Kulcsszavak: előzetes döntéshozatal - polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés - 2201/2003/EK rendelet - házasság felbontása iránti kérelemre vonatkozó joghatóság - a kérelmező szokásos tartózkodási helyének fogalma
A felek - a francia állampolgár I. B. és az ír állampolgár F. A. - 1994-ben, Írországban kötöttek házasságot; házasságukból három gyermek származott, akik ma már nagykorúak. Az alapügy felperese, I. B. 2018-ban keresetet nyújtott be a házasság felbontása iránt a tribunal de grande instance de Paris-hoz (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság), amely azonban joghatóságának hiányát állapította meg. E határozat ellen a felperes a cour d'appel de Paris-hoz (párizsi fellebbviteli bíróság) fellebbezett, kérve annak megállapítását, hogy szokásos tartózkodási helyére tekintettel, a Brüsszel IIa. rendelet[1] rendelkezései alapján a tribunal de grande instance de Paris rendelkezik joghatósággal. A cour d'appel de Paris szerint a perben nem volt vitatott, hogy a házastársak közös családi lakóhelye 1999 óta Írországban volt, ugyanakkor 2017 óta a felperes hét közben Franciaországban dolgozott, a hétvégéket pedig Írországban töltötte a családjával. Ennek alapján megállapította: számos körülmény utal arra, hogy a felperest személyes és családi kapcsolatok fűzik Írországhoz, ahol 1999 óta a feleségével és gyermekével él. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a felperes éveken keresztül minden héten visszatért Franciaországba, ahol szakmai érdekeltségeinek központját kialakította. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a felperes valójában két tartózkodási hellyel rendelkezik: egyrészt az írországi családi tartózkodási hellyel, másrészt a hét közben szakmai okokból fenntartott franciaországi tartózkodási hellyel. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felek házasságának felbontása tárgyában való határozathozatalra az ír és a francia bíróságok egyaránt joghatósággal rendelkeznek. Ugyanakkor kétségei támadtak az iránt, hogy az a Hadadi-ítéletben[2] megállapított elv, amely szerint ugyanazon joghatósági ok két tagállamban is fennállhat, jelen ügyben is alkalmazható-e. A hivatkozott eseti döntés ugyanis az állampolgársági kritérium alkalmazásával volt kapcsolatos, az állampolgárság objektív meghatározásának eredményeképpen pedig két házastárs lehet két különböző tagállam állampolgára, az alapügyben azonban a szokásos tartózkodási hely fogalma a vitás, amelynek maga a meghatározása is értelmezést igényel. Mindezekre figyelemmel az eljárását felfüggesztette, és jogértelmezésre irányuló kérdéssel fordult az Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EUB).
A kérdést előterjesztő bíróság kérdése arra irányult, hogy amennyiben - mint a jelen ügyben is - a ténybeli körülményekből kitűnik, hogy az egyik házastárs az életét két tagállam között osztja meg, a Brüsszel IIa rendelet 3. cikke értelmében és alkalmazása céljából tekinthető-e úgy, hogy e házastárs két tagállamban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, miáltal - amennyiben az e cikkben felsorolt feltételek mindkét tagállamban teljesülnek - e két állam bíróságai egyaránt joghatósággal rendelkeznek arra, hogy a házasság felbontásáról határozzanak.
Az EUB mindenekelőtt emlékeztetett: mivel a házastárs szokásos tartózkodási helyének fogalmát a Brüsszel IIa ren-
- 39/40 -
delet nem határozza meg, és e tekintetben nem utal vissza a tagállamok jogára sem, azt egységesen és önállóan kell értelmezni.[3] Rámutatott továbbá, hogy a szokásos tartózkodási hely fogalmát a Brüsszel IIa rendelet sehol nem említi többes számban, hanem következetesen egyes számot alkalmaz, fontolóra sem véve annak lehetőségét, hogy ugyanazon személy egyidejűleg több szokásos tartózkodási hellyel rendelkezhet vagy szokásosan több helyen is tartózkodhat.[4]
Megismételte az esetjogában korábban már kifejtetteket, nevezetesen, hogy a szokásos tartózkodási hely fogalmát főszabály szerint két elem jellemzi: egyrészt az érintett arra irányuló szándéka, hogy érdekeltségeinek szokásos központját egy meghatározott helyen alakítsa ki, másrészt pedig az adott tagállam területén való, kellő mértékben állandó jellegű jelenlét.[5] Annak a házastársnak tehát, aki a Brüsszel IIa rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik joghatósági okra kíván hivatkozni, szokásos tartózkodási helyét szükségszerűen a korábbi közös szokásos tartózkodási hely szerinti tagállamtól eltérő tagállam területére kell áthelyeznie, így egyrészt ki kell nyilvánítania az arra irányuló szándékát, hogy érdekeltségei szokásos központját e másik tagállamban alakítsa ki, másrészt bizonyítania kell, hogy az e tagállam területén való jelenlétét kellő mértékű állandóság jellemzi.[6]
Valamely személy - jelen esetben a házastárs - szokásos tartózkodási helyének az érdekeltségei állandó vagy szokásos központjával való azonos kezelése pedig nem szól annak elfogadása mellett, hogy több tartózkodási hely egyidejűleg ilyen jelleget ölthet.[7]
A gyermekektől eltérően ugyanis, akiknek a környezetét döntően a családi környezet jelenti, a felnőttek környezete szükségszerűen összetettebb, és azt a tevékenységek jóval kiterjedtebb skálája, valamint sokféle - többek között szakmai, társadalmi-kulturális, vagyoni, valamint magánéleti és családi - érdek alkotja, és nem követelhető meg, hogy ezek az érdekek egyetlen tagállam területén összpontosuljanak.[8] Ha tehát a házastárs a házasság válsága miatt úgy dönt, hogy a pár korábbi közös szokásos tartózkodási helyét elhagyja, ettől még továbbra is megőrizhet bizonyos szociális és családi kötelékeket a korábbi közös szokásos tartózkodási hely szerinti tagállamban.[9]
Mindezek alapján az EUB arra a következtetésre jutott: bár nem kizárt, hogy a házastárs egyidejűleg több tartózkodási hellyel is rendelkezzen, egy adott időpontban csupán egyetlen, a Brüsszel IIa rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti értelemben vett szokásos tartózkodási helye lehet. Következésképp ha a házastárs megosztja az életét két tagállam között, a házassági kötelék felbontására kizárólag a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal. A kérdést előterjesztő bíróság feladata az adott ügy tényállása alapján megállapítani, hogy IB a Brüsszel IIa rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti értelemben áthelyezte-e a szokásos tartózkodási helyét e bíróság tagállamába.[10]
Az Európai Unió Bíróságának döntése
A Brüsszel IIa. rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan házastárs, aki az életét két tagállam között osztja meg, e tagállamok közül csak egyben rendelkezhet szokásos tartózkodási hellyel, és így csupán azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal a házassági kötelék felbontása iránti kérelem elbírálására, amelynek területén e szokásos tartózkodási hely található.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
