Tisztelt Gyászolók!
A Feltámadás ünnepéhez közel jöttünk most össze, hogy végső földi útjára kísérjük Dr. Tersztyánszky Ödönt, a nagyszerű férjet, apát, nagyapát, dédapát, barátot, kollégát... egy csodálatos és sokoldalú férfit. Mindnyájunk számára példaértékű életművet hagyott hátra.
Papó - mert mi, az unokái csak így neveztük - legendás családba született. Olimpiai kardvívó, háborús hős édesapja abban az időben igazi ikonnak számított.[3] Sajnos nem élhette meg, hogy találkozhasson fiával, mert balesete miatt a kis Ödön születése előtt meghalt.
De édesapján kívül is a Tersztyánszky család Magyarország egyik kiemelkedő családja volt, amely több közéleti szereplőt, egyházi vezetőt, katonatisztet, mérnököt, vezető hivatalnokot, írót adott ennek a Hazának.
Ödön gyermekkorát úgy élhette, hogy jólét, elismerés és szép jövő várományosa volt. Aztán jött a háború, amely mindent megváltoztatott.
Kiskamaszként nézte végig, ahogy a főváros rommá változik és azt a világot is maga alá temeti, amiben Ő felnőtt, és amelyet a Tersztyánszkyak évszázadokon át szolgáltak hittel-becsülettel. A háború borzalmai még körbevettek mindenkit, mikor az ifjú Ödön szembesült azzal, hogy az új rendszer, amely a háború után épülni kezdett, gyökeresen mást gondol a Tersztyánszkyak évszázados Haza iránti szolgálatáról, mint amiben Ő felnőtt. Az addig tiszteletre méltó rokonait az új rendszer osztályellenségnek tekintette.
Így került az ifjú Ödön a sofőrös automobil hátsó üléséről a Csepel teherautó platójára, mely a budai villából vitte a családot egy ősagárdi tanyára.
De Ödön igazi élete, mely azzá tette Őt, amiért most róla beszélünk, csak most kezdődik el...
Mint a fiatal akáccsemete, amit ültetés után tőre vágnak, hogy erősebb gyökeret növesszen, úgy hatott Ödönre ez a sok borzalom. A háború és a kitelepítés sok embert végzetesen összetört, ő viszont erőt merített belőle. Gyerekkoromban - ha kérdeztem! - boldogan mesélte, hogy milyen jó volt az erdőn-mezőn dolgozni. A favágást, a kézi kaszálást és a hasonló fizikai munkákat ott tanulta meg és erre mindig büszke volt. Már felnőtt voltam, mikor rájöttem, hogy azok az évek, melyekről Ő olyan örömmel mesélt, nem egy nyári táborozás élményei voltak, hanem azok az évek, amikor szeretett Magyarországában ellenségként, sőt bűnösként kellett élnie. Olyan bűnökért büntették, amiket el sem követett, egy valódi diktatúra büntette ártatlanul. Nevetve mesélte, hogyan fagyott a bajuszára éjjel a pajtában a lehelete - gyerekként csak azt nevettük, hogy milyen lehetett bajusszal, mert sose láttunk rajta - csak felnőttként értettük meg, hogy nem a bajusz szón van a hangsúly, hanem a pajtán és a fagyott leheleten.
Amikor a fiatal éveiről mesélt, egyetlenegyszer sem panaszkodott. Sosem hallottam Tőle, hogy az egykori érseki gimnazistának, későbbi joghallgatónak milyen megalázó volt ez vagy az a munka. Ő próbálta élvezni, de legalábbis megtalálni a szépségét élete minden percének - ez a "Carpe diem" igazi, morális megélése.
Életét végigkísérte: élni szeretni és szeretve élni!
Ez a hozzáállás, szakmai tudása, munkabírása tört utat magának. Így még a vele ellenséges rendszer is elfogadta Őt és elhitte, hogy Ödön nem jelent veszélyt senkire, mert a Hazájáért, családjáért és az Istenért dolgozik, nem politikai ideológiákért - akárcsak a Tersztyánszkyak évszázadokon át. Megértéssel és elfogadással szerette feleségét 60 éven keresztül, gondosan és odaadóan nevelte 3 leányát, jóságosan és önzetlenül segédkezett a 17 unokájánál, örömmel és büszkeséggel szemlélte a 19 dédunokáját.
Mindig nyitott volt az újra. Fiatalon túrázott, vitorlázott, úszott, kamarazenélt barátaival és lányaival. Mai szemmel idősebb korban szerzett jogosítványt, idős korában tanult meg számítógépet használni, és folyamatosan frissítette angoltudását. Tevékeny ember volt az utol-
- 62/63 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
