Megrendelés
Sportjog

Fizessen elő a Sportjogra!

Előfizetés

Fejes Fruzsina: Társasági adó körében elkövetett bűncselekmények minősítése (SPO, 2023/2-3., 48-51. o.)

TAO-pénzek fiktív elszámolása körében elkövetett bűncselekmények téves vagyoni hátrány, illetve elkövetési érték szerinti minősítése önmagában törvénysértő és a felülvizsgálati eljárásban megváltoztatható büntetést nem eredményez; a terhelt javára benyújtott felülvizsgálati indítvány a terhére nem fordulhat át.

Tényállás

Az I. rendű vádlott a Futball Club Egyesület (a továbbiakban: egyesület) elnöke volt, s mint elnök képviseleti joggal rendelkezett és a pénzkezelési szabályzat szerint az utalványozói feladatokat is ellátta; a II. rendű vádlott technikai ügyvezető igazgató tisztséget töltött be, majd pénztáros, pénzkezelő és ellátmánykezelő is lett, és nyilatkozatot tett arról, hogy az egyesület házipénztárában lévő valamennyi pénzeszköz és egyéb értékek kezeléséért teljes, korlátlan anyagi felelősséget vállal.

A jogalkotó 2011. június 27-én módosította a sportról szóló 2004. évi I. törvényt, valamint a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXI. törvényt, s ezáltal lehetővé tette a látványcsapat-sportágak - köztük a labdarúgás - támogatását a társasági adókötelezettség legfeljebb 70%-áig. A támogatás forrása a magyar államot megillető társaságiadó-bevétel.

Az egyesület mint látványcsapatsportág végzője jogosult volt a magyar államot megillető társaságiadó-bevételből folyósítható támogatásra (TAO). Az egyesület mint támogatásra jogosult szervezet a 2011-2012. sportévtől kezdve minden futballszezonban sportfejlesztési programot nyújtott be a szövetséghez, amely hatósági jogkörben eljárva elbírálta a pályázatot.

A terheltek a 2014. év során elhatározták, hogy a tárgyeszköz-beruházásra, felújításra fordítható támogatás egy részét a jóváhagyott céltól eltérően fogják felhasználni, és ehhez igénybe veszik az egyesület vagyonát is, majd a jogszerű felhasználás látszatát hamis okiratok készítésével fogják kelteni.

A szövetség az egyesület számára a 2013/2014-es támogatási időszakra tárgyieszköz-beruházás támogatása címén 12 833 308 Ft támogatást nyújtott. Az önrésszel együtt 18 503 399 Ft-tal kellett elszámolnia az egyesületnek. A szövetség a 2014/2015-ös támogatási időszakra tárgyieszköz-beruházás jogcímén az önerőt is beszámítva 18 470 326 Ft-ról várt elszámolást.

Az I. rendű terhelt az egyesület képviseletében 2015. április 14-én vásárolt egy darab Snapper 2050 típusú, majd 2015. április 22-én egy CUB Cadet RZT 50 típusú fűnyíró traktort, darabonként 4 285 714 Ft-ért. Az újonnan vásárolt fűnyíró traktorok nem kerültek az egyesület birtokába, a futballpályák gyepfelületének kezeléséhez azokat soha nem használták, mert az I. rendű terhelt azokat jogtalanul magánál tartotta. A számlákat a könyvelésbe helyezte és gondoskodott arról, hogy így a vételár elszámolásra kerüljön a szövetség által a jóváhagyott TAO sportfejlesztési program terhére, tárgyieszköz-beruházások, -felújítások jogcímén, megtévesztve ezzel a szövetséget, illetve a vételárat felvette a pénztárból és ezzel a 30%-ának megfelelő összeggel megkárosította az egyesületet. Az I. rendű terhelt a CUB Cadet RZT 50 típusú traktort egy ideig az udvarán tárolta, majd ezt is és a Snapper fűnyíró traktort is ismeretlen helyre szállította, és a lemondásáig a fűnyíró traktorok sorsáról nincs adat.

