Már a római jogban kialakultak az ajándékozás fogalmi jegyei. A preklasszikus korban a formátlan ajándékígéretet nem lehetett bíróság előtt érvényesíteni (ex nudo pacto obligatio non nascitur), ezt majd csak a iustinianusijog tette lehetővé. A Lex Cincia (Kr. e. III. század végén) tiltja a mértéken felüli ajándékozást, kivéve a házastársat, vagy rokont, egyes értelmezések szerint a vagyon megőrzése, mások szerint a patrónusok kényszerítő ajándékozás igénylése miatt. A civiljog szerint azonban az ajándékozó mértéken felüli puszta ajándékozási ígérete is perelhető és érvényesíthető volt, a megajándékozott részéről. Az érvényesítés e jog szerint akkor is lehetséges volt, ha az ígéret formátlan volt és a dolog átadására a perlés idején még nem került sor, feltéve, hogy az ajándékozó nem nyújtott be Lex Cincia - kifogást (exceptio legis Cinciae). Ha azonban a mértéken felüli ajándékozás tárgyát a perlés idején az ajándékozó már átadta, teljesítette, tárgytalanná vált az említett kifogás, továbbá az ajándékozó felperesként nem követelhette vissza a szolgáltatást.[1] A klasszikus korban az ajándékozási ígéret csak akkor hozott létre bírói úton érvényesíthető kötelemet, ha az ígéret formális volt, azaz stipulatioba foglalták. Ebben a korban az ajándékozás végbe mehetett tulajdonjog átruházásával (dando), követelés engedményezésével (cedendo), más tartozásának átvállalásával (obligendo) és más tartozásának elengedésével (liberando).[2] A justiniánusi jog elválasztván az ajándékozási ígértet az ajándékozási aktustól, már a formátlan ajándékozást is kötelemfakasztóvá teszi, amennyiben az elfogadásra sor került. Az ajándékozás érvényességéhez az ajándékozási szándékot (animus donandi, Ulp. D. 17,1,6,2) fűzi. Ugyanakkor az ajándékozásnak növelnie kell a megajándékozott vagyonát, s csökkentenie kell az ajándékozott vagyonát. Ötszáz solidust meghaladó ajándékozás esetében a justiniánusi jog (1.2,7,2) bejelentési kötelezettséget ír elő. A justiniánusi jogban kialakult pactum donationis (C.8,55,10) szerint az ajándékozás az ajándékozó vagyonát csökkentő, a megajándékozott vagyonát növelő, bőkezűségből (intentio liberalis) tett olyan ingyenes juttatás, amelyet a megajándékozott elfogadott.[3] Az ajándékozási ígéret a római jogban visszavonható volt. (Visszavonásra akkor kerülhetett sor, ha az ajándékozó megélhetése utóbb veszélybe került, vagy durva hálátlanság esetében).[4] A római jogban a
- 169/170 -
következő ajándékozási módozatok ismeretesek: 1. donatio renumeratoria (viszonzó ajándék, pl. életmentőnek hálából adott ajándék, vagy találónak adott jutalom). 2. donatio inter vivos et mortis causa - ajándékozás élők között és ajándékozás halál esetére, amikor az átadásra, átruházásra csak az ajándékozó halálának időpontjában kerül sor 3. solutio indebiti - amikor az ajándékozó az általa nem tartozott, de a megajándékozott által tartozott adósságot teljesíti. 4. ajándékozási jellegű, bár a végrendelkezési jogügylethez tartozó a legatum és a fideicommissum.[5]
