősödött.
Az Országgyűlés 2004-ben fogadta el a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvényt. Ennek eredményeként - Budapest és Debrecen kivételével, Budapesten a Fővárosi Önkormányzat látja el e feladatokat - 168 kistérségből 150-ben létrejött a kistérség összes települését magában foglaló többcélú kistérségi társulás. Ezzel hosszabb távon egységesen szabályozható és támogatható rendszer alakult ki a települési önkormányzatok ösztönzött, de önkéntes részvételével.
"A kistérség földrajzilag is összefüggő települések olyan együttese, amely települések között munka- és lakóhelyi, közlekedési, alap-, esetenként középfokú ellátási kapcsolat van, továbbá egy központi település - vagy több társközpont, mikro központ - tölti be a centrumtelepülés szerepét." (Varga Csaba: Kistérségi tervezés rendeltetése és módszertana. In: Németh Jenő (szerk.): Kistérségi tervezési módszertan. Budapest, 2006.)
Bár területének nagyságát tekintve a kistérség közel áll az egykori járáshoz, de nem tekinthető az utódjának, mivel nem a megye kihelyezett közigazgatási szerveinek illetékességi területét határozza meg.
A járás és a kistérség azonban egy dologban hasonlított: a fővárosra nem terjedt ki és nem is alakítható ott ki többcélú társulás.
1872-ben a parlament elfogadta az 1872: XXXVI. törvénycikket, melynek 2. §-a az egyesítést kimondta, létrejött Magyarország fővárosa Budapest. Ezúton Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egy várossá lettek, melynek területe 24 892 hold, lakosainak száma pedig 240 446 volt. A tényleges egyesítés dátumának azonban 1873. esztendő november 17. napját tekintjük.
Az úgynevezett Nagy-Budapest 1949-ben történt létrehozása során 7 megyei várost és 16 nagyközséget a fővároshoz csatoltak. Az ily módon területében duplájára, a lakosság számát tekintve másfélszeresére duzzadt. Budapest kerületi beosztása is megváltozott, a kerületek száma 14-ről 22-re emelkedett. Nagy-Budapest létrehozását 1950-ben a törvényhatósági önkormányzati rendszert felváltó tanácsrendszer bevezetése követte. Mind az 1950. évi első, mind az 1954. évi második tanácstörvény értelmében a tanácsok egyszerre voltak államhatalmi, államigazgatási szervek és tömegszervezetek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
