A nemzetközi magánjog és az azt a legutóbbi időkig alapvetően meghatározó nemzetközi magánjogi elmélet csaknem évezredes története során több eltérő hosszúságú és intenzitású fejlődési szakaszon ment keresztül. Az elmélet hagyományosan - némi leegyszerűsítéssel - két nagy markánsan elkülöníthető korszakot különböztet meg: az 1100-as évektől a 19. század közepéig terjedő időszakot, amelyet röviden a statútumelmélet korszakának nevezünk[2] és azt követő mintegy másfél évszázados szakaszt, amelyet általában a modern nemzetközi magánjog elnevezéssel szokás illetni. Ez utóbbi - legalábbis elméleti alapjait tekintve - a Friedrich Karl von Savigny által a 19. század közepén kidolgozott, az anyagi jogi norma helyett a magánjogi jogviszonyt a gondolkodás középpontjába helyező szemléletre épül.[3] A 20. században többször és több szempontból érte bírálat a Savigny által megalkotott elméleti rendszerre épülő, klasszikusnak tekinthető nemzetközi magánjogot[4], de alapvető érvényét a nemzetközi kollíziós jog kontinentális rendszereiben - eddig legalábbis - nem sikerült megkérdőjelezni. Az utóbbi időben más irányból és más szándékkal közelítenek a kérdéshez azok az elemzések, amelyek az uniós nemzetközi magánjog alakulóban lévő és egyre "izmosodó" normarendszerének vizsgálata alapján jutnak arra a következtetésre, hogy a nemzetközi magánjogban, az Európai Unióban és ezzel összefüggésben a tagállamok nemzetközi magánjogában is a 21. században "lopakodó paradigmaváltás" megy végbe.[5] Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy mennyiben változtatja meg az uniós jogegységesítés a nemzetközi magánjog céljáról, funkciójáról, jogforrási rendszeréről, kapcsoló elveiről és egyes általános részi intézményeiről alkotott, az elmúlt évtizedekben kialakított képet.[6]
A statútumelmélet évszázadai során kollíziók sokáig csak mint egyes partikuláris jogterületek szabályai közötti összeütközések jelentek meg, a jogtudósok a felmerült kérdésekre igyekeztek egyetemes megoldásokat találni.[7] Különösen jellemző ez a 14. századi nagy kommentátorok (Bartolus és Baldus) munkásságára. Nem változott meg ez az attitűd a 16. századi francia iskola tanításaiban sem, mert a D'Argentré által hangsúlyozott, a helyi szokásjogokat előtérbe helyező territorialitás is politikai rendszerektől független értékekre helyezte a hangsúlyt. A németalföldi iskola tanításaiban megjelenő szuverenitási gondolat következtében ugyan némileg változott a kérdésfeltevés és a Huber által kidolgozott elvek[8] már felvetették a hazai jog elsődlegességének gondolatát a külföldi jog alkalmazásával szemben, de ebben az időszakban is az univerzális szemlélet, egyfajta országok-, és nemzetekfelettiség jellemezte a kollíziós gondolkodást. A németalföldi iskola által kifejlesztett comitas tan éppen a kollíziós jognak ezt a nemzetekfelettiségét emelte ki azzal, hogy a külföldi jog alkalmazását nemzetközi jogi alapokra helyezte.[9] Ez a nemzetek feletti, univerzális és elvont megközelítési mód nemcsak a tudományra volt jellemző, hanem érezhetően hatott a törvényalkotásra, a korai nemzetközi magánjogi kodifikációkra is. Így például az 1756-os bajor Polgári Törvénykönyv, a Codex Maximilianeus Bavaricus kollíziós rendelkezései még mindenekelőtt a statútumelmélet által kidolgozott tudományos tételek jogszabályba foglalásának tekinthetők.[10] A statútumelméleti gondolkodás még a 19. század folyamán megalkotott nagy polgári jogi kódexekben, így a Code civilben, az ABGB-ben és a BGB-ben is erőteljesen éreztette hatását, bár a BGB kollíziós szabályainak megalkotói a külföldi jog alkalmazásának indokát már nem a jog természetében, nem nemzetközi jogi kötelezettségben, hanem a belföldi jog erre vonatkozó parancsában látták.[11]
A 20. századi kutatások fényében a Savigny által megalkotott nemzetközi magánjogi rendszer és az azt megelőző korszak közötti határok már nem tűnnek olyan élesnek és átmenet nélkülinek, mint ahogy arról korábban a nemzetközi magánjogi fejlődés- és elmélettörtének kutatói vélekedtek. Savigny elmélete, amely a statútumelmélethez hasonlóan szintén egyetemes érvénnyel és igénnyel formálódott, természetesen nem volt előzmények nélküli, annak kialakulását még az elnagyolt korszakolás szerint a korábbi időszakhoz sorolt vagy a két korszak határán alkotó tudós gondolkodók, többek között Huber és Story, valamint Wächter nézetei is befolyásolták.