A fűnyíró traktorok megvásárlását követően, alig egy hónappal később egy cég a pályafenntartási eszközöket és pályakellékeket saját használatba vette, és az önkormányzat vállalta az egyesület futballpályáinak karbantartását is. A két említett fűnyíró traktort azonban az egyesület nem tudta átadni a cégnek. 2016. július 6-án az egyesület elnökségi ülést tartott, ahol az I. rendű terhelt kérte az elnökséget, hogy a két fűnyíró traktor valahogy kerüljön kivezetésre a könyvelésből, mert azokkal nem tud elszámolni. Ebben nem működött közre az elnökség.

Az I. rendű terhelt az egyesület számlatömbjét jogosulatlanul magához véve kiállított a számlatömbből egy számlát, mely szerint 2016. június 20-án, lemondása napján a Snapper 2050 típusú fűnyíró traktort az egyesület eladta egy másik cégnek 1 200 000 Ft-ért. A számla így valótlan tartalmú volt. A CUB Cadet RZT 50 típusú fűnyíró traktor értékesítéséről is benyújtott egy szerződést az új elnökségnek az I. rendű terhelt, mely szerint az egyesület nevében 2016. május 8-án a fűnyíró traktort eladta egy személynek 200 000 Ft-ért. Az I. rendű terhelt az átvett összesen 1 400 000 Ft vételárat az egyesület pénztárába befizette, így az okozott kár részben megtérült.

I. rendű terhelt a TAO-támogatással vásárolt fűnyíró traktorok céltól eltérő felhasználásával 5 999 999 Ft vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg az önrész pénztárból való kivételével az egyesületnek is kárt okozott, mégpedig 2 571 428 Ft összegben.

I. rendű terhelt a további tényállásokban foglalt magatartásaival (TAO-pályázat alapján támogatott Mercedes kisbusz később áron aluli eladásával; pólók fiktív adásvételével; TAO-pályázat kapcsán elszámolt mosógépek eltulajdonításával; építőanyag-vásárlás fiktív elszámolásával; kültéri hangfalak fiktív vásárlásával; öltözőszekrények, bútorpolc, fogasok, sörpadok és asztal fiktív adásvételével, elszámolásával) további és mindösszesen 7 664 452 Ft vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg a 30%-os önrész tekintetében az egyesületnek további és mindösszesen 3 284 765 Ft vagyoni hátrányt okozott.

A II. rendű terhelt - azon túl, hogy részben segítséget nyújtott az I. rendű vádlottnak a fiktív szerződéskötésekhez és neki a fiktív elszámolású összegeket kifizette - a hozzátartozója építkezéséhez az egyesület nevében vásárolt építőanyagok elszámolásával maga is nagyobb kárt okozott az egyesületnek.

- 48/49 -

Elsőfokú ítélet

A járásbíróság az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, a Btk. 396. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző és (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, a Btk. 372. § (1) bekezdésébe ütköző és - figyelemmel a (2) bekezdés bc) alpontjára - a (4) bekezdés b) pontja szerint minősülő nagyobb értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, részben mint társtettest, valamint 2 rendbeli a Btk. 345. §-ába ütköző folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében, részben mint társtettest. Ezért - halmazati büntetésül - 2 év börtönbüntetésre, 240 napi tétel - 10 000 Ft egynapi tétel összegű - pénzbüntetésre, 3 év gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagi, vagy egyszemélyi vezetői, illetve civil szervezet vezetői tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette és vele szemben 12 442 918 Ft erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A járásbíróság a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 396. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében mint bűnsegédet, a Btk. 372. § (1) bekezdésébe ütköző és - figyelemmel a (2) bekezdés bc) alpontjára - a (4) bekezdés b) pontja szerint minősülő nagyobb értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, részben mint társtettest, 2 rendbeli a Btk. 345. §-ába ütköző folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében, részben mint bűnsegédet, a Btk. 345. §-ába ütköző folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében, részben mint társtettest. Ezért - halmazati büntetésül - 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 200 napi tétel - 10 000 Ft egynapi tétel összegű - pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és vele szemben 1 212 030 Ft erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére