Nem lehet kérdéses, hogy a kulturális javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyek olyan egyedi jellemzőkkel bírnak,[1] melyek árnyalt megközelítést és megoldásokat kívánnak. A kulturális javak olyan különleges ingók, melyek természete okán a jogviták rendezésében jogon kívüli szempontok is meghatározó jelentőséget kapnak, s a hagyományosan kialakított megoldások nem mindig sikeresek. Elég, ha a restitúciós perek átlagos, évtizedes időtartamára gondolunk, vagy arra a tényre, hogy sok esetben még az elhúzódó, költséges eljárások sem vezetnek a felek számára kielégítő eredményre.
A tanulmány célja annak feltérképezése, hogy az ilyen ügyekben egyébként gyakran alkalmazott[2] alternatív vitarendezési (AVR) eljárások képesek-e kiküszöbölni a hagyományos bírósági eljárás területén mutatott gyengeségeit. Ennek körében az írás mind az államok közti, mind a magánfelek közti, jelentős nemzetközi elemmel bíró, kulturális javak visszaszolgáltatását érintő jogvitákkal foglalkozik.
A kulturális javak visszaszolgáltatására irányuló jogvitákban részt vevő felek köre változatos, állami és nem állami szereplőket egyaránt felölelve.[3] Ezt a körülményt fontos hangsúlyozni, ugyanis akár egy polgári peres eljárásról, akár alternatív vitarendezésről beszélünk, a felek különböző típusai jogállásukból fakadóan eltérő "eszközökkel" (alkupozíciót, diplomáciai nyomásgyakorlást és egyéb nem jogi faktorokat is ideértve) rendelkeznek. Ezen túl a restitúciós per jogi és ténybeli alapja is széles spektrumon mozog: a visszaszolgáltatási igény felmerülhet jogellenes kivitellel, lopással, de a javak lefoglalásával, kisajátításának kapcsolatban is. Ezek a tényezők mind befolyással vannak a jogvita rendezésének módjára is. Csak bonyolítja a helyzetet, hogy nem "állandó" faktorokról beszélünk. Nem ritka példának okáért a kulturális javakhoz tipikusan tapadó nemzeti érdekek fényében az a tényállás, hogy a magánfelek között folyó restitúciós perbe becsatlakozik a (feltételezett) származási állam, államok is.
A nemzetközi vonatkozású jogviták esetén az ENSZ Alapokmánya a következő vitarendezési módokat említi: közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés (mediáció), békéltetés, választottbírósági eljárás, bírósági eljárás.[4] Az előbbiek természetesen az államok közti jogvitákra vonatkoznak, de hasonló módozatokat említhetünk magánfelek, illetve magánfelek és az állam közti jogvitákban is.[5]
A hagyományos bírósági út igénybevétele azon esetekben optimális, amikor a tényállás tisztázott és a követelés jogi háttere sem vet fel szélsőségesen összetett kérdéseket (pl. a joghatóságot, alkalmazandó jogot, a bizonyítás részleteit, elévülési idő elteltét illetően), továbbá a felek pozíciója "kiegyensúlyozott" (pl. magánfelek állnak egymással szemben, s az ügy peren kívüli rendezése érdekében egyik fél sem tud nyomást gyakorolni a másikra).[6] A bírósághoz fordulás nagy előnye, hogy az aktus megakasztja az elévülési időt, ezen túl bizonyos ideiglenes intézkedések is igénybe vehetők, melyek a végleges döntésig biztosítják a jogvita tárgyát. A nyilvánosság olyan tényező, mely néhány esetben - nyomásgyakorlásként - kifejezetten erősíti a fél helyzetét. Ez az út azonban sokszor nem ideális. Lehetséges egyrészt, hogy az eljárás negatívan befolyásolja az érintettek - államok, intézmények - kapcsolatát. Másrészt, a többlépcsős, olykor nehezen átlátható jogforrási rendszer feltérképezése után a bíróságnak a jogvitára alkalmazandó jog keresésekor számos összetett kérdésre kell választ adnia: a szóban forgó tárgy a kulturális javak körébe tartozik-e, melyik állam tekinthető származási államnak, stb. A bizonytalansági faktort csak növeli, hogy a kijelölt nemzeti jog függvényében a jogvita kimenetele a legeltérőbben alakulhat, tekintettel az egyes jogrendszerek kérdéshez történő differenciált hozzáállására.[7] A külföldi jog alkalmazásának "keresztje"[8] így különösen nagy súlyt helyez az ítélkező fórumra.
