Ennél a címnél nem tudom tartani magam ahhoz a szándékomhoz, hogy csak a 2006. július 1-jén hatályba lépő rendelkezésekről írok, mert a később hatályba lépő módosítások nélkül nem érthető meg a probléma.
A Csődtörvény módosítás legnagyobb vitát kiváltó rendelkezése a Cstv. 49/D. §-ának és a kielégítési rangsornak a biztosított hitelezőkre vonatkozó módosítása volt.
Tulajdonképpen a módosítást semmi nem indokolta. Igaz, hogy az új Csődtörvény vitája kapcsán élesen felmerült a biztosított hitelezők szerepe, helye, különös tekintettel a reorganizáció lehetőségére, de a jelenlegi fizetésképtelenségi eljárásokban kialakult gyakorlatban nem voltak elvarratlan szálak és kényszerítő módosítási feladatok.
2001-ben került bevezetésre az ún. "öreg zálogjog" intézménye, melyben azokat a hitelezőket honorálta a jogalkotó, akik megfelelő időben biztosították követelésüket, azaz a felszámolási kérelem benyújtását megelőző 1 évvel már rendelkeztek az adóssal szemben zálogjoggal. A 49/D. §-ban ezen öreg zálogjogosok azt a kedvezményt kapták, hogy a zálogjoggal terhelt vagyontárgy - az értékesítés költségeivel csökkentett - árbevételének 50%-át akkor is megkapják követelésük kielégítéseként, ha egyébként a felszámolási költségek az adós más vagyontárgyából nem fedezhetők. Azoknak, akiknek nem volt ilyen régi a zálogjoguk, továbbra is a kielégítési sorrendben kellett várni, és reménykedni, hogy a felszámolási költségek kiegyenlítése után marad még valami a zálogtárgy értékesítéséből befolyt árbevételből a követelésük kiegyenlítésére.
A mostani módosítás radikálisan megváltoztatja ezt a kialakult - és a szereplők által többé-kevésbé elfogadott - rendet és kimondja, hogy
a) a felszámolás kezdő időpontja - tehát a Cégközlönyben való megjelenés előtt - keletkezett zálogjoggal biztosított követeléseknél
b) a zálogtárgy - értékesítési költségeivel és az erre jutó felszámolói díjjal csökkentett - vételárát kizárólag a zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére lehet fordítani azzal, hogy ha még marad ezek kielégítése után valami, az visszamegy a felszámolási vagyonba.
c) vagyont terhelő zálogjognál a korlát a költségekkel csökkentett vételár 50%-a (tehát itt maradt a hatályos törvény rendelkezése).
d) ide helyezte a jogalkotó a foglalással, végrehajtási joggal biztosított követelést.
e) nem alkalmazhatóak a rendelkezések azon zálogjogosultak tekintetében, akik az információval visszaélhetnek, s így szerezhetnek zálogjogot. Miután a jogszabályalkotó ezt így elrendezte, kivette a kielégítési rangsorból az 57. § (1) bekezdés b) pontjából a biztosított követeléseket, s egyedül a vagyont terhelő zálogjog jogosultját sorolta be hitelezőnek - nyilván azért, mert ő csak 50%-ig kap kielégítést. Mindezt tetézte a jogszabályelőkészítési viták kapcsán két módosítás. Az egyiknek a következményeként a 49/D. § új rendelkezései csak 2007. január 1-jén lépnek hatályba, a másik pedig az így hatályba lépőket is módosítja a 2007. július 1-jéig megindult ügyek vonatkozásában.
Nézzük meg először azt, hogy milyen kérdések merültek fel magával az új 49/D. §-sal, azután azt, hogy mi lesz a furcsa hatályba léptetés következménye.
A rendelkezés beleillik abba a folyamatba, amely az óvadékkal kapcsolatos 2004. május 1-jei módosítással indult meg. Az óvadék tárgyának a felszámolási vagyonból történő kiemelése európai uniós irányelven alapult, amit mindenképpen nemzeti törvénybe kellett iktatni előbb vagy utóbb. A zálogjoggal kapcsolatban azonban nincsenek uniós irányelvek. Az 1346/2000/EK Rendelet is csak a határokon átnyúló eljárások esetén rendelkezik úgy, hogy ha más tagországban van a zálogtárgy, mint ahol a főeljárás megindult, akkor a zálogjogosult élhet a zálogjog biztosította jogával. A saját (főeljárásbeli) tagállami megoldásokba nem szól bele a Rendelet sem. Semmi nem indokolta tehát a zálogtárgy felszámolási vagyonból történő kivételét, azzal ugyanis, hogy lehetővé tették, hogy ne vegyen részt az adós gazdaságból való kivonása, gazdasági kapcsolatainak lezárása költségeinek a viseléséből, gyakorlatilag a felszámolási vagyonból emelték ki a zálogtárgyat. A felszámolók részére tett engedmény, hogy nem a bírósági végrehajtó jogosult a vagyontárgy értékesítésére, hanem a felszámoló, s ezért megkaphatja az erre jutó díját is, de egyébként a zálogjog jogosultja, ha jól mérte fel a vagyontárgy értékét a zálogjoggal biztosított követelés létrehozásakor, bizton számíthat arra, hogy követelését teljes egészében kiegyenlítik.
Már maga ez a konstrukció is kérdésessé tenné, hogy ilyen szabályozás mellett vajon hitelező-e a zálogjogosult, azzá kell-e válnia, s megilletik-e a hitelezők jogai, de a jogszabály szövege is kétségessé teszi ezt a minőséget, megerősítve azt a véleményt, hogy a zálogjog jogosultja nem hitelező.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