Amikor a 19. század közepétől a 20. század végéig terjedő modern nemzetközi magánjog jellemző vonásait kívánjuk felvázolni, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez a folyamatosan alakuló és fejlődő matéria - mint ahogy azt Vékás negyedszázaddal ezelőtt megfogalmazta - "mai alakjában legfeljebb csak [..] alapjaiban hasonlít a Savigny által megalkotott rendszerhez; csak ennyiben »hagyományos« kizárólag ebben »klasszikus« a nemzetközi magánjog mai képe."[13] Ha alapokról beszélünk, akkor egy hasonlattal élve, a modern nemzetközi magánjogot olyan épületnek tekinthetjük,
-695/696-
melynek alapjait még Savigny rakta le, és az alapokhoz az épület későbbi átépítői és bővítői lényegében a legutóbbi időkig nem nyúltak hozzá.
Nézzük meg, hogy melyek ezek az alapok, alapvető tételek, amelyekhez a modern nemzetközi magánjog a legutóbbi időkig ragaszkodott, amelyek meghatározták annak struktúráját, szabályrendszerének jellegzetességeit. Savigny a nemzetközi magánjogi gondolkodást megújító korszakos művében[15] három sarkalatos tételt fogalmazott meg:
Az első általában a legfontosabbnak[16] nevezett tétel, hogy a statútumelméleti megközelítéssel ellentétben Savigny a nemzetközi magánjogi gondolkodás fókuszába nem az anyagi jogi normát, hanem a több jogterülettel érintkező nemzetközi életviszonyt helyezte. Nem a jogszabály természetéből kívánta elvont elméleti módszerekkel levezetni annak alkalmazási határait, nem osztályozta azokat, különbséget téve személyes, dologi vagy egyéb kategóriába sorolható normák között, hanem azt vizsgálta, hogy az adott jogviszonyt melyik jogterület vagy állam jogának alkalmazásával kell elbírálni.
A második az az első tételhez szorosan kapcsolódó elképzelés, hogy a jogviszonyok súlypontja - Savigny kifejezésével élve "székhelye" - a jogviszony természetéből következően egyértelműen meghatározható, kifejezi és kijelöli a kapcsolatot ahhoz a joghoz, amelyet a konkuráló, kollízióba kerülő jogok közül az összeütközés feloldása érdekében alkalmazni kell. Vékás joggal fedezte fel ebben a mozzanatban azt a klasszikus nemzetközi magánjogra jellemző igényt, hogy a nemzetközi magánjogi normák kapcsoló szabályai egy racionálisan megformulázott és differenciált rendszert alkossanak.[17] Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ennek a differenciált rendszernek az érvényesülése független attól, hogy az egyes jogviszonyokat egy adott nemzetközi magánjogi normarendszer milyen mélységig és milyen részletességgel kívánja szabályozni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