- 419/420 -
Ezekre a körülményekre a feleknek nincsen befolyása, mivel a bíróság a fórum eljárásjogi és kollíziós szabályait hivatott követni. Nem utolsó sorban, a külföldi határozat elismerése és végrehajtása sem minden esetben megy akadálytalanul.[9]
Lehetnek a tényállásban olyan elemek, melyek a felperest az AVR irányába hajtják. Csábító lehet az AVR - polgári peres eljáráshoz képest - gyorsasága és költséghatékonysága. A jó kapcsolat megőrzését a felek között az AVR hatékonyan szolgálja. A jellemzően különböző államból származó (vagy egyenesen különböző államokat képviselő) alanyok továbbá szívesen élnek az eljárás nyelvének és helyszínének megválasztását illető lehetőséggel. Az AVR eljárások bizalmassága főleg nevesebb intézmények, államok számára jelenthet különös vonzerőt, presztízsük megőrzésének érdekét szem előtt tartva. E speciális területen jártas bírák, közvetítők jelölhetősége is fontos szempont a vitarendezés tekintetében. A kulturális javakat szabályozó nemzetközi eredetű jogforrások szövevényes hálója, azok hatályának hiányosságai, valamint a legeltérőbb nemzeti megoldások fölötti kontroll - pl. jogválasztás útján - is kívánatos lehet, melyre az AVR rugalmassága lehetőséget biztosít. A választásban bizonyos "nem-jogi" tényezők is közrejátszanak: nagy perértékű ügyekben ugyan növekedhet a hajlandóság a magasabb perköltség megfizetésére, mely a hagyományos bírói út velejárója, vagy gátját szabhatja az alternatív út keresésének a felek egymás iránti bizalmatlansága. Ilyen esetben az AVR jellemzően akkor jön szóba, ha mindkét félnek érdekében áll megállapodni, s már túl vannak egy elhúzódó jogi procedúrán.[10]
A bírósági eljárás a kulturális javakkal kapcsolatos viták esetén a "legvégső eszköze" a felperesként fellépő félnek - jellemzően, ha a bíróságon kívüli vitarendezési módok nem érhetők el, vagy kudarcot vallottak.[11] Jelenleg nem áll rendelkezésre kulturális javakkal kapcsolatos alternatív úton lefolytatott vitákat taglaló adatbázis, így az előnyök és hátrányok valódi mérlegelése nehéz - a jogirodalom azonban konzekvens abban, hogy a területen felmerülő viták túlnyomó része ezen az úton rendeződik.[12]
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a kulturális javak visszaszolgáltatásának ügye olyan kényes kérdéseket érint, melyekkel kapcsolatban a kompromisszum megteremtése nehéz. A felek közti tárgyalás is olyankor a "legsikeresebb", amikor az egyik fél kezében valamilyen megdönthetetlen bizonyíték van, amely elősegíti pernyertességét. Ebben a helyzetben mindkét fél érdeke a vita rövidre zárása lesz.[13] Egyértelmű és határozott bizonyíték nélkül még ebben az esetben is nehéz a tárgyalást tisztán jogi alapon lefolytatni. Az alternatív vitarendezésben benne rejlik a lehetőség, hogy a kizárólag jogi szempontok szerint zajló bírósági eljárással ellentétben a felek érdekei - és egyéb, a kulturális javak speciális területét jellemző megfontolások - álljanak a középpontban, mely "szabadság" hatékonyabb vitarendezést eredményezhet a bírósági úttal párhuzamosan - vagy azt helyettesítve.[14] Nagy előny, hogy olyan végkimenet is elérhető, ami a bírósági eljárásban nem (osztott tulajdon, hosszútávú kölcsönmegállapodások, kizárólagos pénzbeli kompenzáció, stb.),[15] mely nem az egyik vagy másik fél "győzelmét" jelenti, hanem mindkét fél érdekeinek megjelenítését, összehangolását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
