A munkajog egysége sokáig magától értetődőnek tűnt, de napjainkban egyre nehezebb fenntartani. A munkajog struktúrája széttöredezett az új foglalkoztatási módszerek által. Ez a folyamat a munkaerőpiac diverzifikációjának a következménye, amelynek mélyén a gazdasági környezet és a technológia soha nem látott gyorsaságú fejlődése húzódik meg. Megváltoztak a munkavégzők szociális szükségletei és igényei és nem utolsósorban motivációi is. Alkalmas-e a munkajog intézményeinek hagyományos értelmezése a foglalkoztatás, a munka új formáinak a kezelésére? Lehetséges-e ezeket a kapcsolatokat egy új szerződésben összefoglalni, és erre építeni egy konzisztens jogot, azaz felválthatja-e a jelenlegi munkajogot egy új foglalkoztatási jog vagy létezhetnek egymás mellett?
Although labour law is responding to the proliferation of new forms of employment by expanding its own institutions, the results so far have revealed more uncertainties and do not yet provide reassuring solution. The status of a dependent self-employed person is not the same as that of an employee, but she/he does not have the economic scope corresponding his/her legal status under private law. This study maps out whether a new labour law could be the way forward and whether its implementation is realistic to develop.
Tárgyszavak: munkaerőpiac, munkajog, expanzió, foglalkoztatási jog
A munkaerőpiac hosszú ideig a munkáltató és a munkavállaló közötti gazdasági kapcsolatrendszert fejezte ki, és e két fél közötti megállapodások (munkaszerződés, kollektív szerződés) tartalma alapvetően a kereslet és a kínálat törvényei szerint alakult, amelybe több-kevesebb sikerrel próbált az állam beavatkozni. A képlet azonban összetettebbé vált, a munkáltató és a munkavállaló mellett megjelent egy "köztes munkavégző" réteg.[1] A rájuk vonatkozó egzakt fogalom kimunkálása mindeddig azért ütközött nehézségbe, mert ennek a "szürke állománynak" a jogállása és tényleges helyzete ellentmondásban van egymással. De iure valamilyen magánjogi szerződés alapján teljesítenek, de facto teljesítési helyzetük közelít a munkavállalókéhoz.[2]
A munkajog reakciója a saját védelmi rendszerének kiterjesztése erre a munkavégző rétegre. A munkajog expanziója azért okoz esetről esetre sokszor feloldhatatlan ellentmondást, mert a munkajogi védelem a hagyományos munkáltatói-munkavállalói pozícióra épül. Sőt a munkajog struktúrájának - individuális és kollektív munkajog - is ez a két jogállás az alapja. Azon túl, hogy mind a munkáltató,[3] mind a munkavállaló megjelenése átalakuláson ment keresztül, a munkajog elemei kiterjesztésének álláspontom szerint van egy sajátosan szubjektív háttere is. A munkajog ugyanis olyan jogterület, amely eredetileg a rá vonatkozó jogi szabályozás nélkül jött létre. Ebben a tanulmányban csupán elegendő a francia Code Civil,[4] a német Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB),[5] a spanyol Código Civil,[6] vagy az olasz
- 261/262 -
Codice Civile[7] normáira utalni. A munkajog önállóságának hirdetése a polgári joggal való szembenállás talaján fejlődött ki,[8] és hatása napjainkban is érzékelhető. A munkajogi expanzió értékeléséhez, pozitív és negatív következményeinek a feltárásához szükséges a referenciapont, a munkavállaló jogállása ismérveinek a feltárása.
Számos nemzetközi dokumentum fogalmazza meg a munkajogviszony, és így a munkavállaló jogállásának fogalmi kritériumait. Ezek egyike az ILO 198. számú ajánlása, amelynek 12-13. pontja körülírja a meghatározó ismérveket, úgymint a másik fél javára történő munkavégzés, az alárendeltség, az idegen szervezetbe történő integráció és a végzett munka ellenértéke.[9] Sajátosan teleologikus megközelítésben jelenik meg a munkavállaló fogalma az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) gyakorlatában, ami nem járul hozzá e fogalom objektív tartalmának a feltárásához.[10] A munkavállalói jogállás minimális kritériumainak meghatározása elsősorban a szabad mozgás biztosítására és a diszkrimináció visszaszorítására szolgált. A Lawrie-Blum esetben az EUB ugyan az objektív elemek kizárólagosságát hangsúlyozza, azonban a lefektetett kritériumok oly általánosak, hogy csak a munkajogviszony meghatározó ismérveként nem értelmezhetők.[11] Ezek az ismérvek az alábbiak: más személy részére, ellenérték fejében történő munkavégzés, a másik fél irányítása és ellenőrzése alatt.[12] A munkavállalói jogállás minimális - és objektívnek minősített - kritériumainak elemzése azért indokolt, mert az említett "szürkezónába" tartozó munkavégzők minősítése is ezek alapján történik. Kérdés, hogy mennyire stabilak, időtállóak ezek az ismérvek.
A más részére történő munkavégzést többféle szerződés is leírhatja, így a munkaszerződés mellett a vállalkozási és a megbízási szerződés is.[13] A munkaszerződés ebben a képletben eltér az említett szerződésektől, ugyanis a másik fél pontosan meghatározható egy adott munkáltató személyében. E helyütt eltekinthetünk a konszernmunkáltató, illetve -foglalkoztatás sajátosságaitól, továbbá a több munkáltatóval kötött munkaszerződéstől. Ezzel szemben a megbízott vagy a vállalkozó mint independent contractor a magánjogi ügyleti forgalom alanya, és gazdasági helyzetének, lehetőségének a függvényében tetszőleges számú üzleti partnerrel létesíthet jogviszonyt.
Ez a képlet a munkaszerződés esetében mindmáig érvényes, a magánjogi jogviszonyok körében azonban éppen a "szürkezóna" tekintetében kimutatható egy bizonyos diszkrepancia e réteg jogállása és tényleges gazdasági mozgástere között, ami azt jelenti, hogy lehetne tetszőleges számú üzleti partner, de a lehetőségek meglehetősen korlátozottak.
Az egyéni munkavállaló függősége soha nem volt kérdéses, egyenesen a munkajog premisszájaként határozták meg,[14] ellenben nehéz ennek okára magyarázatot találni. A fogalom körüli bizonytalanság az elnevezésben is tükröződik: ismeretes a subordination, a personal, structural, contractual dependence, az Abhängigkeit.[15] A magyarázatok között megtalálható a gazdasági, a személyi függőség elmélete,[16] okként hozták fel a befektetési kockázat által indukált irányítási hatalommal szembeni függőséget,[17] az idegen szervezetbe történő integrációt.[18]
- 262/263 -
Mivel ezeket, úgymond, jogon kívülinek minősítették, az alárendeltség magyarázataként szolgált a szolgáltatás tárgyának absztrakt meghatározása,[19] másképpen fogalmazva a munkaszerződés incomplete contract jellege.[20] Ez ugyan nem vitatható, de nem ad magyarázatot ennek okára. Az alárendeltség egyes jellemzőit vizsgálva megállapítható, hogy önmagában egyik említett magyarázat sem igazolja a munkavállaló jogállásának ezt a jellemzőjét. Az újabb irodalomban Maschmann hívta fel a figyelmet a munkavállalói minőség összetettségére. A személyi függőség teória kritikájaként annak az álláspontjának adott hangot, hogy a munkavállaló éppen olyan független, mint bárki más, és a személyi függőség csupán egy szerencsétlen megfogalmazása az ún. idegen meghatározottságú munkának.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