Amennyiben a mai jogban az ajándékozásnak gyakorlatban legtöbbször előforduló változatát vennénk fogalom-meghatározás alapjául, akkor azt mondhatnánk, hogy az ajándékozás ingyenes (jótéteményes) szerződés, mely az ajándékozó és a megajándékozott akarategységével jön létre, melynek alapján az ajándékozó, vagyonának rovására (terhére) térítés nélkül meghatározott ingót, vagy ingatlant tulajdonba juttat a megajándékozottnak. Ha azonban a mai és klasszikus hazai és összehasonlító jog szabályait és szerződési, valamint jogalkalmazási gyakorlatát, továbbá elméletét,[6] s eközben a "tipikus" esetek mellett "atipikus" eseteket is figyelembe vesszük, az ajándékozás fogalmát, azaz az ajándékozást joghatása tekintetében kiterjesztően kell értelmeznünk. Eközben az atipikus esetek is kimerítik az ajándékozás fogalmát, vagyis ajándékozásnak tekinthetők, annak ellenére, hogy tartalma nem tulajdon átruházás, miként ez a lehetőség már a római jogban is elő fordult. Nem kötelező tehát, hogy az ajándékozás jogi hatálya tulajdon átruházásban nyilvánuljon meg. Ajándékozás a mai jogban is, beleértve a magyar jogot, lehet tartozás elengedés is. Amennyiben a megajándékozott bármilyen más előzetesen fennálló jogcím alapján (pl. károkozás, kölcsön, stb.) tartozik az ajándékozónak, miközben az ígérettevő, az ajándékozó lemond a tartozás igényérvényesítéséről, egyértelműen ajándékozásról van szó. Nem tekinthető azonban szűkebb értelemben ajándékozásnak, bármely ingyenes, térítésmentes szerződés, pl. az ingyenes (kamatmentes) kölcsön, szerződési térítésmentes szolgalom, dolog, vagy lakáshasználat, ingyenes letét. Ezek az ingyenes szerződések valamely, - egyszer tartalmuk sajátosságánál fogva magánjogi, - másszor közjogi okoknál fogva, külön nevesítésű szerződéseknek tekinthetőek. Tágabb értelemben ugyan ezek is ajándékozásnak tekinthetők, hiszen az ajándékozó vagyonának rovására, a megajándékozott vagyonának növekedésére irányuló jogügyletek.
Ezért a törvényi meghatározások ajándékozás alatt elsősorban az ajándékozó vagyonának terhére és a megajándékozott javára történő vagyoni előny biztosítását értik. Így a magyar Ptk. hatályos rendelkezése [579. § (1) bekezdése] értelmében "ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles."[7]
Nem biztos azonban, hogy a tipikus esetként szemlélt ajándékozás egyáltalában szerződés, vagy pedig egyoldalú akaratnyilatkozat. Az ajándékozás egyoldalú, vagy kétoldalú jogügyletként való minősítése attól függ, hány nyilatkozatra van szükség a jogügylet létrehozatala érdekében. Amennyiben az ajándékozási jogügylet szerződésként tekinthető, akkor két megegyező akarat (ajánlati és elfogadási nyilatkozat) műve, ha egyoldalú akaratnyilatkozatként, akkor már az ajándékozó nyilatkozatával létrejön. (A végrendeleti legátum, vagy meghagyás egymagában szemlélve egyértelműen ilyen természetű egyoldalú akaratnyilatkozat. Olyan egyoldalú nyilatkozat, amely elvben joghatást vált ki anélkül, hogy a címzett, a jogosult ismerné tartalmát.)
Amennyiben ezzel szemben, jogi természeténél fogva, az ajándékozás szerződési jellegű jogügylet lenne (olyan kétoldalú jogügylet, ami csak akkor jön létre, ha az ajándék tárgyában akarategység - kölcsönös akarategyezés áll fenn az ajándékozó és a megajándékozott között), - akkor az ajándékozó nyilatkozata ajánlatként minősíthető, melynél az ajánlati kötöttség szabályait kellene alkalmazni. Eszerint a nyilatkozót köti az ajánlat tárgyához fűzött kötelezettség, mind addig, amíg a másik fél a válasz megadására szükséges szokásos időn belül meg nem adja elfogadási, vagy elutasító nyilatkozatát. Távollevő felek között pedig visszavonhatja ajánlatát gyorsabb vagy egyidejű visszavonási nyilatkozattal. Amennyiben azonban az ajándékozás egyoldalú akaratnyilvánítás alapján létrejövő jogügylet, az ajándékozó kötelezettsége nemcsak az ajánlati kötöttség szabályai szerint határozható meg. A nyilatkozattevő által vállalt kötelezettség eleve perelhető, érvényesíthető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
